A több mint száz éven keresztül párhuzamosan fejlődő film és pszichoanalízis kapcsolódásából születő interdiszciplináris tudományterület – a pszichoanalitikus filmtudomány – axiómája, hogy a filmalkotások a tudattalan folyamatok tükröződései: álmainkhoz és fantáziánkhoz hasonlóan a tudattalan tartalmakat teszik a tudat számára hozzáférhetővé. A különböző elméleti megközelítések közös alapját tehát a filmek hátterében meghúzódó tudattalan élményvilág felfejtése képezi, ugyanakkor jelentős eltérés mutatkozik az egyes teoretikusok között, hogy milyen szempontból igyekeznek a tudattalan tartalmakat megragadni. Jelen tanulmányban a pszichoanalitikus filmtudomány különböző módszertani megközelítéseit mutatom be. Először a klasszikus pszichobiográfiai megközelítésre alapozva a filmalkotó pszichoanalízisével foglalkozom, majd magának a filmalkotásnak a pszichoanalitikus vizsgálatára térek át, és ismertetem a film funkcionális és strukturális jellemzőinek az álom, az esettanulmány és a mítosz attribútumaival való hasonlóságait és különbözőségeit. Végül a filmbefogadó pszichoanalízisére, a néző szerepelemzésére kerül sor, amely során egyrészről a néző, mint absztrakt szubjektum-konstrukció sajátosságait, másrészről pedig a néző, mint pszeudopáciens indulatáttételi folyamatainak működését jellemzem.