Bálint munka és a pszichoszomatika

Az írás a máig legtöbbet idézett orvosok közé tartozó Bálint Mihályról elnevezett kiképző csoport módszertanát foglalja össze, valamint annak alkalmazását a pszichoszomatikában. A Bálint-módszer alapvető célkitűzése, hogy az orvosokat oly módon vezesse be a pszichoszomatika világába, hogy bizonyos mértékben kiváltsa pszichoterápiás képzésüket, ugyanakkor gyakorlati segítséget nyújtson számukra mindennapi gyógyító munkájukban. A világszerte elterjedt módszer az élményalapú oktatás módszerei közé sorolható, amely a gyakorlati munka szupervíziós jellegű segítésén túl az orvos szocializációs folyamatait és problémakezelő készségeit is fejleszti, sőt napjainkban egyre nagyobb hangsúlyhoz jut a kiégés megelőzésében is. A háziorvosi képzésben az alapvető diagnosztika és ellátás fontos elemének tartják, így a pszichoszomatika tudományának egyik alappillérévé vált. Az élmény alapú esetmegbeszélés ugyanis hiánycikk a módszerek listáján, a Bálint-módszer pedig összekapcsolja a tanulást a betegség átélésével és a kapcsolati diagnosztikával, ami a kutatási alkalmazást is megalapozza. Ellenzői vagy túl lassúnak tartják – mert tartós részvételt feltételez a csoportban –, vagy, mint az analitikusok egy része, túl kevéssé analitikusnak, vagy éppen ellenkezőleg, túl analitikusnak. A valóság az, hogy sokrétű alkalmazhatósága miatt a módszer inkább multifunkcionálisnak nevezhető: modern csoportdinamikai, és rendszerszemléleti elemei alapján a bio-pszicho-szociális medicina gyakorlati megvalósításának kell tartanunk, ugyanakkor az elmélyültebb pszichoterápiás képzést is kiegészítheti. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Bálint-módszer a pszichoanalízis egyik alkalmazási módja.