Az anya és az apa metaforái Charles Baudelaire A Romlás Virágai című verseskötetében

A tanulmány a művészi alkotófolyamatot vizsgálja: költői sorsról, irodalmi alkotásról és pszihoanalitikus értelmezésről kíván szólni, pszichoanalitikus irodalomkritikusként az "újraalkotó" szemszögéből - Charles Baudelaire A Romlás Virágai című verseskötetének egy olvasatán keresztül. Amennyiben a műalkotást nyitottnak tekintjük (Eco), a költői szöveget a pszichoanalitikus szövegértelmezések által életre kelő, elven, más szövegekkel egyenrangú, azokkal kapcsolatban álló (azaz intertextualitásban létező) és folyamatosan változó "élő szövetként" (Kristeva), melyben a "nyelvbe íródott szubjektum" (Lacan) tetten érthető, akkor a költői szöveg olvasása révén a tudattalanul artikulált hiányt is megleljük, mihelyst az értelmező "játékba kezd" a jelölőkkel, a rímekkel, a költői nyelv szövetébe íródó tartalmakkal. Egy ilyen olvasási mód személyes kontrukció egyuttal játék, és remélhetőleg együttgondolkodásra is késztet. Charles Baudelaire A Romlás Virágai című verseskötetében a tenger és a tükör metaforájában, "anyagiságában" jelenik meg az "anya" témája, míg a "halott apa" szövetében "anyagtalanul" tűnik föl, mint egy látomás, emlék, vagy töredék. Az egyes versolvasatok révén egyúttal a lacani szubjektum tükörhelyzetbe "dermedt" sorsa is kirajzolódik, s a költő lehetséges kiutakat is megfogalmaz a szubjektum számára.