A kölcsönös analízistől az előszoba történetekig
A szerző a tanulmányában Ferenczi Sándor munkásságának és életének utolsó nagy, heroikus önkísérletéről, a kölcsönös analízisről értekezik. Feltevése, hogy a kölcsönös analízis – Ferenczi betegei segítségével történő önanalízis kísérlete − saját, be nem fejezett analízisének következménye, valamint, hogy a kölcsönös analízis sok aspektusa a Freud Ferenczi kapcsolat paradigmájának tekinthető. A tanulmány második részének témája a
terápiás tér kiterjesztése, az „előszoba” történetek és azok jelentősége. Hangsúlyt fektet az acting out és az enactment pozitív szerepére a terápia előrehaladásában. Kiemeli annak jelentőségét, hogy az előszobai, ám még órán kívüli találkozás pillanatai, a terapeuta és a páciens valós kapcsolata hasonlóképpen válhatnak hasznára a terápiás folyamatnak, mint a bostoni csoport féle váratlan helyzetekből eredő találkozás pillanatok. Gondolatait
a terapeuta őszinteségéről illetve a terápiás tér kibővítéséről két esetrészlettel illusztrálja.