A csend és a tudattalan – munka a csenddel és a csend munkája a pszichoanalízisben
A páciens, az analitikus és kettejük közös hallgatása a kezdetektől részét képezi a technikai kérdések körének. Freud a hipnózis módszere után a pszichoanalízis hajnalán a csendben várakozás lehetőségével élve kezdte feltérképezni a szabad asszociáció adta lehetőségeket. A páciens hallgatását a pszichoanalízis első évtizedeiben általában ellenállásként értelmezték. Ferenczi már célzottan elemezte a hallgatás szerepét a páciensek önkifejezésében, és az anális tünetképzéssel hozta kapcsolatba. Kezdetben az ellenállást, majd az áttételi és a viszontáttételi folyamatok kölcsönhatása kapcsán a reflektív és kapcsolati fejlődés lehetőségét hangsúlyozták a hallgatásban. A csecsemővizsgálatokban és a narratív kutatásokban anonverbális történések elemzése ad támpontokat a csendben töltött idő vizsgálatához az analízisek folyamán. A csend élményvilága reflektálatlan érzéseket mozgósít, melyek nem tudnak képzetté formálódni. A csendben várakozás közeget ad a szabadon keringő tapasztalatoknak, tüneteknek, fantáziáknak, hogy a maguk ritmusában képi, szimbolikus, nyelvi alakzatokhoz tudjanak kapcsolódni.