A kötődés kölcsönössége – A terapeuta kötődése
A tanulmány kiindulópontjaként a pszichoterápiás kapcsolat sokféle aspektusából kiemelem a kötődést, és a páciens-terapeuta találkozást, mint kötődési helyzetet koncipiálom. A „csecsemő/páciens” kötődési modellről viszonylag sokat tudunk. A „gondozó/terapeuta” kötődésének jelentőségéről azonban jóval kevesebbet, pedig az interszubjektív nézőpontból az következik, hogy a terapeuta kötődési jellegzetességei hasonló jelentőséggel bírnak a terápiás kapcsolat alakulásában. Számos tanulmány rámutatott, hogy a pszichoterápiás hatékonyság szempontjából az egyik legfontosabb tényező a páciens-terapeuta kapcsolat minősége, függetlenül az alkalmazott pszichoterápiás módszertől. A pszichoterápiák hatékonyságát vizsgáló kutatások azt is megmutatták, hogy a terápia során intrapszichés strukturális változás figyelhető meg, különösen a belső tárgykapcsolatok terén, vagyis pozitív elmozdulást találtak a páciensek kötődési stílusát illetően a biztonságos irányba. Felmerül a kérdés, hogy adottnak vehetjük-e, hogy a terapeuta optimális, biztonságos kötődésű, pusztán attól, hogy átment a képzési folyamaton? És ha általában az, fenn tudja-e tartani ezt az állapotot a terápia nehéz helyzeteiben is, például a páciens intenzív projektív nyomásgyakorlása idején? Írásom ilyen és ehhez hasonló kérdéseket igyekszik felvetni, de egyelőre a válaszok nagyobb részével adós marad, mondhatjuk, járatlan úton lépked.