KONFERENCIA

For English version, please scroll down.

Kedves Érdeklődő!

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXXI. Konferenciája 2025. október 3 – 4-én kerül megrendezésre. 2025-ben is a már ismerős, a résztvevők és előadók által is kedvelt Danubius Hotel Hungária City Center ad otthont a rendezvénynek.

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

József Attila

KÁOSZ - SZABADSÁG - REND

Freud egyik legnagyobb ellenállást kiváltó mondata a 20. század elején ez volt: „Az Én nem úr a saját házában” - azaz nem vagyunk szabadok, tudattalan mozgatók befolyásolják viselkedésünket, érzéseinket, gondolatainkat. Azóta ez a megállapítás egyre elfogadottabbá vált, és egyre több elmélet született arról, miben is áll ez a szabadsághiányos állapot, milyen meghatározottságok alapján fejlődik az Én. A személyiségfejlődésben különböző mértékben játszanak szerepet az ösztönök, a kapcsolatok, a veleszületett temperamentum, a családi-társadalmi környezet, a szerzett és öröklött testi tulajdonságok és így tovább – a viták arról szólnak, melyik elmélet mekkora szerepet tulajdonít az egyik vagy másik tényezőnek.

Külső és belső rend, külső és belső szabadság – ezek a fogalmak segítenek tisztázni a helyünket, megtalálni a viszonyítási pontokat. Megváltozott a normalitásról való elképzelésünk, kitágultak a befogadhatóság határai. „Játszani is engedd szép, komoly fiadat!”, írja József Attila, megragadva nemcsak egy terápiás folyamat, de mindennapi életünk, a társadalmi folyamatok belső lényegét is: a játék, a képzelet szabadsága nélkül nem születhet rend, vagyis, ahogy ebben a kontextusban használjuk a kifejezést, értelem sem születhet a terápiás folyamatban, sem társadalmi szinten. Kérdésként merülhet fel, hogy úgy tekintünk-e a káoszra – átmeneti vagy tartós rendezetlenségre – a terápiában, mint egyfajta korlátozó tényezőre, vagy a káosz maga a szabadság, mely idővel „rendet szül”? A szabadságnak (a lehetőségek megélésének) talán nem is a káosz (az értelemnélküliség) az ellentéte, sokkal inkább a szabadságfokok hiánya, a reménytelenség. A progresszió és regresszió sokszor csak mikroszinten érzékelhető váltakozása, hullámzása természetes kísérője az analitikus folyamatnak – de mi van, ha az egyensúly felborul, és hosszan benne ragadunk egy közösen megélt reményvesztettségben? Hosszan elviselni a kilátástalanságot, azt, hogy semmi nem mozdul – talán az egyik legnagyobb kihívása egy terápiás folyamatnak. De vajon miről szólnak a megrekedések és mi az, ami segíthet a kimozdulásban?

Óriási mértékben megnövekedtek az ismereteink arról, mi minden állhat egy-egy testi/lelki tünet hátterében. A szemléletváltás – a bio-pszicho-szociális megközelítés, a neurobiológiai kutatások eredményeinek hangsúlyosabb beemelése az analitikus gondolkodásmódba növelheti szabadságunkat, akár komoly elakadásból mozdíthatja ki a terápiás folyamatot. Számos probléma (pl. kapcsolódási és kapcsolati nehézségek, kényszeres és depresszív tünetek) más jelentést kaphat, amennyiben olyan diagnózisok, mint például az autizmus spektrum zavar vagy ADHD nem csupán kórmeghatározásként, de elméleti keretként merülnek fel, és a terápia is ennek megfelelően módosul. Ugyanakkor a korai gondozás, a nevelés, a környezet szerepe semmivel sem kevésbé fontos azokban az esetekben, amikor öröklött, biológiai zavar is felmerül, egy-egy esetben azonban nem könnyű elkülöníteni, hogy egy adott tulajdonság hátterében mi vagy milyen arányban állhat.

A terápia belső történésein túl szeretnénk, ha a csoportszintű folyamatok, az azokban megélt vagy meg nem élt szabadság is teret kaphatna a konferencián. Kezdve a szűkebb szakmai közegünkkel: kérdésként merülhet fel, hogy vajon mennyire szabadok a képzésben lévő kollégák? Lehet-e valaki teljesen „szabad” egy kiképző analízisben vagy szupervízióban? És vajon mennyire szabad az analitikus, mit mutathat meg magából és mi az, ami már megterheli a pácienst? A szabadság/korlátok kérdéskörét még tágabb értelemben vizsgálva, mekkora játéktere van a szakmai közösségnek a társadalmi folyamatokban? Mi lehet a pszichoanalitikus gondolkodás szerepe, és mik a korlátai a társadalom színpadán?

Személyes szabadságunk élménye szorosan összefonódik annak a környezetnek a minőségével, amelyben élünk. A vonatkoztatási csoportok, egyéni és szakmai életünk színterei meghatározóak abban, hogyan alakul az identitásunk, mennyire éljük át a belső szabadságot. Szerepeink abban a rendszerben alakulnak ki, amelyhez tartozónak érezzük magunkat, és hogy ez a rendszer hogyan változik, ahhoz mi magunk is hozzájárulunk.

Az idei konferenciánkkal lehetőséget szeretnénk teremteni annak a kérdésnek a megvizsgálására, hogy elméleteinkben és gyakorlatunkban milyen módon tudjuk segíteni pácienseinket (és sajátmagunkat) a minél nagyobb szabadságfok elérésében, hogyan tudunk rendet teremteni a fokozódó káoszban, amely ezt a századot egyre inkább jellemzi. Az elméleti tudás hasznosítása a gyakorlatban lassú folyamat – ennek felgyorsítására is alkalmas lehet a konferencia, új nézőpontok felvetésével, a viták lehetővé tételével.

A Konferencia Programbizottsága  (Droppa Szilvia, Nyerges Katalin, Zana Katalin) és Szervező Bizottsága (Boross Viktor, Borszéki Judit, Penczi Barbara, Sagmeister Virginia, Vančo Ildikó)

„Come, freedom!
Give birth to order,
teach me with kind words,
allow me to play
with my beautiful, serious son!”
Attila József (translated by Peter Hargitai

CHAOS–FREEDOM–ORDER

   One of Freud's most controversial statements in the early 20th century was "The self is not master of its own house" – that is, we are not free, our behaviour, feelings and thoughts are influenced by unconscious motives. Since then, this statement has become more and more accepted, and more and more theories have been put forward about what this lack of freedom consists of, what determinants determine the development of the self. Instincts, relationships, innate temperament, family–social environment, acquired and inherited physical traits and so on play a role in personality development to varying degrees – the debate is about which theory attributes the role of one factor or another.

      External and internal order, external and internal freedom – these concepts help clarify our position and find the reference points. Our concept of normality has changed, and the boundaries of what can be accepted have expanded. allow me to play with my beautiful, serious son!' writes József Attila, capturing not only the essence of a therapeutic process but also the inner essence of our daily lives and social processes: without the freedom of play and imagination, order cannot emerge, or, as we use the term in this context, meaning cannot emerge in the therapeutic process or on a societal level. The question may arise whether we view chaos – temporary or permanent disorder – in therapy as a kind of limiting factor, or whether chaos itself is freedom, which, over time, 'gives birth to order'? Perhaps the opposite of freedom (the experience of possibilities) is not chaos (meaninglessness), but rather the lack of degrees of freedom, hopelessness. The alternating, fluctuating progression and regression, often only perceptible on a micro level, is a natural companion to the analytic process – but what happens if the balance is disturbed, and we remain stuck in a shared hopelessness for a long time? Enduring hopelessness, the feeling that nothing moves – perhaps one of the greatest challenges in a therapeutic process. But what are the impasses about, and what can help in getting unstuck?

            We have a vastly increased knowledge of what can be behind a physical/mental symptom. A shift in perspective – the bio-psycho-social approach, and the greater integration of findings from neurobiological research into analytic thinking – can increase our freedom and may even move the therapeutic process forward from a serious impasse. Many problems (e.g. attachment and relationship problems, obsessive–compulsive and depressive symptoms) may take on a different meaning if diagnoses such as autism spectrum disorder or ADHD serve not only as a pathological definition but also as a theoretical framework, and therapy is modified accordingly. At the same time, the role of early caregiving, upbringing, and the environment is no less important in cases where inherited, biological disorders are present. However, in some cases, it is not easy to separate what or to what extent each factor may be contributing to a particular trait.

      Beyond the internal processes of therapy, we would like the group-level processes, the freedom experienced or not experienced within them, to also have space at the conference. Starting with our narrower professional community, a question might arise as to how free the colleagues in training really are. Is it possible for someone to be completely 'free' in a training analysis or supervision? And how free is the analyst, what can they show of themselves and what might burden the patient? Expanding the question of freedom/limitations to a broader context, what is the scope for professional communities in social processes? What could be the role of psychoanalytic thinking, and what are its limitations on the stage of society?

      Our experience of personal freedom is closely linked to the quality of the environment in which we live. The reference groups, the settings of our individual and professional lives, determine how our identity is shaped and how much inner freedom we experience. Our roles are shaped within the system we feel a part of, and we contribute to how this system changes.     

      With this year's conference, we aim to create an opportunity to explore the question of how we can help our patients (and ourselves) achieve greater freedom in both our theories and practices, and how we can bring order to the increasing chaos that increasingly characterizes this century. The application of theoretical knowledge in practice is a slow process – the conference may serve to accelerate this by introducing new perspectives and enabling discussions.