Az értelmezés határai nárcisztikus páciensek pszichoterápiájában

Bizonyos, sok éven át tartó terápiák annak ellenére, vagy talán éppen azért működnek jól, mert látszólag a terapeuta mintha „nem látná el a feladatát”. Ez a helyzet régebben gyakran okozott számomra kényelmetlen érzést. Bár a jó értelmezést én is mesterségünk egyik legfontosabb elemének, kulcsmozzanatának tartom, mégis volt olyan páciensem, akinek terápiája során, sok éven át kerültem alkalmazását, éppúgy, mint a konfrontációt. Jóval később találtam rá Sheldon Bach könyvére, akinek a gondolkodása a nárcisztikus, vagy ahogyan ő nevezi, a „kihívást jelentő“ páciensekkel való munkához olyan értelmezési keretet biztosított, ami addig egyszerűen a páciens implicit útmutatásai szerint történt. Bach szerint az értelmezés csak olyan ember számára lehet hasznos, akinek az énhatárai stabilak, impulzuskontrollja megfelelő, és képes önrefexióra. Ha ezek a feltételek nem
állnak fenn, az objektív, külső nézőpont nem csak hogy nem visz előre, de a páciens ennek hatására a gyerekkorihoz hasonló magára hagyatottságot élhet át, és az értelmezés a terápiás folyamatot megakaszthatja (Bach 2006)."