Szenvedély, pszichoanalízis és káosz
A cikk a szenvedély kérdéséből kiindulva valójában a lelki élet szerveződéséről szól. Úgy tűnik ugyanis, hogy lelki egyensúlyunk törékeny alapokon nyugszik, és sokszor ez szenvedésünk kiinduló pontja. A terápiát keresők egy jelentős hányada nehezen tolerálható vágyaktól szenved, amelyekhez azonban nem kevésbé szenvedélyesen ragaszkodik. Mindezt a káosz félelme lengi be, ami a megbolondulás érzetével járhat. Emiatt ragaszkodunk a külső és belső, sokszor merevnek tűnő és elviselhetetlen szabályainkhoz, a szabályok feszegetését pedig – noha szabadságvágyunk diktálja őket – ellenérzéssel fogadjuk. A szenvedély kérdése tehát elválaszthatatlan a szabályozástól. A fentiek értelmében a pszichoanalízis kezdetektől a szabályokat feszegette, mivel az indulatszabályozás korabeli elfogadott formáit kérdőjelezte meg. Freud korában az önkontroll és önszabályozás a jólneveltség alapja volt, és tabunak számított a szenvedélynek akárcsak a felemlegetése is. A pszichoanalízis azonban a szenvedély kérdését társadalmi kalodájából kiszabadította, a szexuális vágyat és agressziót nyílt témává tette. Szerencsére az analitikus elmélet az énszerkezetbe beépített egy kulturális alapokon nyugvó instanciát, a felettes ént, ami némi megnyugvást hozott a káosztól rettegő publikum számára. Az analitikus elmélet későbbi fejlődése folyamán újabb és újabb szabályozási tabukat feszített szét, míg el nem érkezett a kapcsolati szemléleten keresztül egy olyan finomhangolást feltételező szabályozásig, ami a káosz és egyensúly határait elvékonyította. Cikkemben a szenvedély témájának apropóján végül amellett fogok érvelni, hogy a lélek a káosz és beszabályozottság mezsgyéjén egyensúlyozva, a nagyfokú kilengéssel nagyfokú szabadságot is nyer, ami nagyobb fokú alkalmazkodást tesz lehetővé, mint a merev beszabályozottság. Ilyen értelemben az analitikus terápia a külső és belső viszonyokhoz való alkalmazkodás növelésével az egyén mozgásterét szélesíti. Az analízis tehát már rég nem csak az élvező- és munkaképesség növelését, hanem a megszenvedett alkalmazkodást segíti, ami végső soron a szenvedést csökkenti. Ezt fogja illusztrálni a klinikai anyag is.