Krúdy Álmoskönyve és az Álmoskönyv Krúdyja

Krúdy Álmoskönyve az irodalomtörténetben éppúgy, mint a pszichológia/pszichoanalízis történetében máig vita tárgya. Irodalomtudományi értékelésétől eltekintve és a kultúr-, művelődés- és tudománytörténet felől közelítve a kérdéshez, megfordíthatjuk a kontextus problémáját. Számomra nem az a kérdés, hogyan illeszkedik bele ez a mű az irodalmi kontextusba, hanem az, miként változtatja meg a pszichoanalízis recepciójának kontextusát – hogyan kontextualizálhatja újra a pszichoanalízist. Ennek a rekontextualizálásnak alapvető kellékei azok, amelyeket Krúdy a „nappali” és
az „éjszakai” kéz szimbólumaiba sűrít: szemben a lélek tudatos működésével a babonák, a tenyérjóslás, az okkult és az ösztönök világa. A szöveg és alkotója értelmezését egyaránt nehezíti, hogy Krúdy Gyula viszonya a pszichoanalízishez, legalábbis mint gyógyító eljáráshoz, idővel megváltozott. Ez a törés nézeteim szerint az 1918-20-as évekre tehető; és mögötte nem a pszichoanalízis magyarországi képviselőihez való személyes viszonyának megváltozása áll, hanem a (számára) analitikusan földolgozhatatlan háborús és egyéb szociális-politikai tapasztalatok. És nehezíti az értelmezést
Krúdy forrásainak, az őt ért hatásoknak tisztázatlansága is.