2020. március 25., szerda, 18.00 óra 

Simon Judit:A belakott test. Változatok a testhez való viszonyra

Beharangozó

A testünkkel való viszony korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt a test fizikai jellegéből adódóan hinni szeretnénk. Testünk által létezünk, a testünk mindig velünk van, emiatt magától értetődőnek vesszük, hogy birtokoljuk is azt. Testünk kontrollálását könnyen összekeverjük a testünkkel való kapcsolattal, továbbá szeretjük azt hinni, hogy a test könnyen szóra bírható. Se szeri, se száma azoknak a könyveknek, melyek a pszichoszomatikus betegségek szótárszerű megfejtését ígérik. Az előadásban szót ejtünk arról, hogy a pszichoanalitikus elméletekben hogyan változott a pszichoszomatikus betegségekről való gondolkodás. Érintjük azt is, hogy mit is jelent a testtudat, és ez miért központi jelentőségű a kortárs pszichoanalitikus elméletekre támaszkodó mozgás és táncterápiában. S végül megnézünk néhány példát a saját test másik által történő kizsákmányolására. Az előadás célja, hogy kevesebb hiedelemmel és nagyobb érdeklődéssel forduljunk a testünk felé, és ezáltal talán egy lépéssel közelebb kerüljünk ahhoz, hogy jobban belakjuk azt.

Bokor erre az estére mondanivalója vivőanyagául a saját higgadt, meleg és kedves hangjához mérten is egy cserépkályha-meghittségű ASMR-regisztert választott, így időnként nehézséget okozott számunkra, hogy a tarkónk folyamatos, kellemes idegi zsibbadása ne zsongja fölül a tartalmi részeket, amiért végül is eredetileg, őszintén kijelenthetjük, ott voltunk. A mi kiváló előadónk az én-ideálunkhoz fűződő viszonyunkon keresztül mutatta meg, hol bő és hol szorít, hogyan nő és hogyan apad az önérzet, hogyan lehet az önbecsülésből önbecsülés, és miként próbáljuk ezt meggyógyítani szerelemmel vagy más rajongástárggyal. Bokort mostanában kiemelten érdekli a szerelem, és mivel minket is, így kíváncsiságunk és érdekeink újra és újra egybeesnek. A szerelemben, a közösségben, a tömegben és a vezérhez vagy a guruhoz fűződő viszonyban az a veszélyes és egyben az a pompás lehetőség, hogy megtalálhatom bennük a legszebb önmagamat, ahogyan ők is énbennem a legcsodálatosabb önmagukat. A nárcizmus témája amúgy is tele van dichotómiákkal és paradoxonokkal, így a végére lassan kiteljesedett az előadás célja is, hogy meglássuk mindama áldást és átkot, amelyet felgerjeszthetünk, amikor az én-ideálunk válik az életünk egy szakaszának vagy egészének meghatározó erejévé. A másik, számunkra kedves szálat is megpendítette Bokor, hogy a nárcizmusunk nem egy ördögi fuvallat, amije csak a tudjukkiknek van, hanem mindössze az a szervünk, amivel sebet ejthetünk a másikon. De valójában nem az az érdekes, hogy kik az abszolút értelemben vett narcisztikusak, hanem hogy ilyen értelemben egymás narcisztikusaivá válhatunk, vagy éppen ellenkezőleg, egymás ideáljaivá. Szerencsés esetben fenntartható módon, például az érett szerelemben. Minden egyszerűsítés és démonizálás helyett érdemes tehát a nárcizmusunkat úgy tekinteni, mint a kultúránk, a kapcsolataink és a közösségeink egyik fő hajtóerejét és lényegi szabályozóját. Hiszen állandóan összeérünk, egymásra szorulunk, együttműködünk és nehézséget okozunk. Pont ezért nem valószínű, hogy több lett a nárcizmus a korok során, mert zárt a rendszer. Szóval érdemes minél többet tudnunk a nárcizmusról, pláne a sajátunkról. Akkor adódik lehetőségünk befolyásolni, ha mégoly korlátozottan is, hogy a legtöbb áldást kombináljuk az életünkben a legkevesebb átokkal.

            Bánki György

2017. október 25.

Bakó Tihamér: 

Az előadást és az azt követő beszélgetést Hargitai Rita moderálta.

Beszámoló az estről:

Bakó Tihamér: Trauma és fejlődés című előadásán vehettünk részt az ELTE Kazinczy u-i épületében. 2700 érdeklődőből közel háromszázan hallgattuk az előadó gondolatait a trauma és fejlődés kapcsolatáról. dr. Hargittai Rita, a Magyar Pszichológiai Társaság tudományos titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Bakó Tihamér szólította meg a hallgatóságot a következő szavakkal: „Saját magam és a trauma nevében sok szeretettel köszöntöm Önöket. Mielőtt elindulnánk, kapcsolják be biztonsági öveiket.” Az előadó ezzel a mondattal arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a hallott tapasztalatokat, élményeket csak olyan közel engedjük magunkhoz, amíg az még biztonságos számunkra. 
A trauma hirtelen bekövetkező hatás, amely meghaladja az egyén tűrőképességét. A traumát elszenvedett személy megpróbálja kizárni a tudatból az őt megrázó élményt. Nem tudja megtartani biztonságérzetét, integritását, szétesett állapotba kerül. Korábbi működési módjait nem képes mobilizálni. Folyamatos fenyegetettséget, veszélyeztetettséget él át és elveszti a sebezhetetlenség érzését. Öndestruktív veszély is fennállhat. A traumatikus élmény nagyon intenzív, úgy érezzük, eláraszt bennünket. Egész lényünk reagál rá, idegrendszerünk, észlelésünk, testünk. Az előadó a trauma definiálása után kitért azokra a tényezőkre, melyek azt befolyásolják, hogyan hat a trauma az egyén személyiségfejlődésére.
Elsődleges szempont, hogy a trauma a személyiségfejlődés mely időszakában éri az egyént. Ha nagyon korai időszakban, az súlyosan megbetegítő lehet. Fontos azt is felmérni, hogy aktuálisan milyen állapotban van a traumát átélt egyén, illetve milyen az érzékenysége az adott problémára. Van-e külső kapcsolata és ez a külső kapcsolat mit tud nyújtani számára, illetve milyen a kapcsolata a transzcendentális dolgokhoz. Segít a feldolgozásban, ha a traumát átélt egyénnek erős az énje, kialakult belső szelfmagjára alapozhat.
Az előadó beszámolt egy saját traumájáról, édesapja elvesztéséről, melyet így írt le: „Átéltem. A fájdalom a részem lett. Azt hittem, ez örökké így marad. 1, 1 ½ év után csillapult a fájdalmam.” Dr. Bakó Tihamér a traumát egyfajta fantomként írta le, mely mintha folyamatosan velünk lenne és elárasztana bennünket. Énállapotunk megváltozik, folyamatosan veszélyt észlelünk. A terápiának, hangsúlyozta, azt kell feltárnia, hogy milyen szintű a traumatizált személy sérülése, mik azok az ép érzések, melyekkel szövetséget lehet kötni. A pácienseknél el kell érni, hogy érdekesek legyenek önmaguk számára. Ha ezeket a pontokat sikerül megtalálni, akkor a terápia izgalmas, közös, kreatív folyamattá válik, ahol a terapeuta – bár nem tud semmit meg nem történtté tenni - a szerető anya és védelmező apa szerepét veszi fel. A páciens ép részeinek kezét fogva képesek együtt arra, hogy a páciens átélje a traumát, integrálja azt és beteg, lehasított énrésze összekapcsolódjon egészséges énrészével. Az előadás végén a hallgatók kérdéseket tettek fel a trauma-feldolgozás folyamatáról, módjairól, illetve arról, hogy mikor lehet a traumából potenciál, motiváció. A közönség útmutató példákat, megnyugtató válaszokat kapott kérdéseire.

Bak Rita

2017. március 22.

Adrigán Erzsébet: Szeretni és szeretve lenni – változatok az intimitásra

Beszámoló az estről:

Nagy érdeklődés kísérte Adrigán Erzsébet előadását, közel 200-an hallgathattuk meg gondolatait, szakmai véleményét, tapasztalatait a szeretetről, a kötődésről, a kapcsolatok alakulásáról és az intimitás lehetőségeiről. A hallgatóság összetétele nagyon vegyes volt, sokan középkorúak, de szép számmal jöttek el a fiatalok, egyetemisták is.

A kötődés az ember alapvető és természetes igénye. 6 hónapos és 6 éves kor között a legintenzívebb, a gyermekkori érzelmileg kielégítő és frusztráló kötődési élmények meghatározzák a későbbi kapcsolataink biztonságát és tartósságát, vagy mindezek nehézségeit. A korai érzelmi hangolódás és megfelelő érzelmi válaszkészség hiányában az egyedüllétet, a magára hagyatottságot kell átélnünk. Az érzelmi magány arra ösztönözheti a személyiség fejlődését, hogy minél inkább hárítsa el negatív érzéseit, ami gőgösséghez és a másik leértékeléshez, egészen a kapcsolati-függőségi igény elutasításához is vezethet. Az előadó bevezette a hallgatóságot a nárcisztikus fejlődés, illetve sérülékenység problémakörébe.

Az önimádat, hangsúlyozta, nem önszeretet. Valódi önszeretet nélkül nem is tudunk másokat szeretni, élővé válni és élvezet találni az életben. Számos példát hozott az érzelmileg magára maradt gyermek belső világából és a pszichoterápiás megsegítés lehetőségeiről, sikereiről. Stern szerint a szerelem képes még jelentős személyiségváltozást létrehozni. A reális elvárások nélküli kapcsolat illúzió, az egocentrikus világ, a mindenáron való középpontban levés a gyermekként hosszasan elhanyagolt felnőtt vágya. Gyermekkori csalódásainkat, haragjainkat lassan el kell engednünk, fel kell dolgoznunk. A gyászmunka elmaradása, hiányaink tagadása elzárja az utat az érzelmi kapcsolatokban való elmélyüléstől. Ennek hiányában csak a másik használata marad, sokszor a konkrét izgalmak keresése függőségek, teljesítmények hajszolása formájában. A meghitt felnőttkori kapcsolatok kialakulásának többek között gátjai a fokozott dominancia igény, a másikkal szemben támasztott túlzó elvárások, a másik kontrollálásának vágya, a gyenge indulatszabályozási képesség.  Mindezek változatos formában és módokon jelennek meg a partnerek, barátok viszonylatában és természetesen összefüggenek az intimitásra való képességgel.

Az előadást kérdések hossza sora követte párkapcsolatokról, a változás lehetőségéről, korrekciós módokról, valaki konkrét diagnosztikai kérdést fogalmazott meg párját illetően. Az előadó megnyugtatta a közönséget, hogy nem vagyunk gondolatolvasók, nem tudunk mindent a világról. Minden egyes kérdés egyediségében, saját kontextusában és bonyolultságának feltárása során érthető meg. De egy-egy útmutató példát, gondolatot minden kérdező kaphatott.

Felházi Anett 

2016. december 14.

Halász Anna: A tehetség öröme, az alkotás kínja

Beszámoló az estről:

Minden szülő álma a tehetséges gyermek, indította előadását Halász Anna, majd számos példát hozott arra, hogy tudósok, írók mutathatják gyermekkorban a tehetség jeleit, de ez nem sokat mond későbbi teljesítményükről.  Freud azt állította, hogy az alkotás gyökerében biológiai, eredetében nem különbözik a többi lelki jelenségtől.
Az alkotás, mint szublimáció a tárgyvesztés kínján való felülemelkedést szolgálja, reparációs törekvés. A művészet az alkotótól és a befogadótól is erőfeszítést igényel. Az alkotó bejárást enged meg magának az ösztönök világába, miközben lojális az énjéhez és a realitáshoz. Az előadó megpróbált válaszolni arra a kérdésre, hogyan őrzi meg a tehetség integritását és alkotó képességét anélkül, hogy ne legyen lelki beteg. Számos szerző szerint a művészek alkotóképessége különbözik a mindennapi kreativitástól és a regresszió miatt közelebb állnak a pszichotikusokhoz. Teherbírásuk miatt képesek legyőzni a patológiájukat, de sok művészt ismerünk, akik eluralkodó betegségük miatt alkotni tovább nem tudtak. A pszichotikus és az alkotó egyaránt szokatlan látásmóddal rendelkezik, de nem mindegy, hogy egy feldarabolt test képét Picasso vagy egy őrült elme hozza-e létre. A zseni az originalitással a világot fogalmazza újra. A kimagasló teljesítmény teherbíró, ép személyiséget igényel, ami a kimagasló teljesítménnyel járó lelki terheket is viselni tudja. Az előadó saját eseteivel világította meg, ha nincs a művésznek eléggé terhelhető személyisége, tehetségét nem tudja kibontakoztatni. És sajnos az önmagunkat felülmúló szorgalom is csak a tehetség látszatát tudja kelteni. A legújabb analitikus elméletek már szakítanak a zseni-őrült paradigmával és a gondolkodási folyamatokra összpontosítanak. Az eredetiség és újdonság keresés kerül a fókuszba. Az előadó a káosz peremén táncoló embert látja az alkotóban is, aki annál sikeresebben képes alkalmazkodni, minél jobban tolerálja a többértelmű jelentéseket. Ami a kaotikusnak tűnő világunkban is újabb igazodási pontot nyújthat.
Halász Anna mind a laikusok, mind a pszichológus szakemberek számára is gondolatokban gazdag, izgalmas élményt nyújtott. Hogy előadása még mennyi kérdést vetett fel, az Annára váró kérdezők hosszú sora mutatta meg.

Felházi Anett 

MPT Nyári Egyetem 2016

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesületet bemutató műhely

A pszichoanalitikus identitást másfél órában összefoglalni nem könnyű. A Magyar Pszichológiai Társaság Pszichológiáról Mindenkinek előadássorozatának évadzáró alkalmával Schmelowszky Ágoston mégis erre a feladatra vállalkozott. „Pszichoanalitikussá válni: analitikus identitás analitikus szemmel” című előadása azt ígérte a hallgatóságnak, hogy másfél órában bepillantást nyerhetnek a pszichoanalitikusok személyes világába, amely joggal keltette fel a szép számban összegyűlt közönség érdeklődését.  

Mi is az az identitás? Mi pontosan a pszichoanalízis, és ki is a pszichoanalitikus? És mi az a pszichoanalitikus identitás? Ezeket a nehéznek tűnő kérdéseket tette fel, majd válaszolta meg sikeresen az előadó a rendelkezésére álló másfél órában.
Az előadás nyitásaként az analitikus helyzet specifikumáról hallhattunk, egy gyakorlati eset ismertetésével, melyben a terapeuta 14 évvel a terápia lezárása után értette meg a terápiás siker okát, egy véletlen személyes találkozásnak köszönhetően. A példa egyből érthetővé és szemléletessé tette azt a megállapítást, hogy az analitikus identitás a személyesség és az intézményesség kettősségét foglalja magában, mivel az analitikus helyzetben egyszerre jelenik meg a személy szubjektivitása és a módszer szigorú kereteinek intézményessége.
A nyitógondolatokat követően Schmelowszky Ágoston az identifikációs rendszerekről, az identitás kialakulásának folyamatáról mesélt. Úgy fogalmazta meg a sokszor nehezen befogadható pszichoanalitikus fejlődéselméleteket, hogy azok tömör, lényegre törő formában, könnyen érthetőek és érdekes voltak.
Ezt követően megtudhattuk, hogy milyen sajátosságai vannak az analitikus helyzetnek, és miért fontos eleme a módszernek a rendszeresség és a kanapén való fekvő pozíció. Tisztázta az analízis központi célkitűzését is, méghozzá azt, hogy az analitikus nem a problémák megoldására törekszik, hanem arra, hogy közösen lehessen egy addig ismeretlen, újfajta módon megközelíteni azokat.
Végül elérkezett az előadás talán legizgalmasabb részéhez, amikor valamelyest beleláthattunk az analitikus szakmai létébe, az analitikus identitásba, ami az előadó elmondása alapján egy magányos, mégis erős csoport identitást hordozó működésmód. Szemléletesen, és itt már szabadabban asszociálva, többek között azt is elmagyarázta, hogy milyen jelentősége van az analitikus saját önismereti analízisének a későbbi terápiás munkája során. Előadását az tette különösen érdekessé, hogy számos anekdotát, és gyakorlati példát említett a közérthetően megfogalmazott elméleti anyag mellett.
Számomra rendkívül szimpatikus módon, több alkalommal a saját működésére, előadói jelenlétére is reflektált, ezzel is szemléltetve az elhangzottakat. Az előadás befejeztével az interaktív beszélgetés során az analízis anyagi vonzatától kezdve, a buddhizmus és pszichoanalízis kapcsolatáig számos gondolatébresztő téma felmerült. A közönség érdeklődését és témába való bevonódását az is mutatta, hogy a rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult a közönség kérdéseinek megválaszolására. Úgy gondolom, mindannyian fontos gondolatokat vihettünk magunkkal haza.”

Márkus Viktória Lilla 
 

2016. január 20.

Felházi Anett: Szerelmi viszontagságok, a párkapcsolatok fenntartásának öröme és nehézségei.

Beszámoló az estről:

Egy nem pszichológus résztvevő beszámolója:

Köszönöm a lehetőséget az MPT-nek, hogy alkalmam nyílt jelen lenni Felházi Anett legutóbbi előadásán, lévén hogy egy összeszedett, tartalmas másfél óra részese lehettem. A pszichológia szakterületeitől távolabb élőknek, így nekem is, mint "kívülállónak" könnyen érthető megfogalmazásban és élvezetes stílusban került terítékre a címben meghirdetett téma. Egyáltalán nem kellett feszengenie a laikus hallgatónak, hogy túlságosan száraz, tudományos, szaknyelvű szöveget zúdítana rá az előadó. Már a nyitógondolatok, amelyek a nemrég nagy népszerűségre szert tett 36 kérdéses tesztről szóltak, előrevetítették, hogy egy aktuális, friss, a mai társadalom problémáival foglalkozó beszéd részesei leszünk. Az előadás nem sok tíz évvel ezelőtti kutatások forrásaira épült. Számomra éppen megfelelő összhangban voltak az általános, ismertető jellegű leíró részek a konkrét, szemléltető példákkal. A példák kerülték a férfi-nő párkapcsolatok szélsőséges, egyoldalú bemutatását, korrekt, átfogó képet igyekeztek adni nemtől függetlenül az egyes személyiségtípusok viselkedésformáról. Olykor humoros képekkel illusztrálta mindezt az előadó, ezáltal is közelebb hozva a hallgatósághoz ezt a mindannyiunk életét jelentősen befolyásoló témát. A hasznos tanács jellegű megjegyzések is kellő arányban képviselték magukat meglátásom szerint.   Nem hirdették a tökéletes megoldás megingathatatlanságát, csupán jól irányzott, helyes kérdéseket feltéve mutattak irányt afelé, hogy hogyan lehet a személyes problémákon túllendülni. S valahol talán ez is egy jó előadás ismérve: a széleskörű tájékoztatás mellett nem szájba rágva utasít egy irányba, hanem a fontos kérdések jól irányzott megfogalmazásával késztet önálló gondolkodásra, cselekvésre. Így zárómondatként még egyszer csak megköszönni tudom, hogy lényegében azt kaptam ettől a másfél órától, amiért mentem.

Tóth Ádám

2015. november 9.

Campos Anna előadása

Az előadást és az azt követő beszélgetést Hámori Eszter moderálta.

Beszámoló az estről:

Az MPT által szervezett „Pszichológia Mindenkinek” előadássorozat 2015. november 9-i nyilvánosságnak szánt előadását Egyesületünk pszichoanalitikusa, Campos Anna tartotta. Az előadást hatalmas érdeklődés kísérte, 350-en vettek részt az eseményen.  Az aula hamar megtelt, két kivetítővel ellátott termet is meg kellett nyitni a létszám miatt. Az előadót Hámori Eszter, az MPT tudományos titkára köszöntötte. Jóleső érzés volt, hogy Hámori Eszter, mint pszichoanalitikus is, remek házigazdája volt az estnek. Többségében fiatal, érdeklődő egyetemista vett részt a rendezvényen, de az izgalmas téma sok laikus érdeklődőt is bevonzott. Az előadásról videó felvétel készült.  

Az álmok és az álomfejtés témája évezredek óta izgatja az emberek gondolkodását. A valódi tudományos érdeklődés Freud munkásságával kezdődött, így a pszichoanalízis maga szorosan összefo-nódott a pszichoanalitikus álomfejtés elméletével és gyakorlatával. Freud szerint az álomfejtés volt a „királyi út”, a tudattalan lelki tartalmak elérésének leghatékonyabb útja. Az előadó érzékletes és humoros diaképekkel mutatta be az álmok, álomtörténések jellemzőit: az irracionalitást, a sűrítést, és azt, ahogy Freud kezdetben gondolkodott az álom funkciójáról, mint egyfajta vágykielégítésről. Kitért a magyar pszichoanalitikus, Ferenczi Sándor újító gondolataira is, aki a szorongásos álmok trauma-feldolgozó funkciójának korai elméletét vezette be. Filmrészletekkel illusztrálta, hogyan hatott a pszichoanalízis a XX. századi modern művészetre, többek között olyan alkotókat is megihletve, mint Dali és Bunuel. Az előadó érzékletesen be tudta mutatni, hogy az álom ekkor még egy kapcsolattól független, elhárított lelki tartalomként volt vizsgálva, amit a tudós terapeuta, mint egy jó nyomozó képes feltárni.
Az azóta eltelt több mint száz év során a módszer nagyban átalakult, a terápiás kapcsolat, ill. a személy belső világának, érzelmei, kapcsolatai belső mintázatának megérthetősége nagy hangsúlyt kapott. A modern idegtudományok, álomlaboratóriumi kutatások igazolták, hogy az álmodásnak fon-tos intrapszichikus funkciói vannak és jelentősen vesz részt a lelki egészség fenntartásában. Rendkívül elterjedtek azok az elméletek, melyek az álom funkcióját a korai anya-gyerek kapcsolatok minőségével hozzák összefüggésbe. Az előadó megpróbálta megjeleníteni azt a sok pszichoanalitikus álomelméletet, melyek a jelenlegi terápiás gyakorlatot jellemzik.  A lényegi elemeket hangsúlyozta: a terápiás álomfejtés a terápia bizalmi légkörében történik, ahol egy közös lelki térben lehetősége van mindkét félnek egy mélyebb megértést és átalakulást létrehozni. Anna kiemelte, hogy az álmok intrapszichikus funkciói mellett, fontos kommunikációs funkciókkal is jellemezhetők, amik leginkább a terápiás folyamatban jelennek meg és vizsgálhatóvá válhatnak. Esetpéldákkal világította meg, hogy az álmok elmondása (mikor és hogyan) megmutathatja az álmodó különböző rejtett és tudattalan szándékait is. Az előadásra szánt egy óra hamar elröpült, a diák számából látszott, hogy az előadó bőséges anyaggal készült. Az előadás után következő kérdések során Annának lehetősége volt még inkább a lényeget megragadva a pszichoanalitikus álomfejtés jelenlegi alaptéziseit összefoglalni, melyek sikeresen szállnak szembe a mítoszokkal és az önjelölt álomfejtőkkel. Köszönjük a Magyar Pszichológiai Társaságnak és Hámori Eszternek, hogy támogatta Egyesületünk outreach tevékenységét!

Felházi Anett
 

2015. március 25.

Szajcz Ágnes: Guru vagy szakember? Tanulható-e a pszichoterápia?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Hámori Eszter moderálta.

Beszámoló az estről:

Szép számú közönség gyűlt össze március 25-én az ELTE PPK aulájában. Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológus tartott előadást Guru vagy szakember? Tanulható-e a pszichoterápia címmel.

Szajcz Ágnes előadását azzal kezdte, hogy megkülönböztette a guru és szakember identitását. Míg a guru egyfajta mester, tanító, tekintéllyel bíró személyiség, aki eloszlatja a sötétet, megérzi a problémák gyökerét, addig a szakember leírható, megfogható szakmai kompetenciával rendelkezik, képzettsége, tapasztalata alapján gyógyíthat.
A kétfajta gyógyító identitás meghatározása után az előadó vázolta a pszichológus-képzés folyamatát. Kiemelte, hogy a terápiás munka csak egy szelete a pszichológia tudományának, mely a gyógyításra specializálódott. A pszichológus-képzés 5 év egy adott egyetemen, melyre klinikai szakképzés épül, és szakvizsgával zárul. A szakképzés alatt a hallgatóknak klinikusi munkát kell végeznie. Az első szakvizsga megszerzésével a hallgatók klinikai szakpszichológus képesítést kapnak. Erre épül a pszichoterápiás képzés, mely 3 év és erősen gyakorlatorientált.  E képzéseket módszerspecifikus egyesületek szervezik, céljuk az elmélyülés, az érési folyamat elősegítése. Szajcz Ágnes kiemelte, hogy a terapeuták egy része orvosi diplomával rendelkezik, és második szakvizsgaként választja a pszichoterapeuta képzést.
Szajcz Ágnes előadását érdekes városi legendák bemutatásával folytatta arról, hogy milyen a jó pszichoterapeuta a laikusok szerint.  Egyrészt lehet mágikus, bölcs kinézetű, mint a Csak egy kis pánik főhőse, kicsit szerencsétlen ember, aki jól improvizál, mint a Good will hunting hőse, különc, drámai, karizmatikus, ámde szerethető, vagy határozott, öntudatos és kemény.
Az előadó a városi legendák bemutatása után arról beszélt, hogy milyen tulajdonságokat vártak el egy kutatás során a terapeutától. Az első csoport tagjai azt fogalmazták meg, hogy a terapeuta legyen empatikus, türelmes, lelkiismeretes, a második csoport tagjai azt, hogy legyen szakmailag rendkívül felkészült, állandóan képezze tovább magát. Legyenek jó megérzései és szoros kapcsolatot lehessen kiépíteni vele. A harmadik csoport tagjai azt várták el az ideális terapeutától, hogy több publikált könyvvel rendelkezzen, azt érezzék, hogy az életüket mentette meg és különleges, egyedi gyógyítónak találják.
A páciens terapeutával szemben támasztott elvárásainak bemutatása után Szajcz Ágnes az alappszichoterápiák fajtáit mutatta be. Jelenleg 400-féle pszichoterápia létezik a világon, számuk egyre nő, ebből nem mindegyik akkreditált Magyarországon.
Az előadó a pszichoterápiákat különböző szempontok szerint csoportosítva mutatta be. A pszichoterápiák fajtái szerint lehetnek dinamikusak, mélylélektaniak, humanisztikusak, hipno- illetve mozgásterápiákat is megkülönböztethetünk.
A terápiák emellett lehetnek tüneti/feltáró, vagy szupportív terápiák, életkori korcsoportok szerint is csoportosíthatjuk őket, formájukat tekintve lehetnek egyéni-, csoport-, pár-, illetve családterápiák. Időtartamukat tekintve megkülönböztetünk rövid és hosszú terápiákat, illetve léteznek verbális és nonverbális terápiák.
Az előadás következő részében az előadó azokat a kutatásokat mutatta be, melyek azt vizsgálták, hogyan hat a pszichoterápia. Ebben Gabbard kutatásaira alapozott. A páciensek személyes történeteket meséltek el a terapeutájukról. Míg a páciensek szerint a jó terapeuta az, akivel átéli azt, hogy a terapeuta érzelmileg megérti őt, illetve közelebb kerül saját érzéseihez egy elfogadó kapcsolatban, ezzel szemben a terapeuták saját terápiás sikerüket elsősorban okosságuknak és széles terápiás eszköztáruknak tulajdonították.
Az előadó ezután Hamilton: A tárgykapcsolat elmélete a gyakorlatban című könyvéből ismertetett néhány esetet, majd a terápiás kapcsolat jellemzőit mutatta be, melyek közül a legfontosabb az empátiás és feltétel nélküli pozitív elfogadás, a hitelesség, az, hogy a terapeuta saját terápiában is részt vegyen és ezáltal találkozzon saját személyiségével, illetve, hogy a terapeuta nyitott legyen az emberi kapcsolatokra, érdeklődjön a páciens belső tapasztalatai és fantáziaélete iránt.
Szajcz Ágnes ezután Tickett ( 2005) modelljét mutatta be. Az analitikusnak a pácienssel való kapcsolatát három keretmodellben értelmezi, a résztvevő- megfigyelő keretben, mely azt mutatja meg, hogyan tud az analitikus a pácienssel kapcsolatban lenni, az elméleti keretben az analitikus mennyire képes elméleti feladatok ellátására, illetve az intervenciós keretben, mely azt mutatja meg, hogy a terapeuta mennyire tudja intervencióival előmozdítani a terápiás folyamatot.
Az előadó két esetbemutatással zárta előadását. Az első esetleírásban egy kamaszlány projektív identifikációját mutatta be, ahol a figyelem, megértés, illetve megtartás, holding révén a páciens ki tudott lépni ebből az elhárító mechanizmusból.
A második esetleírás azt mutatta be, hogyan lehet egy, a terápia során felmerülő félrecsúszást kezelni. Az adott esettel arra szeretett volna rávilágítani az előadó, hogy a terápia során mennyire fontos az, hogy a terapeuta felvállalja a terápiás folyamatban felmerülő nehézségeket és mentális erőfeszítést tegyen ezek megoldására.
Az előadás kérdések felvetésével zárult. Az első kérdés arra irányult, mennyire kell a terapeutának introvertáltnak, illetve extrovertáltnak lennie. Az ideális, mondta az előadó, ha a terapeuta se nem túl extrovertált, hiszen akkor mindig a külvilágot monitorozza, se nem túl introvertált, hiszen akkor leginkább saját magát monitorozza.
A második kérdés arra irányult, hogy lehetséges-e az, hogy egy terapeuta teljesen önálló módszert fejlesszen ki élete során. Az előadó úgy gondolta, hogy manapság már annyira komplexek a terápiás módszerek, hogy nem lát lehetőséget arra, hogy valaki egy teljesen új módszert fejlesszen ki egy emberöltő alatt.
Informatív és érdekfeszítő előadást hallhattunk az este folyamán, köszönjük Szajcz Ágnesnek.

Bak Rita beszámolója

Bokor László: Ön mit gondol? Pszichoanalízis itt és most. Hol tart és merre halad a pszichoanalízis?

Beszámoló az estről:

A Magyar Pszichológiai Társaság által szervezett Pszichológiáról Mindenkinek sorozat keretében egyesületünk tagja, Bokor László tartott előadást „Ön mit gondol? Pszichoanalízis itt és most. Hol tart és merre halad a pszichoanalízis?” címmel, amely rendkívül nagy érdeklődésre tartott számot. Az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulája megtelt az érdeklődőkkel, elsősorban fiatalokkal.

Az előadó először elhelyezte a pszichoanalízist a mai közgondolkodásban, bemutatta, mitől is „pimasz” és mitől „demokratikus” tudomány a szakmánk. A közhelyeket eloszlató, régi fogalmakat történetiségükben elhelyező bemutatás után közös gondolkodásra hívta az előadó a hallgatóságot. Egy fiktív példa elemzésén keresztül mutatta be, hogy hogyan gondolkodunk pszichoanalitikus szemléletben, majd mindezt elméleti síkon is körüljárta. A közönséget láthatóan a gyakorlati példa mozgatta meg a leginkább, sokat kérdeztek, minél többet szerettek volna megtudni. Kérdéseikből számunkra úgy tűnt, hogy nyitottak a mélylélektani megközelí-tésre, a pszichoanalízist más analitikus megközelítésekkel szerették volna összevetni – aligha-nem a bőség zavara, a választás, elköteleződés nehézsége is megjelent kérdéseikben: vajon melyik a jobb?

Az előadások mindenki számára nyitottak és ingyenesek!