Cikkünkben egy általunk konstruált új fogalommal, a transzgenerációs atmoszférával ismertetjük meg az olvasót. Esetvignettákkal illusztráljuk, hogy a transzgenerációs atmoszféra, mint lélektani tér, miként hordozza a transzgenerációs élményeket és emlékeket; miként közvetíti őket a következő generációknak; és miként jelenik meg az atmoszféra a terápiás térben. Elméletünket a kollektív társadalmi traumák lélektani hatásainak megértésére dolgoztuk ki, amikor a traumatizáltak csoportosan élik át azt, hogy a környezet közömbös, nem akar hallani az őket ért bántalomról, sőt extrém esetben támogatja a bántalmazást, a népirtást. A tabuvá vált, narratívából kiszorult emlékek továbbadódnak, de sokszor szimbolizálatlan formában. Mikor hiányzik a verbális emlékezés, az élmények a narratívából kiszorulva más csatornákon adódnak tovább, és a transzgenerációs atmoszféra válhat az emlékezés és élménymegosztás domináns formájává. A transzgenerációs atmoszféra, mint elméleti keret lehetőséget ad számos ismert jelenség új elméleti keretben és egymással összefüggésben való megértésére, így értelmezhető benne: a trauma első generációra kifejtett lélektani hatása; a transzmisszió módja; a transzgenerációs trauma örököseiben megjelenő lélektani hatások; és a terápiás sajátságok. Ebben a cikkben a transzgenerációs atmoszféra emlékező (emlékőrző és emlékátadó) funkciójára fókuszálunk.