Hermann megkapaszkodás fogalma és jelentősége a klinikai munkában
Hermann már a 30-as években felhívta a figyelmet az anyához való korai kötődés jelentőségére. Feltételezte a csecsemő és a kisgyerek anyjára irányuló megkapaszkodási tendenciáját és leírta ennek biológiai alapjait és lelki jellegzetességeit. Ha az anya testi szinten rendelkezésre áll, és sem nem láncolja túlságosan magához a gyereket, sem nem löki el magától, akkor ez jó alap arra, hogy későbbi kapcsolataiban is képes legyen kötődésre és leválásra. Dolgozatomban Hermann gondolatát alapul véve, olyan eseteket ismertetek, amikor a páciens anyjával való kapcsolata kisgyerekkorában traumatikus volt. Ez azt jelenti, hogy az anya testileg nem volt elérhető a gyermek számára, vagy azért, mert elutasította testi szinten is gyermekét, vagy valami oknál fogva nem volt jelen. Ez felnőttkorban jellemzően úgy jelenik meg, mint a traumatikus esemény kompenzációja, azaz a partnerbe való túlzott belekapaszkodás, vagy ennek ellentéte, az elszakadás traumájának ismétléseként a másik eltaszítása.
Hermann művei – megkapaszkodás a klinikai munkában – traumatikus anya-gyermek kapcsolat – túlzott kapaszkodás vagy eltaszítás