Tanulmányom a pszichoanalitikus és az analitikusan orientált pszichoterápiák lezárásának kapcsolati oldalába, annak áttételi-viszontáttételi viszonyaiba, valamint technikai nehézségeibe ad betekintést. A dolgozat első fele a kérdéskör elméleti oldaláról ad rövid áttekintést, míg a cikk második része klinikai példákon keresztül mutatja be ezt az egyszerre problematikus és izgalmas terápiás időszakot. Az elméleti részben először röviden felvázolom az analízis lezárásának problémáját. Ezt követően arra keresem a választ, hogy a terápia terminálásának milyen kritériumai vannak, azaz milyen jelzések segítik az analitikust annak eldöntésében, hogy lezárja a kezelést. ezután a különböző lezárási változatokat és a lezáró időszak pszichodinamikai jellegzetességeit tekintem át. Itt arra törekszem, hogy ne csak a páciens, hanem a terapeuta oldalát is minél jobban megjelenítsem. Végezetül az analitikus terápiák terminálásának a technikai kérdései, azaz a pszichoanalízisek idejének meghosszabbodása, a lezárás különböző változatai, valamint a lezárást követő időszak kerülnek bemutatásra. A dolgozat második részében két olyan analitikus esetrészletet mutatok be, ahol a lezárás nem kölcsönös megegyezéssel és előírásszerűen történt. Az egyik példában a páciens egyoldalúan szakította meg a terápiát, a másodikban a kezelő és a páciens kollúzióba kerülve, nem vett tudomást a terápia lezárásáról.