Hírek, események

AKTUÁLIS

A tükör másik oldalán – hol is?

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciája

Minden konferencia tükör – a szakmai élet tükre. Emlékszem, pont 10 évvel ezelőtt vettem részt az első pszichoanalitikus konferenciámon – kötelező volt tündérhegyi kisdiákként. Nagy várakozással mentem, hogy végre láthatom a nagy pszichoanalitikusok előadásait élőben, az addig csak névről ismert ikonok emberformát öltenek, és mondanak majd sok okosat. Aztán telt az idő, egyre több konferencián vettem részt, és a nagy nevek valóban hús-vér emberré váltak, és valóban sok okosat mondtak. Idén pedig azzal a tiszteletteljes felkéréssel érkeztem a rendezvényre, hogy írjak róla a Hírmondóba. Felelősségnek éreztem, és egyben szinte lehetetlen küldetésnek, hiszen egyszerre csak egy helyen lehetek jelen – pedig négy szekció fut párhuzamosan.  
Más volt megérkezni, ott lenni tizedszerre, hiszen a nagy nevek közül ma már többen kedves ismerősök. Az egykori tündérhegyi és szemináriumi csoporttársak közül többen előadóként, könyvszerzőként, szervezőként vannak jelen. Nagy élmény volt pl. Csigó Kata kandidátus-társammal dedikáltatni a könyvét, büszkén őrzöm. A kezdeti nehéz élmények – mi lesz, ha szembe jön a saját kiképzőm, a szupervízorom, a szemináriumvezetőm, a családtagom, barátnőm, kollégám terapeutája – már otthonossá szelídült érzések, ez a pszicho-lét természetes velejárója. A szakma tükörképében pedig már ott vagyok én is, ebben az írásban egészen biztosan, hiszen most az én tükrömön keresztül is jelenik meg a konferencia.
 
Úgy döntöttem, idén műhelyeket fogok látogatni, és nagyon figyelek majd a szünetekben, kinek mi tetszett, miről maradtam le. Aztán nem teljesen így alakult, mert a szombati ebédszünetben pl. munkaebédet tartottunk a budapesti IPSO kollokvium szervezőivel, más szünetekben pedig rég nem látott barátnőkkel, kollégákkal adódott végre alkalom beszélgetni – nem feltétlenül szakmai kérdésekről. De ez így van jól, hiszen a konferencia a szakmai kapcsolataink tükre is, évről-évre nő azon kedves ismerősök száma, akikkel jól esik néhány szót váltani. És marad sok hiányérzet is, jó lett volna másoktól is megkérdezni, hogy vannak, mi történt velük mostanában…
Visszatérve a műhelyekre, azt hiszem, jó választás volt. Nagyon pozitív tendencia az, hogy évről-évre több az interaktív program, hiszen igen nehéz napi 4-5 előadáson végig figyelni.  Elsőként egy olyan esetbemutató műhelyt említenék, ahol a MentalPort rendelő munkatársai közül négyen indultak a jelentések nyomába. Lőrik Dóra igen nehéz, első analitikus esetét mutatta be, amire Hansjürgens Anna Mária és Sinkovics Andrea, majd a hallgatók reagáltak, Takácsy Márta kiváló moderálásával.  A páciens fiatal férfi volt, a teremben pedig csak egy férfi ült, mintegy leképezve a kliens helyzetét a sok nő között a családjában. Az eset még a szünetben is megmozgatta a résztvevők fantáziáját… de még hogy.
 
Adrigán Erzsébet és Danics Zoltán kényes témával színesítették a konferencia palettáját: a transzszexuális páciensek világába vezettek el minket, gyermek és felnőtt eseteket idézve. Tudományos áttekintést hallhattunk a nem fogalmáról, ami nem is olyan egyértelmű, ma már a férfi-nő hagyományos bináris felosztás nem állja meg a helyét.  A műhely során megrázó filmrészletet is láthattunk arról, milyen reakciókat válthat ki egy nővé átoperált férfi „coming-out”-ja a partnere felé. Nagyon sok kérdés maradt még a témával kapcsolatban, bár mint megtudtuk, az transzneműek ritkán jelentkeznek pszichoanalitikus terápiára, vagy ha igen, inkább más problémákkal.
Sarkadi Borbála és Unoka Zsolt műhelyében az autonómia és a kapcsolódás változó igényéről volt szó. Rövid bevezető után szerepjáték során élhettük át, hogy egy-egy páciensünk hogyan próbálja érvényesíteni ezen igényeit, és mi hogyan reagálunk erre. Érdekes tapasztalat volt belehelyezkedni egy-egy kliensünk bőrébe, meghallgatni a visszajelzéseket a megfigyelőktől, ill. az alkalmi terapeutáktól. Még egyszer köszönöm Ledniczki Ildikó kandidátus-társamnak az értékes szempontjait.
 
Hasonló élmény volt a Kárpáti Tamás és kollégái által moderált betekintés a mentalizáció alapú pszichoterápia rejtelmeibe. Itt is volt alkalmunk szerepjátékban megtapasztalni, hogyan kell(ene) egy dühös borderline, szenvedélybeteg pácienst megnyugtatnunk ahhoz, hogy hozzáférjünk az érzéseihez, mentalizálni tanítsuk őt, hogy később jobban tudja kezelni indulatait, kapcsolatait. Danics Zoltán kiváló páciens volt, sehogy sem tudtam kezelni indulatait… De bennem volt a hiba .
Csáky-Pallavicini Zsófia és Droppa Szilvia kandidátus-társam vallással kapcsolatos műhelye is nagy visszhangot keltett. Sajnos – mivel két helyen egyszerre nem tudtam jelen lenni – csak hallomásból tudom, hogy igen jól kidolgozott koncepcióra épült a műhely, ami nagyon megmozgatta a résztvevőket. Itt is volt kiscsoportos megbeszélés, ahol saját élményeiket oszthatták meg a kollégák egymással, majd az egész közönséggel.  Többekben fel is merült az igény arra, hogy folytatni kellene az eszmecserét arról, hogy hívő /nem hívő terapeuták, páciensek hogyan vannak egymással, hogyan alakulnak az áttételi viszonyok. 
 
Az idei Ferenczi-díj tulajdonosa, Bokor László, kiváló előadásában az Ödipusz-komplexust helyezte társadalmi kontextusba. A laudációt Szőnyi Gábor mondta el, aki régóta kollégája, barátja a díjazottnak. Újítás volt, hogy a laudáció részben párbeszédes formában, az előadás után hangzott el; a poénok alapján a díjazottnak ki kellett érdemelnie a méltatást – de a közönség véleménye egyöntetűen pozitív volt, Laci meg- és kiérdemelte a díjat. Gratulálok!
 
A régi-új helyszín már ismerős volt, mint jól kondicionált egerek a labirintusban, mindenhová odataláltunk a hosszú folyosókon át. Az étkezés nehézsége nem új probléma, sajnos a környék nem bővelkedik gyorséttermekben, és a helyben biztosított ebéd ár-érték aránya enyhén szólva kivetnivalókat hagy maga után. De ez nem a kiváló szervezők hibája. A konferencia gördülékeny lebonyolítása, a fogadás, a kulturális programok, az önkéntesek profizmusa, a kedvezményes könyvárusítás, a színvonalas könyvbemutatók mind a szervezők összehangolt munkáját tükrözik – amit egy nemzetközi IPSO kollokvium szervezése után sokkal jobban át tudok érezni. Gratulálok a szervezőknek és a programbizottságnak is, külön köszönet az ihlető Facebook beharangozókért, és a megszokott kiváló adminisztrációért. Neveket hely hiányában nem említek, de remélem, mindenki tudja, kik végezték ezt a hatalmas munkát, ha nem, akkor a programfüzet hátsó borítóján megtalálható az összes közreműködő.
 
Remélem, ez a tükör nem volt torz, se nem homályos, legfeljebb hiányos. Jövőre veletek ugyanitt (vagy máshol?), a tükör valamelyik oldalán. 
 
Rózsa Ildikó, kandidátus
 

IPSO 23rd European Meeting – Free association

2017. október 6. és 8. között rendezték meg a párizsi kollégák a 23. európai IPSO (pszichoanalitikus kandidátus) találkozót. A téma ezúttal az egyik ősrégi alapszabály, a szabad asszociáció volt. Négyen vettünk részt a rendezvényen Magyarországról (Ledniczki Ildikó, Lőrik Dóra, Rózsa Ildikó kandidátusok, és Kertész Katinka, képzésben lévő kolléga), talán az egyik legnépesebb delegációt alkotva a kb. 90 részvevő között, akik nemcsak Európából érkeztek.
 
Péntek délután kezdődött a program, a szokásos köszöntésekkel. A rendezvény érdekessége az volt, hogy a két nagyobb francia egyesület az SPP és az SPRF együtt rendezték meg a találkozót, ennek megfelelően mindkét társaság IPSO képviselői és elnökei is köszöntötték a jelenlévőket. Jelen volt Nergis Gülec, az IPSO török illetőségű európai alelnöke, aki a budapesti Kollokvium során már kedves ismerőssé vált, és skype-on jelentkezett be az IPSO brazil elnöke egyenesen a Belo Horizonte-i rendelőjéből. A francia szervezők sokan voltak, többen, mint mi, Budapesten, és nagyon büszkén beszéltek arról, hogy mekkora munka volt összehozni a találkozót és a két francia szervezetet is. A rendezvény a nagyobbik francia egyesület, az SPP székházában zajlott, Párizs XIII. kerületében, nyugodt, szinte kisvárosi környezetben, éppen megfelelő távolságra a megapolisz nyüzsgésétől. 
 
A francia vendéglátóink nagy része ismerős volt a budapesti IPSO Kollokviumról, régóta készültek a rendezvényre, számos helyen jártak már a világban, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a nemzetközi kandidátus-életről. Julia és Monica, a két egyesület IPSO képviselői teljesen különböző egyéniségek, de igen jól kiegészítették egymást a programok levezetésében, Johannával és Zoéval együtt, akik ugyanígy a két különböző társaságot képviselték – mint kiderült, ennek számukra nagy jelentősége volt, kandidátusokként több-kevesebb sikerrel próbálják egymáshoz közelíteni a két nagy párizsi iskolát, a klasszikus és a lacani irányzatot.
 
Az IPSO találkozókon talán kevésbé számít a programok tudományos értéke, mint maga a légkör, a vendéglátás, a kultúrák közötti kommunikáció, az eszmecsere. Meg kell azért említeni, hogy a francia szervezők nagyon igyekeztek, hogy az előadások mindenki számára érthetőek legyenek, az angol nyelvű szöveg kivetítésével segítették a megértést, és volt, aki franciául is kiosztotta az előadás szövegét a helyi szakemberek érdekében. Igen, ez is felmerült a záró megbeszélésben: a francia kollégáknak, főleg az idősebb generáció tagjainak nehézségeik vannak az angol nyelvvel kapcsolatban, ezért kissé elszigetelődtek a nemzetközi pszichoanalitikus élettől – ezért is volt kiemelt jelentősége ennek a kandidátus-rendezvénynek. 
 
A vendéglátás tökéletes volt. Ahogyan a Facebook posztokban is megjelent, a francia szervező-csapat igyekezett utolérni, sőt, felülmúlni a budapesti fogadtatás magas színvonalát, igen büszkén olvastuk ezeket a bejegyzéseket. Péntek este baguette-sajt-bor partival készültek a fogadásunkra, a francia sajtok és sonkák legjavát kóstolhattuk meg a székházban, finom vörösborok kíséretében. Szombaton kifogástalan svédasztalos ebédet kaptunk egy közeli étteremben, vasárnap pedig reggelivel kedveskedtek nekünk a szervezők. A szünetekben kávé, üdítő, sütemény volt bőven.
 
Szombat este került sor a partira, ami hagyományosan vacsorából és közös táncból áll. A francia kollégák itt is igyekeztek kitenni magukért, igazi párizsi cabaret várt minket, a szabad asszociáció témára felfűzve. Színészek adtak elő zenés, szöveges, táncos jeleneteket a szervezők szabad asszociáció által felmerült hívószavai alapján. Az előadás kicsit hosszúra sikerült, és a francia szöveg – néha angol fordítással – nem sokunknak volt érthető, de a hangulat és az igyekezet átjött. A svédasztalos vacsora után következett a tánc, ami valami egészen új élményt hozott: ez az igazi közös nyelv, nem kellenek szavak, a mozgás és a nem verbális üzenetek nemzetek felett állnak. Egy-egy mozgássort mindenki követett, fantasztikus élmény volt, ahogyan mindenki együtt tudott mozogni, rezdülni a DJ-k által kiválóan választott, közismert zenékre. 
 
Megemlíteném még a szombat reggeli futást, ami a Diadalívtől indult (számomra hihetetlenül korán, 6.45-kor) a Champs-Élysées-n.  Itt Ledniczki Ildikó képviselte hősiesen a magyar delegációt. Igen büszkék voltunk rá, a résztvevők közül nem sokan vállalták ezt a plusz erőfeszítést, ami egyben hatalmas élmény is
 
lehetett. 
 
Végül a szakmai programok közül a számomra legjelentősebbet emelném ki. Szombat délután párhuzamosan futott két esetmegbeszélő csoport, egyik francia, másik angol nyelven. Akik nem kerültek be a két csapatba, azok előadásokon vehettek részt. Az esetmegbeszélő csoportok peer-group formában zajlottak, a módszer neve magyar fordításban talán „gondolatszövevény” lehetne. Az esethozó két egymást követő ülés teljes anyagát mutatja be, van egy moderátor és egy megfigyelő, aki jegyzetel. Az esethozó és a megfigyelő nem szólalhat meg, csak a csoport legvégén, az utolsó fél órában. Addig csak a két ülés teljes szövegét ismerjük meg, először az egyikre, majd kis szünet után a másikra reagálnak a résztvevők úgy, hogy a páciensről semmit sem tudnak, csak annyit, amennyi a szövegből kiderül. Az utolsó fél órában kap szót a terapeuta, aki annyit mond el az esetről, amennyit szeretne, és reflektál a megjelenő gondolatokra. A végén a megfigyelő összefoglalja a csoport által elmondott leglényegesebb észrevételeket. Nekem egyrészt a francia nyelv volt nagyon fontos ebben a csoportban, hiszen a többség francia volt, egy olasz, egy cseh és egy svájci kolléga volt külföldi rajtam kívül. Hihetetlen jó érzés volt, hogy az analízis minden országban hasonló. A páciens problémái, a terapeuta intervenciói, a kollégák értelmezései, reakciói – semmi nem volt idegen, csak a nyelv nem volt az anyanyelvem. De ez sem volt probléma, mi külföldiek ugyanolyan mértékben voltunk a megbeszélés részesei, mint a francia kollégák.
 
Végül egy kis kritika. A budapesti rendezvény tapasztalatai alapján talán joggal mondhatom, hogy az időt kevésbé kezelték profi módon a francia szervezők, mint mi. Szinte minden blokkban volt csúszás, a szombati ebédről késve érkeztünk vissza, vasárnap a záráskor igen belebonyolódtak a francia kollégák a helyi problémáik megvitatásába – miközben többen már felálltak, indultak, mert ment a repülőjük.  A szombat esti parti is egy óra csúszással kezdődött, pedig nagyon kiemelték a szervezők, hogy időben kell érkeznünk a színészek szigorú időbeosztása miatt.  
 
Mindezek ellenére fantasztikus élmény volt ez a három nap, rengeteg tapasztalatot, ismerőst szereztünk, beszélgettünk különböző nemzetiségű kollégákkal, megnyugodhattunk abban, hogy a magyar képzési rend nem is olyan szigorú, máshol még nehezebb az IPA-taggá válás, szóval sok mindenre jó egy ilyen rendezvény. Ajánlom szeretettel minden kandidátusnak, hogy legalább egyszer vegyen részt egy IPSO találkozón, hogy képet kapjon a nemzetközi helyzetről. A nyelvtudás nem akadály, néhány nyelvzsenin kívül senki nem profi az angolban, de mindenki megérti a másikat, ha igazán akarja. De a tánc is bőven elég, ha igazán közös nyelvre vágyunk. 
 
Rózsa Ildikó, kandidátus, IPSO-tag
 
 
 
 
 
 

 

Maison de la Fédération Européenne de Psychanalyse (FEP). Bruxelles

Thinking analytically about what is being played between languages,
intra- and inter-psychically


Working group proposed by Fabienne Fillion, member of the Paris Psychoanalytic Society, in collaboration with Annie Elisabeth Aubert, Paris Institute of Psychoanalysis and Danielle Goldstein, Training Institute of the French Psychoanalytic Association.

1 Arguments

In the current context of the practice of psychoanalysis in Europe, marked as it is by displacement and migration, we are led as psychoanalysts to work with patients whose personal history is crossed by various "elsewheres", particularly in linguistic terms.

To some extent, our analytic path paves the way for such encounters with these new patients. Meetings within international organizations (FEP, IPA, IPSO) allow us to experience the otherness between analysts and support the evolution of our analytical practices in a changing world. These inter-analytic exchanges are also an opportunity towards linguistic effort, unfinished translations or misunderstandings which analysis can reveal as differences between analytical cultures (Haydée Faimberg).

Within the EFF, where there are 18 languages and three official languages, the language question takes on particular resonance. The life history of our Federation, both in its constitution and in the stages of its development, is marked by its specific nature, which poses the risk of division as much as that of unification, due to the translation efforts required.
Clinically, intersubjective meetings related to cultural differences, direct attention to the cultural processes; they are also often accompanied by self-experience, usually inaccessible. These experiences are a source of surprise, avoidance, secondary defenses, even feeling of loss of defense. If you listen to these incidental thoughts, these incidental psychic movements, such experiments can shed light on inter analytical psychic transmissions, on the impact of social and historical realities of the psychic life, intergenerational transmissions.

These considerations have led us to propose a working group which will make use of the differences between official and minority languages. Our research assumptions are the following : the multiplicity of languages present in inter-analytic exchanges is a possible mediator to analyze our thinking and listening as analysts. Therefore, in highlighting the multiplicity of FEP analysts' languages, the implementation of this project  should enable participants throughout their « learning experience » to broaden their psychic space and to develop their listening according to the specificity of patients whose psychic lives were built on inter cultural and inter-linguistic exchanges.

The works of J. Amati-Mehler, H. Faimberg and R. Kaës are our basic references, as well as the work    of François Jullien.

2. Device for a working group

The proposed working group aims to generate and analyze the impact on its members of the presence of several languages and of several analytic cultures. The group, semi-open, consists of a dozen psychoanalysts of various nationalities, each with access to more than one language, including one official language.

An analyst presents a clinical text - at his free choice - in his mother tongue; a second analyst / interpreter translates it in a pre-defined clinical protocol; a third analyst ensures the functions of moderator. An observer supports the identification of associative movements in the group.

Work instructions - and research - offered to participants : an associative psychological work focusing on different key moments and points of the device :

- Listening to the work of translation and interpretation issues, equity issues
- Listening to the relationship to the translation and to the translator
- Interest in the issue of psychic work of the interpreter; listening to his listening of an unknown language
- Psychological issues of relations between dominant language and minority language

During the discussion, participants are invited to speak in their own language, the group self-organizes translation needs.

3. Practicalities

We offer four meetings a year. The duration of each working session is 4 hours.

The first two dates are Saturday 18 March 2017 and Saturday 10 June 2017 from 1 pm to 5 pm.

For all contacts and subscriptions: fillion.fabienne@gmail.com

Annie Elisabeth Aubert is a clinical psychologist (PhD) and a psychoanalyst registered at the Paris Institute of Psychoanalysis. She practices in Orleans (France). In 2000, she initiated the foundation of a psychological counselling center for refugees ; she presented her reflections on the « 'countertransferential position of the analyst' in the encounter with patients experiencing extreme violence » at the  Prague IPA Congress in 2013 (finalist of the Tyson Prize).

Fabienne Fillion is a clinical psychologist, psychoanalyst, member of the Paris Psychoanalytic Society. She was a representative of the International Psychoanalytical Studies Organization (IPSO). She is interested in listening to the unconscious in different group devices. She is a member of the ad hoc group on the specificity of psychoanalytic treatment through interanalytic group work at the European Psychoanalytical Federation.

Danielle Goldstein is a clinical psychologist and a psychoanalyst training at the Association psychanalytique de France. She is also a translator for the IPA, the EPF and the International Journal of Psychoanalysis. She is a member of the EPF Forum of Child psychonanalysis and a member of the editorial board of l'Année psychanalytique internationale. She has co-created a clinical group in Paris which uses the Weaving Thoughts' method originally developped by B. Salomonsson.     
 

ARCHÍV

IPSO kollokvium Budapesten         

2017 június 30. - július 02.

Örökségeink: múlt, jelen és jövő (Our Heritage: Past, Present and Future)

Részletek itt: https://psychoanalysis.hu/ipso_budapest_2017

Ferenczi Sándor 50. születésnapja - 1923. (közzétéve a Ferenczi Sándor Egyesület engedélyével)

Kapcsolatipsobudapest@gmail.com

Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/10BMFlVWbPIekxMIi6RTPvCSKKuZBlaELrpJcBwr...

Részletek itt: http://www.psychoanalysis.hu/ipso_budapest_2017 és itt: https://www.facebook.com/events/1741401292787759/

Szerettel várnak mindenkit a szervezők:

Droppa Szilvia, Forgách Anna, Linzenbold Ildikó, Lőrik Dóra, Rózsa Ildikó, Zana Katalin

 

Beszámoló az IPSO Kollokvium Budapest-ről 

Örökségünk: múlt, jelen és jövő

Hat lelkes fiatal jelöltnek: Zana Katalinnak, Droppa Szilviának, Forgách Annának, Linzenbold Ildikónak, Lőrik Dórának és Rózsa Ildikónak köszönhetően újra nemzetközi pszichoanalitikus esemény helyszínévé vált Budapest. A gondos előkészületeknek: a szép plakátnak, a kiterjedt levelezésnek és rendszeres Facebook felhívásoknak köszönhetően 53 külföldi regisztrált 15 országból, így a magyar résztvevőkkel együtt 71-en élvezhettük szervező munkájuk gyümölcsét. 

A szervező csapatnak nem volt könnyű dolga, egyebek között a helyszín is az utolsó pillanatban változott. Az Izabella utca helyett az ELTE Kazinczy utcai épületében zajlottak a szakmai programok, a fogadás és az ebéd is. Demetrovics Zsolt dékán köszöntőjéből úgy tűnt, örömmel adnak otthont a rendezvénynek, akadálytalan az együttműködés, ami kiterjedt a Pszichoanalitikus Nyári Egyetem megrendezésére is.

A regisztrációs csomagban kedves ajándék, Bakó Tihamér két képeslap könyve lapult. Az egyik külön erre az alkalomra készült: a képeslapok egyik oldalára Zana Katalin válogatott idézeteket, a másik oldalra kerültek az idézetek által ihletett rajzok . Tihamér alkotta meg az esemény logóját is.

A Budapesti Iskoláról, szakmai örökségünkről hallhattunk rendkívül színvonalas előadásokat, emellett szupervíziós ülésen és workshop-on vehettünk részt. Felmerült az ötlet, hogy az előadások anyagából Lélekelemzés különszám készüljön. Mindenképpen érdemes lenne írásban megjelentetni az anyagokat, mert az előadók olyan naprakész, igényes előadásokkal készültek, amelyeket jó lenne tanulmány formájában olvasni.

A teljesség igénye nélkül néhány szó az előadásokról: Erőss Ferenc a magyar pszichoanalízis viszontagságos történetét történelmi, politikai kontextusba ágyazva mutatta be. Mészáros Judit kiváló előadásban foglalta össze, hogy hogyan élnek tovább mai felfogásunkban Ferenczi viszontáttételről, korai tárgykapcsolatokról és a traumáról vallott gondolatai. Székács Judit Ferenczi Sándor jelentőségéről beszélt. 

Hódi Ágnes előadásának témája a Kovács Vilma által javasolt, a Budapesti Iskola jellegzetességeként számon tartott szupervíziós gyakorlat volt, melynek törekvései jobban érthetők, ha figyelembe vesszük a kor analitikus gyakorlatát és felfogását. Pető Katalin Ferenczi két fontos technikai innovációjáról beszélt. Egyrészt az analitikus technikai rugalmasságát emelte ki, másrészt a regresszió fontosságát mutatta be, mindkettőt esetrészletekkel illusztrálva. Vincze Anna előadásának témája Hermann Imre megkapaszkodási ösztöne volt,  mely  a későbbi kötődés elméletek előzményének tekinthető. Olyan eseteket mutatott be, akiknél a megkapaszkodás frusztrációja meghatározó élményének bizonyult.

Schmelowszky Ágoston pergő, magával ragadó előadásában arról beszélt, hogyan jelent meg Ferenczi naplójában az identitással kapcsolatos ellenállás. Lőrincz Zsuzsa az analitikus identitás formálódásáról, azon belül az egyes analitikus csoportok implicit elméleteinek identitásformáló hatásáról beszélt. Előadásában megjelent saját egyesületünk 1948 utáni története, megosztottsága, mely kihatott az elméleti beállítódásra is.

A workshopok a saját hangunk megtalálásáról, azonosulásaink és elutasításaink formálódásáról szóltak. Három szupervíziós csoportban egy-egy eset megbeszélésére nyílt lehetőség.

Mindkét este közös vacsorára várták a résztvevőket a szervezők. Úgy tűnt, a külföldi résztvevők nagyra értékelték mind a szakmai programot, mind a színvonalas vendéglátást.

A társasági program zárásaként analitikus városnézésen vettünk részt. A Ferenczi Házzal kapcsolatos tudnivalókat részletes előadásban mutatta be Mészáros Judit. Kisbusszal érkeztek a résztvevők a következő helyszínre, a Royal Hotelbe. Itt és a New York kávéházban Takács Mónika irodalomtörténész mesélt arról, hogy Ferenczi baráti kapcsolata a Nyugatosokkal nagyban segítette a pszichoanalitikus tanok gyors terjedését és beágyazódását kora kulturális közegébe. Itt egy fiatal idegenvezető, Marót Ádám vette át a csoportot, bemutatta az Akadémiát, mint a Világkongresszus helyszínét, a Hősök Terét és a Zsinagógát.

Nagy örömmel láttam, hogy jelöltek és tagok egyaránt egyre nyitottabbak a nemzetközi pszichoanalitikus rendezvényeken való részvételre. Egy-egy ilyen hétvége nem csak szakmailag nyújt sokat – az angolunk is sokat fejlődik, ha rendszeresen feszegetjük nyelvi korlátainkat. A következő IPSO rendezvény helyszíne Párizs lesz.

Gyomlai Éva

Az eseményről készült képek itt megtekinthetők:  

https://drive.google.com/drive/folders/0B1T9IwT8uXlwOVVsTnRUQUVEcUU?usp=...

 

Járt és járatlan utak – beszámoló a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 2016 évi konferenciájáról

(Megjelent az MPE 2016. novemberi Hírmondójában)


A változatos szakmai program Palkovits Miklós neuroanatómus plenáris előadásával indult. Az előadó rámutatott, hogy az agykutatás fejlődésével fejünk egyre átlátszóbbá válik, egyre könnyebb kívülről, technikai úton belenézni valaki elméjébe: mire gondol, mit érez, elhallgat-e valamit. Felhívta a figyelmet az agyműködést befolyásolni tudó mesterséges beavatkozások veszélyeire, a terület fajsúlyos etikai kérdéseire – kissé rémisztő képet vázolt a jövőről.

E kitekintést követően a pszichoanalízis hatókörén belül eső vidékeken, a lélek megismerésének ösvényein kalandoztunk.

Sokakat vonzott a Juhos Csongor és Mészáros Judit közös munkáját bemutató előadás, nem véletlenül, hiszen valóban járatlan utakra kalauzolt: a terapeuta egy skype-on végzett analitikus terápia és ennek szintén skype-on folytatott szupervíziós folyamatába engedett betekintést. Érzésekkel és élettel teli esetismertetést hallhattunk a portugál egyesület magyar anyanyelvű kandidátusától, aki portugál nyelven folytat terápiát Angliában élő páciensével, és ezt magyarul beszéli meg budapesti szupervizorával. Az előadó szavaiból kitűnt, hogy a technika és a távolság távolról sem teszi lehetetlenné az áttételi-viszontáttételi érzésekkel való munkát, illetve, hogy a szupervízió a távolból is mennyire tartalmazó, értékes és valóságos segítség lehet. A terápiás munkáról többet, a szupervízió működéséről kevesebbet tudtunk meg, utóbbiról szívesen hallottam volna még. Nagyon izgalmasnak tartom ezt a műfajt, szupervíziós folyamatok bemutatásának lehetne helye a későbbi konferenciákon is.

Bokor László előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a pszichoanalitikus munka során az egyén a közegéből kiragadva jelenik meg, észben kell tartanunk, hogy mi magunk és pácienseink is mindig közösségek tagjai vagyunk – az ember előbb volt egy falka része, mint individuum. Ha egy közösség stabil értékek mentén szerveződik, az aktuális váratlan események bár szorongást okoznak, e szorongás nem bontja fel a kötődést a csoport tagjai között. Ha azonban a közösség labilis, bármilyen fenyegetés felbonthatja a kötődéseket a csoporton belül, fejvesztett állapotokat okozva. Ha a közösség identitása bizonytalan, gyakorta megesik, hogy egy másik csoport gyűlölete tudja csak a saját csoport idealizálhatóságát biztosítani. Így jutunk oda, hogy az idegenekből ellenségek lesznek. Ha csoportok közt ellenségeskedés kezdődik, azt a bosszú önfenntartó köre miatt nehéz leállítani. A bosszú lényege, hogy azt a diadalt akarom érezni, amit a másik érzett akkor, amikor engem bántott – ha erről egyik fél sem tud lemondani, állandósul a háború, az üldözöttekből üldözők lesznek, és ez így megy az idők végezetéig. Kiutat ebből a stabil egyéni és csoportidentitás jelent.

Kiemelkedően sokan nyilatkoztak elismerően Antal Bacsó Péter és Sarkadi Borbála műhelyéről, így – bár sajnos nem vettem rajta részt – az általa keltett visszhang miatt fontosnak tartom idézni a méltatókat: az előadók terápiás elakadásaikkal megküzdve, azokat megértve és a terápiás folyamatba integrálva, esékenységüket is felvállalva mutattak be esetrészleteket. Az egymás munkájára adott spontán reflexiók által is láthatóvá vált az előadók gondolkodása, mely sokakat az ott megkezdett gondolatmenetek folytatására inspirált az este folyamán.

A gitárest bájos előadóit láthatóan váratlanul érte, mekkora tetszést arattak, egészen zavarba jöttek a nagy tapstól – ráadással nem készültek, így hamar a vacsoraasztalhoz jutottunk. Lőrincz Zsuzsa rövid és frappáns köszöntője nem vonta el a figyelmet a harapnivalókról, ezt sokan értékeltük. Az este kellemes csevellyel végződöt. Többen emlegették, hogy “a régi szép időkben” tánc is volt, és hogy ezt a hagyományt fel lehetne éleszteni.

Szombat reggel Pető Katalin, a Ferenczi Emlékérem idei díjazottja előadásában Wagner Parsifaljának történetét elemezte pszichoanalitikus nézőpontból – olyan volt, akárcsak egy zenei részéletekkel is illusztrált érzelemgazdag esetismertetés. A gyermekien önző főhős Kundry, a  szerelmes nő által történő megváltását egy analitikus folyamatban történő változással vetette össze az előadó – a szeretet gyógyító erejéről mesélt. Saját zenei érdeklődésének kezdeteiről, zenével való kapcsolatáról is megosztott részleteket, megható pillanatokká varázsolva előadása végét.

A Flaskay Gábor által vezetett speciális szeminárium résztvevői – Bereczki Éva, Campos J. Anna, Droppa Szilvia, Ledniczki Ildikó, Szőcs Ildikó, Szőke
Katalin – a szégyen analitikus terápiákban betöltött szerepéről beszéltek. Elméleti kutatómunkájukat saját esetrészletekkel keigészítve tették jól megérthetővé e nehezen elviselhető, fájdalmas érzés helyét a terápiás folyamatban. A páciens és a terapeuta szégyenkezésére egyaránt hoztak példákat, bevilágítva, hogy a szégyen átélésének elkerülésére tett erőfeszítés hogyan blokkolhatja a terápiás munkát, illetve mennyire előremozdító lehet e működés felismerése.

A konferencia zárásaként meghirdetett “Meglepetés”-re kevesen maradtunk. Ez egy népdal közös megtanulását és két szólamban történő eléneklését jelentette. Számomra inkább kissé zavarba ejtő, mintsem kellemesen meglepő volt, de voltak, akik élvezték. A konferenciáról való visszajelzésekre egészen kevés idő maradt, és erre markáns igény sem mutatkozott – talán szerencsés lett volna ezt a kört az utolsó szakmai blokk után közvetlenül, a kulturális programok elé tenni.

Az összességében tartalmas programból a valódi megélésen alapuló, átgondolt, és a bemutatott elméletekhez érdemben kapcsolódó gyakorlati példákkal illusztrált programok hagytak bennem maradandó nyomot. Másokkal beszélgetve is azt látom, hogy nagy igény van a gyakorlati tapasztalatok megosztása nyomán kibontakozó szakmai eszmecserékre, melyek lendületet adnak az egyébként nagyrészt magányosan végzett munkánkhoz.

A profi szervezőmunka észrevétlenségével tündökölt – köszönet a gördülékeny lebonyolításért. Az új helyszín, a Hotel Bara elhelyezkedése, a terek átláthatósága és a termek befogadóképessége miatt jó választásnak bizonyult. A kávészünetekben a zsúfoltság elviselhető volt – talán az ebédlőt is használva a szünetekben a kávézás és beszélgetés még kényelmesebb lehetne.

Lőrik Dóra
 

IPSO 22nd European Meeting

2016. szeptember 30-október 2.

„To play or not to play”

A Genfben nemrég került megrendezésre az IPSO éves konferenciája, melynek központi témája a „játszani vagy nem játszani” (vagy, mint az egyik résztvevő átfogalmazta, a „lenni vagy nem lenni”) kérdésköre volt. Ez a rendezvény annyiban különbözött a bécsi kollokviumtól - melyen nemrég az egyesületből többen is részt vettünk -, hogy ezen a konferencián csak IPSO kandidátusok vettek részt. Számos ország képviseltette magát, a vendéglátó svájci kollégákon kívül például francia, olasz, izraeli, lengyel, szerb és libanoni részvevők is voltak. Bensőséges találkozó volt, ahol nemcsak szakmai kérdések kaptak helyet, hanem a kandidátus léttel, a képzéssel kapcsolatos kérdések és nehézségek is. 
A bécsi kollokviummal összehasonlítva ez alkalommal nagyobb hangsúlyt kaptak a tárgykapcsolati iskola és az interszubjektív irányzatok képviselői (Atwood & Stolorow, Winnicott, Nino Ferro,  Baranger, Ogden, …). Ugyanakkor a hangsúly nem az elméleteken, hanem a gyakorlati kérdéseken volt: játszhatunk-e és miként a terápiás térben? Csak gyermekterápiában megengedett a játék, vagy felnőttek terápiájában is van helye? Lehet-e, érdemes-e bővíteni a játékterünket és eszköztárunkat (például játszani, enactment-tel dolgozni). Konkrét eseteket beszéltünk meg, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, ki-ki elmondhatta, hogy mit gondol, ő hogy csinálta volna. 
A résztvevők többsége gyerekekkel is foglalkozik (legtöbben Winnicott-i megközelítéssel), így sok gyermek terápiás eset is elhangzott. Különösen érdekesek volt azok a beszámolók, melyeknél felnőtteknél alkalmaztak gyermekterápiát (játék, pszichodramatikus elemek beemelésével) olyan páciensek esetekben, ahol a korai sérülés miatt az érzések verbálisan nem voltak megközelíthetőek. Izgalmas volt hallani, hogy a „felnőttek gyermekanalízise” miként működik ma a napi gyakorlatban. 
Az előadások mellett hagyományos és Bálint-féle pszichodráma műhelyek voltak. A Bálint-féle pszichodráma csoportban egy esetet dolgoztunk fel, míg a klasszikus pszichodrámában a pszichoanalitikus képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek színpadra. A konferenciát egy közös improvizációs játék zárta. 
Közös konklúzióként az fogalmaztuk meg, hogy nemcsak az a fontos, hogy a páciens (gyermek és felnőtt egyaránt)  képes legyen a játékra, a másikkal játékban-levésre, hanem az is, hogy a terapeuta megőrizze ezt a képességét. 
 
Az összefoglalót készítette: Zana Katalin
 

IPSO-Colloquium in Vienna, July 1-3
"The aim of all life is death" - Debating the death drive today.  
("Az élet célja a halál." - Mit gondolunk ma a halálösztönről)

(Megjelent az MPE 2016.augusztusi Hírmondójában)

2016.07.01-07.03-ig került megrendezésre az IPSO Colloquiuma Bécsben. A világ minden részéről (négy kontinens 14 országából) voltak résztvevők: Brazíliából, Dél-Afrikából, Taiwanból, Izraelből és számos európai országból. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy a dél-afrikai study-group kiképzését Georg Fodor magyar származású analitikus is végzi, az itt megismert kollega a harmadik analitikus ott. A magyar delegáció volt a legnépesebb öt fővel (IPSO tagok: Droppa Szilvia, Forgách Anna, Szőke Katalin, Zana Katalin, POT tag: Lőrik Dóra).

Az első napon (pénteken) a programok 19 órakor kezdődtek, így a délelőtt során alkalmunk volt Bécset jobban megismerni. A Belvedere-ben egy német szecessziós festő, Franz von Stuck kiállítását néztük meg, ahol a képeket a halálösztön-életösztön tükrében is nagyon érdekesen értelmezhettük (nagy örömünkre erre a konferencián is felhívták a figyelmünket). Az alkotásokban – fényképen, festményen, vagy szobor alakjában - megjelenő különös, legtöbbször medúza-szerű lények mintha az élet és halál, élő és halott kettősségét, a folyamatos átváltozást sugallták volna.

Az előadások, illetve az esetcsoport a két bécsi pszichoanalitikus egyesület (WPV és a WAP) közös székházában volt. A két egyesület az utóbbi években kezdett ismét közeledni egymáshoz, tavaly költöztek erre a közös székhelyre, és már a képzéseket is együtt indítják. A colloquiumot is közösen szervezték meg a „vita jegyében”, és a szupervíziós csoportban is mindkét egyesület képviseltette magát. A kettős, többes vezetésű szupervíziós csoport ott sem szokványos, kifejezetten a vita elősegítése érdekében gondolták ki ezt az általunk is izgalmasnak talált csoport-formát.

A székházban működik egy pszichoanalitikus ambulancia, ahol a paciensekkel – az előzetes telefonos egyeztetést követően – háromszor találkozik az analitikus vagy az analitikus kandidátus. A második alkalom után összeül az ambulancia munkacsoportja, és az interjúkészítő esetbemutatását követően a team közösen dönt a terápiás formáról és a terapeuta személyéről. Ezt követően a harmadik alkalommal az interjúzó megbeszéli ezt a döntést a pácienssel. A kandidátusok ezt kényelmes, jól működő rendszernek írták le, ami jó gyakorlóterep diagnosztikára indikálás megajánlására egyaránt, és elősegíti azt is, hogy esethez juthassanak.

A konferencián a halálösztön témája köré három előadói blokk épült:
A Halálösztön a kultúrában című péntek délutáni nyitóelőadáson az volt az élményünk, hogy bár megjelentek a halálösztönhöz kapcsolódó aktuális kulturális és politikai kérdések (pl. Brexit) - a vitának deklarált célja volt, hogy a halálösztön fogalmán keresztül jobban megértsük, hogy mi zajlik a világban - ugyanakkor mintha nehéz lett volna egy ilyen interkulturális közegben erről nyíltan beszélni. Az is elképzelhető, hogy mivel ez volt az első előadás, nehezebben nyíltak még meg a résztvevők.
A szombati napot nyitó előadások a Halálösztön az elméletben témájához kapcsolódtak: Dualista vagy monoista szemléletben érdemes-e gondolkodnunk az élet- és halálösztönről? Ösztönnek vagy hajtóerőnek képzeljük-e el őket? Hogy gondolkodunk erről Freud óta? Meglepett minket az, hogy bár az aktuális elméletek tükrében igyekeztek az előadók értelmezni Freud tanait, mégis főként csak Lacan, Laplanche, illetve Klein gondolatai hangzottak el, az interszubjektív elgondolások egyáltalán nem jelentek meg. Az előadások szövegét a hallgatóság kérésére kivetítőn is lehetett követni, ami segítette a megértést, ezzel együtt a fő gondolatmenetet összefoglaló diák talán hasznosak lettek volna.
A Halálösztön a klinikumban témájához az előzőekre épülve két előadás csatlakozott, és esetpéldákon keresztül bemutatva adott új szempontokat a főként határeseti, addikcióval kezelt, illetve hisztrionikus esetek terápiájához.

Az előadásokat követően a korábbi előadók tartottak kettős-, illetve hármas-vezetésű esetcsoportokat, amelynek célja a korábban elhangzottak továbbgondolása volt eseteken keresztül. Nagyon jó volt megélni, hogy különböző gondolkodásmódokat (lacani, freudiánus, kleiniánus, stb.) integráló, elfogadó légkörű, jó hangulatú esetmegbeszélő csoportokon vehettünk részt. Három blokk volt, ebből kettőben képviseltettük magunkat. Az egyikben Forgách Anna mondott esetet, ő is támogatónak, előrevivőnek élte meg a helyzetet: megtartó, biztonságos közegben új szempontokat kapott esete megértéséhez.

A colloquiumot több szociális program is gazdagította. Szombat délután a Freud Múzeumban vezettek végig minket, ahol megtekinthettük a Freud-család otthonát, ahonnan 1938-ban a nácik előretörése miatt kellett elmenekülniük. Mivel minden ingóságukat sikerült Londonba menekíteni, a múzeumban főként az elmenekülésüket közvetlenül megelőző állapotokról készült fényképek jelezték az eredeti lakásbelsőket. Az idegenvezetés során érezhető volt, hogy az osztrákok számára milyen fájdalmas az, hogy a történelem borzalmai miatt Freud végül élete utolsó évében emigrációba kényszerült, lánya Anna pedig nem tért vissza Bécsbe. A múzeumlátogatást követen a bécsi pszichoanalízis történetét kutató munkacsoport mutatkozott be. Izgalmas, eredeti feljegyzéseket és levelezéseket ismerhettünk meg.

A nap végén közös vacsora, majd tánc következett, módot adva a felszabadultabb ismerkedésre, beszélgetésre.

A colloquiumot a vasárnapi „Freud séta” zárta, ahol Freud életének nevezetességeit tekinthettük meg, többek között Freud kedvelt kávézóját, a Cafe Landtmann-t vagy a páciensek kedvelt szálláshelyét, a Hotel Regina-t.


Először vettünk részt IPSO tagként egy ilyen rendezvényen, így nagy és újszerű élmény volt számunkra, hogy bekerülhettünk a nemzetközi vérkeringésbe, hogy bár különböző szokásrendszerű, illetve kultúrájú szakmai közegből jöttek a résztvevők, megtapasztalhattuk, hogy mégis közös nyelvet beszélünk. Fontos tapasztalat volt ez számunkra: kiemelt a hétköznapokból és közelebb vitt a szakmához.

A colloquium olyannyira inspirálóan hatott ránk, hogy már a konferencia alatt felmerült bennünk egy lehetséges budapesti szeminárium ötlete, amit az IPSO vezetőségével egyeztetve előreláthatólag 2017-ben szerveznénk meg.  

Minden kandidátus számára csak ajánlani tudjuk az ehhez hasonló nemzetközi konferenciákon való részvételt! Emberileg és szakmailag is nagyon sokat kaphatunk tőle.

Droppa Szilvi, Forgách Anna, Zana Kati, Szőke Kati
 

 

 

 

 

Átdolgozás a viszontáttételben – új perspektíva
Szimpózium Hanna Segal emlékére, a varsói Hanna Segal Pszichoanalitikus Tanulmányi Intézet rendezésében

Varsó, 2016. 04. 02.

(Megjelent az MPE 2016.áprilisi Hírmondójában)

Az Egyesület támogatásával ketten vettünk részt a fenti, Varsóban megrendezett szimpóziumon. Nagy várakozással, kis izgalommal érkeztünk a helyszínre, ami már önmagában is lenyűgöző volt. A Királyi palota és Zsigmond oszlop szomszédságában, a gyönyörűen újjáépített varsói sétáló utcában, a Nemzeti Mezőgazdasági Könyvtár dísztermében rendezték az emlékülést.
 


A szervezés kiváló volt, az előadások egy részét kinyomtatva, angol nyelven megkaptuk, és végig szinkrontolmácsok biztosították az angolra, ill. lengyelre történő fordítást, fülhallgató segítségével. Főként a szomszédos, ill. közeli államokból érkeztünk mi, külföldiek, legaktívabbak a finn kollégák voltak, akik többször hozzá is szóltak az elhangzottakhoz.  A szimpózium szüneteiben teljes ellátásban volt részünk, korlátlan ital- kávé- süteményfogyasztással, és nagyszerű, svédasztalos ebéddel. A záró szekció után finom borokkal köszöntek el a szervezők.

A konferencia díszvendége Irma Brenman Pick volt, aki a Brit Pszichoanalitikus Egyesület volt elnöke, kiképző analitikus és szupervízor. Mint a délután vele folytatott életút-interjúból megtudtuk, Irma asszony kleiniánus irányultságú analitikus, a Tavistock Klinikán végezte gyermekanalitikus kiképzését, később felnőtt analízist is tanult. Szupervízorai között volt többek között Wilfred Bion, Herbert Rosenfeld és Hanna Segal.

A bevezető után Irma Brenman Pick angol nyelvű előadását hallgathattuk meg elsőként, Átdolgozás a viszontáttételben – további gondolatok címmel.  Az előadó az elméleti bevezető után két szupervíziós esetet ismertetett, amelyekben végig a szupervideált jelöltek áttételi- és a saját viszonttátételi érzéseivel dolgozott, valamint ezek hasonlóságával a terapeuta-páciens között zajló folyamatokkal.  Érdekes volt látni, hogyan kerül be gyermekterápia esetén az anya-gyermek kapcsolat is a bonyolult szupervízor-terapeuta-páciens háromszögbe.

Malgorzata Sadowska pszichoanalitikus volt a következő előadó, aki Az analízis bizonytalanságától a bizonytalanság analíziséig címmel tartott előadást egy gyermekanalitikus esetről.  Egy nyolcéves, családjából kiemelt, átmeneti otthonba került kisfiú analízisének nehézségeit ismertette. A helyzet attól vált bonyolulttá, hogy a gyermekvédelmi munkatársak kooperativitása nem volt megfelelő, mintha a hatóság a terápia ellen dolgozott volna, nem értették az ott zajló folyamatokat, hiába volt a terapeutának szupervízora, analitikusa, mégis elveszettnek érezte magát a bürokrácia útvesztőiben.  Így a terapeuta-páciens-szupervízor háromszög még sokkal bonyolultabbá vált… Az előadás számos hozzászólást ihletett, igazi vita alakult ki arról, meddig mehet el az analitikus, mennyire szólhat bele a gyámhatósági eljárásokba, kinek meddig tart a kompetenciája, vagyis, hol a határ?

A záró szekció keretében újabb esettanulmányt ismertetett ezúttal Magdalena Fronczewska pszichoanalitikus, aki egy fiatal, súlyos szívbeteg nővel folytatott analitikusan orientált terápiát. A páciens – betegsége miatt – számos ülést lemondott, a terápia többször megszakadt, újrakezdődött. Az esethez Irma Brenman Pick szólt hozzá, elsősorban az áttételi-viszontáttéli folyamatokra helyezve a hangsúlyt. A halálfélelem, a beteg élettörténete és a terápia töredezett folyamata állt össze a hallgatóság számára értelmes narratívává. Az eset szintén nagyon megmozgatta a résztvevők fantáziáját, parázs vita alakult ki.
Nagyon izgalmas volt számunkra – jelöltként, először – részt venni egy olyan nemzetközi pszichoanalitikus szimpóziumon, ahol azt éreztük, hogy az előforduló nyelvi nehézségek ellenére, mégis, mindenki egy nyelvet beszél.  

Rózsa Ildikó, Linzenbold Ildikó, kandidátusok
2016. április 16.




 

 

Beszámoló Otto F. Kernberg budapesti látogatásáról

(Megjelent a Pszichoterápia folyóirat 2016. februári számában. A szerkesztő engedélyével.)

Nagy várakozás előzte meg Otto F. Kernberg Érett szeretet-kapcsolat (Mature love relation) címmel, a TFP (Áttétel Fókuszú Pszichoterápia) képzéshez kapcsolódóan megrendezett nyilvános előadását. Az előzetes jelentkezések nagy száma miatt az eredetileg tervezetthez képest nagyobb befogadóképességű helyszínt kellett keresniük a szervezőknek, amely így végül az ELTE-PPK aulájában kapott helyet, és egy másik teremben kivetítőről is látható volt. Már a kezdés előtt jóval hosszú sor kígyózott a Kazinczy utcai épület előtt, szép számmal jelentek meg gyakorló szakemberek, egyetemi hallgatók és nem szakmabeli érdeklődők is – Kernberg neve széles rétegeket vonzott. Hála a szervezők felkészültségének a tömeg ellenére a lebonyolítás zökkenőmentes volt.

Azon gondolkoztam, ilyen vegyes összetételű közönséget hogy fog tudni megszólítani az előadó. Vajon tudományos vagy inkább ismeretterjesztő előadást fogunk-e hallani?

Az előadás felkonferálását, a TFP képzés jelen lévő oktatóinak bemutatását követő formális kör után  az előadó – egy konszolidált megjelenésű, finom modorú úriember – a következőképpen összegezte az érett szeretet-kapcsolat jellemzőit: felszabadult, szégyen nélküli szexualitás, ahol a felek között az erotikus vágyak, fantáziák megosztása és megvalósítása nem ütközik akadályba, a kötődés, melybe beleférnek a közelség – távolság ingadozásai, valamint a közös értékrend. Voltaképp egy ideális párkapcsolatot írt le, elmondta, hogyan is lenne jó szeretnünk egymást – ilyen tökéletesség bemutatása rám némiképp nyomasztóan hatott, bár az előadó hangsúlyozta, hogy csupán egy ideát mutat be, a valós kapcsolatok árnyaltabbak. Az előadás e pontjára megkaptam a választ kezdeti kérdésemre is: már tudtam, hogy nem szakmai, hanem tudománynépszerűsítő előadáson ülök.

Az előadó a továbbiakban a korai szeret-kapcsolatok sérüléséből adódó későbbi párkapcsolati nehézségek részletezésével foglalkozott. Kitért a korai anya-gyerek kapcsolat jellemző zökkenőiből, illetve az ödipális helyzet elégtelen megoldásából következő későbbi párkapcsolati problémákra. Szóba került például a szado-mazochista párkapcsolati felállás, a nőcsábász férfi és az önalávető nő esete, a szexuális kielégülést csak alkalmi kapcsolatban megélni tudó felnőtt, tehát a párkapcsolati kötődési problémák színe-java, összefüggésbe hozva a kisgyermekkori kapcsolati előzményeikkel.
A tolmács, Csáky-Pallavicini Zsófia az idő haladtával egyre nagyobb kihívást jelentő helyzetbe került: ahogyan az előadót magával ragadta a mondanivalója, úgy tartott egyre kevesebb szünetet, így igen hosszú szakaszokat kellett egyben lefordítania. A tolmács példásan megoldotta a helyzetet, szabatosan és pontosan fordított, de a közönség figyelme a hosszú, sokak számára egyáltalán nem értett német szakaszok alatt elkalandozott, amint az a zaj fokozódásából jól követhető volt.
Az előadó nyújtott egy szintézist a kapcsolatok alapvető működéséről, de magam részéről hiányoltam a szakmának szóló elemeket – szakmai értelemben újdonság nem hangzott el.

Az előadást követően maradt néhány perc kérdésekre. Kissé zavarba ejtett, hogy egy hallgató rögtön személyes kérdést intézett Kernberghez: azt szerette volna tudni, volt-e a professzor életében érett szeretet-kapcsolat. Az előadó megejtő nyíltsággal válaszolt: első feleségével 52 évig élt együtt egy ilyen kapcsolatban. Elmondta, hogy az érett szeretet-kapcsolat kockázattal jár: elvesztése nagyon fájdalmas. Megosztotta, hogy ő maga igen szomorú, mondhatni, depressziós volt felesége halálát követően, évekbe telt feldolgoznia a veszteséget, de most már 7 éve él második feleségével egy szintén nagyon kielégítő kapcsolatban, és most, hogy távol vannak egymástól, sokat gondol őrá. A közönség nagy tapssal jutalmazta az őszinte választ – számomra az előadás leghitelesebb mozzanata volt.

Jó volt személyesen látni a tárgykapcsolat-elmélet e jeles képviselőjét, akinek nevét számos könyvből-cikkből jól ismertük, de az előadás nem annyira a tartalma, hanem inkább az élmény jellege miatt fog megmaradni az emlékezetemben.

Lőrik Dóra