Dupla ülések és lassan megnyugvó páciensek. Rövid áttekintés és gyakorlati következtetések
Terápiás gyakorlatomban megfigyeltem, hogy vannak olyan lassan megnyugvó páciensek, akik többet tudnak meríteni egy dupla ülésből, mint két szimplából. Már Freud felhívta a figyelmet, és azóta többen megerősítették (Cohen, Shapiro, Davies), hogy vannak olyan páciensek, akiknek több időre van szükségük a hatékonyabb terápiás munkához. Általában ezek a páciensek a terápia egy pontján maguk fejezik ki az igényüket, hogy több időt szeretnének, mert egy alkalom számukra kevés, azonban két szimpla ülés megtöri az elmélyedésüket. A dupla ülés köztes megoldás a felmerülő igényük és a terápiás praxis időszervezési lehetőségei között. Fiktív esetpéldán keresztül szeretném bemutatni, hogy a lassan megnyugvó pácienseknél mikor és miért lehet előnyös ez a technikai módosítás, valamint szeretnék kitérni arra is, hogy mikor nem hasznos vagy szükséges.
A dupla ülések témájának szakirodalmazása közben találkoztam egy egészen Ferencziig visszavezethető technikai újítással, mely szintén használja a megnövelt üléshosszt egyéb más módosítások mellett (fizetés, frekvencia, pszichiátriai háttértámogatás) traumatizált (Ferenczi), regresszióban lévő (Winnicott) vagy éppen összeomlás szélén álló (Bollas) pácienseknél annak érdekében, hogy a páciens képes legyen az aktuálisan súlyosan megterhelt állapotában is analitikus módon dolgozni. Röviden szeretném bemutatni ezeket a technikai újításokat, kiemelve a különbséget is a standard technika kisebb módosítása (dupla ülések más keretmódosítás nélkül) és a radikálisabb technikai újítások között.