A szégyen megakadályozhatja a pácienst, hogy kilépjen a pszichés menedékből. Ahogy elindulna, kétféle félelemmel szembesül. Az egyik az, hogy tisztábban láthatja a tárgyat, a másik pedig az, hogy ha előlép, ő is látszani fog. A tisztább látás a bűntudathoz és a depresszióhoz kapcsolódó mélyebb és nyomasztóbb érzésekhez vezet, ahogy felismeri a jó tárgyakban okozott kárt. Ezzel azonban nem tud szembenézni, ha a szégyen miatt azonnali megkönnyebbülésre törekszik. A szégyen az analitikus szituáció kiemelkedő jellemzője. Ennek a felismerése által az analitikus jobban tudja segíteni a pácienseit abban, hogy el tudják viselni a láthatóvá válás kellemetlenségét, és így átdolgozhatók legyenek azok a konfliktusok, amelyek a látást akadályozzák.

Két klinikai példát mutatok be röviden. Az elsőben az analízis nyomán csökkentek a kisebbrendűségi érzések, és lehetővé vált, hogy a megbecsülés átélése és a depresszív érzések megjelenjenek. A másodikban a páciens zavarban volt, mert érzékelte, hogy fejlődésen megy át, de ezt szégyellte bevallani.

Azt szeretném bemutatni, mennyire fontos a szégyent analizálni ahhoz, hogy a láthatóvá válás elviselhető legyen, és lehetővé tegye a látás körüli konfliktusok átdolgozását.