A modern csecsemőkutatás eredményei nyomán koherens és fejlődéslélektani szempontból is tartható pszichoanalitikus elmélet született, mely szerint a szelf-fejlődés az anya-gyermek kapcsolatban zajló interszubjektív folyamatba ágyazottan történik. Ezek alapján a mozgásterápia hatásmechanizmusa is kielégítően konceptualizálható, továbbá alátámasztja azoknak az analitikusoknak /Bálint, Winnicott / az elgondolásait is, akik már több évtizeddel ezelőtt a korai anya - gyerek kapcsolatban történtekre fókuszáltak, és akik az analitikus- páciens kapcsolat során is az együttlevés minőségére helyezték a hangsúlyt. A verbális szinten zajló pszichoanalízisben, a terápiás kapcsolat mikroszintű leírásakor ugyanazokat az illeszkedési és regulációs folyamatokat, interszubjektív cseréket hangsúlyozzák, mint amilyenek a csecsemő – anya kettősben megfigyelhetők. Fókuszba került az
analitikus-páciens interakció kölcsönös szabályozó funkciója. Ezek szerint az elgondolások szerint alapvető, hogy a terápia során működésbe hozzuk a korai fejlődési szakaszra jellemző kölcsönösségnek azokat a formáit, amelyek az anya és csecsemő között léteztek. A mozgásterápiának éppen az az előnye, hogy nagyon hasonlít az eredeti helyzethez. Dolgozatomban szeretnék kitérni arra, hogy hogyan jelenik meg a hamis szelf a mozgásterápia során, milyen lehetőségek vannak a valódi szelf élmények megtapasztalására ill. hogy hogyan történik az érzelemreguláció mások segítségével ill. az autoreguláció által.