Társadalmi szintű nárcisztikus elhárítások következményei húsz évvel a rendszerváltás után

Több mint húsz év telt el 198 9, a rendszerváltás óta. Akkoriban kevesen gondolták volna, hogy két évtized elteltével a napjainkban tapasztalható megosztottság jellemezi majd a magyar társadalmat. Nemcsak a gazdasági és szociológiai értelemben vett távolság nő a társadalom különböző rétegei között, de lassan áthidalhatatlannak tűnnek az eltérő ideológiai elköteleződéssel rendelkező csoportok közötti politikai-, világnézeti különbségek is. Lélektani szempontból ezt a folyamatot a közösségi párbeszédben egyre dominánsabb szerepet kapó éretlen, regresszív megnyilvánulások és primitív elhárítások jellemzik. A cikk alapfelvetése szerint a fenti jelenségek gyökere a társadalmi traumák feldolgozatlanságában rejlik. Az áldozati és agresszor szerepek szorosan összefonódó mintázatai mind egyéni, mind közösségi szinten megnehezítik az elszenvedett és okozott traumák
feldolgozását. A tanulmányban elsősorban Virág Teréz transzgenerációs traumaátvitellel kapcsolatos gondolataira, valamint Vamik D. Volkan társadalmi csoportok nárcisztikus elhárításaira vonatkozó elméleti és gyakorlati felvetéseire támaszkodva kísérlem meg néhány olyan történelmi és társadalmi sajátosság, valamint a közelmúlthoz kötődő politikai jelenség és esemény azonosítását és pszichoanalitikus értelmezését, amelyek részben okozói, részben pedig következményei a társadalmi traumákkal való szembenézés elmaradásának.