József Attila „Szabad ötletek két ülésben” című írása 1936 májusában született, magyarországi kiadása azonban 1990-ben történt csak meg. A szöveg költészet és pszichoanalízis határán íródott, poétikai értékű pszichoanalitikus önértelmezés, mely mint testi alapú poétika beleillik abba a személyességet kutató és azt radikálisan újraolvasó sorozatba, amely József Attila költészetét igazán jelentős élménnyé tette. A”Szabad ötletek” önteremtő tárgyiassága az abjektként felfogott saját testhez, kibeszélt szexualitáshoz kapcsolódik. Egy olyan új költői beszédmód jön létre, amely az álom nyelvén beszél, a trauma fragmentált sorozatának történetére építi önmagát és amely a szöveg és a beszélő létezéséhez elengedhetetlennek tartja a szeretet, a szeretve levés megértő, értelmező kontextusát és szenved a csalás, a csalódás és a nyelvzavar elkerülhetetlenségétől.