Az irodalmi mű, mint átmeneti tárgy

Egyes irodalmi alkotások elemzése a klasszikus freudi pszichoanalitikus hagyománynak is szerves, sokszor megvilágító része volt. A befogadó és a szöveg közt megformálódó szemantikai és performatív tér dinamikus működésének megragadására azonban csak az 1960-as évek végétől születtek koherens és szintetizáló pszichoanalitikus modell/ek (Holland, 1975). A kérdés vizsgálata az elmúlt 15 évben új lendületet kapott a tárgykapcsolat-elméletekből merítő pszichoanalitikus irodalomkritika területén (Rudnytstky,1993; Goldner, 2005). A tanulmány a tárgykapcsolat-elméletekből származó fogalmaknak (például potenciális tér és átmeneti tárgy) az irodalmi élmény magyarázatában való alkalmazási lehetőségeit járja körül. Arra vonatkozóan teszünk elsősorban elméleti megszorításokat, hogy milyen szempontok érvényesülése esetén tekinthető egy irodalmi alkotás átmeneti tárgynak. Emellett amellett érvelünk, hogy a befogadó szubjektum és az irodalmi alkotás összeolvadásának határán létrejövő, az egyszerre belsőként és külsőként átélt "tárgy" sokkal inkább a személyes interpretáció, az egyéni jelentések koherens vagy kevésbé koherens láncolata, mely a terápiás folyamatban informatív értékkel rendelkezhet az analitikus számára. Állításaink alátámasztására József Attila Füst című versének pszichiátriai betegek által adott olvasatából emelünk ki illusztratív példákat (Papp, Bókay, Tényi 2005).