Analitikusaink előadásai a szakmai közönség számára

 Freud Café Ristretto

("Analitikus olvasónapló")

 
A Covid járvány keltette rendkívüli krízishelyzetben számos új érzelmi és szakmai helyzetet kell kezelnünk, mely során megnő az igényünk arra, hogy megoszthassuk egymással gondolatainkat, tapasztalatainkat. Erre teszünk most kísérletet, "Analitikus olvasónapló" sorozatunkkal.
 
A bejegyzéseket időrendben találják, legfelül a legfrissebb bejegyzés olvasható.
 
2020.április 7.
 
Vincze Anna: Időszámítás a vírus után – a terápiás munkámban
 
Rendkívüli helyzetben, mint amilyen a koronavírus járvány, természetesnek tartom, hogy terapeutaként sem teljesen  a szokásos módon veszek részt a terápiákban. Március első hetében felkészítettem pácienseimet arra, hogy a jövő héten feltehetőleg át fogunk állni skype-ra, már nem fogtam velük kezet, nagyobb távolságot tartottam. Volt, aki csodálkozott, de a következő hetekben már apróbb zökkenőkkel, de összességében simán  tértünk át az online munkára. Pácienseim közül azóta már többen kifejezték, hogy mennyire biztonságosnak érzik így az érintkezésünket. Az első járvánnyal kapcsolatos gondolatom,  hogy ami szokásos esetben a „mintha tér” része kell legyen – azaz  akár a terapeuta betegségét, halálát kívánó, agresszív kívánság  – annak beteljesülése most az egyszerű érintkezéssel, egy közös légtérben való együttléttel,  nem a minthában, hanem esetleg a valóságban történhet meg. Vagy fordítva, a terapeuta válhat a páciens megbetegedésének az okozójává.  Ekkora bűntudatot, ami ebből az aggodalomból, bizonytalanságból következhet, sem a pácienseimnek, sem magamnak nem csak nem kívánok, hanem  (a légkörnek a fenyegető jelenlétét) a terápiás munka szempontjából elfogadhatónak sem tartok.
Márpedig, és ez volt az érzésem, hogy a skype természetesen szükségmegoldás, de mennyire jó, hogy át lehet hidalni a távolságot.  Szerencsések vagyunk, hogy távolságból is tudunk dolgozni, (a gyerekterapeutáknak biztos nehezebb, erről ők tudnak beszélni). Hermann Az ember ősi ösztöneiben a szeretet fejlődési lépését éppen a távolságban találja meg – az embernél ugyanis a gyöngédséghez  már nem szükséges testi érintés, a távolságon keresztül is érvényesül. Ahogy a harag és az agresszív érzések kifejezése is a terápia része, úgy a szereteté és az aggódásé is – különösen egy olyan időszakban, amint amilyen a jelenlegi.  
A járvány által okozott anyagi nehézségek miatt néhány pácienssel új fizetési szerződést kötöttem, átmenetileg  engedtem az árból. Ennél fontosabb, hogy olyan elhárítások mellett, mint a veszélyhelyzet bagatellizálása, esetleg tagadása, vagy a sérthetetlenség illúziója, nem megyek el, visszatérek ezekre, próbálom a pácienssel együtt kibontani az emögött rejlő okokat. Ami más esetben jól működő, szorongást csökkentő érzés, hogy velünk nem történhet baj, lehet, hogy jelenleg kontraproduktív, éppen bajt okoz.
A karanténhelyzet hosszú távú  terápiás következményeit még nem láthatjuk. Egyelőre úgy tapasztalom, hogy akik a napi rutintól, túl sok munkától állandó robotmódban érezték magukat, most élvezik a lelassult életformát, a többlet időt és ez terápiásan is jól jön, kedvez az elmélyülésnek. Új tartalmak, témák is megjelennek – részben vagy az összezártságból vagy a másik hiányából, az izolációból adódóan. A párok dinamikája változik, konfliktusok felerősödnek vagy éppen elsimulnak. Annak nehéz most igazán, aki a belső ürességet, hiányt a programok  hajszolásával  próbálta betölteni.
A skype ugyanakkor utalások, megjegyzések formájában előhívja az ismert és megszokott személyes találkozások intimitását, hogy „most az előszobában vagyunk”, „nem kapok vizet és papírzsebkendőt sem Magától, magamról kell gondoskodnom”, „azért késtem, mert nem jött a 149-es busz”, és nekem is módot adnak, hogy ezekre utalhassak, vagy reagáljak.  A hátterek kifejezik azt, amit szeretnének mutatni önmagukról, a lakásukból, esetleg a macskájukkal együtt, és mindezek bevonhatók a terápiás anyagba, beszélgetésbe. A lényeg a kapcsolat fennmaradása, a szokások megváltoznak, de a az eredeti hangulatot igyekszünk megőrizni. Családban élő  páciensnek esetleg nehéz nyugodt helyet találni a lakásban, van, aki több gyerekével van  most folyamatosan együtt, és ezért fefüggesztette a munkát. Van, aki arról panaszkodik, hogy hiányzik a terápiába vezető út, a  közlekedés, a séta, ami a lelki rákészüléshez segít, nem jó hirtelen beleesni az órába. 
Pácienseim gyakori kérdése  mostanában – Maga jól van? Minden rendben? Hogy bírja a karantént? és természetesen, szoktam  röviden  válaszolni. Ahogy gondolom más is érzékeli, ez az időszak felerősíti a szolidaritást, segíteni akarást, és átértékeli a másik ember jelentőségét – a puszta létezése, egészsége  is fontossá válik.
 
 
 
 

 

 

 

Lélek és történelem: Örökség konferencia

2019. december 5. 9.00-19.00

Örökség és történelem szekció - Szekcióvezető: Czoch Gábor (ELTE BTK)

11.00-12.45

Előadó: Bokor László

Előadásának címe: Az Ödipusz-komplexus történeti kontextusba helyezése

Helyszín: ELTE BTK, 1088. Budapest, Múzeum krt. 4/a, Kari tanácsterem.

Beharangozó

Az Ödipusz-komplexus történelmi kontextusba helyezése gazdagíthatja emberképünket.
Freud a családi kapcsolatrendszer dinamikájának leírásához Szophoklész Oidipusz drámáját vette alapul. Eszerint a gyermek alapvető mentális mozgatója, a lamarckizmusra támaszkodva, veleszületetten az ellenkező nemű szülőre irányuló szexuális szenvedély (inceszt ösztön), az azonos neműre irányuló rivalizációs düh (agressziós ösztön) és az emiatti bosszútól való félelem (kasztrációs szorongás, bűntudat) határozza meg. Írásai szerint a családnak megfeleltetett hordában a testvérek fellázadtak az ősapa ellen, megölték, felfalták, és ezáltal felszabadították inceszt impulzusaikat. A gyilkosság miatt bűntudat kasztrációs szorongásként rögzült, amelynek fennmaradását Freud lamarckizmussal magyarázta.
Oidipusz drámáját visszaillesztve a görög mitológia kontextusában a férfivonal felmenőinek olyan traumái tárulnak elénk, amelyek önmagukban felelősek lehetnek az apák és fiaik generációkon átívelő tragikus sorsáért. E traumák mintázatai a görög istenek sorsában is megjelenik. A görög mitológiában Oidipusz maga az istenek leszármazottjának tekinthető. Vajon az általunk Ödipusz-komplexusnak nevezett jelenség miért vált univerzálissá, alapvető szervező erővé a görög mitológiába?

A kép forrása: Pinterest
A törzsek kultúrájának antropológiai, etnográfiai és humán etológiai kutatásai alapján vitatható az Ödipusz-komplexus univerzalitása. Az ember a filogenezise során ultrakooperatív fajjá vált, ami evolúciós előnyt biztosított a természetben, és szelektív nyomást gyakorolt az interszubjektív kommunikáció kifinomult formáinak kifejlődésére. Ebben azonban nem a vérségi család trianguláris dinamikája bizonyult meghatározónak, hanem sokkal inkább a közösségen belüli nem szülői gondoskodás létrejötte.
A történelmet kiterjesztve az evolúciós szintre is, emberszabásúak hordájában, amelynek struktúrája eltér a mai családstruktúra felfogásától, bár megfigyelhető az azonos neműek rivalizációja, esetenként életet követelő agresszióvá erősödése, ez azonban nem a gyerekektől indul, hanem a hordavezér hímtől, aki nem feltétlenül a vérszerinti apa.
A fejlődés során a közösségeken belüli vérségi és szociális kapcsolatok dinamikusan változó, és a szövetségek alapját képező alrendszerek között, időről-időre a tömegfolyamatok alapjául szolgáló konfliktusok jelennek meg. Ezen alrendszerek elkerülhetetlen versengése, harca a háborúk elkerülhetetlenségét vetik fel, rámutatva a mi és a másmilyenek meghatározásának történelemformáló erejére. E jelenségek az ember csoportlényként történő felfogása mellett felvetik az ember falkalényként – homo cohors – meghatározásának lehetőségét.