A terápiás kapcsolatban jelentkező problémák a koragyermekkori traumatizáció áldozataival való munkában
Ha koragyermekkori traumatizációról beszélünk, ez alatt olyan eseteket értünk, ahol erőszak és/vagy elhanyagolás játsszák a fejlődésben a központi szerepet. A kötődési elméleteket és a fejlődéspszichológia eredményeit ismerve tudjuk, hogy a biztonságot nyújtó felnőtt jelenlétének a hiánya káros hatással van az érzelmi agy fejlődésére, a biológiai stressz-ellenálló képesség kialakulására, valamint az érzlemszabályozásra és a mentalizációs folyamatra. A terápiás beavatkozásra az ad lehetőséget, hogy az emberi agy szerencsére nagyfokú plaszticitással rendelkezik, és állandó szabályozó kapcsolatban áll a külvilággal. Ha a páciensünknek egy biztonságos környezetet teremtünk, akkor saját érzelmeikkel szembe mernek nézni, és a félelmeiket el tudják viselni. Így megtanulhatják újratesztelni a realitást, különbséget tenni a múlt és az "itt és most" között, és végül képesek lesznek koherens élettörténetet konstruálni maguknak. De ha ezt a célt el akarjuk érni, figyelembe kell vennünk bizonyos problémákat, melyeket meg kell tanulnunk elkerülni, ha korai traumatizáció áldozataival dolgozunk. Pszichoterápiát folytatni olyan felnőttekkel, akiket koragyermekkoruktól rendszeresen traumatizáltak, olyan, mint aknamezőn lépegetni. Sajnos még tapasztalt terapeuták is sokszor nyitott szemmel sétálnak bele a csapdába, ha olyan pácienssel dolgoznak, akit gyermekkorában erőszakosan bántalmaztak. Gyakran hiányzik a tudás azoknak a strukturális elváltozásoknak a felismeréséhez a személyiségben, mely a kora gyermekkori traumatizációval együtt jár. Sokszor bizonytalanság, tehetetlenség vagy destruktív áttételes/viszontáttételes jelenségek lépnek fel, és zavarják meg a terápiás folyamatot.