Tagadás a hétköznapi valóságban, szembenézés a film fantáziaterében. Egy filmalkotó gyerek pszichobiográfiai vizsgálata

A filmalkotó pszichoanalitikus vizsgálatának célja annak feltárása, hogy a filmalkotás hogyan jeleníti meg az alkotó személyiségműködési jellemzőit (Gabbard 2004), a filmek, mint szimptomatizált megnyilvánulások milyen összefüggést mutatnak az alkotó pszichés problémáival (Metz 1981). A pszichoanalitikus filmelméletnek megfelelően saját tanulmányunk célja is a filmalkotó és az általa készített filmek kapcsolatának pszichoanalitikus elemzése: a Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület egyik filmalkotó gyermekének és az általa készített három rövidfilmnek az exploratív kutatására vállalkoztunk. Elms (2007) pszichobiográfiai folyamatmodelljére alapozva feltártuk, hogy a filmek megjelenítik az alkotójuk traumatikus élettörténeti eseményeit, kiemelt tekintettel a bántalmazással kapcsolatos tapasztalataira. A vizsgálati alanyul választott filmalkotó gyermek számára a filmezés fantáziaterében lehetőség nyílott az én szolgálatába állított regresszióra (Kris 2000), létrejött a tudattalannal való fokozott kommunikáció, és megvalósult a feltörő tartalmak szimbolikus átdolgozása. A potenciális térben zajló alkotótevékenységen keresztül (Winnicott 1999) megjelentek a korai élmények és a reparatív törekvések (Klein 1998, Segal 1997), és így létre tudott jönni a sérült szelf egyensúlyának újrateremtése (Kohut 2001, 2007).