A „beszélő kúra” ábrázolása a (néma) filmművészetben
A tanulmány a pszichoanalízis és a filmművészet első emblematikusnak számító találkozását veszi nagyító alá: az eredetileg a pszichoanalízist bemutatni kívánó oktatófilmből G. W. Pabst keze alatt egész estés játékfilmmé formálódótt. Egy lélek titkai ( 1926) alakulásának a történetét járja körül, mely a pszichoanalízis komplexitásának vászonra történő átírásait is érintő kérdéssé vált. A pszichoanalízis történetében a ,"film-ügye" elnevezés alatt szereplő vita korabeli kontextusa jól mutatja a pszichoanalitikusok első generációjának ambivalens viszonyát a filmhez, mint új
médiumhoz. Egyfelől az elmebeli folyamatok akkoriban legtökéletesebb megjelenítései eszközét látták benne, másfelől azonban beleütköztek a tudományos kérdések filmes reprezentációjának elkerülhetetlenül szimplifikáló és popularizáló természetébe. A tanulmány első része
tehát műfajilag analízis történeti dokumentum, mely egy adott kérdés, a filmes reprezentáció kapcsán eredeti dokumentumok feldolgozásán keresztül nyújt betekintést a pszichoanalitikus mozgalom és az 1920-as évek médiakampányának működésébe. Ezek közös ,"áldozatai" voltak az első pszichoanalitikus film konzulensei Hanns Sachs és Karl Abraham. A második rész középpontjában a pszichoanalízis filmes reprezentációja körüli vitát kirobbantó alkotáselemzése áll. A tanulmány ezen keresztül különféle értelmezési kontextusokat kíván nyújtani. Fel villantja a korabeli kulturális közeget, a pszichoanalitikus kezelés tükrében vizsgálja az "Egy lélek titkaiban" megjelenőtartalmi elemek hitelességét végül pedig a külön
féle tudattartalmak filmes ábrázolásának eszközeit mutatja be. Az esetként is kezelt filmelemzés relevanciáját a pszichoanalitikus filmkritika története iránti növekvő érdeklődés adja, melynek kezdőpontja G. W. Pabst alkotása.