Szerkesztői előszó

Absztrakt: 

Különleges lapszámot tart most a kezében az olvasó, a szám nagy része ugyanis Thomas Ogdennek, a poszt-bioni pszichoanalízis egyik legismertebb és leginnovatívabb képviselőjének munkáját mutatja be, egy nagy ívű tanulmány és három eredeti cikkének fordításán keresztül.
Bevezetésként Shimshon Wigoder átfogó írását olvashatjuk Ogden gondolkodásának, elméleteinek és pszichoanalitikus gyakorlatának fejlődéséről. Az írás különlegességét az adja, hogy Wigodert, aki egyike a Tel-Aviv-i Kortárs Pszichoanalízis Intézet alapítóinak, személyes kapcsolat is fűzi Ogdenhez, évekig járt hozzá szupervízióba, így írásában szakavatottan kalauzolja végig az olvasót Ogden munkamódján, fogalmai, teoretikus megközelítésének fejlődési ívén.
Az a három tanulmány, melyek fordítása ezután kapott helyet, azért is különleges, mert – bár Ogden egyre többet idézett szerző, és nemcsak mint Bion tolmácsolója – írásai fordításban első ízben jelennek meg magyarul.
Időrendben az első tanulmány, Ogden talán legismertebb és legújítóbb fogalmát, az „analitikus harmadikat” mutatja be (Az analitikus harmadik: munka interszubjektív klinikai tényekkel). Ebben az írásban hangsúlyosan jelenik meg Odgen gondolkodásának központi elképzelése, mely szerint az intrapszichés és az interperszonális ugyanannak a pszichológiai történésnek a kétféle érzékelése. Az „analitikus harmadik” a terapeuta és a páciens közti tudattalan folyamat eredményeként jön létre, a kettejük különálló szubjektivitásának viszonylatában és interperszonális terében születik meg és kel önálló életre a kezelés során.
Az álomszerű beszélgetésről című tanulmány az Ogden elméletében és analitikus gyakorlatában is kulcsszerepet betöltő álomtevékenység speciális technikai vonatkozását mutatja be.
Ogden úgy véli, hogy az egyik legjelentősebb változás, mely napjaink pszichoanalitikus gondolkodásában történik az az, hogy a pszichoanalitikusok az álmok, a játék és az asszociációk szimbolikus jelentése helyett egyre inkább az ezeket a tapasztalatokat létrehozó folyamatokkal foglalkoznak. A hangsúly a gondolat tartalmáról a gondolkodás milyenségének irányába tolódott el. Ogden ezt a gondolkodási irányt fejleszti tovább A gondolkodás három formája: mágikus gondolkodás, álomgondolkodás és transzformatív gondolkodás című, itt harmadikként olvasható tanulmányában.
Ogdenre gyakran utalnak úgy, mint a „költő analitikusra”. Különleges kapcsolatot ápol az irodalommal, maga is ír szépirodalmi műveket is. Analitikus munkája során – ahogyan ez megelevenedik az itt olvasható tanulmányokban is – betegeire a hanghordozás, a metafórák szintjein is odaadóan figyel. Ebben jól tükröződik nem csak analitikusi, hanem nyelvi érzékenysége is. Esetleírásait áthatja kifejezésmódjának élettelisége, árnyalt gazdagsága, mellyel – ahogyan Gregorio Kohon megfogalmazta – gyümölcsöző és intim párbeszéddé alakítja az olvasó és az író közti kapcsolatot. Külön kiemelendő a fordítók munkája, Gárdos Kataliné, Horgász Csabáé, Sarkadi Borbáláé és Schmelowszky Ágostoné, akik sikeresen adták vissza Ogden stílusának megjelenítő erejét, árnyaltságát, lebilincselő esetleírásainak hangulatát.
Thomas Ogden számos díjban és elismerésben részesült, 2004-ben az övét találtak az International Journal of Psycho-Analysis legnagyobb hatású tanulmányának, 2012-ben megkapta a Sigourney Díjat, majd 2014-ben, a pszichoanalitikus képzéshez nyújtott kiemelkedő hozzájárulásáért kiérdemelte a Hans Loewald díjat.
A lapszám második blokkja, némileg az előző lapszámhoz kapcsolódva, folytatja a pszichoanalitikus identitás témáját.
Lőrincz Zsuzsa igen érdekes, Egyesületünk történelmének kiemelkedő időszakát is összefoglaló, Pszichoanalitikus identitás, elmélet, örökség című tanulmányát – melynek alapja a 2017-ben Budapesten megrendezett IPSO konferencián elhangzott nagy sikerű előadása – és a vele Sarkadi Borbála által készített interjút ajánljuk az olvasók szíves figyelmébe. A szerző a pszichoanalitikus elméletek szakmai identitásformáló erejével, az explicit és implicit elméletek befolyásoló szerepével foglalkozik, részletesen tárgyalja a pszichoanalitikus identitás fogalmát, az elmélet gyakorlati jelentőségét, valamint kiemeli a privát elmélet formálódásában a csoporthoz tartozás jelentőségét. Ezzel kapcsolatban bemutatja a magyar pszichoanalízis 70-es évektől működő, Hermann István és Székács-Schönberger István köré tömörülő két különálló csoportját. A kétfajta szemléletet képviselő csoport közti viszony változását az átjárás hiányától a rivalitás és identitásféltés nehézségeit is leküzdő integráció folyamataként értékeli.
A szerző a Sarkadi Borbálával készített interjúban – a Lélekelemzés 2013-ban megjelent centenáriumi különszámát mintegy folytatva – továbbfűzi a háború után újjáalakult Magyar Pszichoanalitikus Egyesület történetének elbeszélését, „oral history-ját”. Lőrincz Zsuzsa elmeséli pszichoanalízisbe kerülésének módját, identitásának fejlődését, az analitikus „testvérek”-hez fűződő, mai napig tartó szoros kapcsolatát, a két különálló csoporthoz való csatlakozás személyes nehézségeit és tapasztalatait.

Minden kedves olvasónak nagyon kellemes olvasást kívánunk!