Áldás vagy átok? – Gondolatok a pszichoanalitikus szubjektivitásáró
A pszichoanalitikus irodalmat zsúfolásig megtölti a terapeuta szubjektív viszonyulásának elemzése. A téma sokszor megosztja a szerzőket, akik hol feldicsérik, hol kárhoztatják a terápiás folyamatokat átszövő szubjektív megnyilvánulásokat. Egyes a szubjektivitás túlkapásairól cikkeznek, míg mások arról, hogy a terapeutának szükségszerűen be kell vonódnia a terápiás folyamatba, ha fel akarja ismerni saját áttételi érzéseit. A cikk ehhez a valójában igen gyümölcsöző vitához szeretne hozzájárulni, nem titkolva, hogy a szerző ahhoz a táborhoz húz, amelyik a csecsemőkutatások hatására az interszubjektivitást tűzte zászlajára. Ez a szemlélet természetesen a szubjektív megnyilvánulásnak enged szélesebb teret, de nem feltétlenül jelenti, hogy a címben felvetett kérdésre megnyugtató vagy egyértelmű választ tudna adni. Nem jelenti továbbá azt sem, hogy a nem interszubjektív nézőpontot minden tekintetben elvetendőnek tartaná. A sűrű elméleti szövetet klinikai példák igyekeznek lazítani, hogy érthetőbbé váljon az a nehézség, amely elé szubjektivitásunk állít bennünket.