A dívány változó arcai a pszichoanalízisben
A tanulmányban áttekintem a dívány szerepét az elmúlt száz év pszichoanalitikus elméletében és gyakorlatában, a kezdetektől a jelenig. Történelmi véletlen, személyes preferencia vagy elméleti alapokon nyugvó elrendezés hozta-e létre? Milyen álláspontot foglaltak el a klasszikus szerzők és az elhajlók? Mi a felfogás ma, amikor a terápiás hatótényezők vizsgálata a figyelem fókuszába került? Az áttekintés után saját esetpéldáimon keresztül egy olyan álláspontot mutatok be, amely szerint a dívány nem feltétlenül, nem minden esetben segíti elő az analitikus folyamat kibontakozását és elmélyülését. Vannak olyan páciensek, akik számára a fekvő helyzet akadályozza a terápiás kapcsolatban a bizalom kialakulását; és vannak olyan esetek, amikor a dívány inkább az elhárítást szolgálja, mintsem a befelé figyelést facilitálná. A kérdést inkább úgy érdemes feltenni, hogy az adott páciensnek, az adott analitikussal, az analízis adott pontján melyik az az elrendezés, amelyik konstruktívabb irányba viszi a terápiás folyamatot.