A kapcsolati destrukció születése és kibontakozása
Tanulmányunkban az erőszakos destruktivitással, az (akár gyilkosságba torkolló) agresszió eredetével, egyéni fejlődéstörténetével foglalkozom. Az erőszakról való analitikus gondolkodás fejlődéselméleti hagyományát a hatástörténeti szempontból legjelentősebb iskolateremtő szerzőket ismertetve mutatom be, utalok továbbá néhány integratív elgondolásra az agresszió témakörében gyakran hivatkozott kortárs analitikusoktól is. A korai személyiségfejlődés erőszakos cselekedetekre hajlamosító tényezőit a súlyosabb személyiségpatológiák eredetvidékén kerestem, a szakirodalom alapján a destruktivitás gyökerét az egyén alkati („ösztön”-) adottságaival, gyermekkorában kialakuló intrapszichés világával, belső tárgyaival, mentalizációs képességeivel és tudattalan fantáziáival való öszszefüggésben igyekeztem feltárni. Vizsgáltam a korai kapcsolati élmények struktúraképző hatásait az introjektív folyamatok, a személyiség integratív képességei és az identitásalakulás tükrében. A tanulmány zárásaként az ismertetett elméletekbe ágyazva egy csecsemőgyilkos páciens pszichoterápiás anyagával szemléltetem a kapcsolati destruktivitás és az anyai agresszió egy szélsőséges formáját. Az eset elemzésekor a destruktív viselkedés hátterét igyekeztem feltárni a személyiségdinamikában, továbbá a terápiás kapcsolatban rejlő lehetőségeket kutattam a reflektivitás felkeltése érdekében. Fenyegető tárgykapcsolati világának megismerése segítette a pácienst sorsa elfogadásában, jövőképe megteremtésében.