Korábbi konferenciák

EMLÉKEZÉSBŐL JÖVŐ
ÚJJÁALAKULÁSUNK 30. ÉVFORDULÓJÁRA

2019. október 11- 12., Hotel Rubin, Budapest

Idei konferenciánk két születésnap megünneplésére ad lehetőséget. Az egyik egyesületünk újjászületésének 30. évfordulója, a másik az „Ötök”, azaz az öt újra-alapító egyikének, Nemes Líviának 100. születésnapja.

Fő témánk az emlékezés és a terápiás változás közötti összefüggés. Játékos címünkkel közös eszmecserére hívjuk előadóinkat és résztvevőinket: miként tekintünk az emlékezésből jövő tartalmakra, élményekre? Mennyire tekintjük őket valóságosnak vagy pszichés reprezentációknak? A múltról alkotott narratívák változása hogyan befolyásolja a jelent és a jövőt?

Hogyan alakítja jövőnket az emlékezés? A pszichoanalitikus elméletek mellett a kognitív idegtudományok kutatási eredményeit is érdemes megismernünk. Érdekes jelenségre világítanak rá azok a vizsgálatok, melyek szerint jövőnk elképzeléséhez ugyanazokat az idegrendszeri hálózatokat használjuk, mint az emlékezéshez. Valójában „objektív” emlékezésről sem beszélhetünk, hiszen minden történés és felidézés újraaktualizálja az emléknyomokat egy új kapcsolati hálózat formájában.
    Az emlékezésről szóló legismertebb metaforánk Freudtól származik, melyben az analitikus rekonstrukciós munkáját a régészethez hasonlítja: a tudatosan felidézett emlékeket az analitikus folyamatban kiegészítjük a tudattalanban gondosan megőrződött, csak épp nem hozzáférhető információkkal, melyeket szabad asszociációval, az álmokból vagy éppen az áttételi helyzetből következtetve mégis elérhetővé tudunk tenni. A klasszikus hagyomány ezt a rekonstrukciót, tudatosítást kapcsolja össze a gyógyulással. Idővel azonban jelentősen bővült az emlékezetről való tudásunk, változott az analitikus kezeléstechnika. Kris az újrafelfedezett gyermekkori emlékekről azt írja, azok legfeljebb közelítenek a tényleges eseményekhez. Az énpszichológiában a hangsúly az élettörténet felidézéséről annak rekonstrukciójára tevődött át: a gyermekkori emlékeink tudattalan fantáziákon keresztül komplex dinamikus mintázatokba rendeződnek, melyeket későbbi fejlődésünk során újra-integrálunk és újra-modellezünk, ez idézhető fel.

A tárgykapcsolati pszichológia a narratíva- és a konstrukciós-elméleti megközelítéssel járult hozzá az emlékezet-témához. Spence azt írja, az igazság nem egy elrejtett dolog, melyre rátalálhatunk, hanem folyamatosan narratívába integráljuk élményeinket, melyet akkor érzünk igaznak, amikor az elfogadható számunkra. És bár az áttételi kapcsolatban megjelennek a múltbeli kapcsolódási mintázatok, Freeman megfogalmazásában az áttétel nem egy időgép, mely visszaröpít a múltba. A jelen és a múlt egymást kölcsönösen konstruálják; a múltat a jelen prekoncepcióin keresztül látjuk, melyeket a múlt alakított. A múlt és jelen átélésének élménye a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket is formálja.
    Bion fontosnak tartotta a negatív kapacitást, azt a képességet, hogy az analitikus emlékek, vágyak és megértés nélkül kezdje az üléseket. Ne ragaszkodjon korábbi elméleti konstrukcióihoz, maradjon nyitott új élményekre és felismerésekre. Az analitikus mezőben megjelenő új jelenségek közelebb visznek a páciens pszichés valóságának megértéséhez.  Emlékeink ugyanis gyakran reprezentálatlanok, csak cselekvéseinkben, kapcsolati mintázatainkban ismerhetők fel. A traumatikus élmények során elveszett memória visszanyerésének és igazolásának is fontos szerepe van a gyógyulásban.
    Az emlékezés társas aspektusa csoport szinten is izgalmas téma. A közös emlék felidézés hozzájárul a közösség fennmaradásához, és a kapcsolódásainkra pozitív vagy negatív irányban hat az, ha valakivel egyformán vagy különbözőképp emlékezünk. Egyes társadalmi jelenségek megértését segíti, ha a csoportok emlékfeldolgozásának jellegzetességeit is figyelembe vesszük.
Emlékezés konferenciánk tehát nem a múlthoz horgonyzott, hanem olyan találkozásokra és eszmecserékre várjuk a résztvevőket, melyekből többet megérthetünk a pszichoanalitikus gyógyító munkáról és jövőképünk megalkotásáról.

 

Programbizottság: Felházi Anett, Gyomlai Éva, Szajcz Ágnes (elnök)
Szervezőbizottság: Geszti Katalin, Gárdos Katalin, Linzenbold Ildikó, Mészáros Viktória (vezető)                                            

A konferencia akkreditációs pontértéke: 32 pont.

A program ide kattintva olvasható.

Absztraktfüzet

Feltöltés alatt...
Feltöltés alatt...
Feltöltés alatt...
  Feltöltés alatt...

XXI. Konferencia:
SZENVEDÉLY és KÖZÖNY
Érzelmek és kapcsolatok
2014. október 17-18.

Hotel Rubin, Budapest, XI. Dayka Gábor u. 3.

Az emberi kapcsolatok légkörét, az együttlétek hangulatát alapvetően határozza meg a résztvevő személyek érzelmi állapota. Idei konferenciánk azzal próbál a kapcsolatok működésének megértéséhez hozzájárulni, hogy a szenvedélyt és a közönyt, e két fontos érzelmi állapotot helyezi érdeklődése középpontjába. Azzal pedig, hogy ezek az érzelmi állapotok egymással szemben állnak – bár nem biztos, hogy formálisan egymás ellentétei –, a velük összefüggésbe hozható más érzelmi állapotok, normál és patológiás lelki jelenségek tárgyalását is hívják.
A szenvedély olyan erőteljes érzelmet jelent, amely cselekvésre, állásfoglalásra késztet, tehát motivációs jelentősége van. Reményekkel, a vágyteljesítés ígéretével, de azok teljesülésének hiányérzetével is teli érzés, egyúttal belső nyomás, amely gyakran úgy élhető át, mint kellemetlen, kényszerítő erő. Jól kifejezi a vágyteljesülés elmaradásából származó fájdalmat, szenvedést a nyelvi megjelölés, amely több nyelvben is a szenvedés szóból indul ki: szenvedély, passion, Leidenschaft. A szenvedély, mint tartós vágyat kifejező érzelmi állapot mindig tárgyhoz kötött. A motivációs, kényszerítő jelleg pedig drámaian megmutatkozik sok normál, vagy patológiásnak mondható jelenségben, állapotban vagy a szenvedélybetegségek változatos formáiban. „A szenvedély vakká tesz”, felülírja a realitás szempontjait, és átveszi az irányítást az adott ember magatartásában, ld. „elragadja a (hév) szenvedély”.
Súlyos konfliktusokat eredményezhet a szenvedélybe foglalt vágyak akadályoztatása, amely akár szuicid, vagy homicid formát is ölthet. Más esetben viszont a szenvedély hatalmas szellemi és fizikai erőfeszítésekre tesz képessé, építheti a közösséget.
A közöny távol tart, elidegenít. Nem tűnik jól meghatározható érzelemnek, inkább valaminek a hiányaként érzékeljük. A motiváció, az érdeklődés, az elköteleződés, a szeretet hiányaként, tehát minden olyan érzés, érzelem hiányaként, amely a kapcsolatok kialakulásában és működésében nélkülözhetetlen. A közöny olyan defenzív szerveződés, amely távol tartja az egyént kapcsolattól, tevékenységtől, saját belső világától azért, hogy segítségével elkerülhesse az anticipált rosszat. Az anticipált rossz pedig dinamikáját tekintve nem más, mint a paranoid szorongás.
Mindkét fogalom igen gazdag jelentéstartalommal bír. Szerepet játszanak normál és patológiás lelkiállapotok kialakulásában és fenntartásában. Mindennapi terápiás munkánk részét képezik, olykor tartós vagy épp csak átmeneti zavarokat okozva a terapeuta és a páciens, de szélesebb körben a segítő és segített kapcsolatában is. Átszövik csoport-együttléteinket, hatnak a közösségi, társadalmi terekben. A szenvedély, a közöny és a közéjük sorolható sokféle lelkiállapot komoly érdeklődésre tarthat számot mind a pszichodinamikus elmélet és gyakorlat szempontjából, mind a társadalmi jelenségek és folyamatok pszichoanalitikus szemléletű elemzésében is.
Néhány konkrét témajavaslat:
-    Szenvedély, szerelem, szexualitás (szeretlek kicsit, nagyon, szívből, színből, szenvedélyesen, őrülten, egyáltalán nem)
-    Szenvedély és megszállottság
-    A megszállottság, mint patológiás állapot (szerelmi téboly stb.)
-    A szenvedélybetegségek pszichodinamikus megközelítése
-    Szenvedélyszerű érzések a korai kapcsolatokban
-    Szenvedély és idealizáció szenvedélyes kapcsolatokban
-    Közöny és devalváció
-    Alkotás és szenvedély
-    Szenvedély és gyűlölet: szenvedélyes gyűlölet
-    Szenvedély és közöny váltakozása a kapcsolatokban: családi kötelékekben, szülők és gyerekek között, páciens és terapeuta között, közösségekben
-    Szenvedély, idealizáció, kiégés a segítő szakmákban, a gyógyítás szenvedélyének (furor sanandi) pszichodinamikai megközelítése
-    Szenvedély, közöny, elutasítás az áttételi-viszontáttételi dinamikában
-    Közöny, apátia a korai kapcsolatokban
-    Megszállottság - szenvedély - elkötelezettség - szolidaritás - semlegesség - közöny - elutasítás: kontinuum?
-    A politika szenvedélye. A küldetéstudat pozitív és negatív aspektusai
-    A politika szenvedélye. Lehetőség az érvényesülésre, önmegmutatásra, uralkodásra
-    Primitív elhárítások a társadalmi folyamatokban

A konferencia programbizottsága: Adrigán Erzsébet, Flaskay Gábor

Szervezőbizottság: Sinkovics Andrea (vezető), Campos J. Anna, Korbuly Ágnes, Ledniczki Ildikó, Mészáros Viktória, Dr. Tóth Katalin
 

XX. Konferencia:
A JELENT MOZGATÓ MÚLT
A MAGYARORSZÁGI PSZICHOANALÍZIS 100 ÉVE
2013. Október 11. - 12., Hotel Mercure Buda

Budapest, I. Krisztina krt. 41-43.

Jövőnk sikeres alakítása jelenünk megértésén alapul, amit múltunk feldolgozása biztosít. A pszichoanalízis ezzel a reflektivitással tekint az ember megnyilvánulásaira, a kultúrára, a társadalomra.
Az 1913-2013 közötti száz évben a kultúra, a politika és a történelem változásai, sorsfordító kilengései folyamatos kihívások és próbatételek elé állították/állítják az egyént, a közösségeket és a társadalmat. Törésekkel, értékmentésekkel, újrakezdésekkel és fejlődési lehetőségekkel teli e 100 esztendő, amelynek lenyomata kimutatható a pszichoanalízis nemzetközileg is számon tartott Budapesti Iskolájának történetében és jelenünkben.
Ferenczi kreativitása, innovatív ereje, és a budapesti avantgárd kultúra befogadó légkört és gyors kibontakozást biztosítottak. Ferenczi és a budapesti analitikusok elméleti, technikai és terápiás kezdeményezései kezdetben gyorsan fejlődtek, később számos nehézségen keresztül lassan integrálódtak a modern pszichoanalízis mai ismeretanyagába, kapcsolódási pontokat kínálva további kutatások számára.
Az új „embernézet”- tel szembeni – ahogyan Ignotus nevezte – ellenállások, majd a kultúra és a társadalom hatalmas változásai, amelyek együtt zajlottak a szakmai csoportokon belüli konfliktusokkal mind hatással voltak a pszichoanalízis és a pszichoanalitikus pszichoterápiák mai elméletére, a gyakorlatra és mindezeken túl napjaink „embernézetére”. Tagadhatatlan, hogy a pszichoanalízis fontos szerepet játszik abban a reflektív folyamatban, amellyel önmagunkat, a körülöttünk zajló eseményeket és a velük fennálló folyamatos kölcsönhatást szemléljük. A pszichoanalízis személeti rendszere áthatja kultúránkat, gondolkodásunkat, s ugyanakkor korunk pszichoanalízisének fejlődésére is hatással van a múlt és a jelen sokrétű változása.
Néhány gondolati kör, melyet előadóink témájául ajánlunk:
•    A Budapesti Iskola hozzájárulása a pszichoanalízis és a pszichoterápiák fejlődéséhez
•    Hasonló irányok és eltérő megközelítések a magyarországi és a nemzetközi pszichoanalízis fejlődésében az elmélet és a gyakorlat területén – például a szupervízió; a korai tárgykapcsolatok kérdése; a terápiás kapcsolat változásai
•    A magyarországi pszichoanalízis történetének fordulópontjai és azok transzgenerációs hatásai
•    Kreativitás a pszichoanalízisben
•    A kísérletező analitikusok hozzájárulása az elmélethez, a technikához és a gyógyításhoz
•    A mai pszichoanalízis interdiszciplináris kapcsolódási pontjai: az idegtudományoktól a művészeteken át a társadalomtudományokig
•    Hogyan reagál a pszichoanalízis a társadalmi és szocio-kulturális változásokra?
•    Mai kihívások

A konferencia programbizottsága: Hárdi Lilla, Mészáros Judit, Prágai Éva
    
Szervezőbizottság: Mészáros Viktória, Antal Bacsó Péter, Campos J. Anna, Korbuly Ágnes, Sinkovics Andrea
 

XIX. Konferencia:
TAGADÁS ÉS SZEMBENÉZÉS
A pszichoanalízis hozzájárulása az egyéni és társadalmi folyamatok megértéséhez
2012. Október 5.- 6., Hotel Mercure Buda

Budapest, I. Krisztina krt. 41-43.

A tagadás és az elhallgatás, a szembenézés és a feldolgozás a pszichoanalízis alapvető koncepciói. Mindennapi gyakorlatunkban érzékeljük az egyéni és társadalmi szintű tagadás, elhallgatás személyiségfejlődésre tett mélyreható káros következményeit és azt is, milyen nehéz szembenézni a túlterhelő életeseményekkel és feldolgozni azokat. Súlyos traumatikus események az egyén életében, családjában, vagy tágabb környezetében (amelyek természetesen visszahatnak az egyénre) megakasztják az egészséges fejlődést, mert a velük való szembenézés, a történtek feldolgozása az adott időben meghaladja az egyén lelki apparátusának teljesítőképességét.
Ha azonban az egyéni, vagy a társadalmi traumák feldolgozása később is elmarad, akkor az áldozatban és az elkövetőben egyaránt patológiás lelki folyamatok indulnak meg. Olyan archaikus lelki elhárítások lépnek életbe, vagy kerülnek előtérbe, amelyek következményeként elmosódik a belső és a külső világ közötti határ, a valóság értékelése töredékesen, pillanatnyi érvényű mozaikok alapján történik, illetve annak helyét értéktelen, bűnös és/vagy idealizált, hősi alakok foglalják el.  
A terápiás miliő lehetőséget teremt arra, hogy a trauma következtében elakadt fejlődés folytatódjon, az archaikus elhárítások helyét érettebbek vegyék át. Ennek következtében a világ értékelése realisztikussá válik, ami lehetővé teszi az érett védekezést és a szükségletek adaptív képviselését. Ez a reális világ sajnos nem mindig optimális, még csak nem is mindig elviselhető, de a formálódó személyiség egyre inkább képes arra, hogy megbirkózzon vele, akár a harcot, akár a menekülést választja. Ez igaz mind az egyén, mind a csoport, mind a társadalom esetében.
Konferenciánkon olyan kérdésekre is keressük a választ, hogy miként lehetséges, vagy egyáltalán lehetséges-e a pszichoanalízis során szembenézni az olyan helyzetekkel, és feldolgozni azokat, ahol a páciens szorongása tagadhatatlanul a terapeutát is elérő problematika – például egzisztenciális fenyegetettség – következménye.
Meddig terjed a terapeuta empátiája, ha saját értékeitől nagyon eltérő ideológiai nézetekkel, előítéletekkel találkozik a terápia során? Hol a titoktartás határa, ha a terapeuta családon, iskolán belüli erőszakról, vagy egyéb súlyos visszaélésről szerez tudomást?

Programbizottság: Juhász Angéla, Pető Katalin, Vincze Anna

Szervezők: Mészáros Viktória, Felházi Anett, Gyomlai Éva, Korbuly Ágnes, Sinkovics Andre

XVIII. Konferencia:
ÁLOM, FANTÁZIA, KREATIVITÁS
A mentális folyamatoktól a tárgyiasult valóságig

2011. Október 7.- 8.
Hotel Mercure Buda, Budapest

A pszichoanalízisben és a dinamikus pszichoterápiában az álom, vagy inkább az álmodás jelentősége átalakuláson megy keresztül. Egyes irányzatokban (pl. mentalizációs elmélet) fontossága csökken, más irányzatokban nő (Ogden: pszichoanalitikus harmadik, mint a közös álmodás eredménye). Senki sem állítja azonban, hogy mellőzhető, még ha a „királyi út” felfogás (Freud) a tudattalan megismeréséhez veszített is jelentőségéből, és számos modern, kutatásokkal megalapozott álomelmélettel gazdagodott.
Az álmodás összekapcsolható és rokonítható a fantáziatevékenységgel, leginkább akkor, ha egy lépést még megtéve az alkotó tevékenységet is bevonjuk érdeklődésünk körébe.
A dinamikus szemléletű pszichológia – kissé leegyszerűsítve – a kreatív cselekvést háromféle módon közelíti meg. Az egyik, a kreatív személyiségek pszichoanalitikus vizsgálata, a másik az úgynevezett elsődleges mentális folyamatok (amelyek az álmok létrehozásában játszanak szerepet) jelentőségét kutatja az alkotó folyamatban, a harmadik pedig a regresszió az én szolgálatában (Kris) koncepció alapján próbál magyarázatokat találni a kreatív teljesítményekre.
Témaválasztásunk aktuális, a címben foglalt kérdéskörök sokféle feldolgozásra adnak lehetőséget. Ezek közül felsorolunk néhányat az alábbiakban, de konferenciánk természetesen – ahogy mindig – utat ad a szabad témafeldolgozásoknak is.
-    Az álomban működő mechanizmusok a mindennapi életben és a klinikai gyakorlatban
-    A primer folyamatok jelentősége a diagnózisban és a pszichopatológiában
-    Képi beszéd, képi kifejezés az álomban és a művészetekben
-    A defenzív fantáziáktól az elaborált konfliktusokig
-    Van-e alvás álom nélkül – és pszichoanalízis álom nélkül?
-    Lehet-e az álmodás, az álmok átalakulása az analitikus folyamat indikátora?

Programbizottság: Ajkay Klára, Flaskay Gábor, Lőrincz Zsuzsa.
Szervezők: Mészáros Viktória (koordinátor), Danics Zoltán, Dobák András, Felházi Anett, Gyomlai Éva.

XVII. konf.:
A KÖTŐDÉS SZABADSÁGA
2010. Október 1.- 2.,

Hotel Benczúr, Budapest

Konferenciánk címe, a „Kötődés szabadsága” látszólag ellentmondásos, hiszen a kötődés megléte mindig bizonyos fokú szabadságvesztéssel jár. Amikor a kötődés - választásunk „titokzatos tárgya” - rossz, elhanyagoló, abuzáló, akkor mindez rabsággá torzulhat. Létezik-e szabadulás az ilyen típusú kapcsolati nehézségek szorításából? Ugyanakkor a szabadság fontos feltétele a kötődés lehetősége, a megfelelő kapcsolatok kialakítása, fenntartása. Hiánya egyben a szabadság hiányát és lélektani betegséget jelent.

A jellegzetes kapcsolati minták megjelenése a terápiás folyamatban az utóbbi évtizedek során a kutatók és a klinikusok figyelmének fókuszába került. A kutatási eredmények illeszkednek a pszichoanalízis elméletéhez és alátámasztják azt; a pszichoanalízis integrálja a csecsemő-megfigyelések, a kognitív pszichológia, valamint a memória-kutatások eredményeit.

Felvetődik a kérdés:
-    mennyiben jelent előrelépést a kapcsolati problémákkal küzdő betegek életében a  pszichoanalízis elméleti és technikai eszköztárának bővülése?
-    milyen kapcsolódási pontok találhatók a pszichoanalizis, a kötődéselmélet, a
     neurofiziológia, a mentalizáció és más, a személyiség alakulását leíró elméletek, és azok gyakorlata között?
-    hogyan befolyásolják e fejlődési folyamatok a belső és külső szabadságot, az egészséget?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület
17. konferenciáján.

Programbizottság: Nyerges Katalin, Pető Katalin, Riskó Ágnes.
Szervezők: Danics Zoltán, Felházi Anett, Keresztes Zotán, Mészáros Viktória, Milák Piroska.