A pszichodinamikus pszichoterápiának fontos szerepe van az öngyilkosság megelőzésében. Az öngyilkosság pszichoanalitikus vizsgálata sokat tanított nekünk az emberi tapasztalatról és az öngyilkosság folyamatáról. Más tudományterületektől és az empirikus kutatásokból is sokat tanulhatunk, ami beépíthető a pszichoanalitikus terápiákba. Az öngyilkosság pszichoanalitikus megközelítésének középpontjában a páciens belső szubjektív élményének, az elviselhetetlen érzelmi vagy pszichés fájdalomnak és az enyhülés sürgős szükségességének megértése állt. Az érzelmi fájdalom magában foglalhat olyan intenzív affektusokat, mint a szégyen, a megaláztatás, az öngyűlölet és a düh. Az öngyilkossági állapotokkal szembeni sebezhetőséget fokozó tényezők közé tartoznak a korai ráhangolódás problémái, a disszociáció és a test szeretetének, illetve védelmének hiányosságai, a tudatos és tudattalan fantáziák, valamint bizonyos karaktervonások és dinamikák. Az empirikus kutatások megerősítettek az öngyilkossággal kapcsolatos számos alapvető pszichoanalitikus fogalmat, beleértve az elviselhetetlen fájdalomtól való menekülést mint az öngyilkos viselkedés elsődleges mozgatórugóját, a disszociáció szerepét a test ellen irányuló támadás kockázatának növelésében, valamint a tudattalan folyamatok fontosságát. Az implicit folyamatokkal és az öngyilkosságban betöltött szerepükkel kapcsolatos további kutatások lehetőséget jelenthetnek a szuicid rizikó kezelésének és a pszichoterápiás beavatkozás javítására azáltal, hogy egyébként nem hozzáférhető pszichés tartalmakat vonunk be a kezelésbe.