Freud Café

FREUD CAFÉ Budapesten is!
Az IPA számos tagegyesülete évek óta szervez nagy sikerrel Freud Café címen nyitott, közvetlen esteket a pszichoanalízis iránt érdeklődők számára. A Café kicsit más minden országban és egyesületben, van, akik egy pohár bor mellett beszélgetnek, van, ahol színházteremben gyűlnek össze, de ami közös, az a pszichoanalízis, a pszichoanalitikus gondolkodás, elmélet és gyakorlat közérthető bemutatása a laikusok, főként fiatalok számára.
2015 őszén a magyar egyesület is, a kommunikációs bizottság szervezésében útjára indította a magyar Freud Café-t.

A Freud Café helyszíne megváltozik, novembertől a Magvető Café ad helyszínt a beszélgetéseknek, mely a Dohány utca 13. szám alatt található. A Magvető Cafét a Líra Kiadó üzemelteti.

  Az első előadónk november 16-n 19 órakor Felházi Anett pszichoanalitikus lesz, előadásának címe: Romboló szeretet? Agresszió a kapcsolatokban. Az 50 perces előadást és az azt követő beszélgetést Szajcz Ágnes pszichoanalitikus moderálja. Az előadás ingyenes.

Romboló szeretet? Agresszió a kapcsolatokban.

Szeretet és agresszió együttesen formálja a párkapcsolatokat. Az öröm többnyire a megosztható pozitív érzelmekből, és a kölcsönösen örömszerző szexualitásból táplálkozik. Az adás képessége a korai gondoskodást nyújtó szülő-gyerek kapcsolatból származik, a tápláló anya „nagyvonalúságából”. Ha ennek elégtelensége mentén sok a hiányérzet, az irigység, fukarság, birtoklásvágy uralja el a későbbi kapcsolatokat.
Az agresszió velünk születetten énünk védelmét szolgálja, enélkül képtelenek lennénk az életben maradásra. Az alapvető kapcsolati bizalom hiányában, érzelmi traumák esetén az agresszió a másik uralására, kontrollálására használódik fel. Az érzelmi közelség a korai kiszolgáltatottság és sebezhetőség érzését keltheti fel, így a biztonságot gyakran a másik leértékelése, gyengítése adja. Ennek talaján az érzelmi kapcsolat, a szeretet lerombolódik. Legdurvább esetben a destrukció, rombolás kifejezett szadomazochisztikus formákat ölthet.
A modern pszichoanalízis kiterjeszti a szexuális perverzió fogalmát a kapcsolati világra. Perverzióról akkor beszélhetünk, ha a személy a másikat szükséglet-kielégítő tárgyként használja fel. A nárcisztikusok önimádata nem önszeretet. Valódi önszeretet nélkül nem is tudunk másokat szeretni, élővé válni és élvezetet találni az életben. A szadomazochisztikus kapcsolatokat jellemző erőszak a szeretetet helyettesíti a partner személyiségének lerombolásával, vágyai számára „lekötözi” partnerét. Lehet-e örömet találni a destrukcióban? Lehet-e élvezni a fájdalmat? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az előadó a hallgatóság bevonásával az izgalmas est folyamán.
 

 

Korábbi programok:
Időpont: 2017. április 20.
Beszámoló Antal Bacsó Péter:Rokonszenves tagadásaink
Mire taníthat az, aminek hátat fordítunk?  című előadásáról:

A Freud Cafe áprilisi programját körülbelül 50 fő kísérte figyelemmel az Alexandra Pódiumon. Antal Bacsó Péter előadását nagymértékben átszőtte a filozófia, hiszen eredeti foglalkozása is filozófus.
Előadásának fő mondanivalója az volt, hogy tagadásaink hangsúlyosan jelen vannak a terápián kívül a mindennapi életünkben is, jelentős akadályt állítva magunk elé, hogy megértsük a világ dolgait, a többi embert, magunkat akár. A tagadás valami olyanra vonatkozik, ami nem az enyém, amit nem szeretnék be- és elfogadni, nem-szeretem érzés és olyan kifejezések társulnak hozzá, mint „nem értem”, „nem hiszem el”. De vajon ezek az ellenszenves tartalmak mindig azok voltak-e? Mindig is nehezteltem-e a törtetőkre vagy csak amióta magamban is felfedeztem, hogy olykor törtetek – hangzott az előadó felvetése.
Szerinte, ha megértjük tagadásainkat és közelebb kerülünk énünk sötétben gubbasztó részeihez is, gazdagabb lesz személyiségünk. Ellentmondásnak tűnik azonban közel kerülni – közel engedni azokat a tartalmakat, amiket megelőzőleg nagy erőkkel hárítottunk el.
Az előadás talán legfőbb üzenete az volt, hogy ehhez elengedhetetlen a megértés folyamata, megérteni például, hogy milyen a másik szempontjából az a viselkedés, amit egyébként megvetünk, vagyis megtagadunk. Bár gyakorta ér minket a vád, hogy aki nem elég megértő, az nem elég nyitott, Antal Bacsó felteszi a kérdést, hogy valóban olyan egyszerű-e megérteni egy gyilkos bűnözőt vagy akár csak egy ellenszenves embert? Megérteni és egyetérteni ugyan nem szinonimák, de be kell látnunk, hogy kicsi a távolság köztük, hiszen szimpátia, szempontfelvétel nélkül megértés sincs – hívja fel figyelmünket.
De ha az egyetértés veszélyével jár a megértés, pusztán személyisége gazdagodásáért megtenné-e bárki is? Antal Bacsó Péter szerint meg kell hagyni az emberek szabadságát, hogy azt értsenek meg, amit muszáj, azon kívül, amihez kedvük van, vagy amire kíváncsiak. Gyakran találkozunk például azzal, hogy megértésünket ki kell terjesztenünk, mert a korábbi magyarázatunk már nem ad kielégítő választ. Például, hogy gyermekünk vajon miért haragszik ránk már egy jó ideje.. Noha evolúciósan arra fejlődtünk, hogy a fizikai veszélyre reagáljunk gyorsan, a legtöbb helyzetekben pszichológiai választ vár tőlünk környezetünk.
Az előadó Gordon Allport példájával illusztrálta, hogyan válhatnak ellenszenvessé azok a tartalmak, melyek egyszer valamikor a részünket képezték, csak „kitagadtuk” őket. A korábbi belsőből tehát külsővé tett belsőt képeztünk. A példa szerint egészen más érzéseink keletkeznek, ha a saját nyálunkat a szánkban képzeljük el, mint amikor egy akár makulátlanul tiszta pohárba csurgatva. Az utóbbi undort hív legtöbbünkből, miközben amíg részünket képezi ugyanaz az anyag, nem tekintünk rá ilyen heves negatív érzésekkel.
Az előadás mégis pozitív kicsengésű volt, hiszen fiktív terápiás példák segítségével hívta fel figyelmünket azokra a lehetőségekre, amelyek segítségével az eltérő én-részek és azok eltérő érzelmi töltetei közelíthetőek egymáshoz. Az előadó egyik párkapcsolati nehézséget felvázoló példájánál maradva: már nem csak az a párom van, akire a terápiában is haragszom, amiért letagad engem a barátai előtt, vagy az a párom, akivel otthon meghitten tv-t nézek, hanem egyszerre, egy időben, a párom jelenlétében és nélküle is tudok rá szeretve, de dühösen is gondolni.
Szily Nóra értő és gondolatébresztő kérdései nyomán persze kiderült, az ellenállások leépítése kellemetlenséggel jár, felkészültnek kell lennünk a szenvedésre is, hogy legalább is átmenetileg, de rosszul fogjuk magunkat érezni.  A változás ugyanakkor apró dolgokkal indul, mikrováltozásokról beszélhetünk, amikben már benne van a változás élménye. „Aki katarzist vár, eleve kudarc” – mondja Péter, vagyis nem holnap van szükség gyökeres változásra, hanem ma egy picire.

Otoltics Zsófia

 



Időpont: 2017. március 9.
Beszámoló Csigó Katalin: A kényszerbetegségről szabadon
Mi mindenre kényszeríthetjük magunkat? című előadásáról:

Az izgalmas című előadás, „A kényszerbetegségről szabadon” sokakat vonzott. Kicsit késve érkezve épphogy megleltem a helyem, a terem perceken belül megtelt, üres szék nem maradt. (Ahogy azt kell: rend volt a lelke mindennek).  
Megragadó volt, ahogy erről a jó témáról Csigó Katalin közérthetően és kedves humorral beszélt. Ez egyrészt elősegítette, hogy a széles közönség aktívvá váljon a kérdésekre szánt utolsó fél órában, másrészt elképzelhetővé tette a kényszerbeteg élményvilágát, segítette a nehézségeikkel való együttérzést.   
Az önszabályozás zavarai mögött álló egyes agyi területek túl- vagy alulműködését nem száraz tényként sorolta fel, hanem példákkal világította meg az ebből származó nehézségeket. Megtudhattuk többek között, hogy az anterior cinguláris kéreg hiperaktivitásának élménye olyan, mintha a reptéri irányítótoronyban dolgozó minden apró jelzésre óriási katasztrófa fenyegetésként reagálna. Időnként ugyan adekvát volna a jelzés, de legtöbbször elég meghökkentően hatna a hatalmas intézkedés egy külső megfigyelő számára. 
A jól ismert analitikus oki háttér is emészthetően került tálalásra: mi is a regresszió, ambivalencia, anális karakter, milyen elhárító mechanizmusok hangsúlyosak.
A mai analitikus vélekedés szerint kényszerbetegségben a szelf-fejlődés zavaráról van szó. Nem mindegy, mennyire támogatja a szülő a szelf fejlődése során a gyermek énhatékonyság érzetét, saját kezdeményezéseit milyen szabadon élheti ki. A szülő gyakorta túlóvó, így nem átélhető, hogy bajt okozni: elviselhető dolog.
Jól érthetővé vált, hogy milyen lehetőségek vannak a gyógykezelésre, melyik terápiás formától mi várható. A gyógyszeres kezelés a tünetek erejét segít csökkenteni, könnyebbé teszi a páciens részvételét az egyéni pszichoterápiában, ami a tünetek megértésére, megszűntetésére irányulhat. Pszichoterápiában ugyanis számítani kell a szenvedés fokozódására a tünetek feladásával. Viselkedésterápia akkor ajánlatos, ha a régi viselkedésmódok elhagyása, újak elsajátítása a mindennapokban való élhetőbb részvételt tudja biztosítani, de valódi változást az hoz, ha a páciens élményei alakulnak át a világgal kapcsolatban. Analitikusan orientált terápia néhány technikai módosítással (szabad asszociáció például kevéssé várható, ennek kialakulása tulajdonképpen a terápia célja) Katalin szerint határozottan eredményes lehet. Ugyanakkor megterhelő, hosszú folyamat elébe néz a kezelésre vállalkozó páciens. A változásra erősen motivált betegek bírják ki általában a szenvedést, ami azzal jár, hogy a tünetek - amik impulzust, indulatot helyeznek az érzések helyére - lassan elengedhetővé válnak, teret nyitva a korábban kibírhatatlan, fájdalmas érzéseknek. Ezeket megértve, feldolgozva, új élményvilág bontakozhat ki, szabadabb létezést biztosítva az embernek.   
Az előadó a Nyírő Gyula Kórház II. Pszichiátriai osztályán zajló 3 hónapos komplex terápiás program vezetőinek egyike. Itt a gyógyszeres és egyéni terápia mellett csoportterápiában is részesülnek a betegek. A közönségben hangos tetszést aratott, mikor Katalin arról beszélt, hogyan gyakorolja a páciensekkel a hibázást: papírgalacsinokat dobálnak ki a 4. emeletről. Családterápiára abban az esetben van szükség, ha a családtagok is involválódnak a rituálékba.
Izgalmas gondolat volt, hogy a kényszerbetegek nehézségei mi mindenre felhívhatják figyelmünket a hétköznapi élet, boldogság, (boldogulás?) szempontjából. A szabályozottság, ha szelídül, spontaneitássá lehet; a bezártsággal a nyitottság, a döntésképtelenséggel a döntések felvállalása, a kontrollal az elengedés, a múlton való tépelődés, jövőn való aggódás helyett, a jelenben levés, a tökéletességgel szemben a tökéletlenség felszabadító átélése áll szemben.
Az empatikus, nyitott előadói stílushoz könnyen csatlakozott a felkészült Szily Nóra az előadást követő beszélgetésben. Jó érzékkel kormányozta az aktív közönség kérdéseit és további gondolatokat nyitó hozzászólásait. Szó volt arról, hogy a betegséget kiváltó okok között a traumák és az agyi struktúrák zavarai összefügghetnek egymással, de külön- külön is kiváltó tényezők lehetnek. A kényszerbetegek száma nő, ami nem csak a jobb diagnosztizálhatóságnak köszönhető, hanem akár a felgyorsult, ingerelárasztó világnak, vagy a tudatosságra épülő kultúrának is lehet ebben szerepe. Nem találtunk választ arra, hogy mit tudhatnak Tajvanon, a világ egyetlen olyan pontján, ahol jelentősen kevesebb ilyen megbetegedés tapasztalható.
A legtöbbeket a teljes gyógyulás lehetősége érdekelte, melyre megnyugtató válasz érkezett, lehetséges ilyen. További kérdés volt, hogy hogyan lehet a gyógyulás folyamatát elképzelni, ahol ismét lehetett a kényszer kínzó élményvilágáról, a „rágondolni annyi, mint megtenni” fogságából való fejlődés lehetőségeiről beszélni. 

Hargitai Zsuzsanna



Előadó: Schmelowszky Ágoston
Az előadás címe: Változás és gyógyulás: kreativitás a pszichoanalízisben
Időpont: 2017. február 9. 19 óra

Az előadás fókuszában a pszichoanalízis természete, minősége állt. Nem kizárólag tudományos nézőpontokat felsorakoztató anyagot hallhattunk, hanem egy élményszerű előadást, ami önmagában is már kreativitást igényelt, főleg mivel a hallgatóságban laikusok és szakmabeliek is lehettek.
A pszichoanalízis leírható, körülhatárolható, el lehet mondani, hogy mi történhet meg benne, mi nem, de annál nehezebb elképzelni, hogy milyen lehet részt venni benne. Ez esetleg ijesztő, távoli is lehet. Hogyan lehet arról beszélni, hogy mi történik egy olyan folyamatban, amiben feltételezhetően akkor működnek jól a dolgok, ha olyan párbeszéd alakul ki, amiben bármi megtörténhet?
Schmelowszky Ágoston előadásában az általános áttekintés a hitelességgel találkozott. Olyan alapvető hiedelmeket mutatott be, melyek nagyon is személyes élményeket, elképzeléseket hívhattak elő a hallgatóságból, függetlenül attól, hogy ki milyen viszonyban áll a pszichoanalízissel. A rövid, de szemléletes történeti áttekintés mellett a pszichoanalízis percepciójának alakulása, a szakmán belüli különböző álláspontok és összefoglalások valamint kulturális, biológiai vonatkozások képezték az előadás anyagát.
Számos kérdés végig jelen volt: miért és milyen életkorban kezdjen valaki ilyen folyamatba, mi az a többlet, ami ettől a terápiás folyamattól kapható, milyen veszélyei lehetnek és miért jó az, hogy ilyen sokáig tart és ennyire intenzív?
Hogyan lehet támpontokat adni valamivel kapcsolatban, amiben az egyértelműen körülhatárolható fizikai kereteken kívül éppen az a lényeg, hogy nincs semmi meghatározva, az ösztönösebb kommunikációt - mely nemcsak verbális szinten zajlik - nem lehet keretek közé szorítani, különben nem jön létre.
Szóval hogyan működik a pszichoanalízis? Nem könnyű kérdésen kalauzolta végig a hallgatóságot az előadó.
Schmelowszky Ágoston válaszát pontosan nem tudom idézni, de valahogy így maradt meg bennem: “életünk során ismerős helyzetek, érzések merülhetnek fel, melyek nehézségeket okozhatnak számunkra, mégsem vagyunk képesek szabadulni. Ahogy a légy kering a fény körül, folyamatosan, valami vonzást érezve a fény forrása iránt - képtelen elszakadni -, aztán egyszer csak valahogy le lehet kapcsolni azt a lámpát és a légy mehet útjára (a többi fény felé). “

Szilágyi Áron



Időpont: 2016. december 8.
Beszámoló Felházi Anett: „Ki beszél itt szerelemről?”
A párkapcsolatok fenntartásának öröme és nehézségei című előadásáról:
   
Az örök aktuális és mindenkit érintő téma, a párkapcsolatok került terítékre december 8-án.
 


Felházi Anett előadása széles rétegeket vonzott és mozgatott, mint az előadás után következő beszélgetésből is tükröződött. Mindenkit más és más aspektus ragadott meg: volt akit jelenlegi kapcsolatán belüli folyamatok vagy az őszinteség kérdése foglalkoztattak, de olyan is, aki eljövendő kapcsolatának ideális fenntartásához szeretett volna útmutatást kapni.
A gondosan felépített előadás során Felházi Anett nem csak azokat a személyiségfejlődési jellemzőket vette sorra, melyek ideális alapot biztosítanak egy kiegyensúlyozott párkapcsolat számára, és szükségesek azok fenntartásához, számba vette azokat a zavarokat és hiányokat, amik destruktív irányba hatnak. A laikusok számára is érthetővé válhatott, hogy a gyermekkori kötődési élmények milyen módon hatnak szerelmi kapcsolatainkra, és a példákon keresztül az is, hogy a deficitek milyen utakon vezetnek párkapcsolati problémákhoz. Mindeközben nem könnyű feladatra invitálta a nézőket: kövessék saját tapasztalataikkal, érzéseikkel összevetve az előadást. A lépcsőházban és könyvek között is folytatódó beszélgetések alapján úgy tűnt, mindenkinek volt mit hazavinnie.

dr. Bacskai Anita pszichiáter
 

Időpont: november 10
Beszámoló K. Németh Margit "Kapunyitási pánik: leválás és elengedés" című előadásáról:

Az örökzöld ifjú téma, a szülőkről való leválás, felnőtté érés újra terítékre került, most a Freud Café palettáját színesítve, kissé új köntösben az eddigiekhez képest. Az Alexandra Pódium megtelt november elején is, az előadást pedig a helyszín méreteihez képest meghitt módon a Szily Nóra által moderált beszélgetés követte. Először a pszichológusként végzett műsorvezetőnő varázsolta az előadót kényelmes fotelben beszélgetőpartnerré, majd spontán kinyílt a párbeszéd.

Sok érintett és megérintődő fiatal ült a sorok között, főként a kb. 25-26 éves korosztály, akikre az előadó úgy utalt - az agy fejlődésének újraértelmezése óta biológiailag is megalapozva –, mint a kitolódott felnőttkor kezdetének képviselőire.
A leválási folyamat elakadását, „kapunyitási pánikot” a szülők és a fiatalok oldaláról is vizsgá-ló előadás kitért a kulturális és társadalmi változásokra, magyar és külföldi felmérési adatokra, a régi és mai beavatási rítusokra is. Érdekes volt áttekinteni az individualitást hangsúlyozó és korai leválást serkentő svéd példát a német és olasz mintával szemben, valamint a kínai házas-ságpiac ódon és modern formában testet öltő hagyományát. Jelenleg a világ jelentős részén nehézséget jelent a szülői ház elhagyása, a fiatalok leválása, a szülők elengedési képtelensége. Kérdés, hogy kinek mi a nehéz, pl. a kényelemből való kilépés, a döntés vagy az elkötelező-dés…
    K. Németh Margit a saját praxisából hozott a Mama/Papa Taxi és a Mama Hotel szélső-ségeire példákat az elszakadás érdekütközéseit és veszteségeit is bemutatva, ami által bepil-lanthattunk a realitás diktálta és mögöttes lelki okok és dilemmák útvesztőibe. Sok szülő a sa-ját házassági problémái vagy új életszakasza kidolgozatlansága miatt válik túlgondoskodóvá, a leválást nehezítik a „mártír szülők” csakúgy, mint az állandó teljesítést várók vagy folyamatos bűntudatkeltő „ünneprontó szülők” is. A párválasztás és elköteleződés nehézsége a munkaerő-piac új kihívásaival együtt szintén teher a fiatalokon, ami nem újdonság, csak más, mint régen.
Winnicott-i útmutatóval zárult az előadás: biztos kötésből lehet (elég) jól leválni, „a szülők utánzása és a személyes azonosság dacos felállítása közötti kiegyezés”, a növekedés hosszú fo-lyamat.
    A kérdések között bátor megnyílások és véleményformálások is szerepeltek. Mit lehet kezdeni a zsaroló szülővel, miért kezelik a felnőtt életet élő fiatalt leválás után is a régi környe-zetbe hazatérve gyermekként a szülők stb. Akadt szülő felőli kérdés is a témához: hol vannak a fiatal életébe való beleszólás határai. Megnyugtató volt kimondani, hogy persze van lélektani leválás otthon-lakás mellett is. Könnyedebb felvetés is akadt egy gyorstalpaló felnőtté válás tréning igényére vonatkozóan, így a humor sem maradt el az estéből.

Petró Judit beszámolója
 



Időpont: 2016. okt. 13.
Beszámoló Bokor László "Az ismerőseim és az idegeneim"  (Kapcsolatok belső viszontagságai barátságban, szerelemben, családban, társadalomban) című előadásáról:

Az idei év első Freud Cafe-jára fokozott izgalommal készültünk, mivel Szily Nóra személyében új moderátor segítette az előadó és a közönség találkozását. Nóra elkérte előzetesen az előadás kivonatát, felkészült volt. Előbb érkezve profin és lelkesen rendezte be a pulpitust, igazított el mindent. Az előadó bemutatásától kezdve a beszélgetés levezetésén keresztül végig beletette magát a helyzetbe. A jó témán és az igényes előadáson túl talán neki is köszönhető, hogy bő fél órás kötetlen beszélgetés követte az előadást, mely teltházzal, 110 ember részvételével zajlott.
Bokor László nagyon komoly anyagot állított össze és mutatott be. Bevezetésként rámutatott, hogy a nem ismerős és az idegen mennyire mást jelent, az idegen (alien) szóhoz mennyi negatív jelentésárnyalat fűződik. Beszélt arról, hogy a 6-8 hónapos csecsemő hogyan reagál az idegen arcra, amit félelemnek szoktunk dekódolni, pedig egyfajta csalódás is lehet, hogy nem az anya közeledik a gyermekhez. Minél biztosabb az anya-gyerek kapcsolat, annál jobban viseli a baba az idegen helyzetet. Tömegeknél is igaz lehet, hogy minél labilisabb a csoport, annál támadóbb lehet az idegenekkel szemben. Ugyanígy, ha egy csoport tagjai nem dolgozzák fel a belső különbségekből eredő feszültségeket, ezeket kifelé vetítve más csoportokat élhetnek meg fenyegetőnek.
Ezután a szerelmi kapcsolatokban megjelenő szenvedélyes érzéseket vizsgálta, megkülönböztetve a szerelem éretlen és érett formáit. Az érettség alapfeltételének azt tekintette, hogy a szenvedélyes érzések a valóságban megvalósíthatók, helyük kialakítható a személy életében, amikor a szerelem nem szenvedés forrása, vagy nem ütközik súlyosan az egyén ambícióival, értékrendjével. Elmondta, hogy a szerelem az idealizáció következménye. A másik idealizációja saját magunk idealizációnak is tekinthető, mert a másik tökéletessége ilyenkor a soha el nem ért saját tökéletességünket helyettesíti.
Tömegszinten hasonló történik: ekkor a vezetőt vagy az általa képviselt eszmét, küldetést idealizálja a tömeg. A vezetőnek való megfelelés válik a az eufória, tökéletesség érzés forrásává, hiszen egy ideális másikhoz kapcsolódva magunk is ideálisnak élhetjük meg magunkat.
Valódi örömmel hallgattam az előadást, aminek széles íve több szinten járta körül az ismerősség és idegenség érzését, melyek végül összekapcsolódtak egymással. A közönség számos kérdést fogalmazott meg, melyekre az előadó analitikus módon, néha kétértelműen vagy viccesen, de érthetően válaszolt.

Gyomlai Éva

 

2016. május 12. 
Alexandra Pódium, Freud Café

Lőrincz Zsuzsa:
Kit szeretek benned? Kit utálsz bennem?

„Velünk születik-e a szeretet vagy a harag, amelyet mások iránt érzünk vagy megtanuljuk valamikor, valakitől?  Hogyan választunk párt magunknak és miért esünk szerelembe mindig a korábbi partnerekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező személlyel akkor is, ha azután nem érezzük jól magunkat vele? Miért szorongunk a főnökünk jelenlétében, majd egy újabb munkahelyen egy másik főnök előtt, ugyanúgy? A pszichoanalízis művelői az áttétel - viszontáttétel jelenségének felismerésével adnak választ ezekre a kérdésekre, mivel azt tapasztalják, hogy a terápiás helyzetben a terapeutával kapcsolatban is megismétlődnek ilyen és hasonló bonyolult érzések. És ha valaki az iránt érdeklődik, miért éppen a pszichoanalitikus terápiát válassza, ha segítséget keres, akkor a válaszolunk így hangzik: azért, mert azok az érzések, amelyek szoros, a legkorábbi, a szülői kapcsolatokban gyökereznek, a leghatékonyabban és legtartósabban csak egy újabb kapcsolatban, a két résztvevő – a segítő és a segített személy - kölcsönös érzéseire kiemelten figyelő pszichoanalitikus terápiában ismerhetők és változtathatók meg.
 A fenti beharangozóval került meghirdetésre Lőrincz Zsuzsa előadása május 12-én az Alexandra Pódiumon. Ismét teltházas volt a Freud Cafe, 120-an fértek be a terembe. A részvétel előzetes regisztrációt igényelt, mivel 1200 ember jelezte érdeklődését.   Örömünkre a hallgatóság soraiban sokkal több laikus ült, mint szakmabeli.
Zsuzsa a tőle megszokott nyugalommal, választékosan és közérthetően beszélt –a fiktív-huszonéves, szimpatikus fiatalemberről, aki első interjúra jelentkezett rendelésén. Képzeletbeli példáján keresztül szemléltette a szcéna, az áttétel-viszontáttétel, a próbaértelmezés, a terapeuta-paciens kapcsolat főbb jellegzetességeit. Ábrán mutatta be, mosolygós illetve szomorú smile fejekkel, hogyan is határozza meg emberi kapcsolatainkban való részvételünket magunkban hordozott tudattalan kapcsolati élményvilágunk. Példájával érthetővé tette, hogyan is hat a pszichoterápia, miként lehet hasznos és hatékony. Információt kaptak az ott lévők a pszichoanalitikus terápiák különböző formáiról is. Végül pszichoterápiás eredményesség vizsgálatokból nyert adatokkal támasztotta alá a pszichoanalitikus terápiák hatékonyságát.
Az előadás után a hallgatóságtól gyors egymásutánban jöttek a jobbnál jobb kérdések. Megmozgatta, kicsit talán meg is ijesztette a 20-30 éves korosztályt a tudattalan kapcsolati minták párválasztásban megjelenő hatása. Úgy tűnt, az áttétel párkapcsolati vonatkozására irányult a legnagyobb érdeklődés.”

Soós Nóra beszámolója

 

2016.április 14, 19 óra
Alexandra Pódium, Freud Café

Beszámoló Szőnyi Gábor: Őszinte lehetek! Lehetek őszinte? című előadásáról:

„Két ember utazik a vonaton, ismerik a viccet?” – kezdte Szőnyi Gábor őszinteségről szóló előadását, a nagyrészt nem szakmabeliekből álló, bőven telt házas hallgatóság előtt a Freud Cafe legutóbbi programján az Alexandra Házban.
Az előadás interaktív jellege, illetve néhol stand up comedy-t megközelítő humoros, felszabadult és közérthető stílusa rendkívül szórakoztató és egyben elgondolkodtató volt mind a „pszicho-szakma”mind a kívülálló érdeklődők számára.
Bevezetésként Szőnyi összekapcsolta a hétköznapi őszinteséget a pszichoterápiában elvárható és megjelenő őszinteséggel.
„A pszichoanalízis lelke az őszinteség, munkamódjában az abszolút őszinteség áll, ami természetesen lehetetlen vállalkozás”, mondta az előadó őszintén, így máris mindenki megkönnyebbülhetett, ha mégsem érezné magát mindig őszintének a magánéletben, vagy a terápiás keretek között – bármelyik oldalon.
Az őszinteség kérdése átszövi életünket, számos területen megnyilvánul, illetve megkérdőjeleződhet: szavak szintjén, érzelmek szintjén, illetve a viselkedés, a megnyilvánulás szintjén. Az ellentétét sem könnyű definiálni: hazugság, elhallgatás, rejtőzködés? Mikor mi. Nincs pontos válasz.
Az analitikus módszer lényege Szőnyi szerint kevesebb, mint 1 percben elmondható: A páciens mondjon ki mindent, ami eszébe jut – asszociáljon szabadon.
A szabad asszociáció nem is olyan könnyű, ha bárki kipróbálja, - és Szőnyi bátorította a hallgatóságot, hogy itt és most tegye meg – észre fogja venni, hogy egyszer csak megakad, és feltűnik egy belső stop-tábla.
A következő kérdés, amivel az előadó nem hagyta lankadni a figyelmet, szintén elgondolkodtató volt:
Mi a nehezebb, valamit őszintén kimondani, vagy befogadni, meghallgatni, meghallani? A rögtönzött kézfeltartáson alapuló statisztika kb. 20-80% arányban, nem meglepő módon, a „kimondani nehezebb” csoport javára billent.
Szőnyi szerint mindannyiunkban, akár a páciens, akár a terapeuta szerepében vagyunk, felmerül a kérdés: „Elég őszinte vagyok-e?”Mivel az őszinteség végtelen és a természetéből adódóan teljesíthetetlen, éppen elég, ha törekszünk rá és elfogadjuk, hogy bizonyos dolgokat még nem mondunk ki, illetve csak utólag értünk meg, mi volt mindennek a jelentősége.
Az előadás az őszinteség korlátainak elemzésével folytatódott, ismét mindkét oldalt górcső alá véve, pácienst és terapeutát.
Megtudhattuk, hogy Freudot a naplóírás tapasztatai, a szembesülés az önmagához való őszinteségének korlátaival – egyedül nem megy, kell egy másik ember, akin keresztül meg tudok nyílni önmagam számára is – vezetett többek között a pszichoanalízis születéséhez, a kétszemélyes pszichológiához.
Ferenczi Sándor kísérletező kedvét pedig éppen az motiválta, hogy egyfajta kölcsönösséget vigyen a pszichoanalízisbe, mintegy megmutatva a páciensnek, hogyan kell őszintének lenni. A kölcsönös analízis nem működött, mégis fejlődött a pszichoanalízis a korlátok felismerése által.
Szőnyi kitért arra is, hogy miért fontos a terapeutáknak, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzenek.  Az, hogy legyenek képesek érzelmileg őszintén bevonódni a terápiába azt jelenti, hogy érzelmileg nyitottan, és reflektíven vesznek részt a folyamatban, és ahelyett, pl. hogy konkrétan válaszolnának egy kérdésre, azt mondják: „Őszintén zavarba hoz ezzel a kérdéssel, azon gondolkodom, vajon miért is fontos ez önnek.”
Az előadás végén elhangzott, hogy nem csak növelni lehet az őszinteséget, de éppen olyan fontos tudni korlátok között tartani is.  
Veiszer Alinda rutinosan kezdte az előadást követő beszélgetést, bátorítva ezzel a hallgatóságot.”Önámító ember tud-e őszinte lenni?” – kérdezte. A kérdés valójában az, ki felé nem őszinte? Gyakran utólag vesszük észre, hogy sem önmagunkhoz, sem a másikhoz nem voltunk őszinték – volt a válasz.
Felmerült, hogy mit kezdünk azzal, hogy az emlékezetünk az idő múlásával sok mindent megszépít, másként gondolunk vissza dolgokra. Akkor nem vagyunk őszinték?
A következő kérdés meglepő volt: „Szoktak-e hazudni a szabad asszociációsorán?” „Persze” – volt a frappáns válasz. Az őszinteség nem cél, hanem eszköz. Ha valaki hazudik, akkor az a kérdés, miért van erre szüksége.
„Miért érdemes őszintének lenni?” - hangzott a következő filozofikus és kicsit provokatív kérdés. Szőnyi meglátása szerint hosszútávon kifizetődő, hiszen közelebb kerülünk önmagunkhoz, ami segít a változásban, a lelki teherbírásban. Persze vannak kockázatai is.
„Kik az őszintébbek, a férfiak vagy a nők?” Erre a kérdésre egyetlen őszinte válasza volt Szőnyi Gábornak: „Fogalmam sincs”.
Mind az előadás, mind a kérdések sok további gondolatot indítottak el sokunkban, úgy tűnt, senki sem távozott álmosan.

Bokor Judit


 Beszámoló Riskó Ágnes: „Pszichoanalitikus az onkológián” című előadásáról:

 „Adjuk meg nemcsak a haldoklók és a haldoklás, hanem a betegek és a betegséggel küzdők méltóságát is!” – ezzel a gondolattal kezdte Riskó Ágnes előadását, melyben az onkológiai betegekkel végzett pszichoanalitikus munkásságát mutatta be az érdeklődőknek. 80-90 fős hallgatóság gyűlt össze a Freud Cafe márciusi programján az Alexandra könyvesházban, a társaság körülbelül fele szakember, a másik fele laikus érdeklődő volt. A műsorvezető, Veiszer Alinda gyors felméréséből kiderült, hogy a jelenlévők mintegy 80%-ának családját érinti a rákbetegség.
  Bevezetésként az előadó saját fényképei segítségével kalauzolt bennünket az onkopszichológia ösvényein, melyet szakmai fejlődése során szerzett tapasztalataival színesített. Érdekes volt megtudni, hogy Riskó Ágnes érettségi után onkológián volt segédnővér, ami elmondása alapján annyira megviselte, hogy sokáig elkerülte ezt a területet. A Lipóton és a gyermekeivel otthon töltött évek után, 1990-ben kezdett az Országos Onkológiai Intézetben dolgozni klinikai szakpszichológusként. Visszaemlékezése szerint az első két évben csak járta az osztályt, igyekezett megismerkedni a betegekkel, kollégákkal, szövetségeseket találni. Orvoskollégái szerint „pszichológusnak nem könnyű onkológiára jönni, ott maradni; de annál könnyebb eltévedni”. Az onkopszichológiai ellátás kialakításában nagy szerepe volt dr. Eckhardt Sándornak, az Országos Onkológiai Intézet akkori igazgatójának, aki 1988-ban megszervezte a pszichoonkológiai részleg felállítását. Riskó Ágnes szerint az orvosok felismerték, hogy a betegek jobban szenvednek, mint mutatják, hogy érzéseikből sok minden rejtve marad, ezért kiemelkedően fontos, hogy valaki meghallgassa őket. Szerencsésnek tartja, hogy kollégái érzékenyek és fogékonyak voltak a pszichoanalitikus szemlélet elsajátítására. Mára a multidiszciplináris teamben az onkológusok és nővérek mellett dietetikus, gyógytornász, neurológus, pszichiáter, pszichológus dolgozik. Riskó Ágnes 23 évig dolgozott az intézetben, máig szupervízora a pszichológusok új generációjának.
A pszichoanalitikus három „szupervízort” nevezett meg, akik munkájában nagy segítséggel szolgáltak: Eckhardt Sándort, akivel a szupervíziós kapcsolat idővel kölcsönössé vált, Székács Istvánt, kiképző analitikusát és Ferenczi Sándort, akinek írásaiból sokat merített. Ferenczi nyomán ismerte fel annak jelentőségét, hogy mindenki, aki testi betegekkel foglalkozik, érzelmi áttétellel is dolgozik, hiszen a súlyos betegekből preverbális élmények törnek elő, így a kezelőre, mint kisgyermekkori gondozójukra reagálnak. A koragyermekkori élmények jelentőségét és a szülők szerepét abból a szempontból hangsúlyozta, hogy a pozitív tapasztalatok az élet folyamán bármikor jól jöhetnek – például egy súlyos betegség esetén. A pszichoanalitikus tapasztalatai szerint hangsúlyos a beteggel való testi kölcsönhatás, onkológiai betegek esetében az áttétel elsősorban testi szinten zajlik. A pszichológus projekciós felület, konténerfunkciót tölt be.
Az előadó a fényképek és személyes élményeinek megosztása által tudatosan kívánta közel hozni, átélhetővé tenni az onkológiai osztály atmoszféráját. Meg akarta mutatni, hogy a kórház egy „másik világ”, ahol csend van és fegyelmezettség, ahol a betegek parókájukat igazgatják, miközben azon aggódnak, hogy vajon vállalható-e daganatos arcuk. „Az onkológián más az idő: az élet értelme közel jön, az ember megtanul triviális dolgoknak örülni.” Megérintő volt az előadó ablakba kitett, szellőző ágyneműről készült fényképhez fűzött kommentárja, amiből megtudhattuk, hogy ez mindig egy beteg halálára, a kilépésre, az „exit”-re utal. Egy másik fényképen a személyzet tagjait láthattuk, itt „nehéz a jókedv; mosolyogni, de nem mosolyogni is nehéz”.
A kórházi munka során a betegeket bátorítják élményeik, érzéseik, gondolataik kifejezésére naplóíráson, versíráson, rajzoláson keresztül. Egy fiatal nőbeteg esetrészletét rajzain keresztül mutatta be, melyekben a következő stációk elevenedtek meg: a marionett bábu, mint a rákbetegség extrém bizonytalansága; láthatatlan, testen belül zajló betegségfolyamatok megragadásának vágya; az anticipált halál (az emberalak koponyája); az élet áttekintése, ami darabokra hasad; végül a fantázia általi reparáció (szép, egészséges testben ábrázolja magát, ahogy a remény hídján távozik az életből). Egy férfibeteg rajzán a generációs minták visszahatása jelenik meg, ahogyan az apjával, nagyapjával, dédapjával való találkozás erőt ad számára a betegséggel való megküzdésben, a halállal való szembenézéshez. Betegek verseiből is idéz, melyekben a széteséstől, elveszéstől, haláltól való félelem mellett hangsúlyosan megjelenik a remény.
A szakember szerint a betegek kb. felének van szüksége pszichológusi segítségre, itt fontos a beteg belátóképessége.  A súlyos betegeken kívül a jó kilátású betegek is kérhetnek pszichológiai támogatást, illetve a hozzátartozókat is ellátják. A pszichológusi munkára minimum heti 1, maximum heti 2-3 ülésben van lehetőség, szupportív hangsúllyal dolgoznak, lehetőséget kínálva a „megkapaszkodásra”. A pszichoanalitikus szerint napi két onkológiai beteg ellátása lenne az ideális, gyors kérdésre kiderült, hogy a jelenlévő fiatal kollégák napi 4-5 beteggel foglalkoznak.
Egy belsős kérdés a szakma mentálhigiénés lehetőségeire irányult. Riskó szerint mindenkinek segítségre, társas támogatásra van szüksége: a betegeknek, a hozzátartozóknak, a személyzetnek, de még az intézetben dolgozó könyvtárosoknak is, hiszen ők is osztoznak a megterhelő érzelmi légkörben. Elgondolkodtató, hogy az onkológiai dolgozók körében sok a pályaelhagyó és nagyon magas a fekélyes megbetegedés előfordulása, „amikor a konténer kilyukad”.
Több kérdés is irányult a rákbetegség lelki okaira. Ennek kapcsán Riskó Ágnes elmondta, hogy míg korábban, 50-60 éve azt gondolta a pszichológia, hogy van rákra hajlamos személyiség, és bizonyos életesemények hatására az ilyen emberek megbetegedhetnek, a mai modern megközelítés szerint a rák multikauzális betegség, melyben a lelki traumák szerepének elsődlegessége nem bizonyított. A „tartós tehetetlenség” gyengíti az immunrendszert, amihez bizonyos negatív életesemények, illetve a velük való megküzdési képesség hiánya hozzájárulhat, ugyanakkor az immunfolyamatokban és a betegség kialakulásában sok egyéb tényező, így például a genetikailag kódolt érzékenység is meghatározó.
Egy gyógyszerészhallgató felvetette a kezelés visszautasításának témáját. Itt Riskó Ágnes a kemoterápia reprezentációjának pozitív változásairól számolt be: míg korábban a betegek fantáziájában az orvosok „Mengeleként”, ők maguk „kísérleti patkányokként” jelentek meg. A kemoterápiát „petróleumnak”, „vegyszernek”, „méregnek” nevezték, újabban pozitív változás tapasztalható az asszociációkban: „bambi”, „kóla”, „manna”, „anyatej”. Utóbbi jó érzéseket kelt az analitikusban, aki a pszichológusok és a pszichoedukáció szerepének fontosságát hangsúlyozza. Elhangzott Bálint Mihály „orvosgyógyszer” fogalma, mely Ferenczi gondolataihoz és az orvos-beteg kapcsolat fontosságához kapcsolódik. Riskó Ágnes tapasztalatai szerint az is előfordul, hogy a beteg visszautasítja a kezelést, kuruzslókhoz megy, és mire visszajön, már nem lehet rajta segíteni. Ilyenkor nehéz kibírni, hogy azért nem sikerült megmenteni az életét, mert nem tudta elfogadni időben az orvosi segítséget. A betegek méltóságát azonban minden körülmények között tiszteletben kell tartani. A pszichológus feladata a betegek támogatása valóságérzékelésük megtartásában, a betegséggel való szembenézésben, annak érzelmi feldolgozásában, valamint méltóságuk megtartásában. Riskó szerint ez is sikerélmény, hiszen „nem mindegy, hogy a halál előtti út milyen érzésekkel telik”.

Fenyvesi Dávid
pszichológus



Közel? Távol? Az emberi kötődés buktatói
Freud Café – A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és az Alexandra Pódium programsorozata
Előadó Ajkay Klára pszichoanalitikus, műsorvezető Veiszer Alinda
Február 11. csütörtök, 19 óra
Uránia Nemzeti Filmszínház
 

Egy frenetikus Freud Café-előadás
A FreudCafé sorozat legutóbbi, február 11-i eseménye szokatlanul erős élményeket hozott. Bár a korábbi programokat is jelentős érdeklődés kísérte, Ajkay Klára előadására már előzetesen olyan sokan jelentkeztek, hogy a szervezők kénytelenek voltak az eredeti, közel 80-as férőhelyű Alexandra Pódiumról az Uránia Nemzeti Filmszínház patinás, 460 főt befogadni képes termébe költöztetni a produkciót. Dacára a lényegesen tágasabb térnek és a jegyárnak, az érdeklődés nem csappant. Még a csilláron is lógtak, sőt voltak, akik jegy hiányában nem jutottak be. Nem emlékszem pszichoanalitikus rendezvényt érintő ilyen rendkívüli érdeklődésre az elmúlt évtizedekben. Lenyűgöző volt látni, hogy nem csak a féltudományos, bulvárpszichológiai happeningek képesek tömeges érdeklődést kiváltani, hanem egy komoly, tudományosan kimunkált és megalapozott, alapos pszichoanalitikus ismereteket ígérő előadás is.                                                                                    
Ajkay Klára évtizedek óta elismert alakja a hazai pszichoanalitikus szakmának és a pszichológiai közéletnek. Ez magyarázhatja, hogy számos pszichológus, pszichiáter és ezekben a szakmákban képződő eljött meghallgatni. Azonban elgondolkodtató meglepetés volt, és más magyarázatot igényel, hogy Veiszer Alinda műsorvezető a közönséget megszondázó kérdésére adott válaszokból kiderült, a hallgatóság többsége nem tartozik a „pszicho szakma” képviselői közé. Joggal feltételezhetjük, hogy a laikus érdeklődő embereket is megmozgatta a mindig aktuális téma, a kötődés és annak buktatói. Kevésbé jelentett meglepetést, hogy a jelenlévők zöme a női nemet képviselte.

Az előadást megelőző néhány kérdés Alindától mintegy bemelegítően hatott a közönségre és Ajkayra egyaránt. Klára olyan otthonosan lépett a hatalmas moziterem színpadára, mintha nem is analitikus rendelők intim tereihez szokott volna. Előadásában csak a felolvasás emlékeztetett a hagyományos pszichoanalitikus szolid színtelenségre. De itt még ez is hatásosnak bizonyult, és a közönség is elmélyült érdeklődéssel hallgatta az analitikus terápiás tapasztalataival és társadalmi jelenségek felmutatásával kezdődő előadást, majd Ferenczi, Bálint, Hermann, valamint Harlow, Spitz és Bowlby hozzájárulását a kötődés elméletének kialakulásához illetve a kötődés elméletét magát. Csecsemő-megfigyelési tapasztalatokat és a kötődés különféle módozatait, kialakulásuk viszontagságait is ismertette Ajkay a feszülten figyelő, gyakran jegyzetelő közönségnek. Végül a korai anya-gyerek viszonnyal szorosan összefüggő kötődési jellegzetességeket, anomáliákat összekapcsolta a későbbi, serdülő- és felnőttkori kapcsolati problémákkal. Az előadás tartalma maga, amint ezt Klára a bevezetőjében jelezte, a szakmabeliek számára jól ismert teóriákon alapult, ezért nekünk főként az jelenthette az újdonságot, amint az elmélet kapcsolódott a terápiás tapasztalatokhoz, illetve a mód, ahogy a laikus közönség számára is befogadhatóvá, érthetővé tette Ajkay az anyagot.
Bár az idő rövidnek bizonyult, a rutinos moderátor (Veiszer Alinda) módot talált arra, hogy a közönséget is szóhoz juttassa. A kérdések arra utaltak, hogy az előadás értő, érzékeny fülekre talált. A válaszok pedig lehetővé tették egy-két jelenség részletesebb kifejtését. Befejezésül – egy kérdésre adott válaszban - megnyugtató biztatást kaptunk arra nézve, hogy a csecsemőkorban bajosra sikeredett kötődési mintázatok a megfelelő pszichoterápiás kapcsolatban, ha küzdelmesen is, de változtathatók. Jó esetben javíthatók.
Az idő rövidsége miatt sok kérdés a közönségben maradt. Magam például szívesen megkérdeztem volna, az oly egyértelműen az anya-gyerek kapcsolatban formálódó, fejlődő kötődésben milyen szerepe lehet az apáknak. Talán majd egy másik előadás után lesz mód feltenni a bennrekedt kérdéseket.
Összességében remek élményben lehetett része a bejutottaknak. Biztatás ez a szervezőknek és a közönségnek egyaránt. A jó téma és értő előadó, megfelelő mediációval megtalálja a közönségét.

Danics Zoltán

Freud Cafe 2015 őszi előadások:
Október 22-n Bokor Lászlót hallgathatták meg az érdeklődők, előadásának címe:
A PIMASZ TUDOMÁNY.
HOL TART ÉS MERRE HALAD A PSZICHOANALÍZIS?


November 12-n  B. Gáspár Judit beszélt arról, hogy
MITŐL LESZ VALAKIBŐL MŰVÉSZ?

December 10-n Halász Anna tartott előadást                                                     
MIT IS REJTETT ANNA FREUD TÁLALÓSZEKRÉNYE? AVAGY AZ ANALITIKUS TRAUMAELMÉLET VISZONTAGSÁGAI
címmel.

Az előadásokról az alábbiakban rövid összefogalók olvashatóak:

December 10-n Halász Anna adott elő: Mit is rejtett Anna Freud tálalószekrénye? Avagy az analitikus traumaelmélet viszontagságai címmel. Az Alexandra Pódium megtelt, annyira, hogy többen állva nézték végig a színvonalas, mégis közérthető előadást. 
Halász Anna előadásának címe és témaválasztása telitalálat volt. A tőle megszokott közvetlenséggel, közérthető nyelven beszélt a pszichoanalitikus teóriák, és a pszichoanalitikus praxis fejlődéséről, azok egymásra gyakorolt kölcsönhatásairól, Freudtól napjainkig. Az előadásban elhangzott:  Freud tabut döntött, amikor az analíziseiből kiindulva  arra a következtetésre jutott, hogy a hisztéria mögött szexuális traumák, nagy gyakorisággal családon belüli szexuális csábítások feltételezhetőek. Freud később visszavonta csábítás elméletét, és az elszenvedett traumát a fantázia termékének  tekintette pacienseinél.
Ferenczi - Freuddal ellentétben - kitartott a csábítás elmélet mellett, miután saját analitikus gyakorlatában számos bizonyítékot talált az abúzusok valódi természetére.  Freud nyilvánosan elhatárolódott Ferenczi trauma elméletétől és ellenezte a Nyelvzavar a felnőttek és gyerekek között c. írásának a megjelenését is.
Jeffrey Masson robbantotta ki a pszichoanalízis modernkori vitáját a traumáról az 1980-as években. Masson, aki abban az időben a Freud Archívum vezetője volt, megbízást kapott, hogy Freud londoni lakóházát alakítsa át múzeummá. Anna Freud tálaló szekrényében találtak rá a Freud-Fliess levelezés ki nem adott darabjaira. A nem publikált levelekből Masson arra a következtetésre jutott, hogy Freud szempontváltását a traumatanában nemcsak tudományos, hanem személyes szálak is mozgatták. Féltette Fliessel való barátságát, tartott a kettőjük közötti szakmai és baráti elhidegüléstől az elhíresült Emma Eckstein esetet követően.  A Freud-Fliess levelezés kiadatlan részei arra utalnak, hogy Freud még a csábítás teória visszavonása után sem vetette el a trauma valódi természetéről való elméletét, Anna Freud pedig nem kívánta közkinccsé tenni apja kételyeit. Massont eltávolították kutatói pozíciójából, visszavonták megbízását a Freud archívum kezelésétől.
Ferenczi reneszánsza  az 1980-as évek óta tart. Ferenczi trauma felfogása új terápiás megközelítésekhez vezetett: a tekintélyalapú analitikus helyett gyengédséget és őszinteséget vitt a terápiákba. Ebből nőtt ki napjaink kapcsolati analízise, ami a paciens és a terapeuta között lejátszódó érzelmi történéseken alapul.  Halász Anna a Terápia c. sorozat Laura epizódja segítségével szemléltette a hallgatóságnak, hogy az analitikus terápiákban a paciens és terapeuta közötti  áttételi-viszontáttételi történéseken keresztül elevenedhet meg a traumatikus múlt és válhat elérhetővé, megérthetővé és átdolgozhatóvá a paciens számára. Az 1980-as évektől elsősorban Amerikában, napjainkban egyre gyakrabban Magyarországon is  több évtizedig elfedett, eltitkolt abúzus történetekre derül fény, ami azt támasztja alá, hogy az abúzusról szóló emlékek sokszor sajnos nem pusztán a fantázia termékei, hanem valós csábítások történetei.
Az izgalmas előadásból alig ocsúdtak fel a hallgatók, amikor pár közönség- kérdés után lezárult a program. Veiszer Alinda érzékeny, odafigyelő hallgató  és kiváló beszélgetőtárs. Ezen az estén talán túl korán zárta le a közönséggel való beszélgetést, érzéseink szerint még sok kérdés rekedt a hallgatóságban.

Korbuly Ágnes
 

A Freud Café második alkalmának felkért vendége B. Gáspár Judit volt.  A közelmúltban megjelent „És mégis” című kötetének egyik fejezete apropóján is a „Mitől lesz valakiből művész?” témát boncolgatták  Veiszer Alindával.  Ismét nagyszámú érdeklődőt vonzott a téma. Ez alkalommal a laikus közönség jelentősen nagyobb számban volt jelen.  
Közel egy órás beszélgetésük igazi csemege volt a művészet szerteágazó területéről hozott példákkal, idézetekkel, biográfiai utalásokkal. Judit nemcsak a témában való elmélyült gondolkodásáról, hanem széleskörű tájékozottságáról, műveltségéről is tanúbizonyságot tett. Igazán érdekes volt, ahogyan a pszichoterápiás folyamatot és az alkotások születésének folyamatát párhuzamba állítot-ta, hol a hasonlóságok, hol a különbségek kiemelése mentén, több ponton is hangsúlyt téve a műalkotások befogadásának lélektani mozzanataira. Egyszerre keltette fel az érdeklődést mind az alkotási folyamat, mind a pszichoanalitikus/pszichoterápiás munka felé. 
Veiszer Alinda valódi érdeklődéssel, jó kérdésekkel vezette a diskurzust. Judit a tőle megszokott közvetlenséggel, a művészek és a művészet iránti leplezetlen rajongással beszélt.
A beszélgetés után több kérdés, hozzászólás is volt, azonban ahogyan az első alkalommal is, az idői keretek miatt sajnos csak rövid idő maradt a közönséggel való párbeszédre.

Soós Nóra
 

Első rendezvényünk 2015. 10. 22.-én Bokor Lászlónak A Pimasz tudomány. Hol tart és merre halad a pszichoanalízis? című előadása volt. A meghirdetett időpontra legalább 80 fő gyűlt össze az Alexandra Ház hangulatos különtermében, és bár az est háziasszonya, Veiszer Alinda szorgalmasan adogatta a székeket, a telt házban a fiatalabbak közül többen a földre szorultak. Alinda bevezető szavai után megszavaztatta a közönséget, amiből megtudhattuk, hogy a két pszichiáter, nyolc pszichológus és kb. tíz pszichológus hallgatón kívül valóban sikerült a laikus érdeklődőket becsábítani a beszélgetésre.
Az est Bokor László előadásával indult, aki először elhelyezte a pszichoanalízist a természet-és társadalomtudományok világában, majd innen építette fel annak emberképét, gondolkodásmódját és terápiás gyakorlatának főbb jellemzőit. Pimasz, ugyanakkor nyitott és állhatatos tudományként láttatta a pszichoanalízist, amelynek terápiás képviselője a figyelve-hallgatva gondolkodó, ugyanakkor érző és átélő analitikus személye. És bár felvillantotta az analitikus gondolkodást változásában, fejlődésében, valamint csoportokra való érvényességében is, a nyitott hallgató arról is kaphatott benyomást, hogy hogyan gondolkodik, van jelen egy pszichoanalitikus, hogy vajon milyen érzés lehet analitikusnak lenni. Ezzel egyszerre volt személyes és elméleti is az előadás, utóbbit a szóban elhangzottakat kibővítő kivetített diák mélyítették el, előbbiről az előadó jól ismert közvetlensége és szellemessége gondoskodott.
A bő 45 perces előadás után nyílt lehetőség a közönség kérdéseire. Volt szakmából érkező kolléga, aki az analitikus helyzet autoritására kérdezett, volt, aki az analízis életkori korlátaira, volt, aki az ösztönökre – vagyis sokféleképpen mozgatták meg a résztvevőket a hallottak. A Veiszer Alinda moderálta beszélgetés oldottan telt, és jó hangulatban záródott. Az estről video felvétel is készült, reméljük, rövid kedvcsináló részek megjelenhetnek majd a honlapon is.
A folytatásban pedig hamarosan érkezik B. Gáspár Judit és Halász Anna is, mellyel reményeink szerint sikerül egy sikeres és izgalmas programsorozatot útjára bocsátanunk.
 

Sinkovics Andrea