Bakancslista. Avagy „mi mindent kell még megtennem, mielőtt feldobom a bakancsomat”

Az ittlét csak úgy képes egészként létezni, ha legvégső lehetősége felől nyitja meg magát”-írja Heidegger. A halál, mint a „világban-való-lét” abszolút lehetetlensége szab csak határt és szolgál háttérként minden körvonalazódó lehetőség számára. Az egzisztencia eme lehetetlenségének fényében kapnak súlyt, méltóságot és felelősséget az emberi élet eseményei. A halálhoz való tudatos, nem elfedő viszonyulást Heidegger a halálhoz való előrefutásnak nevezi. Ez adja a lendületet az eltökéltséghez, önmagunk elsajátításához, a számunkra adott időben. Ez az idő létünk horizontja. Tanulmányomban Martin Heidegger gondolatait felhasználva, olyan páciensek megváltozott lét és időélményét mutatom be, akik rosszindulatú betegségük kapcsán egyfajta időprés helyzetébe kerültek, és kérdésessé vált számukra a várható élettartam, a még megélhető idő hossza. Amikor a létezés veszélybe kerül, az addigiaknál jóval hangsúlyosabbá vált időhatár szorítása mentén kell megoldani és feldolgozni az életnek nemcsak megélt, de elmulasztott lehetőségeit is. Ez a terápiában nyomásként jelentkezhet, nagyobb kreativitást igényel, és a módszerek közötti rugalmasabb átjárást eredményezheti, a páciensben pedig nagy eltökéltséget és addig nem tapasztalt élményeket, belső változásokat mozdíthat elő.