Lélek és történelem: Örökség konferencia

2019. december 5. 9.00-19.00

Örökség és történelem szekció - Szekcióvezető: Czoch Gábor (ELTE BTK)

11.00-12.45

Előadó: Bokor László

Előadásának címe: Az Ödipusz-komplexus történeti kontextusba helyezése

Helyszín: ELTE BTK, 1088. Budapest, Múzeum krt. 4/a, Kari tanácsterem.

Beharangozó

Az Ödipusz-komplexus történelmi kontextusba helyezése gazdagíthatja emberképünket.
Freud a családi kapcsolatrendszer dinamikájának leírásához Szophoklész Oidipusz drámáját vette alapul. Eszerint a gyermek alapvető mentális mozgatója, a lamarckizmusra támaszkodva, veleszületetten az ellenkező nemű szülőre irányuló szexuális szenvedély (inceszt ösztön), az azonos neműre irányuló rivalizációs düh (agressziós ösztön) és az emiatti bosszútól való félelem (kasztrációs szorongás, bűntudat) határozza meg. Írásai szerint a családnak megfeleltetett hordában a testvérek fellázadtak az ősapa ellen, megölték, felfalták, és ezáltal felszabadították inceszt impulzusaikat. A gyilkosság miatt bűntudat kasztrációs szorongásként rögzült, amelynek fennmaradását Freud lamarckizmussal magyarázta.
Oidipusz drámáját visszaillesztve a görög mitológia kontextusában a férfivonal felmenőinek olyan traumái tárulnak elénk, amelyek önmagukban felelősek lehetnek az apák és fiaik generációkon átívelő tragikus sorsáért. E traumák mintázatai a görög istenek sorsában is megjelenik. A görög mitológiában Oidipusz maga az istenek leszármazottjának tekinthető. Vajon az általunk Ödipusz-komplexusnak nevezett jelenség miért vált univerzálissá, alapvető szervező erővé a görög mitológiába?

A kép forrása: Pinterest
A törzsek kultúrájának antropológiai, etnográfiai és humán etológiai kutatásai alapján vitatható az Ödipusz-komplexus univerzalitása. Az ember a filogenezise során ultrakooperatív fajjá vált, ami evolúciós előnyt biztosított a természetben, és szelektív nyomást gyakorolt az interszubjektív kommunikáció kifinomult formáinak kifejlődésére. Ebben azonban nem a vérségi család trianguláris dinamikája bizonyult meghatározónak, hanem sokkal inkább a közösségen belüli nem szülői gondoskodás létrejötte.
A történelmet kiterjesztve az evolúciós szintre is, emberszabásúak hordájában, amelynek struktúrája eltér a mai családstruktúra felfogásától, bár megfigyelhető az azonos neműek rivalizációja, esetenként életet követelő agresszióvá erősödése, ez azonban nem a gyerekektől indul, hanem a hordavezér hímtől, aki nem feltétlenül a vérszerinti apa.
A fejlődés során a közösségeken belüli vérségi és szociális kapcsolatok dinamikusan változó, és a szövetségek alapját képező alrendszerek között, időről-időre a tömegfolyamatok alapjául szolgáló konfliktusok jelennek meg. Ezen alrendszerek elkerülhetetlen versengése, harca a háborúk elkerülhetetlenségét vetik fel, rámutatva a mi és a másmilyenek meghatározásának történelemformáló erejére. E jelenségek az ember csoportlényként történő felfogása mellett felvetik az ember falkalényként – homo cohors – meghatározásának lehetőségét.