Analitikus Csodaországban. A terapeuta identitásának és munkamódjának alakulása a távterápia virtuális valóságában és háromszereplős áttételi helyzetében

Absztrakt: 

A távterápiák kezdetben elsősorban a földrajzi távolságok áthidalására jöttek létre, 2020 tavaszától pedig a COVID-19 járvány megfékezésére irányuló szociális távolságtartás egyik lehetséges eszközévé is váltak; ennek következtében elterjedésük az elmúlt időszakban jelentősen felgyorsult. Ezáltal még fontosabbá vált annak a vizsgálata, miben hasonlít és miben különbözik a távterápia, távanalízis attól, amit úgy folytatunk, hogy mindketten ugyanabban a szobában vagyunk, azaz a személyestől. Mindezt vizsgálhatjuk abból a nézőpontból, hogyan és milyen mértékben vagyunk képesek fenntartani analitikus munkamódunkat és identitásunkat a távterápia során. Írásomban központi szerepet kap a virtuális valóság konceptualizálása, valamint az, hogy a távterápia sajátosságai hogyan befolyásolhatják a terápiás tér atmoszféráját és az áttétel alakulását. Az áttételi helyzetnek két jelentős specifikumát, újszerűségét emelem a fókuszba: az egyik, hogy a távterápia nem kettő-, hanem háromszereplős. A technika, mint harmadik szereplő valóságosan is jelen van és formálja a terápiás kapcsolatot, ezáltal az áttételi helyzetek alakulását is, ami jelentős módosulás a kétszemélyes helyzethez képest. A másik sajátosság az analitikus viszontáttételének az a saját része, melyet a távterápia vált ki. Mivel ezek az érzések ugyanúgy bekerülnek a terápiás kapcsolatba, mint a pácienssel kapcsolatos érzések, fontos azoktól elválasztani őket, reflektivitásunk és tartalmazásunk hatósugarát ezekre is kiterjeszteni munkánk során.

Analyst in Wonderland

The Identity and Way of Working of the Therapist in the Virtual Reality and Three-Participant Transference Situation in Remote Psychotherapy

 

 

Remote psychotherapies were initially and primarily developed to bridge geographical distances, since the spring of 2020 they have also become a possible mean of social distancing to curb the Covid-19 pandemic; as a result, their spread has recently accelerated significantly. This made it even more important to examine the similarities and differences between remote and in-person staying in the same room psychotherapy, psychoanalysis. These issues can be examined from the point of view of how and to what extent we can maintain our psychoanalytic way of working and identity during remote psychotherapy. The concept of virtual reality and how the specifics of remote psychotherapy can affect the atmosphere of the therapeutic space and transference are central to my writing. I focus on the novelty of two significant specifics of the transference: one of them is that remote therapy has not two, but three participants. The technical device as the third participant is actually present and shapes the therapeutic relationship, thus the progress of the transference, which is a significant change compared to a two-participant situation. The other specificity is the part of the analyst’s countertransference that is triggered by the remote psychotherapy itself. As these feelings are included in the therapeutic relationship in the same way as the feelings toward the patients, it is essential to distinguish them, to extend the scope of our reflectivity and containing capacity to them in our work.

A teljes tanulmány csak előfizetők számára olvasható! Az előfizetéshez regisztráció és bejelentkezés szükséges. Bejelentkezés után elő lehet fizetni azonnal online Paypal számláról vagy az alábbi megrendelőlap kitöltésével, átutalással. Utóbbi esetben meg kell várni, hogy az adminisztrátorunk aktiválja az előfizetést és csak utána lehet, bejelentkezés után olvasni az online tartalmakat. Az adminisztrátorral közvetlenül ide kattintva vehető fel a kapcsolat.

Amennyiben korábban már előfizetett az online tartalmakra és most nem tudja olvasni a cikkeket, akkor valószínűleg lejárt az egy éves előfizetői periódusa. Kérjük a felhasználói fiókjában ellenőrizze az előfizetés dátumát.

Üdvözlettel:
A Lélekelemzés szerkesztősége