Vannak olyan pszichoterápiák, ahol pácienseink nem egyhuzamban, hanem több lépcsőben járnak pszichoanalitikusan orientált terápiába. Nyilvánvaló, hogy a szakaszos terápia – amelynek fő jellegzetessége, hogy a páciens az első eredmények után abbahagyja, és később fázisokban folytatja terápiáját – éppen az áttétel szempontjából más, mint a sok évig, folyamatosan tartó pszichoterápia. Bár a bizalom hamar megjelenik, a negatív áttétel kialakulása egyáltalán nem jellemző. Feltételezésem szerint a szakaszos terápiában éppen a negatív áttétel hiányával függ össze az elmélyülés korlátozott volta. Sokféle okból alakulhat úgy, hogy egy páciens számára a terápia korai befejezése vagy félbeszakítása tűnik optimálisnak. A terapeuta számára ez kompromisszumot jelent, amit gyakran kénytelen elfogadni. Saját gyakorlatomban egy kezdeti, hol rövidebb, hol hosszabb időszak után, ha a páciens úgy érzi, hogy elégedett a terápiás eredménnyel, a megszakításra vonatkozó döntését jellemzően elfogadom. Így reagálok akkor is, ha az addigi terápiát nem tartom befejezettnek. A további terápia lehetőségét felvetve, de nem erőltetve, azzal a megegyezéssel, barátságosan válunk el egymástól, hogy a páciens visszajön, ha szükségét érzi a folytatásnak. Ha a megszakítást ellenállásnak érzem, akkor sem ezt hangsúlyozom, hanem a
lehetőséget, hogy bármikor megkereshet megint. Az ilyen elválást követően a páciens jó eséllyel újra jelentkezni fog.