A nárcisztikus patológia a destruktív kapcsolati stratégiáknak színes spektrumát produkálja. A szerveződésből adódó elköteleződési nehézségek a a paciensek túlnyomó többségének esetében figyelemreméltó bonyodalmakhoz vezetnek. A kapcsolatot és az elköteleződési kapacitásokat folyamatosan destruáló projektív mechanizmusok olyan ismétlődő, önrontó körökbe torkollnak, amelyek a kompenzatórikus örömelvű és szeparációt kerülő működésmódot erősítik. a szeparációs helyzetek keltette feszültségek a korai kötődési élmények újraélésével fenyegetik a pacienst, aki olyan elértéktelenedést él meg, amelynek jóvátétele nem tűr halasztást, és ez már eleve működésben lévő projektív mechanizmusokat megerősíti. Mindezeket a mechanizmusok természetesen az analitikus helyzetben is működésbe lépnek, időnként olyan érzelmi labirintusokat hozva létre, amelyben az analitikus hasonló módon érzi elveszettnek magát, mint a paciens a korai kötődésbeli tapasztalataiban. A szerző az ily módon gyakorta előálló helyzet megoldásának technikai lehetőségeire esetrészlettel világít rá.