A megértettség élménye a csecsemőkor kezdetétől alapvető szükséglet. Ebből a tapasztalatból fejlődik ki a kompetencia-élménye is. A gyermek átélheti, hogy képes hatni a környezetére, élményeiben, gondolataiban kész a másik érzései, gondolatai felé érdeklődéssel, kíváncsisággal fordulni.
A korai kötődési problémákhoz kapcsolódó felnőttkori személyiségzavarok egyik legmeghatározóbb fejlődés-pszichopatológiai előzménye a megértettség alapélményének hiánya a csecsemő- és kisgyerekkorban az elsődleges gondozóval való kapcsolatban. A személyiségszerveződés alacsonyabb szintjén lévő pacienseinkkel a terápiában ismétlődő és sokszínű kommunikációs félreértésekre lehetőséget adó, olykor zajosan konfiktusos átmeneti térben mozgunk. Véleményem szerint ez egy sajátos paradoxonnal is magyarázható, amely a paciens
megértettség iránti tudatos – és a meg nem értettség ismétlődése iránti tudattalan – vágya között feszül. Írásomban a megértettség-élmény szerepét szeretném körüljárni a pszichoanalitikus terápiák gyógyító folyamatában. Azt vizsgálom, hogy a terapeuta személye, valamint a pszichoanalitikus terápiák specifkus és nonspecifkus hatótényezői együttesen hogyan segítik a kötődési problémákkal küszködő pacienseket a megértettség-élmény megtapasztalásában. Hogyan válhat a megértettség-élmény terápiás hatótényezővé azáltal is, hogy megszakítja az ismétlődések regresszív láncolatát. Gondolatmenetemet esetrészletekkel illusztrálom.