Pszichoszexualitás és pszichoanalízis

A barcelonai 1997-es Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszus témája a pszichoanalízis és a szexualitás kapcsolata volt. Már a konferencia címe jelezte – „Pszichoanalízis és szexualitás” –, hogy a pszichoanalízis és a szexualitás különállóakkéntis kezelhetőek (Stein, 1998b). Kétlem, hogy a cím értelmezhető lett volna a pszichoanalízis úttörő, hősi generációjának. De valami valóságosat mondott el a szexualitás elméletünkben és gyakorlatunkban betöltött jelenkori státuszáról. Mintha nem lenne helye a pszichoanalízisen belül a szexualitásnak. Már nem tekintjük minden esetben alapvetőnek, vagy akár relevánsnak a jelenkori elméletképzés számára. Egy híres viktoriánus mondata ötlik fel bennem, aki a szexről tett elítélő nyilatkozatot: „A pozíció nevetséges, az öröm pillanatnyi, az ára pedig kárhozatos.” Freud felfedezései emblematikusak, egy méltó tradíció szimbólumai, de kevés aktuális relevanciával bírnak a klinikai gondolkodásban vagy a gyakorlatban. Ahogy Ruth Stein(1998b) írja: „Freud korai felfedezése, hogy
akülönféle pszichés jelenségek, tartalmak és tünetek szexuális, többnyire ödipális témák elleni elhárítások kifejeződései, a pszichoanalitikus gondolkodás dialektikus ingáját teljesen a másik oldalra lendítette” (254.o.). A pszichoszexualitást manapság gyakrabban tekintik úgy, mint ami
elfed más, a szelffel és a tárggyal kapcsolatos nem-szexuális jellegű konfliktusokat, mintsem épp fordítva.