A Trauma csoportos kezeléséről

Freud óta úgy tekintünk az emberre, mint akinek személyisége rétegekből áll. Ez az elképzelés számos ellentmondást és irracionalitást segít megértenünk. Freud több próbálkozás után, végül három fő rétegnél állapodott meg: Ösztön-énre, énre, és felettes-énre osztotta fel a személyiséget. Bár ebben a koncepcióban jól tükröződik az ember számos sajátossága, de sokak szerint valami mégis hiányzik belőle: Az embert, mint alapjában véve
magányos lényt ábrázolja. De hol az ember, aki szeret együtt lenni másokkal, és aki nem félelemből törekszik a jóra? Hol a társas lény, akinek erkölcsi megfontolásai vannak? A nemrég felfedezett társas ösztön megalapozza a „társas-én” koncepcióját, amely az ember társas funkcióinak forrása. Ebben a koncepcióban a személy társadalmi összefüggésben jelenik meg, és egyéni traumái is társas összefüggésben értelmezhetők. Ezáltal érthetőbbé válnak a család, a csoport, a társadalom síkján végbemenő pozitív és traumás események. A személyes „én” és a társas „mi” együtt tesz képessé minket a társadalmi részvételre és a felelősségvállalásra. A gyors társadalmi változások szorongást okoznak a társadalom szintjén is. Ezt a társas-én sajátos regresszióval hárítja, amely az én elhárító mechanizmusaihoz hasonló módon működik. A regresszió során a társas-én olyan társadalmi fixációs pontokhoz tér vissza, amelyekhez hasonló jellegű problémák kapcsolódtak a múltban.