A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület soron következő, XXXII. Konferenciája 2026. október 9 – 10-én kerül megrendezésre. A rendezvénynek a Danubius Hotel Hungária City Center ad otthont. 

ÖRÖM ÉS VALÓSÁG – A PSZICHOANALÍZISEN INNEN ÉS TÚL

„Mit tudsz a tűnő örömről,

ami a rügyön dörömböl…”

Weöres Sándor: Himnusz a Naphoz

„Mit tudsz a tűnő örömről?” - kérdezi versében Weöres Sándor, és rögtön válaszol is

rá: azt, hogy eltűnik. Ezt Freudtól is tudhatjuk: elmélete szerint a gyermek lelki fejlődésében a kezdeti örömelvet felváltja a valóságelv, mint szervező erő. A psziché a valóságelv uralma

alá rendelődik és kénytelen elodázni a vágyak kielégítését. Azt is tudjuk már, hogy mi történik a vágyakkal: sokféle kerülőúton próbálnak kielégülni, sikeres vagy sikertelen elfojtásoknak esnek áldozatul.

Az örömre viszont továbbra is szükség van, hiszen – megint Freudot idézve – a lelki egészség két kritériuma az örömre és a munkára való képesség.
Az öröm tehát nem eltűnik, hanem átalakul, és a valósággal való viszonyban nyer új formát. A vágy fennmarad, mint hajtóerő – és talán nem pusztán kielégítésre vár, hanem arra is, hogy motiváljon, energiát biztosítson a fejlődéshez.

Hagyományosan a pszichoanalízis nagyobb hangsúlyt helyez a negatív érzelmi tartománnyal való munkára: hogy képesek legyünk fájdalmas érzésekkel, élményekkel, a személyiség destruktív részeivel is szembenézni, ezeket tartalmazni, feldolgozni, átalakítani. Ezzel párhuzamosan sokkal kevesebb figyelem irányul a pozitív érzelmek sorsára, annak ellenére, hogy a normál fejlődés elengedhetetlen része, sőt motorja a pozitívan színezett érzelmek jelenléte és megerősödése. Az érzelemszabályozás képessége nem csak azt jelenti, hogy negatív érzelmeinket el tudjuk viselni anélkül, hogy elsodornának, hanem azt is, hogy képesek vagyunk pozitív érzelmeinket felismerni, átélni és megtartani, valamint kapcsolatban kifejezni. 

A személyes élettörténet és a fejlődés szempontjából is kulcsfontosságú az öröm átélése, az örömre való képesség. A baba optimális fejlődéséhez szükséges, hogy a szülők és az őt körülvevő környezet örömét lelje benne. A csecsemő számára a lelkesültség állapota megerősíti az összehangolódást az anyával. Daniel Stern fogalma, a vitalitás affektus, közelebb visz az érzelmek – így az öröm megértéséhez. A tevékenységet kísérő örömöt, a funkcióörömöt leginkább a gyerekeknél figyelhetjük meg. A játék öröme elengedhetetlen feltétele a kognitív fejlődésnek és később is, minden hatékony tanulás alapja az átélt öröm, amely mintegy érzelmi kötőanyagként rögzíti a memóriában az információkat. Mondhatjuk, hogy az öröm a fejlődés alapköve, akár a szociális készségek, akár az értelmi-érzelmi képességek terén.

Vajon mi az öröm sorsa a terápiákban? Ha a mérleg negatív oldalát szemléljük, valószínűleg sok bánat, nehézség és örömtelenség hozhatja terápiába a pácienseket és a terápia folyamatában is számtalan negatív érzéssel birkózunk meg közösen. A fejlődéshez azonban kölcsönösen átélt jó érzésekre is szükség van: a kapcsolódás talán soha meg nem élt örömére, a látva levés biztonságára, a változás nehézsége mellett a fejlődés feletti örömre. Fontos elméleti és technikai kérdés, hogy hogyan támogassuk a páciens pozitív érzelmeinek megerősödését úgy, hogy ez ne váljon elhárítássá, és ne fedje el a nehezebb érzéseket? A terapeuta oldalát sem felejthetjük el: a hivatásunk örömét, a segítés vágyát és annak korlátait. Pszichoterápiás munkánk során a winnicotti potenciális térben kreatívan, játékosan, alkotó módon lehetünk jelen – vagy éppen efelé tartunk –, miközben a páciensért és a pácienssel dolgozva mi magunk is az életteliséget keressük.

Egyre kiterjedtebb kutatások folynak az agyi jutalmazó rendszerek feltérképezéséről.
A kutatók négy, gyakran „örömhormonnak” nevezett kémiai anyagot különböztetnek meg (dopamin, szerotonin, oxitocin, endorfinok) – mindegyik más területen szabályozza az öröm élményét. Neurobiológiai kutatások igazolták azt a pszichoanalízisben régóta ismert jelenséget, hogy a kötődés minősége alapvetően meghatározza az érzelmi-mentális fejlődést.

Az öröm kérdése azonban nem csupán egyéni és terápiás szinten vetődik fel, hanem tágabb, társadalmi összefüggésekben is. Egy közösség érzelmi klímája, az alapvető biztonságérzet megléte vagy hiánya jelentősen befolyásolja, hogy milyen érzelmek kerülnek túlsúlyba. Ahol a biztonságélmény sérül, ott a félelem válik szervező erővé, és ezzel együtt felerősödnek a projektív folyamatok, az elvágyódás, a bűnbakképzés, a realitástól való elfordulás. Az örömelv és a realitáselv egyensúlyának megbillenése nemcsak az egyén, hanem a társadalom szintjén is következményekkel jár.

A mai kultúra, a fogyasztói társadalom sokszor azt az illúziót kelti, mintha a boldogság elérése lenne az élet célja, melyhez számtalan instant megoldás vezet (könnyedén fiatalok, szépek, gazdagok lehetünk). Mintha az örömelv dicsőítéséről lenne szó, miközben a negatív érzések tagadva vannak. 

Mit kínálhat ebben a világban a pszichoanalízis, melynek útja hosszú, sok ráfordítást igényel és számtalan nehéz érzésen keresztül vezet? Talán éppen az örömre való képességet, ami nem az illúziók fenntartásából, hanem azok lebontásából születik meg. Olyan örömről van szó, ami a valóság elviseléséből, a kapcsolódásból és a pszichés munka vállalásából fakad.

Az absztraktok leadási határideje: 2026. április 30.

Témajavaslatok:

Korai kapcsolatok, fejlődési perspektíva

Az összehangolódás öröme és a félrehangolódás kínja – a hamis szelf képződése

Az örömre való képesség: veleszületett vagy fejleszthető?

Reziliencia, érzelemszabályozás és énfejlődés

A pozitívan színezett érzelmek szerepe a mentalizáció kialakulásában

Funkcióöröm, vitalitásaffektus (Stern) és fejlődési öröm

A fájdalom és az öröm együtt-tarthatósága a fejlődésben

Klinikai kérdések, terápiás tapasztalatok

A pozitív és negatív áttétel és viszontáttétel viszontagságai

A negatív érzések hárítása és a pozitív érzések, mint védekezések (idealizáció, mániás elhárítás)

Amikor a páciens „jobban van”, de nem gyógyul

Örömtelen realitás és irreális öröm

A fejlődés feletti közös öröm

A winnicotti potenciális tér mint az öröm és kreativitás tere

Függőségek – örömszerzés a valóság tagadásával

Jouissance és boldogság különbsége

A munka és teljesítmény öröme

Boldognak lenni, mint morális kötelesség

Amikor az érzések tapasztalattá válnak – az érzelmek elviselése, mint pszichés munka Bion és Howard B. Levine gondolatmenetében

Öröm és üresség – az affektív elsivárosodás paradoxona

Csoport, társadalom, kulturális mező

A boldogság ideológiája – trendek és pszichés normativitás

Csoportélmény és örömképesség, identitás, szerep

A csoporthoz tartozás öröme és a kirekesztettség kínja

Mérei két mondata: „nem kell mindig jól járni” és „örömben utazunk” – ellentmondás?

Kollektív tagadás és mániás társadalmi működés

Projektív folyamatok és bűnbakképzés mint „örömpótlék”

Szimbolikus, esztétikai és kulturális örömformák

A paradicsom és a pokol, mint metafora

Esztétikai öröm

A csábítás és a csábítva levés öröme

Öröm és ambivalencia a szimbolikus térben

Kreativitás és játék, mint örömforrás

Az öröm története és földrajza: etológiai, kulturális és antropológiai perspektívák

Határterületek, interdiszciplináris kapcsolódások

Antonio Damasio – az érzelmek neurobiológiája

Jutalmazó rendszerek és kötődés

Neurobiológia és pszichoanalitikus affektuselmélet párbeszéde

Kognitív tudomány és öröm

Szeretettel vár minden érdeklődőt a Konferencia Programbizottsága (Droppa Szilvia, Ledniczki Ildikó, Nyerges Katalin) és Szervező Bizottsága (Kosztandinidisz Diana, Penczi Barbara, Sagmeister Virginia, Szilágyi Áron, Vančo Ildikó)!