Az idegen önmagunkban – és rajtunk kívül

A szerző Watzlawik egyik rövid esetleírásából kiindulva vázolja a modern pszichológia és a pszichoanalízis felfedezéseit a címben megadott témával kapcsolatban. Freud tanítása az „elfojtásról” és C. G. Jung tézisei az „árnyékról” leírják, hogy a tudatunk számára nem elfogadható lelki tartalmak a tudattalanba kerülnek és mint idegeneket, nem hozzánktartozókat éljük meg őket. A belülről kiinduló belső nyomás csökkentésére kivetítjük őket és a másikban vesszük észre az idegent, a negatívumokat, amelyek ellen harcolunk a jó, a tiszta, az igaz nevében. Ez a társadalomelméletben is problémákat okoz. E. Neumann szerint a „régi etika” mereven elválasztja a jót a rossztól és a rosszat a másikban keresi, ami a háborúknak és más szörnyűségeknek végső oka. Arno Gruen szerint szocializációnk a gyermek eredeti identitásának a felnőttek világához való hasonulására törekszik, és alkalmazkodási kényszerhez, tekintélyektől való feltétlen függőséghez, tulajdonképpeni önmagunkról való lemondáshoz vezet. Az elidegenedettet önmagunkban, mint veszélyt éljük meg és kivetítjük az idegen másikra. Az idegengyűlöletnek, antiszemitizmusnak, a kisebbségek elleni indulatoknak ez a gyökere. El kellene fogadnunk a rossznak megélt idegent önmagunkban, hogy legalább kontrollálni tudjuk. Az analízisben az emlékezés munkája sokszor nem vezet eredményre, ha nem jár gyászmunkával együtt. Németországban kb. 20 év telt el, amíg pszichoanalitikusok, élükön A. Mitscherlich-hel a múlttal szembenézni nemakarók társadalompatológiáját feltárták. Magyarországon is ideje lenne, hogy az analitikusok a súlyosan beteg magyar társadalom pszichopatológiájával foglalkozzanak.