A kapcsolatokban való szabad, alkotó részvétel elválaszthatatlan a kezdeményezni képes, cselekvő szelftől. A „jó” szülő partnerként támogatja a szabad mozgást, rendelkezésre áll és engedi használni magát. Elviseli, hogy nem ő a szükséglet-kielégítések kizárólagos terepe. Az ezzel ellentétes szülői viszonyulás ágenciafosztott állapotot eredményez, aminek jellemzője a paranoid beállítódás, kritikus kötődési helyzetekben magas izgalmi szinttel és sematikus védekező-támadó viselkedéssel vagy fantáziákkal. A terápiás beavatkozás egyik lehetősége éppen ennek az izgalmi szintnek a szabályozása, nemcsak nyugtatás, hanem általában az afektív mintázat módosítása révén. A bemutatott esetrészletekben bosszú- és diadalfantáziák afektív jellegzetességeit vizsgálom és vetem össze azokkal az egykori frusztráló alaphelyzetekkel, melyekkel – a páciensek emlékezete szerint – összefüggenek. A düh és harag megjelenésével a terápiában megélhető a szembenállás, és ezáltal az ágencia „afektív jogossága”. A jogosnak érzett sérelem érzelmi oldalról változtatja meg a függő viszonyt.