Ferenczi napjainkban – a reflektív terápiás kapcsolat és a traumaelméleti paradigmaváltás tükrében

A teljes tanulmány csak előfizetők számára olvasható! Az előfizetéshez regisztráció és bejelentkezés szükséges. Bejelentkezés után elő lehet fizetni azonnal online Paypal számláról vagy az alábbi megrendelőlap kitöltésével, átutalással. Utóbbi esetben meg kell várni, hogy az adminisztrátorunk aktiválja az előfizetést és csak utána lehet, bejelentkezés után olvasni az online tartalmakat. Az adminisztrátorral közvetlenül ide kattintva vehető fel a kapcsolat.

Absztrakt: 
Ferenczi munkássága évtizedekig nem épült vissza a pszichoanalízis főáramába, amiben változást a nyolcvanas években kibontakozó Ferenczi-reneszánsz jelentett. Mára legfontosabb elméleti megközelítései és klinikai tapasztalatai lassan integrálódtak a pszichoanalízis tudástárába. Az újra felfedezett és az addig kiadatlan tanulmányok megjelentetésével Ferenczi hatása világosan kimutatható többek között a pszichoanalitikus mozgalom szervezeti kereteinek, oktatási fórumainak és információs rendszerének megteremtésében – IPA létrehozása (1910), az első pszichoanalitikus tanszék felállítása az orvosképzésben (1919), az International Journal of Psyhoanalysis elindítása (1920) – a pszichoterápiás kapcsolat és folyamat minőségének megváltoztatásában a viszontáttételi jelenségek megkerülhetetlen dinamikájának felhasználásával (1919-től), és az új trauma elmélet területén. Ez utóbbihoz köthető a traumatizáció mint folyamat szemlélete: az áldozat és agresszor tárgykapcsolati relációja és mindkettőjük interpeszonális és intrapszichés folyamatainak komplexitása, továbbá egy új énvédő mechanizmus felismerése: az azonosulás az agresszorral (Ferenczi 1932, Stockholm szindróma 1973). Ferenczi elsőként hívta fel a figyelmet a poszt-traumatikus helyzetben a segítő személyek jelenlétének, vagy hiányának hangsúlyozásával a trauma rövid, illetve hosszútávú hatásaira. Kulcsszavak: IPA – a reflektáló analitikus – viszontáttétel – trauma – azonosulás az agresszorral