Testi nézőpont

Absztrakt: 

A cikk szerzői pszichoanalitikus, illetve pszichoanalitikusan orientált terapeuták. Attitűdjük abban közös, hogy mindannyian fontosnak tartják a testi élményt a munkájuk során. Abból indulnak ki, hogy a terapeuta érzelmi megértési „útvonalai” komplexek, melynek alkotó elemei mind a verbális, mind a nem-verbális szelférzetek, utóbbiaknak masszív összetevője a test. Írásukban a testi nézőpont létjogosultságától a testi tapasztalat terápiában való felhasználásának lehetőségéig járnak be egy ívet. Feltételezésük szerint, ahogy az áttétellel-viszontáttétellel nem foglalkozó pszichoterápiás irányzatok gyakorlói is nyerhetnek az áttételi folyamatok esetleges ismeretéből, úgy a testtel nem kiemelten foglalkozó irányzatok művelői is nyerhetnek a testi nézőpont ismeretéből. Azáltal is, hogy a testre irányuló kiterjedtebb figyelmi kapacitás jelentősen hozzájárul az élménymező prereflektív-reflektív határterületének finomabb vizsgálhatóságához. Bíznak abban, hogy híd teremtődik az elsősorban a szimbolikus szintekre koncentráló munkamód és a testi jelenlétre nagyobb figyelmet szánó munkamód képviselői között azáltal, hogy leírják gondolataikat, élményeiket, tapasztalataikat. A jelen írásban ismertetett megközelítési mód újszerű, mivel az magának a testinek a megjelenését és jelentőségét vizsgálja a terápiás kapcsolat mindkét résztvevője szempontjából.

A teljes tanulmány csak előfizetők számára olvasható! Az előfizetéshez regisztráció és bejelentkezés szükséges. Bejelentkezés után elő lehet fizetni azonnal online Paypal számláról vagy az alábbi megrendelőlap kitöltésével, átutalással. Utóbbi esetben meg kell várni, hogy az adminisztrátorunk aktiválja az előfizetést és csak utána lehet, bejelentkezés után olvasni az online tartalmakat. Az adminisztrátorral közvetlenül ide kattintva vehető fel a kapcsolat.

Amennyiben korábban már előfizetett az online tartalmakra és most nem tudja olvasni a cikkeket, akkor valószínűleg lejárt az egy éves előfizetői periódusa. Kérjük a felhasználói fiókjában ellenőrizze az előfizetés dátumát.

Üdvözlettel:
A Lélekelemzés szerkesztősége