Meghívó

Konferencia felhívás

2024. október 18 – 19-én „A kizökkent idő nyomában” címmel kerül megrendezésre a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXX. jubileumi Konferenciája, melynek témája az idő és ritmus lesz.

A konferencia szokásostól talán kicsit eltérő címével szándékunk az, hogy minél tágabb teret kínáljunk mind a résztvevők, mind az előadók számára, hogy belakják ezt a remélhetőleg elég tág asszociációs teret. Szeretnénk, ha teret kaphatnának a terápiás tér belső történései mellett a szupervíziós tér élményei is, az egyesület múltjára való emlékezés és reflexió, a pszichoanalitikus módszer, a keretek és a képzés változásai, és végül, de nem utolsó sorban reflektálhassunk a társadalmi szintű történésekre, a közelmúlt, az itt és most mindannyiunkat érintő, sokszor megrázó külső eseményeire.
A megszokottból való kizökkenés élménye sokszor nem kellemes, lehet traumatikus is, de hozhat fejlődést, változást is, traumás növekedést nemcsak egyéni, de módszertani, szervezeti, társadalmi szinten is. Reméljük, hogy a konferencia, a fenti témákon való közös gondolkodás maga lehet egy olyan konténer, mely segíti ezt a folyamatot. 

Pácienseink gyakran érkeznek analízisbe, analitikusan orientált terápiába azzal a – néhol homályosan megfogalmazott – élménnyel, hogy mintha kizökkent volna számukra az idő. Az, ami a közösnek tűnő érzés mögött van, már nagyon egyedi, sokszor évekig tart, mire együtt ránézve, de sokkal inkább közösen megélve, a terápia színpadán életre keltve közelebb jutunk ennek belső jelentéséhez. A pszichoanalitikus munkamód és keretek egyszerre adnak teret a végtelennek és végesnek, az emberi lét időtlen (örök, változatlan) és változó (múlandó) aspektusának.
Az idő-élmény, s azzal összefüggésben a szelf folytonosság élménye alapvetően az anya(gondozó)-gyermek kapcsolatban születik meg (Bion, 1962, Ogden, 1985, Priel, 1997, Civitarese, 2019). Interszubjektív konstruktum tehát, mely zökkenőivel együtt mintegy hologramként jelenik meg a terápiás térben. Együtt éljük át például, hogy elrepül, vánszorog, vagy akár megáll az idő, hogy hol hangolódunk, hol nem-hangolódunk, hol illeszkedünk, hol nem illeszkedünk a pácienssel. Hol közös a ritmusunk, hol zökkenők vannak, akár meg is szakad a közös idő fonala.
A zökkenéseket sokszor a kereteken keresztül érzékeljük először – például késik a páciens, vagy elmarad a fizetéssel – s ennek belső, már szimbolikus jelentés-rétege csak később tud megjelenni a terápiában. Vagy akár testünk jeleníti meg a kizökkenést amikor az még a szimbolizálatlan, a szavak nélküli tartományba esik.
Hosszan kibírni, tartalmazni a kizökkentettség élményét sokszor nem könnyű. Ahogy a korábban jól bevált megküzdési módok, hárítások már nem működnek, a korábbi összerendezettség széthull, hosszan időzhetünk a végtelennek tűnő bizonytalanságban remélve, de nem tudva, hogy létrejön a szintézis, egy új egyensúly. Nem könnyű benne maradni a diszharmóniában és néhol erős a késztetés, hogy „helyre toljuk” a kizökkent időt, például aktívabbak legyünk. A kizökkenések, vagy akár az erre való reakciók leképződhetnek a szupervízióban is. Vajon miként jelenhetnek meg, és hogyan segíthet a szupervízió tere abban, hogy rálássunk ezekre a folyamatokra?

A pandémia, majd a háborúk mentén, vagy akár a klímaváltozás kapcsán sokszor éreztük, érezzük azt, hogy mintha kizökkent volna az idő. De vajon kizökkent-e? S ha igen, mikor és hogyan zökkent ki?  Mi dolgunk vele magánemberként, szakemberként és egyesületi szinten?
A kerek évforduló jó apropó arra, hogy az “eltűnt idők” nyomába eredjünk: megemlékezzünk az elmúlt 30 évről, vagy akár az egyesület kezdeteiről, a budapesti iskola történetéről. Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy helyrezökkent-e a kizökkent idő, meglett-e a folytonosság az egyesület történetében? Rátekinthetünk erre a kérdésre is, de akár arra is, hogy a pszichoanalízis, mint módszer hogyan alakult az elmúlt időszakban. Milyen zökkenőkkel kellett megküzdeni, s milyen megoldások születtek? A COVID időszak például nagyon gyors reakciót kívánt a pszichoanalitikus közösségtől világszerte – mely meg is történt. De még mindig a feldolgozás fázisában vagyunk, elemezve azt, hogy például az online működés, mely életmentő volt a pandémia alatt, hol találja meg a helyét a terápiákban vagy akár a szupervízióban. A konkrét példától távolságot véve mi az, ami „örök”, változatlan érték a pszichoanalízisben, s mi az, ami változik, változhat, szükséges, hogy változzon?

Az absztraktok beküldési határideje: 2024. május 15-e.

Témajavaslatok

Időbeliség és szelfélmény a pszichoanalízisben és az analitikusan orientált terápiákban
Kizökkent idő a szupervíziós térben
Változás és örökérvényűség a pszichoanalízisben
Kizökkent keretek és lehetséges jelentések
A pszichoanalitikus folyamat kívánatos és ijesztő mélységei
A traumás idő
Az analízis „időtlensége”: időhatárral vagy időhatár nélkül
Kizökkent idő az egyes kórképekben
A kizökkent idő az egyesület múltjában
A szakemberré válás zökkenői
Szakemberré válás: akkor és most
A képzési folyamat belső és külső zökkenői
Zökkenők, törések és reparációk a terápiás közösségek életében
A pszichoanalitikus technika és elmélet rugalmassága, fejlődése
Kizökkenés és (traumás) növekedés – egyén, szervezet, társadalom
Kizökkent idők a külvilágban (klímaváltozás, COVID, háborúk, társadalmi és szakmapolitikai folyamatok)
Mi a dolga, van-e dolga az egyesületnek (egyesületeknek), ha kizökken az idő?

A további részletekkel hamarosan jelentkezünk!

A Programbizottság: Droppa Szilvia, Nyerges Katalin, Zana Katalin (elnök)