Freud Café

Örömmel értesítjük Önöket, hogy újraindult a FREUD CAFÉ, a járványhelyzet miatt ezúttal ONLINE! 

FREUD CAFÉ Budapesten is!

Az IPA számos tagegyesülete évek óta szervez nagy sikerrel Freud Café címen nyitott, közvetlen esteket a pszichoanalízis iránt érdeklődők számára. A Café kicsit más minden országban és egyesületben, van, akik egy pohár bor mellett beszélgetnek, van, ahol színházteremben gyűlnek össze, de ami közös, az a pszichoanalízis, a pszichoanalitikus gondolkodás, elmélet és gyakorlat közérthető bemutatása a laikusok, főként fiatalok számára.
2015 őszén a magyar egyesület is, a kommunikációs bizottság szervezésében útjára indította a magyar Freud Café-t.

Magvető Café ad helyszínt a Freud Café beszélgetéseinek.  A Magvető Cafét a Líra Kiadó üzemelteti.

Cím: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány u.13.

 Aktuális programok:

FREUD CAFÉ:

Időpont: 2024. március 1, péntek, 18.00 – 19.30

Előadó: dr. Eörsi Dániel, háziorvos, pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta

Előadásának címe: Kalóz vagy kalauz? – Az értő betegkísérés szerepe a pszichoszomatikus betegek háziorvosi gondozásában

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület által szervezett következő Freud Café fókuszába kifejezetten a pszichoszomatikus tünetek, betegségek és a velük járó testi, lelki szenvedés kerül, amelynek fontos aspektusai az orvos-beteg kapcsolatban is megjelennek, gyakran elsőként ott bontakoznak ki.
Létünk bizonytalanságait, veszélyeit, a fontos kapcsolatainkban átélt csalódásokat vagy éppen intimitást, saját elménk kiszámíthatatlanságát sokszor nem tudjuk a maguk teljességében átélni, elviselni. Emiatt gondolataink és érzelmeink, sőt, akár testi működésünk és testünk megélése is leegyszerűsödhet azért, hogy feldolgozható, átélhető legyen a valóságunk. Ennek azonban az az ára, hogy nem tudjuk a maguk teljességében felfogni belső állapotainkat és a kívülről származó tapasztalatokat. Az egyik ilyen egyszerűsítő folyamat az úgynevezett hasítás lehet, mely során a világot két egymással ellentétes (az egyszerűség kedvéért: jó és rossz) pólus mentén értelmezzük és érezzük át. Testünk észlelésének pozitív vagy negatív volta könnyen lehet az egyik (tehát a jó vagy a rossz) szélsőség ebben a mechanizmusban.
A pszichoanalízis és a háziorvoslás párhuzamaira először Bálint Mihály magyar származású pszichoanalitikus mutatott rá az 1940-es években. Messzebbről ránézve mindkét esetben adott egy időhatár nélküli, többé-kevésbé rendszeres találkozásokon alapuló, „terápiás elemeket” is tartalmazó kapcsolat, amit a szereplők a saját személyiségükkel, szubjektivitásukkal alkotnak. Emiatt a háziorvosi helyzetben is megfigyelhető számos, a pszichoanalitikus elméletekben leírt kapcsolati jelenség, (pl. áttétel, viszontáttétel) mégpedig függetlenül attól, hogy mindezzel tisztában vagyunk-e, minderre reflexiónk van-e, vagy sem.
Ennek folytán hasítással is találkozhatunk a háziorvosi rendelőben. Ellátóként belőlünk is válhat jó (pl. bölcs) vagy éppen rossz (pl. alkalmatlan) valaki – miközben természetesen a páciens is válhat csodálatossá vagy éppen elviselhetetlenné, és nagyon fontos, hogy mindezt gyakran közösen hozzuk létre, közös hasított valóságunk alakul ki. Különösen, ha páciensünknek orvosilag nem jól magyarázható testi tünetei, betegségei vannak, hiszen az ebből adódó tehetetlenség a „rossz orvos” szerepébe sodorhat bennünket, miközben emellett világnézeti kérdésekben nagyszerűen megértjük egymást.
Előadásomban be kívánom mutatni, hogy a testi tünet vagy betegség hogyan válhat az elviselhetetlen feszültségek miatt a rosszat, a veszélyt tartalmazó hellyé, mely sokszor orvosi értelemben nem jól magyarázható testi szenvedéshez vezet. Rövid esetrészletek mentén szeretném ábrázolni a házorvosi helyzetben rejlő lehetőségeket és csapdákat. Lehetőségünk van a saját magunk és páciensünk belső állapotát jobban megérteni, sőt, lehetőségünk van őt is támogatni, kalauzolni a jobb, egészlegesebb megértés és átélés felé. Azonban csapda is rejlik ebben a helyzetben, hiszen a nem jó időben vagy pontatlanul érkező „pszichologizálás” csak növelheti a beteg belső káoszát és az orvos szakmai bizonytalanságát, mely a hasítás erősödéséhez és végső soron a tünetek fokozódásához vezethet. Mivel a háziorvos mélylélektani munkájának a standardjai nincsenek elég részletesen és pontosan kidolgozva, orvosként könnyen eltévedhetünk, tévúton találhatjuk magunkat és a páciensünket is. Éppen ezért kitérnék arra a nehéz kérdésre is, hogy milyen módon és feltételek mellett lenne biztosítható a háziorvosi alapellátásban dolgozó szakemberek (mély)lélektani irányú képzése, érzékenyítése.

Az előadást hibrid formában: személyes és online jelenléttel szervezzük. Az esemény leírása a Magvető Café FB oldalán megtekinthető:

Facebook esemény linkje:
https://www.facebook.com/events/299074063162333

Jegyet az alábbi linken lehet váltani:
https://tixa.hu/magvetocafe

Az online jegyet váltó nézőink számára a csatlakozáshoz szükséges link és jelszó az előadás napján, röviddel a program kezdete előtt kerül kiküldésre a vásárláskor megadott email címre.

(A kísérőfotó forrása a Fortepan/Kellner Ludwig)

 

Korábbi programok:
 

BESZÁMOLÓ

2023. november 24., péntek, 18.00 – 19.30
Szajcz Ágnes: NEGATÍV MÍTOSZOK NYOMÁBAN – avagy: Miért alkotunk konteókat, családi átkokat, és hogyan hatnak ezek ránk?
Házigazda: Kléger-Sipos Ágnes
Moderátor: Borbándi János

A már nyolc éve futó Freud Café legutóbbi eseményén újabb érdekfeszítő témával ismerkedhettünk meg: Szajcz Ágnes kiképző pszichoanalitikus a negatív mítoszokról adott elő, az előadást pedig Kléger-Sipos Ágnes, az esemény házigazdája vezette be. Az előadás előtt a csendes, izgatott készülődés hangulata jellemezte a Magvető Café lépcsőzetesen kialakított közösségi terét, ahogyan a közönség egyre megtöltötte a helyszínt a teáscsészék csörömpölésének hangjával és a rég nem látott ismerősök közti beszélgetések csendes morajlásával.
Miért alkotunk összeesküvés elméleteket vagy családi átkokat, és ezek hogyan is hatnak ránk?” kérdéssel nyitotta Szajcz Ágnes az előadását.  Különösen átélhetővé tette a kérdést a transzgenerációs traumák megidézése révén a helyszíntől csak pár lépésre található Gettófal-emlékmű közelsége. De a felvetett kérdés kapcsán ugyanígy eszünkbe juthattak a hétköznapjainkba szinte kivédhetetlenül betoluló populista szólamok is: háborús propagandák, „klímahoax”, „háttérhatalmak”.
A téma bevezetéseként megtudhattuk, hogy a mítoszok önmagukat magyarázó, nem szükségszerűen árnyalt történetek, amelyekre azért van szükségünk, hogy ok-okozati viszonyokba ágyazottan magyarázatul szolgáljanak a minket körülvevő világ történéseire, segítségükkel csökkentve az élményeink töredezettségéből fakadó kínzó bizonytalanságot. Közösen osztott mítoszaink erősíthetik a csoporthoz tartozás érzését is. Ilyenek például a családi mítoszok („együtt mindent túlélünk”; „életképtelenek vagyunk”), de a faji és nemi előítéletek, a betegségeket övező stigmák („rákos lett, mert elnyomta az érzéseit”), összeesküvés-elméletek (oltásba rejtett chipek), apokaliptikus víziók (a mesterséges intelligencia lázadása) és az áldozathibáztatás („miért kellett arra sétálgatnia”) kollektív mítoszai is.
Az előadó Bion nyomán kiemelte, hogy trauma vagy krónikus frusztráció esetén élményeinket megemészthetetlennek érezhetjük. Ilyenkor a lélektani túlélés érdekében, hogy a dolgok mégis a „fejünkbe férjenek”, az események magyarázatait túlságosan leegyszerűsíthetjük (konkretizálás, hasítás, projekció). A negatív mítoszok azon túl, hogy káros hatásúak a gondolkodásnak ennek a negatív fejlődésével jellemezhetők.
A negatív mítoszok egyik altípusához, a negatív családi mítoszokhoz tartoznak a családi átkok és jóslatok (Mazzacane) és a transzgenerációs traumák. Az előadásból megtudtuk, hogy a „túlélő hős” köré épülő jellegzetes családi mítosz esetében a trauma túlélőjéről csupán egy egydimenziós pozitív kép marad fenn („hős megmentő nagymama”), míg az általa elszenvedett, de a családi történetekben elhallgatott negatív affektusok (halálfélelem, rettegés) tudattalanul a következő generációkban öröklődnek tovább, ahol megmagyarázhatatlannak látszó tüneteket okoznak.
Az előadó a témához kapcsolódó pszichoanalitikus gyakorlat tapasztalatai mentén kiemelte, hogy a feltáró modell (a tudattalan tartalom tudatossá tétele) mellett az élményfeldolgozás módjának átdolgozására irányuló terápiás megközelítés alkalmazása is nélkülözhetetlen („lyukas és deformált konténer”, Symington).
Az előadást követő moderált beszélgetés alatt a jelenlevő „mitikus hősöket”, azaz a közönség tagjait Borbándi János bátorította kérdezésre. A kérdések mentén kibontakozó beszélgetés során megtudhattuk, hogy bár az első életévek alapvetően „behuzalozzák” az élményfeldolgozásunkat, de később, hosszútávú pszichoterápiában bizonyos változások mégis elérhetőek. Érzékletes példákon keresztül megérthettük, hogy a munkahelyi mítoszok hogyan szolgálhatják egyszerre a munkaközösség összetartozás-élményét és az önkizsákmányolást is. A negatív családi mítoszok hétköznapi eszközökkel történő oldásának lehetőségeiről megtudtuk: érdemes lehet tapintatosan rákérdeznünk a családi történeteink elhallgatott, félelemteli aspektusaira is. Fókuszba került, hogy a hivatásos segítőknek különösen fontos lehet a szupervízió akkor, amikor a terapeuta konténerfunkcióját is kihívások elé állítják a terapeuta-páciens páros közös külső valóságának fenyegetései. A beszélgetés során megelevenedett még Virág Teréz traumakutató és Szondi Lipót sorsanalitikus munkássága is, amely a negatív családi mítoszok témáját övező szakmai gondolkodás történeti gyökereire irányítva a figyelmet, zárta ezt a tartalmas estét.

Farkas Martin beszámolója

Szajcz Ágnes előadásának felvétele ide kattintva újranézhető.



BESZÁMOLÓ

2023. május 19., péntek, 19.00 – 20.30
MAGVETŐ CAFÉ – FREUD CAFÉ – HIBRID
Sinkovics Andrea: Hibáinknak hála: értésről, félreértésről, megértésről – Bábel dícsérete
Házigazda: Csáky-Pallavicini Zsófia
Moderátor: Borbándi János


Vajon arra vagyunk ítélve, hogy – miközben arra vágyunk, hogy megértsenek –, folyamatosan félreértsenek minket? Vajon ez elkerülhetetlen, és lehet, hogy mi is lépten-nyomon félreértünk másokat? Vajon ez nem egyfajta hiba, hanem az emberi kommunikáció jellemzőiből következik? Nem okoz ez elviselhetetlen bábeli zűrzavart? Vajon, ha a terápia dialógusában jobban megértjük magunkat, az segíthet abban, hogy másokkal is jobban megértessük magunk? Vajon nem éppen a félreértések megértése és a kommunikáció helyreállítása a kulcs az egészséghez? Lehet, hogy ez a megértési és félreértési folyamat olyan is lehet, mint egy megismételhetetlen kétszemélyes alkotás, mint egyfajta tánc, ami így nemcsak ítélet, hanem időnként szórakoztató tevékenység is egyben?
Mi köze van mindennek a kommunikáció elmélethez, a neuropszichológiához, a csecsemő kutatásokhoz, az anyai tartalmazáshoz, a mentalizációhoz és a pszichoanalízishez? Hogyan reagálnak a babák, ha anyukájuk egy időre fapofát vág (still face), és mennyi összehangolódási idő szükséges a szülő és a gyerek között az optimális fejlődéshez? Milyen eszközei vannak a babáknak a szülői figyelem felkeltésére? Melyek a házasság „apokalipszis lovasai”, avagy azok a kommunikációs jelek, amik a házasságban jó előre jelzik a későbbi válást, és mik azok a tényezők, amik segítségével képesek lehetünk ezeket a hatásokat semlegesíteni?
Akinek a fenti kérdések felkeltették az érdeklődését, feltétlenül nézze meg a felvételt, mely Sinkovits Andrea klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és kiképző pszichoanalitikus Hibáinknak hála, Bábel dicsérete című előadásáról készült. Az előadásra a Freud Café tavaszi évadának záró eseményeként került sor a teltházas Magvető Kávézóban. Az esemény házigazdája Csáky-Pallavicini Zsófia, moderátora pedig Borbándi János volt, aki nemcsak a beszélgetés vezetőjeként, de az előadásban elhangzott dialógusok egyik megszólaltatójaként is közreműködött.  Mind a szakmai mind a laikus érdeklődők szép számmal képviselték magukat, és az előadás után élénk párbeszéd kezdődött fenti és más témákról, néhány kulcsszót kiemelve: idegen nyelvű terápia; idegen nyelvű párkapcsolatok; Yalom; projektív identifikáció; biztonságos kötődés.
Az előadás egyszerre sikerült tartalmasra és szórakoztatóra, amit ki-ki megerősíthet maga is, ha majd megtekintette a weblapon, a beszámoló alatt hamarosan fellelhető youtube linken. Búcsúzóul egy vicc, az előadás közös beszélgetéséből, ami ugyan nem szerepel a felvételen, ám igen releváns és találó kommunikációs és pszichológiai szempontból egyaránt, illetve jól rámutat szubjektív észlelési szűrőinkre. A feleség három nyakkendőt vesz a férjenek karácsonyra. A férj másnap jókedvűen felveszi az egyiket, majd lejön a lépcsőn. A feleség rápillant, majd csalódottan felsóhajt.: „Úgy tudtam, hogy a másik kettő nem fog tetszeni...”

Balázs Ambrus beszámolója
 

Sinkovics Andrea előadásának felvétele ide kattintva újranézhető.



BESZÁMOLÓ

2023. március 25., szombat, 19.00 – 20.30
MAGVETŐ CAFÉ – FREUD CAFÉ – HIBRID

Simon Judit: Kapcsolódás önmagunkhoz és másokhoz: „Én nem vagyok egy rózsaszín táskás kislány”
Házigazda: Kléger-Sipos Ágnes
Moderátor: Csáky-Pallavicini Zsófia


2023.03.25-én, szombat este ismét megtelt a Magvető Café. A Freud Café rendezvénysorozat keretében Simon Judit Kapcsolódás önmagunkhoz és másokhoz c. előadását hallhattuk. Az előadást Kléger-Sipos Ágnes vezette be és Csáky-Pallavicini Zsófia moderálta, mindketten értő figyelemmel. Simon Judit nem először adott elő a Freud Caféban, a 2019-es Belakott test c. előadásának témája hasonló volt: Juditot az foglalkoztatja, hogy testünk átélésében hogyan rejlenek a korai emlékeink, amelyek az első gondozóval való kapcsolatban alakultak ki. A sterni szelf-fejlődés útját követve, sok példán keresztül mutatta be a szülői tükrözés, a csecsemőre való testi és lelki ráhangolódás pozitív példáit vagy éppen a szülői negatív projekciók, esetleg az elutasítás hatásait. Ezek során megjelent előttünk egy páciens, aki a múltban ért rettenet valódi hatását a terapeutája arcán látja meg először, vagy egy csecsemő, aki anyja arcán babrálva, az anyától „na ez a gyermekem is agresszív lesz” tükrözést kapja. A csecsemőkutatások a videofelvételek elterjedésével rávilágítottak a küszöb alatti, nem érzékelhető történésekre, a szavak világán túlra. Az elképzelt példában egy a csecsemőjét vidáman fel-feldobó szülőt látunk, és azt is láthatjuk, hogy a baba arcán az öröm előtt egy töredék pillanatra a riadalom is átfut. Judit jól átélhető esetfestései mentén értelmet nyer a címben szereplő „rózsaszín táskás kislány”, aki határozottan, szavakkal fejezi ki saját, valós igényét anyja felé. Az előadásban tovább haladva megtudjuk, hogy a PMT egy zárt csoportterápiás módszer, amely érintésekkel a korai testérzeteket próbálja felidézni és reparálni. Akkor működik jól a csoport, ha eredményeképpen a páciens átélheti a testével való nagyobb önazonosságot, vagyis „megérkezik a testébe”, Weöres Sándort idézve beláthatja, hogy mennyiben barátságos az a benti táj. Fontos az is, hogy a csoporttagok szelftárgy-funkcióval bírnak egymás számára. A PMT-ben a másik mozgásának utánzása, az egyéni és közös improvizációk az empátiás készséget és a kreativitást segítik. A csoporttagok kaphatnak olyan feladatot, amiben elmozogják, amit a másikon látnak, megtapasztalva a másik én-élményét, vagy a bontakozó szelfre utalva és a kreativitást hangsúlyozva, egyéni és közös improvizációkat hozhatnak létre. Mindeközben fény derült egy-két műhelytitkokra, mint hogy mit jelent „utat menni”, vagy „szárnyat képezni” a csoportban. Bevilágító felismerés, hogy a saját testünkben való otthonosság az egyedüllét képességéhez is elvihet minket, valamint az is, ami mindebből következik, hogy ez a terápia nem épít ügyességre, nem célozza mozgásformák elsajátítását, hanem az önismeretünk és az önelfogadásunk speciális, testi területe. Az előadás végén lehetőség nyílt kérdezni, így felmerült még néhány szempont, például hogy a PMT nem helyettesíti az egyéni verbális terápiát, de egymást jól kiegészíthetik, különösen olyan elakadások esetén, amik a verbális pszichoterápiák szintjén nem elérhetők. Az előadást hallgatva több páciensem is megidéződött bennem a múltból, akiknek segíthetne a PMT, a jövőben pedig szívesen tudnék meg még többet a témáról.

dr. Nagy Szilvia beszámolója

Simon Judit előadásának felvétele ide kattintva érhető el.

 

2022. november 25, péntek, 19.00 – 20.30

MAGVETŐ CAFÉ – FREUD CAFÉ – HIBRID

Felházi Anett
: „Csaló vagyok?” Imposztor-érzés: a fenyegető lelepleződés és szégyen árnyékában

Házigazda: Kléger-Sipos Ágnes
Moderátor: Hansjürgens Anna Mária

BESZÁMOLÓ

A már hét éve futó Freud Café sorozat Felházi Anett, kiképző pszichoanalitikus és pszichoterapeuta, „Csaló vagyok?” – Imposztor érzés: a fenyegető lelepleződés és szégyen árnyékában című előadásával folytatódott. Az esemény ismét hibrid formában valósult meg, így azok is élvezhették, akik nem mozdultak ki az otthonukból. A közönség soraiban a kollégák mellett számos fiatal érdeklődő megjelent, sőt, olykor az utcán elhaladó járókelők is megálltak és integetéssel jelezték érdeklődésüket, amit mosollyal és „egészséges péntek esti exhibicionizmus” megjegyzéssel nyugtázott az előadó. A szakember bemutatkozása után egy Kierkegaard idézettel nyitotta meg előadását („The most common form of despair is not being who you are” / „A kétségbeesés legáltalánosabb formája, ha nem vagy önmagad”). Ez a gondolat jól körülírja az imposztor szindrómával küzdők alapállapotát, akik sokszor úgy érzik, hogy nem tesznek elég erőfeszítést az életükben, el fogják szúrni, csalónak hiszik önmagukat. Mindezt átszövi a lebukás fenyegetése, ami szégyenérzettel párosul. Mély alkalmatlanság érzésük a sikerélmény átélését teszi lehetetlenné. A főbb jellemzők bemutatása után az előadó rátért a jelenség kialakulásában szerepet játszó anya-gyerek kapcsolat taglalására, a túlféltő és túlvédő anyai szorongás, depresszió káros hatásaira, valamint mindezek következményére, a problémás elkülönülési folyamatra. Az is kiderült, hogy az ilyen típusú anya-gyermek interakciók pszichoszomatikus megbetegedéseket, pánikbetegséget és hipochondriás tüneteket okozhatnak, amelyek az érzésekhez való hozzáférés képtelenségét, a belső biztonságérzet hiányát jelzik. Az előadó mindvégig figyelt arra, hogy az analitikus nyelvhasználatot magyarázatokkal kísérje, az elmélet megértését pedig maszkolt esetrészletek bemutatásával segítette. Előadásában bemutatta, hogy a túlzott féltés, az autonómiát gátló anyai érzések és megjegyzések, a szégyenteli rosszallások, az elégtelen anyai tükröző funkció, valamint a specifikus transzgenerációs atmoszféra – a felmenők szeparációs szorongásai, traumái – valójában hogyan gátolják a valódi szelf kialakulását, és miként okozzák a szégyen érzésének létrejöttét. A szégyen az alkalmatlanság érzésével, valamint az éngyengeséget rejtő nagyzásos fantáziák megjelenésével jár. Az előadó átfogó esetpéldáival terápiás intervencióiba is betekintést engedett, ami által érthetővé vált, hogy a terapeuta hiteles jelenléte, aktivitása, a bizalom átélése és a tartalmazás hogyan segítik elő a páciens fejlődését. A tartalmas előadást számos felszólalás követte, amelyek a protektív faktorokra, a terápia menetére, a gyászfolyamatok átdolgozására és a szülői felelősségre, teendőkre kérdeztek rá. Az est moderátora, Hansjürgens Anna Mária a védőtényezők mentén hangsúlyozta a szülőket körülvevő „falu” megtartó funkcióját, amellyel annak tagjai a gyermek gondozását és a szülők érzelmi támogatását a kezdetektől segíthetik. Végül senki sem távozott üres kézzel, mivel az előadó, egy imposztor-szindróma kérdőív kiosztásával gondoskodott arról, hogy akár a természetesen megbúvó, kisebb-nagyobb mértékű imposztorérzéseinkkel később, otthon szembesülhessünk.

Vancsura Petra beszámolója

Felházi Anett előadása ide kattintva érhető el.
 

2022. május 20., péntek, 19.00 – 20.30

MAGVETŐ CAFÉ – FREUD CAFÉ – HIBRID

Schmelowszky Ágoston: Sors és szabadság a pszichoanalízisben

Moderátor: Csáky-Pallavicini Zsófia

 

Schmelowszky Ágoston kiképző pszichoanalitikus, pszichoterapeuta Sors és szabadság a pszichoanalízisben című előadásával folytatódott a Freud Café tavaszi rendezvénysorozata. Az est továbbra is hibrid formában került megrendezésre, amelyre Zoomon keresztül is lehetett csatlakozni, öröm volt ugyanakkor látni a maszk nélküli arcokat, az élőben összegyűlt közönség megtöltötte a Magvető Cafét. Az est házigazdája, Kléger-Sipos Ágnes röviden ismertette a közönséghez újonnan csatlakozók számára az immáron hetedik éve tartott előadássorozat célját is: pszichológiai témákról közérthetően, a kortárs pszichoanalitikus elméleteket ismertetve beszélni. Az előadás érzelmileg is megmozgató témája, miszerint van-e előre megírt sorsunk, vagy alapvetően mi irányítjuk-e életünket, az egyszerű kérdésfeltevés ellenére nehezen megválaszolható, komplex kérdés. Ezt illusztrálta az előadást követő szavazás is, amelyre az est moderátora, Csáky-Pallavicini Zsófia kérte fel a közönséget: a nagy többség ugyanis egyik vélemény mellett sem tette le a voksát. A szabad akarat léte a pszichoanalízisen belül is megosztó téma, ugyanakkor – ahogy arra az előadó hivatkozott az előadást követő egyik kérdésre válaszolva – segítő szakmában dolgozóként alapvetően hinni kell benne, még ha a változás annál a szűk rétegnél is korlátozott mértékű és egyben nehéz folyamat eredménye, akik eljutnak terápiába. Az előadás a szabadság és sorsszerűség dilemmájának egyéni vonatkozásai mellett a kérdés tágabb, közösségi szintű aspektusaival foglalkozott. Napjainkban, amikor a környezeti katasztrófa, valamint a háború árnyéka mellett aktív nukleáris fenyegetettséggel is kénytelenek vagyunk szembenézni, mind egyéni, mind társadalmi szinten kiemelt szerepet kellene kapjon a megfelelő tájékoztatás, a minél több, realitáson alapuló, ugyanakkor befogadhatóan prezentált információ. Az előadás alapos és laikusok számára is jól érhető, az elhangzott példák mentén átélhető összefoglalást adott arról, hogy mi lehet mindehhez a pszichoanalízis hozzájárulása, ha úgy tetszik „társadalmi felelőssége”. Arról, hogy milyen mértékben és módokon vagyunk kiszolgáltatottak egyrészt a környezetből érkező hatásoknak, másrészt a belső, tudattalan, reflexszerű működéseknek, tágabb, környezeti-kulturális szinten is gondolkodhatunk analitikus keretek között. A pszichoanalízis az egyénre mint környezetére nyitott lényként tekint – személyiségünk születésünktől fogva társas helyzetekben alakul, a külső hatások életünk során folyamatosan befolyásolnak minket. Mindez ugyanakkor nemcsak kiszolgáltatottságot jelent, hanem egyben reaktivitása és tanulóképessége nyomán az emberi faj sikerességének kulcsa is – kapott egy, a jövőnket illetően pozitív perspektívát az előadás során a nyomasztó realitással szembesülni kényszerülő közönség. A környezet- illetve viszonyfüggőség egyéni szintjeit vizsgálva sok egyéb mellett megtudhattuk, hogy a projekció a környezethez kapcsolódás részeként egy természetes kommunikációs mód, amely akkor válik károssá, ha korai megterhelő élmények nyomán a személyiség magja nem elég erős, a belső teher így nagyobb és intenzívebb – ebben az esetben pedig a környezethez való viszonyulás is destruktívabb. Míg az elég jó korai környezetből eredő tapasztalatok megfelelő önértékelést biztosítva gondoskodó, határtartó, a realitásra nyitott pozitív nárcizmushoz vezetnek, addig a korai sérülések következtében kialakuló negatív nárcizmus a környezet kihasználását okozhatja. Az omnipotens, mindent kielégítő és befogadó anyaföld illúziójához a mindenre jogosult és sebezhetetlen fogyasztó illúziója kapcsolódik, míg azonban a „kielégíthetetlen csecsemőnek” jogos a szimbiózis iránti igénye, a korai hiányok mentén később a környezetre vetülő kielégíthetetlen igények pusztítóvá válhatnak. A környezeti és vezetői omnipotencia mellett többek között az emberi faj kiválasztottságának illúzióját is el kellene gyászolnunk, ugyanakkor az adaptív működéshez szükséges egy reális mértékű illúzió fenntartása is, hiszen bénító lenne, ha folyamatosan tudatában lennénk kiszolgáltatottságunknak. Az előadó a nukleáris fenyegetettség sajnálatosan aktuális példája mentén áttekintette az apokaliptikus gondolkodás és a hit egyéni ontogenezisét, valamint, hogy milyen személyiségszerkezetű vezető, a követők milyen csoportja, és milyen tágabb történelmi és kulturális körülmények figyelhetőek meg a szélsőségesen destruktív jelenségek mögött. Az előadás utolsó részében arról kaphattunk megnyugtató összefoglalót, vajon milyen módokon tudja gazdagítani a pszichoanalízis az egyénin túl a csoport, illetve a vezető szintjén a szűkebb és tágabb értelemben vett környezeti kiszolgáltatottságról való gondolkodást. Az alkalom második felében elhangzott kérdések is mutatták, mennyire megmozgatta a közönséget a téma. Többen az egészségesen működő társadalom kialakulásának tényezőit firtatták, ennek részeként kiemelve a pszichológus közösség felelősségét is. Az egyik kérdező személyes élménymegosztása kapcsán a moderátor humorosan megjegyezte, hogy bizonyos esetekben elég a Freud Café a feloldáshoz. Ha egy sok évig tartó analízis munkáját nem is spórolhattuk meg az előadás meghallgatásával, azonban bizonyos, hogy az elmúlt években zajló, szorongató és sokszor kevéssé érthető eseményekhez megértést elősegítő szempontokat kaptunk, valamint reményt, hogy kellő tudatossággal és odafigyeléssel lehet bizonyos szintű ráhatásunk a minket körülvevő folyamatokra.

Gémes Lilla beszámolója


 

2022. február 18., péntek, 19.00 – 20.30
MAGVETŐ CAFÉ – FREUD CAFÉ
– HIBRID
Hansjürgens Anna Mária: „Annyi ember vagy ahány nyelvet beszélsz?” - A nyelv szerepe a változásban
Moderátor: Sinkovics Andrea


 

A Freud Café soron következő hibrid műfajú előadásában, Hansjürgens Anna Mária klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus pszichoterapeuta beszélt a nyelv szerepéről a változásban. Az előadásnak rendszeresen helyszínt adó Magvető Kávézóban mintegy 30 fős hallgatóság gyűlt össze. Jó volt ismét arcokat látni, személyesen összenézni, egymás mellett lenni, amely így meghitt, családias, oldott hangulatot teremtett a programhoz.
Úgy tűnt, hogy mivel nyelvekről volt szó, értő közönség fogadta az előadást, ugyanis a szép számú érdeklődő jelentős része egy másik nyelven is elboldogul. Kezek erdeje mutatta azt is, hogy többen legalább két idegen nyelvet is elsajátítottak. Az előadó maga is több nyelven beszél kiválóan, és idegen nyelveken is tart pszichoterápiát. A koncentrált előadás nagy ívet járt be az ősemberek nyelvhasználatától a bábeli nyelvzavaron át, a múlt század fordulójának pszichoanalitikus Bécsén keresztül a jelenünkig. Az előadó nyitó gondolataként felvetette, hogy az idegen nyelv elsajátítása a gondolkodás megváltozása révén a sikeresebb alkalmazkodáshoz is hozzájárul. Bizonyos esetekben könnyebbé teheti a megértést, elviselhetőbbé a feszültséget, vagy éppen elmondhatóvá az elmondhatatlant. Mindez a pszichoterápiákban kiemelten megjelenhet, hiszen a terápia a nyelven keresztül próbál lélektani változást elérni. Számos kutatás bizonyítja, hogy a pácienseknek könnyebb nehéz témákról idegen nyelven beszélniük, de fordítva is igaz: hallgatni is egyszerűbb a pácienseket. Ferenczi Sándor magyar származású pszichoanalitikus már a múlt században leírta, hogy a páciensei bizonyos trágár szavakat nehezen mondtak ki anyanyelvükön, miközben ezzel idegen nyelven nem volt problémájuk. Feltételezése szerint az anyanyelven kimondott trágár, zömében szexuális tartalmú szavak kevésbé szimbolizáltak, sokkal konkrétabbak, vagyis közelebb állnak az újraéléshez. Úgy vélte, idegen nyelven való kifejezésük távolításként működik, amely ismét szimbolizáltabbá és így könnyebben kimondhatóvá teszi a megjelenő tartalmakat. Az előadó két esetpéldával illusztrálta az idegen nyelv és az abban rejlő megküzdési lehetőségek kapcsolatát. Első példájában Elias Canetti „A megőrzött nyelv” esszéregényét idézte, melyben a főszereplő fiú úgy küzd meg élethelyzetével, hogy magában megőrzi apja nyelvét (melyet később nem beszélhetett) azért, hogy képes legyen megidézni egy erős férfit, az apát, akire a lelki fejlődéséhez, kreativitása megéléséhez szüksége volt. A második példában Sofi Oksanen „Sztálin tehenei” című önéletrajzi regényének főszereplőjét említette a szerző, aki a túlélése érdekében kénytelen eltitkolni észt anyanyelvét, és finnül kezd beszélni, azon a nyelven, amelyhez nem kapcsolódtak elfojtott érzelmei, ezért az új nyelv a személyiség integritásának akadályává vált. A nyelvi szimbolizációnak egyedfejlődésünk szempontjából túlélésünkben is jelentős szerep jutott, mivel amit az ember képes volt szimbolizálni, arra jobban is emlékezett. Arról nem is beszélve, hogy a nyelven keresztül megoszthatóvá vált ez a tudás a generációk között, és mint egyfajta genetikai kód adódott tovább. Ebben az elképzelésben az idegen nyelv, az alkalmazkodást jobban segítő mutációként is értelmezhető. De a nyelvnek az egyén fejlődésében is jelentős szerepe van, mivel a szimbolizáción és a nyelvhasználaton keresztül élhető át a másiktól való elkülönülés. Margaret Mahler magyar származású pszichoanalitikus gondolatai szerint, kisgyermekkorban a szeparáció és az individuáció folyamata az, amely az anyáról való leválást segíti. Ebben azonban korai élményünk, vágyunk, illúziónk sérül a szavak nélküli megértésről. A pszichoterápiákban gyakran éled újjá ez az illúzió, hogy a másik szavak nélkül is képes megérteni minket, és a félreértésekben átélhetővé válik a Freud által leírt bábeli tapasztalat, a másik idegenségének megélése. Gyakran ennek az élménynek az áthidalására lehet eszköz az idegen nyelven való közös kommunikáció, hisz abban könnyebben felvállalhatóvá válik, hogy nem teljesen értjük egymást.
A téma széles spektrumát lefedő, sűrű előadás után, moderált diszkusszió következett Sinkovics Andrea klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus pszichoterapeuta vezetésével. A temérdek kérdés és hozzászólás valódi párbeszédet alakított ki, úgy tűnt, hogy előadó és közönsége egy nyelvet beszélnek. Az előadó válaszaiból még megtudhattuk, hogy stressz hatására csökken a szimbolizációs készség, amely azonban egy idegen nyelven keresztül ismét visszaállítható lehet. Néha az „átírási hibákból” (félreértésekből) adódhatnak kreatív megoldások, például ahogy az anyának szüksége lehet kommunikációs „regresszióra”, hogy megértse csecsemőjét, úgy lehet néha jó elszakadni az anyanyelvi gondolkodástól. Kiderült, hogy egy idegen nyelven is lehet szerepet játszani, de az is, hogy az idegen nyelven keresztüli „megküzdés” személyiségünket is fejleszti. Akár azon keresztül is, hogy nyelv és kultúra szervesen összekapcsolódnak, ezért egy új nyelv elsajátításával egy másik közösségbe is beletanulunk. Így az talán nem kérdés, hogy a nyelvtanulással vajon más emberré válunk-e, de az biztos, hogy általa a megküzdésünk gazdagodik. Beszélgetések halk moraja adott aláfestő zenét a program végéhez. A duruzsolás távolról az alkalmi közösség ismerős-idegen nyelvének hallatszott, melyhez immár a tökéletes megértés terhe nélkül csatlakoztam én is.

Szemán Dénes beszámolója


(A kép forrása: a Pinterest; Tiffany Alfonseca)




 

2021. november 19-én 19.00- 20.30
MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
HIBRID

Előadó: Tari Annamária
Előadásának címe: Elöntve szorongással
Moderátor: Csáky-Pallavicini Zsófia
Beszámoló az eseményől:

 Másfél év után először jelentkezik offline előadással a Freud Café" – fejezte ki örömét az eseményt felkonferáló Kléger-Sipos Ágnes, aki ezután bemutatta a (zömmel fiatal laikusokból álló) hallgatóságnak az MPE által negyedévente megrendezett, a pszichoanalízist népszerűsítő programsorozatot, és az est előadóját, Tari Annamáriát. A Magvető Caféban zajló eseményhez annak is volt lehetősége csatlakozni, akinek az online részvétel volt a szimpatikusabb. Igaz, hozzászólásaikat csak a személyesen résztvevők tudták megtenni.

Az „Elöntve szorongással” címet viselő előadásban Tari Annamária a rá jellemző könnyedséggel, személyességgel, friss kutatási eredményeinek bemutatásával járta körül, hogy „miként vált mindennapjaink részévé a szorongás, a halogatás és a rágódás, és milyen generációs különbségek vannak ezeknek a problémáknak a megélésében és kezelésében”. A médiában rutinosan mozgó pszichoanalitikus előadó számára nem okozott problémát szakmája bonyolult nyelvezetét hétköznapivá, mások számára is érthetővé szelídíteni. „Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak” – idézi John Lennont előadása neten olvasható ismertetőjében. Utalva arra, hogy az online térben felnövő fiatal generáció sok esetben képtelen észrevenni a mindennapok offline világában rejlő szépséget, mert helyette mindig újabb, lehetőleg azonnali megerősítésekre, lájkokra vágyik. A visszajelzés késése gyakran szorongásos állapotokhoz vezet. Ilyen értelemben a mobiltelefon egy átmeneti tárgy, melynek hiánya szeparációs szorongást idézhet elő – hivatkozott az előadó többször is Konok Veronika és munkatársai Alfa Laborban zajló kutatására. A neten megjelenő világ egy valóságot helyettesítő illúzió, hangsúlyozta, amely azonnali kielégüléseket nyújtva épp a valódi világtól és kapcsolatoktól foszt meg minket. Annamária, a szorongás okozta beszűkült állapot megszakítását szemléltetve, megosztotta a hallgatósággal: egy súlyosan szorongó páciensének egyenesen azt javasolta, menjen le a közelében lévő játszótérre, mert így lehetősége nyílik különbséget tenni az őt elöntő, bénító fantáziák és a valóság között. Az életet nagyrészt online térben élő fiatalok el vannak árasztva a jelennel, ezért könnyen annak foglyává válnak. A mobiltelefon megjelenése előtt az iskolában lévő gyereknek pár órát várnia kellett, és élményeit csak a tanítás végén volt lehetősége mással megosztani, így volt ideje arra, hogy az iskolai eseményekről saját narratívát alakítson ki, reflektáljon azokra, saját magára – idézte fel a „régi szép időket” az előadó. Az élmények azonnali visszajelzésével éppen ez a biztonságot adó reflektivitás tűnik el, és vezethet később szorongáshoz – tette hozzá.

A maszk mögé kényszerülő, de ennek ellenére aktív hallgatóság és az előadó közötti párbeszédet Csáky-Pallavicini Zsófia ráhangolódó, humorral átszőtt jelenléte tette még oldottabbá. Öt, hat résztvevő is bátran fogalmazott meg kérdést. Egy fiatal férfi erősen szorongó barátja, egy pályakezdő pszichológus a látszólag jó állapotban lévő, de mégis állandó szorongásokkal küzdő betegei számára kért és kapott szakszerű tanácsokat. A hallgatóság azzal a biztató gondolattal távozhatott a beszélgetés után, hogy ha ismeri Audrey Hepburnt, és szeret olvasni, komolyzenét hallgatni, nem kell attól félnie, hogy örökre beszippantja a mentalizációs és reflektív képességeit veszélyeztető, szorongásra hajlamosító online tér. 

Szőke Katalin beszámolója

(A kép forrása: az Unsplash)


 

2021.április 24.-e, szombat 10.00 - 11.30
 

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ - ONLINE

Adrigán Erzsébet és Sarkadi Borbála: Fiúnak vagy lánynak születünk, vagy azzá válunk? A nemi identitás fejlődése pszichoanalitikus szemmel

Moderátor: Szajcz Ágnes
 

Beszámoló az eseményől:

A Freud Café sorozatban ez az „est” (egész pontosan szombat délelőtt) volt a második, ahol ismételten a jó kis kávéházi háttérzajok nélkülözésével - csészekoccanások, köhintések, késve érkezők helykereső lopakodásai – kaptunk betekintést ebbe a fontos témába. Az online kávézóba többen fértek be, 168 résztvevője volt az eseménynek. Sokunk kamerája be volt ugyan kapcsolva, mégis hiányzott a személyes „zsizsegés”, a mini találkozások átélése, ahogy egy-egy röpke szót váltunk egymással vagy csak odaköszönünk a közelebbi barátoknak és kedves ismerősöknek. Az előadás végi beszélgetésre is könnyebb a személyes térben hangolódni. Természetesen, mindazzal együtt, hogy olyan jó lenne már újra a Dohány utcai kávézóban egy tea mellett ülve együtt gondolkodni, azért nagyon-nagyon hasznos és jó, hogy akár ilyen formátumban is, de megrendezésre kerülnek az előadások. Lássuk csak, a szubjektív élményen túl, mit tudhattunk meg ezen az alkalmon?

Az előadást Sarkadi Borbála indította, hangsúlyozva, hogy jelen előadással szeretnének a címhez szorosan tartozó tartalmaknál maradni és nem kívánnak a téma aktuális politikai – társadalmi vetületével foglalkozni. Az előadó a laikus közönség számára is közérthető módon mutatta be a legfontosabb alapfogalmakat (biológiai nem, nemi szerep, szexuális orientáció, nemi identitás). A nemi identitás zavar (újabb nevén nemi szerep diszfória) etiológiáját felvillantva jelezte, hogy a felsorolt biológiai, pszichoszociális és kognitív háttértényezők sora nem teljes, egyértelmű, mindent átfogó magyarázat  pedig még nem is született a nemi szerep diszfória jelenségre. Mondandóját egy nagyon érdekes  esetvinyettával zárta, ahol láthattuk azt is, hogyan lehet  akár dinamikusan, a szülő-gyermek kapcsolatban értelmezni egy nemi identitás zavarral küzdő gyermek esetét.

Adrigán Erzsébet vette át aztán a szót, aki nagyon izgalmasan, az érdeklődést végig fenntartva   folytatta az előadást azon (főleg szociálpszichológia) tényezők bemutatásával, amelyek a kései gyermekkorban befolyásolják a nemi identitás alakulását.

Az előadása vége felé rátért arra a mai napig is aktuális vitatémára, hogy vajon szabad-e, és egyáltalán kinek a felelőssége eldönteni, hogy egy nemi szerep diszfóriával küzdő kiskorú számára lehetővé váljon a nemváltás még kiskorban, úgy, hogy az a későbbiekben  már nem visszafordítható. Kiemelte ebben a pszichológiai előkészítés fontosságát és az elképzelt, vágyott, ellenkező nemű test megvalósíthatóságának számos nehézségét. Az előadást a témához kapcsolódó olvasmányajánlások zárták.

A diszkusszió részben a rövid ráhangolódás után aktív lett a közönség, volt akire az idő hiányában nem is kerülhetett sor. A kérdések egy része arra irányult, hogy vajon  az önmaga biológiai nemét nem kedvelő, a másik nem viselkedés jegyeit szívesebben mutató egyéneket vajon valóban „zavart”-nak tekinthetjük-e, vagy ez „csak” egy jelenlegi közmegállapodás, össztársadalmi norma-e?

Sarkadi Borbála válasza erre az volt, hogy a terapeuta nem egy általános alannyal egy ideális világban dolgozik, hanem egy konkrét személlyel a jelen világunkban, és fő fókuszban a segítséget kérő egyéni és aktuális lehetőségeit és szorongásoldásának lehetséges módjait tartja. Adrigán Erzsébet pedig  bőséges terapeutai tapasztalatai közül hozott egy érzékletes példát, ahol azt mutatta be, hogy a terapeutára valóban sok-sok tényező hat, ezekre fontos rálátni és szétválasztani, megérteni, hogy melyek azok, amelyek a terapeuta  saját normakövető viselkedéséhez/ beállítottságához tartoznak és melyek azok, amelyek az áttétel-viszontáttételi érzésekből következnek.

Összességében  az előadóknak sikerült  a nagyközönség számára is érthetően bemutatni, hogy a nemi identitás alakulása milyen sokrétű és bonyolult hatótényezőkön keresztül alakul, az pedig érezhető volt, hogy a téma a szakmai résztvevőket is nagyon  megmozgatja… a Magvetőben zárásig folyt volna az eszmecsere.

Tóth Izabella beszámolója

(a kép forrása: Fortepan/Konok Tamás id.)

 

 

2020. november 7., szombat, 10.00-11.30

 

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ - ONLINE

Hódi Ágnes és Kovács Györgyi: Mi fáj? Test és lélek találkozása a pszichoszomatikában

Moderátor: Forgách Anna, Zana Katalin

Beszámoló az eseményől:

Az esemény az egyesület történetében az első online Freud Café, ami a Magvető Café technikai hátterével és velük közreműködve került megrendezésre. A részletes és könnyen érthető technikai információkat tartalmazó e-mail segítségével kezdő zoom felhasználóként is könnyű volt eligazodni az előadás online terében. A technikai háttér biztosítása zökkenőmentes volt, az előadók gyakorlottan mozogtak az online térben. A személyesség élményét fokozta, hogy kivetített diasorok helyett ők voltak láthatók a képernyőn.

A hangulatot a távolság ellenére otthonossá tette, hogy sokakkal a bekapcsolt kamerákon keresztül láttuk egymást, és bepillantást nyerhettünk egymás otthonába. Egy kolléga ölében még egy doromboló cica is feltűnt egy időre. Az előadás témájához kapcsolódva - test és lélek egysége - különösen üdítő volt maszk nélkül látni az arcokat, és képpel, hanggal, háttérrel együtt érzékelni egymást. Az eseményen 180-an vettek részt.
(A kép forrása: Pinterest, Gesine Marwedel munkája)
 
Kovács Györgyi (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) előadásában végigvezette a hallgatóságot a pszichoszomatikus gondolkodás történeti gyökerein, kiemelve a hazai elméletalkotókat. Kitért arra, hogy a “bolyongó betegek” és kezelőik milyen nehézségekkel küzdenek az egészségügyi rendszerben, és hangsúlyozta a multidiszciplináris team fontosságát a kezelésben. Kifejtette, hogy egyes elméletek szerint a pszichoszomatikus tünetképzés hiány alapú betegség, míg más elméletalkotók a lelki szintről a testi szintre történő regresszió szerepét hangsúlyozzák a folyamatban. A zavar eredete visszavezethető az anya-gyermek kapcsolatra, és fejlődési kudarcnak - a deszomatizáció (az érzelmek nyelvi eszközökkel való kifejezése) hiányának - is tekinthető a szomatizációs működés. Az 1950-es évek elméletei szerint az anyai diszfunkció megakadályozza, hogy a gyermekben lévő pszichés tartalmak és a kapcsolódó érzelmek a szimbolizációs, absztrakciós képesség fejlődése által strukturálttá alakuljanak, és emiatt a testnyelv marad a gyermek számára az egyetlen, amin keresztül érzéseit képes kifejezni.
Hódi Ágnes (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus) a pszichoszomatikus betegekkel történő terápiás munka gyakorlati szempontjairól beszélt. A pszichoszomatikus betegségeket az alábbi kategóriák szerint különítette el: konverziós zavarok, szomatizációs zavarok, hipochondria és fakticiózus zavarok. Az előadó érzékletesen, a terápiás munka aspektusait is figyelembe véve vázolta fel a szomatizáló személyiség profilját. Az ilyen beteg fő panasza a testi tünete, belső történéseit testi érzékletek mentén éli meg, érzelmeit azonosítani és ezekről beszélni nem képes (ez az alexithymia). Emiatt a verbális terápia folyamata a beteg és a terapeuta számára egyaránt megterhelő, ugyanakkor nagy szükségük van az ilyen pácienseknek arra, hogy megtanulják az érzelemkifejezés más (verbális) formáját. Központi affektus a fokozott stressz, belső feszültség és düh élménye, ami a magas arousal szintből és az érzések elkülönítésének nehézségéből fakad. Az élmények kiürülnek, a düh csak a testi érzetek szintjén átélhető, az érzelmeknek nincs lelki konténere. A terápiás kapcsolatban ismétlődik a korai anya-gyermek kapcsolatban átélt hangolódási zavar, és fontossá válik a terapeuta tartalmazó funkciója. Az előzményekben fontos a gyermek dühének letiltása, figyelmen kívül hagyása, nem tartalmazása az anya részéről. A pszichoterápia konverziós pácienseknél főként a narratívaképzésen keresztül tud segíteni, amelyben az aktuális élmények összeköthetővé válnak múltbéli traumákkal, szomatizációs betegeknél pedig nagyobb szerepet kap a terápiás kapcsolatban a korai anya-gyermek kapcsolat hiányainak pótlása. A terápia célja, hogy a páciens képessé váljon érzelmeinek tartalmazására és szimbolikus kifejezésére, és ezáltal a pszichés elkülönülés élményének elviselésére.
A hallgatóság kérdései mentén szó esett a pszichoszomatikus betegeknél gyakori gyógyszerfüggőség kezeléséről, a hozzátartozók szerepéről és a komorbid zavarokról is. Az idő lejártával hirtelen oszlott fel a közös virtuális tér, integetésekkel és képszakadásokkal, kissé esetlenül búcsúztunk egymástól. Ezen a ponton vált leginkább érzékelhetővé a távolság, hiányoztak az előadások utáni szokásos összetalálkozások, személyes üdvözlések, kötetlen beszélgetések.
Doma Daniella
 

2020. február 13-a, csütörtök, 19.00 óra

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Bokor László: Milyen a jó polgár? A társadalmi folyamatok pszichoanalitikus megközelítésből
Moderátor: Campos J. Anna 
 
Beszámoló az estről:

A Freud Café idei első előadása kapcsán már a beharangozó is olyan színes, gazdag témát vetített előre, amit szinte lehetetlen 1-1,5 órában áttekinteni. Bokor László (pszichiáter, pszichoterapeuta, kiképző csoportanalitikus, kiképző pszichoanalitikus) előadásában igen komplex megközelítés bomlott ki, ugyanakkor az előadó vállaltan és sikeresen törekedett arra, hogy érthető maradjon bármilyen előképzettségű hallgató számára; a komplex témákat pedig egy-egy viccel illusztrálva tette emészthetőbbé. Az előadás elején a moderátor kérdésére kiderült, hogy a résztvevők jó része nem pszichológus, a teltház pedig jelezte, hogy a közösségeink, közös ügyeink működésének megértésére vonatkozó igény ma is erős. 

Evolúciós szemszögből indította gondolatmenetét az előadó, kitérve arra, hogy hogyan lett az egyén helyett csoportra irányuló szelekció egyre hangsúlyosabb (a túlélés szempontjából a csoporton belüli együttműködés fontossága nőtt). Az együttműködésen alapuló szövetségek egyre kardinálisabbá váltak, párhuzamosan a vérségi szövetségek mellett. Ez napjainkban is felmerülő kérdés, hogy mi legyen a fő szempontunk: rátermettség (érdemek) vagy vérség (uram-bátyám viszonyok). A csoporton belüli működés kapcsán felmerült a kötődés fogalma. Szóba került, hogy az újszülött hogyan jut el az anyával való kapcsolat mentén oda, hogy állapotainak szabályzását belsővé tegye, vagyis hogyan alakul ki fokozatosan a belső énideál. Ezzel együtt a strukturálatlan tömegben a belső énideál helyét sokszor a vezér veszi át. A tömeg könnyen válik szélsőséges emóciók hordozójává, a belső ideálok megváltoznak, és az új, közös értékrendbe olyan szélsőség is belefér, mint autók gyújtogatása. Az előadó szerint ilyenkor a fő kérdés az, hogy rá tudunk-e egy pillanatra tekinteni, minek vagyunk a részesei. E mentén az egyének megszólítása számolhatja fel a tömegműködést. A csoporton belüli működéseket követően a csoportok egymástól való elhatárolódásának kérdései felé fordultunk. Fontos igényünk, hogy definiáljuk, melyik csoportba nem tartozunk. Az előadó megfogalmazásában a „mi” létezéséhez elengedhetetlen az „ők” létezése. Példáként említette, hogy a foci drukkerek között sokszor azért vannak olyan nagy feszültségek, mert sokkal több köti őket össze (foci szeretete), mint választja el (mezük színe). Minél kisebb a különbség, annál erősebben el kell határolódni, az elhatárolódáshoz pedig agresszió kell, védve a „mi” érzést. Érdekes volt a tömeg és a szerelem között vont párhuzam is. Bokor László megfogalmazásában a szerelem tulajdonképpen kétszemélyes tömegfolyamat. Felmerült, hogy mindkettő alkalmas azon hamis illúzió keltésére, mely szerint minden, a fejlődésünk során szerzett hiány pótolható. Mintha az ideálissá válással, a tökéletesség érzés megadásával kecsegtetne a szerelem és a tömeg is. Ezen a ponton páran össze is nevettek, talán arra gondolva, hogy milyen jó is hinni ebben az illúzióban ideig-óráig. A záró gondolatokban választ kaphattunk arra is, hogy milyen a jó vezető. Az előadó szerint, Winnicott fogalmát használva, csak „elég jó” vezető létezhet, aki gondoskodó, de frusztrál is. Hibázik, és ezzel a polgárt részvételre, korrekcióra sarkallja. A polgár számára pedig a politizálás gyógyító is lehet, ugyanis a „nagyobbal” (erősebbel, idealizálttal) történő azonosulás reparációs lehetőséget rejt. Az azonosulások mérsékelhetik a fejlődés során szerzett sérülések miatti szenvedést. 
Az előadás végén nézői kérdésként felmerült, hogy ha több köt bennünket össze, mint választ el, akkor vajon hogy lehet olyan éles az ellentét a szekértáborok között. Az előadó szerint valószínűleg azért érezzük hangsúlyosnak a különbségeket, mert túlságosan benne vagyunk, részesei vagyunk (viseljük a mezeinket), nem kívülről tekintünk rá. Felmerült az is, hogy az este témája talán visszatér még a rendezvénysorozat keretében, részletesebb kifejtést, továbbgondolást engedve. Az érdeklődést elnézve, közönségben nem lesz hiány.
 
András Felícia
 

2019. november 14-e, csütörtök, 19.00 óra

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Bakó Tihamér: Krízis-trauma és fejlődés
Moderátor: Campos J. Anna és Zana Katalin
 
Beszámoló az estről:
 
A Freud Café 2019-es utolsó előadásán, Bakó Tihamér pszichológus, kiképző pszichoanalitikus, pszichoterapeuta beszélt a krízis, a trauma természetéről és a fejlődési lehetőségekről. A teltházas előadásra zömében a szakmából érkeztek az érdeklődők, többségük rutinos résztvevője az előadássorozatnak. Kis asztaltársaságok, érdeklődő párosok, bátor magánzók várták, hogy fogódzókat kapjanak. Néhányukat szakmai kíváncsiság vezetett, a többség azonban önismereti céllal jött. Talán ennek is szólt az elődás kezdetétől érezhető energikusan visszafogott figyelem. Bakó Tihamér is érezhette ezt, rögtön arra kérve a közönséget, hogy kérdésként fogalmazza meg, mire szeretne választ kapni ezen az estén. Bár ő néma és személyes belső diskurzusként képzelte el mindezt, egy fiatalember hangos kérdésében már a megoldásokat kereste. Ne szaladjunk előre, előbb ismerjük meg a traumát, gondolhatta magában Bakó, aki humorral, öniróniával, személyes (eset)példákkal terelte a szabadon lebegő izgalmat. A szakmai kapaszkodók megismerését az életünk fordulópontjaihoz kötött életszakasz krízisekkel kezdte, majd áttért az életeseményekhez kötött, váratlan és megterhelő helyzetekre. Ezek néha annyira intenzívek tudnak lenni, mint egy földrengés, elmozdulnak a tektonikus lemezek és könnyű talajt veszíteni. Persze ezekből még nem feltétlenül lesz krízis, az alkalmazkodás az egészséges reakcióktól, a kríziseken, krónikus kríziseken át vezet el a traumáig. Hogy mi lesz a reakció az nagyban függ a korábbi időszakok tapasztalataitól, megoldásaitól (megküzdési módoktól), az elérhető támogatás mértékétől, az én erősségétől, az aktuális (és általános) lélektani állapottól, spiritualitáshoz való viszonytól és legfőképpen a korai tapasztalatoktól. Önreflexíven megjegyezte, a pszichoanalitikusok ezért is keresik a történetek kezdetét, azt, hogy a megoldások hol akadtak el. Megtudtuk, hogy sokszor a megtartó környezet tapasztalatának hiánya a kulcs. Sok szülő ott rontja el, hogy nagyon fél, hogy nehogy olyanná váljon, mint a saját szülei, azonban így a gyermekével való kapcsolatában leginkább saját magára figyel (hogy ő se rontsa el) és nem a gyermekére, annak valódi igényeire, életre keltve ezzel félelmét. Ha valami krízissé válik, tartósan fennmarad és fenyegető is, akkor abból könnyen lehet trauma, amely a kontrolnélküliség, a szétesés élményélve jár. A krízisben a verem mélyén ücsörgünk, traumában már egy üres lyukban, ahol újra és újra létrehozzuk a saját traumánkat. Segítség nélkül ez akár az öngyilkosságig is fokozódhat, mint az egyetlen kiút. A mélyből való felkapaszkodáshoz nagy segítség lehet egy professzionális segítő kapcsolat, a terápia segítheti a gyász megindulását és a végső integrációt. 
A magával ragadó, sodró, karizmatikus előadás végén még ki-ki feltehette felelet nélkül maradt kérdéseit. A válaszokból kiderült, hogy fontos felismernünk, hogy egyáltalán mely traumák a mieink és melyek azok, amiket transzgenerációsan „örököltünk”. Hogy sokáig rejtegethetjük traumáinkat és áldás, amikor már képesek leszünk ahhoz közel kerülni. Hogy a traumát nem átírni kell, hanem lassú terápiás munkával egy élhető viszonyt kialakítani vele. Hogy van, aki idővel hálás is tud lenni. Akik azon az esős napon ott voltunk, érezhettük ezt. A terapeuta csengővel engedett minket utunkra.
 
Szemán Dénes 
 
 
 
2019. április 25-én, csütörtök, 19.00 óra
MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Adrigán Erzsébet: "Jól szeretni, jól működni, jót várni" - érzelmeink szabályozása és a pszichés immunitás
Moderátor: Campos J. Anna

Beszámoló az estről:

2015. októbere óta ez már a sokadik előadás a Freud Café, a Pszichoanalitikus Egyesület ismeretterjesztő, leginkább a laikusokat megszólítani kívánó találkozás pillanatai közül. Jómagam is rendszeres látogatója vagyok a sorozatnak, nemcsak az ismeretek bővítése céljából, sokkal inkább, mert nagy lelkesedéssel tölt el annak a hangulata, ahogy az előadók komoly témákról egyszerűen, közérthetően, szerethetően, emészthetően beszélnek, jó látni megvalósulni a kialakuló kapcsolatokat a hallgatóság és az előadók között.
A jelenlegi előadást április 25-én - a mindig karizmatikus - Adrigán Erzsébet tartotta a „Jól szeretni, jól működni, jót várni” - érzelmeink szabályozása és a pszichés immunitás témájában. A fenti téma teltházat eredményezett a Dohány utcai Magvető Caféban.
A közönség soraiban fiatalok és idősebbek is helyet találtak, párok, barátok, egyedül érkezők is akadtak bőven. Az előadás előtti várakozást halk beszélgetéssel töltötték az emberek. A többség a Magvető Café pultjánál is sorban állt, volt aki limonádét, teát, kávét vett, mások egy pohár bor vagy sör mellett döntöttek. A hangulat családias volt - mint szinte mindig. Az utcáról befelé figyelők közül többen megálltak, és elolvasták a kivetített címet. A kinti tavaszi meleg a nyitott ablakokon áradt be. Volt, aki levette cipőjét, és így tette még otthonosabbá a benti hangulatot. És ez rendben is volt így. Többen elővették jegyzetfüzetüket, de volt, aki a telefonjába készített feljegyzéseket.
Az előadás előtt most is meg lett szólítva a közönség. Jelentős többségben voltak azok, akik először vettek részt a Freud Café rendezvényén. A szakmabeliek aránya kisebb volt a szakmán kívüliekhez képest.
Adrigán Erzsébet, kiképző pszichoanalitikus a tőle már jól megszokott közvetlen hangon, a közönséggel könnyen teremtett kapcsolatot.
A kivetített fehér vásznon a meghirdetett cím mellett egy esőben álló/táncoló, de nem ázó, mosolygó  kislány rajza volt látható, akinek jókedve - dacolva a környezeti ártalmakkal - egyértelműen utalt a pszichés védettségre, a reményre, a rezilienciára. Ügyesen magyarázta el a kiképző analitikus szakember, hogy a gyermekterápiák egyik diagnosztikus eszköze, az Ember az esőben, miért nem csak egy rajz, és a gyermek jelentésadási folyamata teszi értelmezhetővé a lerajzolt formákat, elemeket. Így jelezte azt is a közönségnek, hogy nem biztos, hogy ha hazamennek, és a gyermekükkel rajzoltatnak, akkor abból "olvasni" tudják majd a gyermek védelmi eszköztárát, vagy érzelmi szabályozórendszerét.
Erzsébet friss kutatási információkkal - különös hangsúlyt helyezve két magyar származású kutatóra is: Fónagy Péter és Gergely György személyére -, példákkal gazdagon árnyalva szemléltette, és mutatta be az érzelemszabályozás kialakulásának folyamatát, a pszichés immunitás, a reziliencia témáját. Megtudhattuk, hogy milyennek kellene lennie egy ötéves gyermeknek, aki jól tud szeretni, jót tud várni, és jól tud működni, többek között csoportban is. Aki képes megélni csalódásait, veszteségeit, képes idővel önmagát megnyugtatni, majd képessé válik ismét bizakodni és megküzdeni az álmai érdekében. A hiba nemcsak a veleszületett tényezőktől függhet (frusztráció- és szorongástűrés, vitalitás), hanem a kapcsolati tapasztalatoktól is. Az előadó saját csecsemőmegfigyelési élményét is felidézte, személyességgel is mélyítve a témát. A magyar kultúra jellegzetességét is kiemelte, miszerint a szülők túl erős félelmet élnek meg a harag érzésével szemben, és ez az, ami a határok meghúzást is ellehetetleníti. Határokat nem húzhatunk indulat nélkül. Így viszont nem élhetik meg a gyermekek a védettséget és a biztonságot, amiben a negatív érzéseiknek elviselése kialakulhatna.
Az előadó csecsemőkről és kisgyermekekről szóló rövid videókkal illusztrálta témáját, megmutatva többek között a "fapofa" kísérletet, a "pillecukor" tesztet is, ahol a gyermekek érzelmei hol mosolyt, hol meghatározhatatlan indulatot varázsolt a közönség arcára, megmutatva az empatikus reagálását a csoportnak.
 Legvégül a kérdésekre került sor: az egyik legfontosabb kérdés talán az volt, hogy van-e remény kialakítani az érzelmi immunitást? A válasz pozitív volt, reményt adva a változtatásra, és a kölcsönös szeretetkapcsolatok kialakítása felé. Reményt kaphattunk arra is, hogy a Novick házaspár könyve fordítás alatt áll, ami az elhangzott előadással szorosan összekapcsolódik, és hamarosan elérhető lesz a magyar szülőknek/szakembereknek is, erősítve az érzelmi izomzatunkat, és támogatva gyermekeinkét is.
 
Penczi Barbara beszámolója
 

 

2019. február 7-e., csütörtök, 19.00 óra

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Simon Judit: A belakott test. Változatok a testhez való viszonyra
Moderátor: Hansjürgens Anna Mária

Beszámoló az estről:

Van testem. Persze, hogy van. Gondolhatnánk, egyértelmű ez, mindenkinek van, nekem is, neked is, ezzel kelünk, fekszünk, mindig velünk van. Csakhogy ez a test én magam vagyok, én a testem vagyok. „Egész testünk egy emlékezet, amibe bele van írva a történetünk.”- mondta Simon Judit az implicit memória kapcsán, ami az implicit kapcsolati tudást hordozza, tehát azt, ahogyan vagyunk a kapcsolatainkban, azt, ahogyan érzünk és reagálunk, cselekszünk, mozdulunk, ahogyan megszólalunk. Életünk minden egyes eseménye passzívan beíródik ebbe az emlékezetbe, s minél koraibb és gyakoribb egy kapcsolati helyzet, annál nagyobb nyomot hagy bennünk, annál meghatározóbb lesz személyiségünkben. Belénk ivódó történetünk nem a freudi tudattalanba süllyedt el, “amit elfelejtettünk, azzá vált, amik vagyunk.”- fogalmazta meg Simon Judit. “Nem előhívjuk, hanem van. Eszerint működünk.” Ugyanakkor ezzel a testtel – önmagunkkal tehát – nem olyan könnyű együtt lenni, befele figyelve örömteli, de nehéz testi érzésekkel is találkozhatunk, vagy éppen azok hiányával, az ürességgel. Ha befelé figyelünk, akkor ezt a kapcsolatban megszületett testet minden valaha volt kapcsolati történéssel együtt érzékeljük – s legfőképpen a legfontosabb kapcsolatunk, az elsődleges gondozónk, édesanyánk viszonya határozza meg ezt az érzéshalmazt, alapvető viszonyulásunkat testünkhöz. “Amikor befelé fordítom a tekintetem önmagam felé, akkor ez a korai viszony megrezdül.” – fogalmazta meg az előadó. S ezzel a viszonnyal rengeteg minden összefügg: az anya oldaláról a csecsemő gondozása és érzelmi szabályozása, a csecsemőből felnövő felnőtt oldaláról a saját igények felismerésétől kezdve a szomatizációs lehetőségekig. Simon Judit előadásában tág horizontba helyezte a testhez való kapcsolat formáit: nemcsak a kapcsolatban megszülető testről és az implicit emlékezetről esett szó, hanem a Pikler módszer alapjairól is és a kortárs táncos testéről is. Így jutottunk el a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiához (PMT), annak is főleg a testtudati alapjaihoz, mely lényegében mindarra alapszik, amelyet Simon Judit előadásában oly elegánsan végigvezetett. A testtudati munka alapja ugyanis az az elemi testi szintű önészlelés, mely valóságérzékelésünk meghatározója, egy olyan önreflektív folyamat, mely minden valaha volt kapcsolatunk tapasztalatát hordozza. Simon Judit az előadás után hosszan válaszolt a tömött terem közönségének kérdéseire, mely főleg a terápiás lehetőségekre és a PMT működésmódjára vonatkozott. Az előadáson jelenlevő szakmabeliek és laikusok egyaránt élvezték a világos gondolatmenetű előadást, az előadó érzékletes példáit.  
 
Szili Katalin beszámolója
 

2018. november 15., csütörtök, 19.00 óra

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Campos J. Anna: Ikarosz földet érése: szárnyalás és realitás. Az önbizalom fenntartásának "mindenható" és "kompetens" megoldásai
Moderátor: Hansjürgens Anna Mária

Beszámoló az estről:

Novemberben este hétkor már sötét van, így a Dohány utcában baktatva a Magvető kávézó tágas ablakain átszűrődő ragyogó fényt láttam meg először. Bent: könyvek, beszélgető emberek, kávézó pult, asztalok, székek, egy kisebb pódium, várakozó emberek és még könyvek. Minden olyan hívogatóan emberi.

A könyvkiadó kávézója a pszichoanalitikus gondolkodást bemutató előadássorozatnak, a Freud Cafénak már sokadszor adott teret. Kerestem a szót, hova is csöppentem: Ismeretterjesztés – a szó nemes értelmében. Ami nem lebutít, vagy nagy lufikat durrogtat, hanem csak tisztán közvetít, olykor vezet, de semmiképpen nem félrevezet. A pszichoanalízis annyi fogalma válik közbeszédünk részévé, de nem mindegy miként, mennyire őrzik meg árnyalt jelentésüket. Az előadó, Campos J. Anna és a moderátor, Hansjürgens Anna Mária barátságos közvetlenséggel fordult hozzánk, a hallgatósághoz, akik felerészben szakmabeliek, felerészben pedig más szakmán belüliek voltak.

A téma: az önbizalom – kit ne szólítana meg valamilyen formában. Már a cím is egy csomó kérdést vetett fel bennem, hogy is vagyok én ezzel a bennem élő Ikarosszal. Az előadás bemutatta egyrészt a pszichoanalízis önbizalomról való gondolkodásának fejlődését Kohut, Ferenczi és a Novick házaspár megközelítésein keresztül, másrészt az egyén fejlődése során az önismeret, önbizalom kialakulásának lehetőségeit. A megértést sokban segítette, hogy Campos J. Anna felnőtt- és gyermekterápiás szemléletével is közelített a témához. Az előadás egyik nagy erénye volt számomra, hogy többféleképpen éreztem megszólítva magam: mint felnőtt, mint szülő, mint szakmabeli – és mindhárom szempontból kaptam fontos mondatokat.

Ilyen volt az előadás talán egyik alap állítása: önbizalmunk nem állandó vagy statikus jelenség, hanem állandó változásban van, épp ezért a fontos kérdés: hogyan tudjuk szabályozni önértékelésünket a fentek és a lentek között, a Nap és a tenger között hogy tud Ikarosz átrepülni. Ennek kialakulását befolyásolja a csecsemőkortól kezdve a szülő-gyermek kapcsolat mikéntje: különös tekintettel nem is arra, mikor az anya-gyerek ráhangolódás létrejön, hanem a fejlődés kihívása az, mikor konfliktus van, a fontos az, hogy akkor mi történik. Ennek mintázata kétféle rendszer kialakulásához vezethet: kompetens, reális észlelés kialakulásához, illetve az omnipotenshez, amikor a mindenhatósági késztetés válik uralkodóvá. Ez utóbbi kreatív is tud lenni, ha fantáziában marad – de ez a mindenhatóság érzet védekezéssé is válhat, akkor viszont problémát jelent. A kétféle alkalmazkodási mód mindenkiben ott van, a terápia célja: képesek legyünk adott helyzetben a kettő közötti választásra.

Az előadás alatt végig azt éreztem, hogy Campos J. Anna törődik velünk, a közönséggel. Hol kíváncsivá tett egy kis helyi közvélemény kutatással, hol a projektoron bemutatott érzékletes képekkel segítette a megértést, s az előadás végén elhangzott kérdésekre is tudományos megalapozottságú, az egyéni problémafelvetésre fókuszáló választ adott. Az előadás, ahogy a terápia sem ér véget annak lezárultával – tovább dolgozik a fejekben. A megérkeztemkor beszélgető emberek, a végén újra elkezdtek zsizsegni, talán tovább gondolni. Ezen az estén úgy éreztem, újra rátaláltam erre a kifejezésre: szellemi műhely. Szellemi, mert ez egy tér, ahol lehet gondolkodni önmagunkról, a világunkról. Műhely, mert a gondolkodás munkát, párbeszédet, erőfeszítést igényel, de ha hajlandók vagyunk erre, még kisülhet belőle valami jó is.

És szerintem ez ma, itthon fontos lehetőség.

                                                                                                                                                                                 Győrfi Lili beszámolója

 

 


2018. április 5., 19.00 óra
MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ
Adrigán Erzsébet: A válás tényleg elválaszt?
Moderátor: Campos Anna

 

Beszámoló az estről:

A Magvető Café csütörtök este megtelt érdeklődőkkel. Az előadás végén felszólalók kérdései arról árulkodtak, hogy a téma elérte azokat is, akik laikusként, szülőként küzdenek a dilemmával: lehet-e egyáltalán jól válni? Az előadás és az ezt követő beszélgetés moderátora Campos Anna volt.
Adrigán Erzsébet felnőtt pszichoanalitikus munkája mellett nagy tapasztalattal rendelkező, kiképző gyermek pszichoterapeuta, így várható volt, hogy a gyermeki nézőpontot is vizsgálat tárgyává teszi.
A jól felépített előadás két részből állt, először a felnőttek, majd a gyerekek szempontjait mutatta be. Adrigán Erzsébet világosan, közérthetően fogalmaz, könnyen teremt kapcsolatot a közönséggel. Előadásában integrálja saját klinikai tapasztalatait, és a naprakész kutatási eredményeket, statisztikai adatokat. Konkrét példáin keresztül átélhetővé válnak az ismertetett pszichológiai folyamatok.
Kiemeli, hogy a válás gyászfolyamat, de mivel élő személyt kell elengednünk, sokkal nehezebb, időigényesebb, mint a haláleset okozta veszteség feldolgozása. Időnként nem kerül rá sor, vagy a gyászfolyamat nem fejeződik be, elakad. Ehhez a veszteséget átélt egyén személyiségén túl az is hozzájárulhat, hogy a szociális környezet a válás okozta gyászt nagyon nehezen tolerálja.
Bizonyos esetekben a gyászfolyamat még a válás előtt lezajlik az úgy nevezett „died” kapcsolatokban, ahol megszűnt az érzelmi kommunikáció, az átélt élmények megosztása.
Az előadás második felében Adrigán Erzsébet a gyerekek szempontjából mutatta be a válást. Tapasztalata szerint amikor valamilyen tünettel, problémával hozzák a gyereket a szülők azt gyakran nem kötik  össze a válással,  mert jelentékteleníteni igyekeznek ennek hatását. Sokszor a gyerekek egyedül maradnak a gyászukkal, a szülők a saját intenzív érzéseikkel vannak elfoglalva.
A jó válás alapfeltétele a gyerekek oldaláról egyfelől az, hogy az exekkel – nagyszülőket és a távolabbi rokonokat is beleértve – megmaradjon az elvált szülők kapcsolata, másfelől, hogy a szülők közötti szövetség a szülői feladatok ellátásában fennmaradjon és kölcsönösen becsüljék meg egymást, valamint tartsák fent, fogadják el gyerekükben a jelen nem lévő szülő iránti vágyat.
Az előadást követő kérdések főleg azt a témát járták körbe, hogy milyen is lehet  a „jó válás”, van-e egyáltalán ilyen.
Összességében egy nagyon letisztult, átgondolt, érdekes és gondolatébresztő előadást hallottunk. Számos nyitott kérdés is felmerült, ami akár kutatás, vagy további átgondolás (egy következő Freud Café?) témája is lehet.

 

Garami Vera beszámolója

2018. február 8., 19.00 óra

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ

Szajcz Ágnes: 

A megfelelés csapdájában - A hamis szelfről

Az előadást és az azt követő beszélgetést Zana Katalin moderálta.

Beszámoló az estről:

A Freud Café februári előadásának másodszor adott otthont a Magvető Café, ahol ezúttal Szajcz Ágnes:  című előadását hallhattuk. Az előadást és az azt követő beszélgetést Zana Katalin moderálta.

A program rengeteg látogatót vonzott. A kb. 80 fő befogadására alkalmas könyves kávézó már egy órával az előadás kezdete előtt zsúfolásig telt. Az ablakok előtt ácsorgó tömeg csak lassan oszlott el. Voltak, akik bár nem jutottak a hallgatóság közé, de az utcáról, mint nézők követték a diákat. A tudományos ismeretterjesztő és lelki jelenségekről szóló előadások nagyon népszerűek manapság, nagy az igény a Freud Café által képviselt szellemiségre, ahol az előadásokon túl interaktív élményben van részük a jelenlévőknek. Úgy tűnik, az előadássorozat kinőtte magát, ami büszkeség az Egyesületnek, egyúttal továbbgondolásra érdemes.

Az előadó gördülékeny, szemléletes és közérthető volt, az előadást követő frappáns kérdéseket szakszerű, bevilágító válaszok követték, kiegészítve és kerekké téve az előadást. Bensőséges hangulatot kölcsönzött az estének, hogy a moderátor ezúttal is egyesületi tag volt, Zana Katalin személyében.Az előadó a hamis szelf winnicotti meghatározásából kiindulva építkezett: a hamis szelf pajzs, mely elrejti és egyben védi az egyén valódi személyiségét, a lelki túlélést szolgálva, miközben az egyén azt érzi, hogy nem tud valódi lenni. Azért az építkezés szót használtam, mert engem nagyon magával ragadott, ahogy a jelenséget számos példán át bemutatva haladt az egészséges társas alkalmazkodás felől, az „idegen elvárásoknak” való megfelelésen át, a teljes személyiséget átható, patológiás megnyilvánulásokig. Tetszett, hogy a normalitás felől közelített, nem rémítve meg a hallgatóságot. A személyiségfejlődésben hangsúlyozta a kapcsolat fontosságát, megvilágított számos analitikus fogalmat. Olyan könnyeden beszélt holdingról, tartalmazásról, ráhangolódásról és félrehangolásról, érzelemregulációról, jelölt tükrözésről sok-sok példán keresztül – és e szavak nélkül-, hogy a közönség észrevétlenül abszolválta a fejlődéslélektan számos fejezetét. Elkülönítette a külső valóságot a belső valóságunktól, melyben a fontos másik leképeződik, illetve az önmagunkról alkotott kép található és elmagyarázta az énkép kialakulásának folyamatát. A szelf kialakulásával párhuzamosan vázolta a hamis szelf létrejöttét is, amikor a szülő a gyerekkel nem empatizál, saját szükségletei mentén félreérti őt és idegen elemeket visz a gyerek „megértésébe”, melyhez a gyerek előbb-utóbb idomul, az elvárásoknak megfelelően viselkedik, valós érzelmeit pedig elrejti.

Az előadó vázolta és súlyosságuk mentén differenciálta, hogy milyen problémák hátterében állhat hamis szelf. Teret adott a hamis szelf terápiás kezelési lehetőségeinek is. Megkülönböztette a különböző pszichoterápiákat, kiemelve az analízis szerepét. Ami külön érdekes volt, hogy foglalkozott a terápiába kerülést kísérő félelmekkel tipikus paciens-kérdésekbe ágyazva, majd kivetítette a „Mi történik az analitikus terápiában, pszichoanalízisben?”című képet, melyre humorosan úgy utalt, hogy összefoglalta néhány év munkáját a dián.

Ez a szellemes átkötés jó alapot teremtett a kérdéseknek és azonnal megmozgatta a hallgatóságot is. Könnyed és tartalmas este volt.

Köszönet érte!

Droppa Szilvia beszálmolója

 

2017. november 16., 19.00

MAGVETŐ CAFÉ - FREUD CAFÉ

Felházi Anett: Romboló szeretet? Agresszió a kapcsolatokban.

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szajcz Ágnes moderálta.

Beszámoló az estről:

A Freud Café két újítással debütált novemberben. Az új helyszín a kávézó hangulatába kellemesen keverte – talán az emelkedő széksorok miatt – a meghittebb egyetemi előadótermek légkörét. Száz fölötti létszámban  gyűltek össze a vendégek, akiket egy maroknyi szakmai csapat igazított helyre. A moderátor most maga is pszichoanalitikus volt, Szajcz Ágnes személyében, ami szerencsés választásnak bizonyult. Az előadóval együtt csoportvezetőkhöz hasonló módon oldották a hangulatot az előadást megelőzően, és hagytak teret a közönség megnyilvánulásainak az előadást követően, hitelesen képviselve a pszichoanalitikus hivatást és hatékonyan kezelve a kereteket és a személyes bevonódás mértékét. Spontán megoldásokkal haladt az este, vendégből lett versfelolvasóval.
A közönség soraiban sokan először vettek részt a Freud Café programsorozatban. A hallgatóság negyede szakmabeli volt, a laikus érdeklődők számára is nagyrészt ismerősek voltak a moderátor által kérdezett pszichoanalitikus alapfogalmak. Volt több fiatal, aki párkapcsolati tapasztalatában érintettként kérdezett az előadó által felvetett kapcsolati dinamikákról, többen pedig anyaként szólaltak fel.

Felházi Anett a nála már megszokott merész és közvetlen hangon és szakmai alapossággal vezette végig az agresszió természetét, keletkezését magyarázó elméleteken a hallgatóságot, elemezte az agresszió szexualitásba fonódásának különféle formáit, különböztette meg a destruktivitástól. Az érett szeretetkapcsolatot az jellemzi, hogy a szükségszerűen megjelenő agresszív periódusokat a pár igyekszik megtörni kedveskedéssel, intimitással vagy kulturális kapcsolódással.

A túlélést, önérdeket és önbecsülést is szolgáló agresszió kapcsolati konfliktusra reagálva harag, gyűlölet formájában jelenik meg a rossz másikra irányulva védekezésképpen, kimerül a feszültség csökkenésével. A destruktivitás kapcsolatellenes művelet, a jó másikat akarja elpusztítani (irigység, káröröm); mentális izgatottsággal kísérve hajlamos az állandósulásra. A destrukció élvezete szadomazochista erőszakot, hatalmi törekvést teljesít ki, a felsőbbrendűség vágyával.

Irodalmi példák és filmélmények sora segítette a téma elmélyítését. Megjelent Oscar Wilde súlyosan nárcisztikus karaktere, Dorian Gray 1890-ből; Csáth Géza szexfüggősége és drogindukálta féltékenységi téveszméből és korai hiányokból táplálkozó gyilkos indulata; de Sade márki alakja; és a szadomazo szexualitás és kapcsolat modern feldolgozása a Szürke ötven árnyalatában (Christian Grey).

A megkapaszkodási vágy sérüléseként, torzulásaként megjelenő szadisztikus kapcsolódás a szeretetet helyettesíti, a megkötözésnél az elvesztett vagy soha meg nem kapott anya-figura kerül a megszerzés fantáziált kontrollja alá.

A kötődés súlyos zavarainál, az agresszió romboló formáinál a szeretet és bizalom hiányában a partner „használata” jelenik meg, az érzelmeket az izgalom helyettesíti. Anett kitért a „nem szexuális” kapcsolati perverziókra, zavarokra is, ahol a másik megvetése, „embertelenítése”, kizárólagos birtoklása teszi lehetővé a gyermekkori terror és a fenyegető függőség tagadását, ahogy a partnerbe áthelyeződik a szenvedés. Ilyen esetekben hiányzik az empátia és kapcsolati kölcsönösség.

            Az előadást sok hozzászólás és kérdés követte. Megnyugtató volt hallani az előadó véleményét arról, hogy a leválási folyamatban anyaként a felnövekvő gyermektől rombolónak megélt indulatok az egészséges határtartást szolgálják sok esetben. Az anyai nagyvonalúság segíti a gyermeket később az agresszió kezelésében, a szeretet megőrzésében. Volt szó az érzelmileg fukar emberrel való együttélés megváltoztathatóságáról, a bántalmazó kapcsolat határairól, a bosszúról (ami jobb, ha fantáziában, mint cselekvésben jelenik meg); és annak a megéléséről, hogy bizony, ami a másikban idegesítő, azzal magunk is küzdünk.

Ismét jó hangulattal zárult egy tartalmas este, laikust és szakmabelit egyaránt arra inspirálva, hogy szakirodalmi búvárkodásba kezdjen és izgalmas témákban tovább kutakodjon.

Petró Judit beszámolója

 

2017. április 20., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Antal Bacsó Péter: Rokonszenves tagadásaink. Mire taníthat az, aminek hátat fordítunk?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

 

Beszámoló az estről:

A Freud Cafe áprilisi programját körülbelül 50 fő kísérte figyelemmel az Alexandra Pódiumon. Antal Bacsó Péter előadását nagymértékben átszőtte a filozófia, hiszen eredeti foglalkozása is filozófus.

Előadásának fő mondanivalója az volt, hogy tagadásaink hangsúlyosan jelen vannak a terápián kívül a mindennapi életünkben is, jelentős akadályt állítva magunk elé, hogy megértsük a világ dolgait, a többi embert, magunkat akár. A tagadás valami olyanra vonatkozik, ami nem az enyém, amit nem szeretnék be- és elfogadni, nem-szeretem érzés és olyan kifejezések társulnak hozzá, mint „nem értem”, „nem hiszem el”. De vajon ezek az ellenszenves tartalmak mindig azok voltak-e? Mindig is nehezteltem-e a törtetőkre vagy csak amióta magamban is felfedeztem, hogy olykor törtetek – hangzott az előadó felvetése.
Szerinte, ha megértjük tagadásainkat és közelebb kerülünk énünk sötétben gubbasztó részeihez is, gazdagabb lesz személyiségünk. Ellentmondásnak tűnik azonban közel kerülni – közel engedni azokat a tartalmakat, amiket megelőzőleg nagy erőkkel hárítottunk el.
Az előadás talán legfőbb üzenete az volt, hogy ehhez elengedhetetlen a megértés folyamata, megérteni például, hogy milyen a másik szempontjából az a viselkedés, amit egyébként megvetünk, vagyis megtagadunk. Bár gyakorta ér minket a vád, hogy aki nem elég megértő, az nem elég nyitott, Antal Bacsó felteszi a kérdést, hogy valóban olyan egyszerű-e megérteni egy gyilkos bűnözőt vagy akár csak egy ellenszenves embert? Megérteni és egyetérteni ugyan nem szinonimák, de be kell látnunk, hogy kicsi a távolság köztük, hiszen szimpátia, szempontfelvétel nélkül megértés sincs – hívja fel figyelmünket.
De ha az egyetértés veszélyével jár a megértés, pusztán személyisége gazdagodásáért megtenné-e bárki is? Antal Bacsó Péter szerint meg kell hagyni az emberek szabadságát, hogy azt értsenek meg, amit muszáj, azon kívül, amihez kedvük van, vagy amire kíváncsiak. Gyakran találkozunk például azzal, hogy megértésünket ki kell terjesztenünk, mert a korábbi magyarázatunk már nem ad kielégítő választ. Például, hogy gyermekünk vajon miért haragszik ránk már egy jó ideje.. Noha evolúciósan arra fejlődtünk, hogy a fizikai veszélyre reagáljunk gyorsan, a legtöbb helyzetekben pszichológiai választ vár tőlünk környezetünk.
Az előadó Gordon Allport példájával illusztrálta, hogyan válhatnak ellenszenvessé azok a tartalmak, melyek egyszer valamikor a részünket képezték, csak „kitagadtuk” őket. A korábbi belsőből tehát külsővé tett belsőt képeztünk. A példa szerint egészen más érzéseink keletkeznek, ha a saját nyálunkat a szánkban képzeljük el, mint amikor egy akár makulátlanul tiszta pohárba csurgatva. Az utóbbi undort hív legtöbbünkből, miközben amíg részünket képezi ugyanaz az anyag, nem tekintünk rá ilyen heves negatív érzésekkel.
Az előadás mégis pozitív kicsengésű volt, hiszen fiktív terápiás példák segítségével hívta fel figyelmünket azokra a lehetőségekre, amelyek segítségével az eltérő én-részek és azok eltérő érzelmi töltetei közelíthetőek egymáshoz. Az előadó egyik párkapcsolati nehézséget felvázoló példájánál maradva: már nem csak az a párom van, akire a terápiában is haragszom, amiért letagad engem a barátai előtt, vagy az a párom, akivel otthon meghitten tv-t nézek, hanem egyszerre, egy időben, a párom jelenlétében és nélküle is tudok rá szeretve, de dühösen is gondolni.
Szily Nóra értő és gondolatébresztő kérdései nyomán persze kiderült, az ellenállások leépítése kellemetlenséggel jár, felkészültnek kell lennünk a szenvedésre is, hogy legalább is átmenetileg, de rosszul fogjuk magunkat érezni.  A változás ugyanakkor apró dolgokkal indul, mikrováltozásokról beszélhetünk, amikben már benne van a változás élménye. „Aki katarzist vár, eleve kudarc” – mondja Péter, vagyis nem holnap van szükség gyökeres változásra, hanem ma egy picire.

Otoltics Zsófia

2017. március 9., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Csigó Katalin: A kényszerbetegségről szabadon. Mi mindenre kényszeríthetjük magunkat?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

 

Beszámoló az estről:

Az izgalmas című előadás, „A kényszerbetegségről szabadon” sokakat vonzott. Kicsit késve érkezve épphogy megleltem a helyem, a terem perceken belül megtelt, üres szék nem maradt. (Ahogy azt kell: rend volt a lelke mindennek).  

Megragadó volt, ahogy erről a jó témáról Csigó Katalin közérthetően és kedves humorral beszélt. Ez egyrészt elősegítette, hogy a széles közönség aktívvá váljon a kérdésekre szánt utolsó fél órában, másrészt elképzelhetővé tette a kényszerbeteg élményvilágát, segítette a nehézségeikkel való együttérzést.   
Az önszabályozás zavarai mögött álló egyes agyi területek túl- vagy alulműködését nem száraz tényként sorolta fel, hanem példákkal világította meg az ebből származó nehézségeket. Megtudhattuk többek között, hogy az anterior cinguláris kéreg hiperaktivitásának élménye olyan, mintha a reptéri irányítótoronyban dolgozó minden apró jelzésre óriási katasztrófa fenyegetésként reagálna. Időnként ugyan adekvát volna a jelzés, de legtöbbször elég meghökkentően hatna a hatalmas intézkedés egy külső megfigyelő számára. 
A jól ismert analitikus oki háttér is emészthetően került tálalásra: mi is a regresszió, ambivalencia, anális karakter, milyen elhárító mechanizmusok hangsúlyosak.
A mai analitikus vélekedés szerint kényszerbetegségben a szelf-fejlődés zavaráról van szó. Nem mindegy, mennyire támogatja a szülő a szelf fejlődése során a gyermek énhatékonyság érzetét, saját kezdeményezéseit milyen szabadon élheti ki. A szülő gyakorta túlóvó, így nem átélhető, hogy bajt okozni: elviselhető dolog.
Jól érthetővé vált, hogy milyen lehetőségek vannak a gyógykezelésre, melyik terápiás formától mi várható. A gyógyszeres kezelés a tünetek erejét segít csökkenteni, könnyebbé teszi a páciens részvételét az egyéni pszichoterápiában, ami a tünetek megértésére, megszűntetésére irányulhat. Pszichoterápiában ugyanis számítani kell a szenvedés fokozódására a tünetek feladásával. Viselkedésterápia akkor ajánlatos, ha a régi viselkedésmódok elhagyása, újak elsajátítása a mindennapokban való élhetőbb részvételt tudja biztosítani, de valódi változást az hoz, ha a páciens élményei alakulnak át a világgal kapcsolatban. Analitikusan orientált terápia néhány technikai módosítással (szabad asszociáció például kevéssé várható, ennek kialakulása tulajdonképpen a terápia célja) Katalin szerint határozottan eredményes lehet. Ugyanakkor megterhelő, hosszú folyamat elébe néz a kezelésre vállalkozó páciens. A változásra erősen motivált betegek bírják ki általában a szenvedést, ami azzal jár, hogy a tünetek - amik impulzust, indulatot helyeznek az érzések helyére - lassan elengedhetővé válnak, teret nyitva a korábban kibírhatatlan, fájdalmas érzéseknek. Ezeket megértve, feldolgozva, új élményvilág bontakozhat ki, szabadabb létezést biztosítva az embernek.   
Az előadó a Nyírő Gyula Kórház II. Pszichiátriai osztályán zajló 3 hónapos komplex terápiás program vezetőinek egyike. Itt a gyógyszeres és egyéni terápia mellett csoportterápiában is részesülnek a betegek. A közönségben hangos tetszést aratott, mikor Katalin arról beszélt, hogyan gyakorolja a páciensekkel a hibázást: papírgalacsinokat dobálnak ki a 4. emeletről. Családterápiára abban az esetben van szükség, ha a családtagok is involválódnak a rituálékba.
Izgalmas gondolat volt, hogy a kényszerbetegek nehézségei mi mindenre felhívhatják figyelmünket a hétköznapi élet, boldogság, (boldogulás?) szempontjából. A szabályozottság, ha szelídül, spontaneitássá lehet; a bezártsággal a nyitottság, a döntésképtelenséggel a döntések felvállalása, a kontrollal az elengedés, a múlton való tépelődés, jövőn való aggódás helyett, a jelenben levés, a tökéletességgel szemben a tökéletlenség felszabadító átélése áll szemben.
Az empatikus, nyitott előadói stílushoz könnyen csatlakozott a felkészült Szily Nóra az előadást követő beszélgetésben. Jó érzékkel kormányozta az aktív közönség kérdéseit és további gondolatokat nyitó hozzászólásait. Szó volt arról, hogy a betegséget kiváltó okok között a traumák és az agyi struktúrák zavarai összefügghetnek egymással, de külön- külön is kiváltó tényezők lehetnek. A kényszerbetegek száma nő, ami nem csak a jobb diagnosztizálhatóságnak köszönhető, hanem akár a felgyorsult, ingerelárasztó világnak, vagy a tudatosságra épülő kultúrának is lehet ebben szerepe. Nem találtunk választ arra, hogy mit tudhatnak Tajvanon, a világ egyetlen olyan pontján, ahol jelentősen kevesebb ilyen megbetegedés tapasztalható.
A legtöbbeket a teljes gyógyulás lehetősége érdekelte, melyre megnyugtató válasz érkezett, lehetséges ilyen. További kérdés volt, hogy hogyan lehet a gyógyulás folyamatát elképzelni, ahol ismét lehetett a kényszer kínzó élményvilágáról, a „rágondolni annyi, mint megtenni” fogságából való fejlődés lehetőségeiről beszélni. 

Hargitai Zsuzsanna

 

2017. február 9., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Schmelowszky Ágoston: Változás és gyógyulás: kreatívitás a pszichoanalízisben

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

 

Beszámoló az estről:

Az előadás fókuszában a pszichoanalízis természete, minősége állt. Nem kizárólag tudományos nézőpontokat felsorakoztató anyagot hallhattunk, hanem egy élményszerű előadást, ami önmagában is már kreativitást igényelt, főleg mivel a hallgatóságban laikusok és szakmabeliek is lehettek. 


A pszichoanalízis leírható, körülhatárolható, el lehet mondani, hogy mi történhet meg benne, mi nem, de annál nehezebb elképzelni, hogy milyen lehet részt venni benne. Ez esetleg ijesztő, távoli is lehet. Hogyan lehet arról beszélni, hogy mi történik egy olyan folyamatban, amiben feltételezhetően akkor működnek jól a dolgok, ha olyan párbeszéd alakul ki, amiben bármi megtörténhet?
Schmelowszky Ágoston előadásában az általános áttekintés a hitelességgel találkozott. Olyan alapvető hiedelmeket mutatott be, melyek nagyon is személyes élményeket, elképzeléseket hívhattak elő a hallgatóságból, függetlenül attól, hogy ki milyen viszonyban áll a pszichoanalízissel. A rövid, de szemléletes történeti áttekintés mellett a pszichoanalízis percepciójának alakulása, a szakmán belüli különböző álláspontok és összefoglalások valamint kulturális, biológiai vonatkozások képezték az előadás anyagát.
Számos kérdés végig jelen volt: miért és milyen életkorban kezdjen valaki ilyen folyamatba, mi az a többlet, ami ettől a terápiás folyamattól kapható, milyen veszélyei lehetnek és miért jó az, hogy ilyen sokáig tart és ennyire intenzív?
Hogyan lehet támpontokat adni valamivel kapcsolatban, amiben az egyértelműen körülhatárolható fizikai kereteken kívül éppen az a lényeg, hogy nincs semmi meghatározva, az ösztönösebb kommunikációt - mely nemcsak verbális szinten zajlik - nem lehet keretek közé szorítani, különben nem jön létre.
Szóval hogyan működik a pszichoanalízis? Nem könnyű kérdésen kalauzolta végig a hallgatóságot az előadó.
Schmelowszky Ágoston válaszát pontosan nem tudom idézni, de valahogy így maradt meg bennem: “életünk során ismerős helyzetek, érzések merülhetnek fel, melyek nehézségeket okozhatnak számunkra, mégsem vagyunk képesek szabadulni. Ahogy a légy kering a fény körül, folyamatosan, valami vonzást érezve a fény forrása iránt - képtelen elszakadni -, aztán egyszer csak valahogy le lehet kapcsolni azt a lámpát és a légy mehet útjára (a többi fény felé). “

Szilágyi Áron

2016. december 8., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Felházi Anett: "Ki beszél itt szerelemről?" A párkapcsolatok fenntartásának öröme és nehézségei

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

 

Beszámoló az estről:

Az örök aktuális és mindenkit érintő téma, a párkapcsolatok került terítékre december 8-án.
 


Felházi Anett előadása széles rétegeket vonzott és mozgatott, mint az előadás után következő beszélgetésből is tükröződött. Mindenkit más és más aspektus ragadott meg: volt akit jelenlegi kapcsolatán belüli folyamatok vagy az őszinteség kérdése foglalkoztattak, de olyan is, aki eljövendő kapcsolatának ideális fenntartásához szeretett volna útmutatást kapni.
A gondosan felépített előadás során Felházi Anett nem csak azokat a személyiségfejlődési jellemzőket vette sorra, melyek ideális alapot biztosítanak egy kiegyensúlyozott párkapcsolat számára, és szükségesek azok fenntartásához, számba vette azokat a zavarokat és hiányokat, amik destruktív irányba hatnak. A laikusok számára is érthetővé válhatott, hogy a gyermekkori kötődési élmények milyen módon hatnak szerelmi kapcsolatainkra, és a példákon keresztül az is, hogy a deficitek milyen utakon vezetnek párkapcsolati problémákhoz. Mindeközben nem könnyű feladatra invitálta a nézőket: kövessék saját tapasztalataikkal, érzéseikkel összevetve az előadást. A lépcsőházban és könyvek között is folytatódó beszélgetések alapján úgy tűnt, mindenkinek volt mit hazavinnie.

dr. Bacskai Anita pszichiáter
 

 

2016. november 10., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

K. Németh Margit: Kapunyitási pánik: leválás és elengedés

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

 

Beszámoló az estről:

Az örökzöld ifjú téma, a szülőkről való leválás, felnőtté érés újra terítékre került, most a Freud Café palettáját színesítve, kissé új köntösben az eddigiekhez képest. Az Alexandra Pódium megtelt november elején is, az előadást pedig a helyszín méreteihez képest meghitt módon a Szily Nóra által moderált beszélgetés követte. Először a pszichológusként végzett műsorvezetőnő varázsolta az előadót kényelmes fotelben beszélgetőpartnerré, majd spontán kinyílt a párbeszéd.


Sok érintett és megérintődő fiatal ült a sorok között, főként a kb. 25-26 éves korosztály, akikre az előadó úgy utalt - az agy fejlődésének újraértelmezése óta biológiailag is megalapozva –, mint a kitolódott felnőttkor kezdetének képviselőire.
A leválási folyamat elakadását, „kapunyitási pánikot” a szülők és a fiatalok oldaláról is vizsgá-ló előadás kitért a kulturális és társadalmi változásokra, magyar és külföldi felmérési adatokra, a régi és mai beavatási rítusokra is. Érdekes volt áttekinteni az individualitást hangsúlyozó és korai leválást serkentő svéd példát a német és olasz mintával szemben, valamint a kínai házas-ságpiac ódon és modern formában testet öltő hagyományát. Jelenleg a világ jelentős részén nehézséget jelent a szülői ház elhagyása, a fiatalok leválása, a szülők elengedési képtelensége. Kérdés, hogy kinek mi a nehéz, pl. a kényelemből való kilépés, a döntés vagy az elkötelező-dés…
 K. Németh Margit a saját praxisából hozott a Mama/Papa Taxi és a Mama Hotel szélső-ségeire példákat az elszakadás érdekütközéseit és veszteségeit is bemutatva, ami által bepil-lanthattunk a realitás diktálta és mögöttes lelki okok és dilemmák útvesztőibe. Sok szülő a sa-ját házassági problémái vagy új életszakasza kidolgozatlansága miatt válik túlgondoskodóvá, a leválást nehezítik a „mártír szülők” csakúgy, mint az állandó teljesítést várók vagy folyamatos bűntudatkeltő „ünneprontó szülők” is. A párválasztás és elköteleződés nehézsége a munkaerő-piac új kihívásaival együtt szintén teher a fiatalokon, ami nem újdonság, csak más, mint régen.
Winnicott-i útmutatóval zárult az előadás: biztos kötésből lehet (elég) jól leválni, „a szülők utánzása és a személyes azonosság dacos felállítása közötti kiegyezés”, a növekedés hosszú fo-lyamat.
A kérdések között bátor megnyílások és véleményformálások is szerepeltek. Mit lehet kezdeni a zsaroló szülővel, miért kezelik a felnőtt életet élő fiatalt leválás után is a régi környe-zetbe hazatérve gyermekként a szülők stb. Akadt szülő felőli kérdés is a témához: hol vannak a fiatal életébe való beleszólás határai. Megnyugtató volt kimondani, hogy persze van lélektani leválás otthon-lakás mellett is. Könnyedebb felvetés is akadt egy gyorstalpaló felnőtté válás tréning igényére vonatkozóan, így a humor sem maradt el az estéből.

Petró Judit beszámolója
 

2016. október 13., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Bokor László: 

Az ismerőseim és az idegeneim" Kapcsolatok belső viszontagságai barátságban, szerelemben, családban, társadalomban

Az előadást és az azt követő beszélgetést Szily Nóra moderálta.

Beszámoló az estről:

Az idei év első Freud Cafe-jára fokozott izgalommal készültünk, mivel Szily Nóra személyében új moderátor segítette az előadó és a közönség találkozását. Nóra elkérte előzetesen az előadás kivonatát, felkészült volt. Előbb érkezve profin és lelkesen rendezte be a pulpitust, igazított el mindent. Az előadó bemutatásától kezdve a beszélgetés levezetésén keresztül végig beletette magát a helyzetbe. A jó témán és az igényes előadáson túl talán neki is köszönhető, hogy bő fél órás kötetlen beszélgetés követte az előadást, mely teltházzal, 110 ember részvételével zajlott.
Bokor László nagyon komoly anyagot állított össze és mutatott be. Bevezetésként rámutatott, hogy a nem ismerős és az idegen mennyire mást jelent, az idegen (alien) szóhoz mennyi negatív jelentésárnyalat fűződik. Beszélt arról, hogy a 6-8 hónapos csecsemő hogyan reagál az idegen arcra, amit félelemnek szoktunk dekódolni, pedig egyfajta csalódás is lehet, hogy nem az anya közeledik a gyermekhez. Minél biztosabb az anya-gyerek kapcsolat, annál jobban viseli a baba az idegen helyzetet. Tömegeknél is igaz lehet, hogy minél labilisabb a csoport, annál támadóbb lehet az idegenekkel szemben. Ugyanígy, ha egy csoport tagjai nem dolgozzák fel a belső különbségekből eredő feszültségeket, ezeket kifelé vetítve más csoportokat élhetnek meg fenyegetőnek.
Ezután a szerelmi kapcsolatokban megjelenő szenvedélyes érzéseket vizsgálta, megkülönböztetve a szerelem éretlen és érett formáit. Az érettség alapfeltételének azt tekintette, hogy a szenvedélyes érzések a valóságban megvalósíthatók, helyük kialakítható a személy életében, amikor a szerelem nem szenvedés forrása, vagy nem ütközik súlyosan az egyén ambícióival, értékrendjével. Elmondta, hogy a szerelem az idealizáció következménye. A másik idealizációja saját magunk idealizációnak is tekinthető, mert a másik tökéletessége ilyenkor a soha el nem ért saját tökéletességünket helyettesíti.
Tömegszinten hasonló történik: ekkor a vezetőt vagy az általa képviselt eszmét, küldetést idealizálja a tömeg. A vezetőnek való megfelelés válik a az eufória, tökéletesség érzés forrásává, hiszen egy ideális másikhoz kapcsolódva magunk is ideálisnak élhetjük meg magunkat.
Valódi örömmel hallgattam az előadást, aminek széles íve több szinten járta körül az ismerősség és idegenség érzését, melyek végül összekapcsolódtak egymással. A közönség számos kérdést fogalmazott meg, melyekre az előadó analitikus módon, néha kétértelműen vagy viccesen, de érthetően válaszolt.

Gyomlai Éva

2016. május 12., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Lőrincz Zsuzsa: Kit szeretek benned? Kit utálsz bennem?

Beszámoló az estről:

„Velünk születik-e a szeretet vagy a harag, amelyet mások iránt érzünk vagy megtanuljuk valamikor, valakitől?  Hogyan választunk párt magunknak és miért esünk szerelembe mindig a korábbi partnerekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező személlyel akkor is, ha azután nem érezzük jól magunkat vele? Miért szorongunk a főnökünk jelenlétében, majd egy újabb munkahelyen egy másik főnök előtt, ugyanúgy? A pszichoanalízis művelői az áttétel - viszontáttétel jelenségének felismerésével adnak választ ezekre a kérdésekre, mivel azt tapasztalják, hogy a terápiás helyzetben a terapeutával kapcsolatban is megismétlődnek ilyen és hasonló bonyolult érzések. És ha valaki az iránt érdeklődik, miért éppen a pszichoanalitikus terápiát válassza, ha segítséget keres, akkor a válaszolunk így hangzik: azért, mert azok az érzések, amelyek szoros, a legkorábbi, a szülői kapcsolatokban gyökereznek, a leghatékonyabban és legtartósabban csak egy újabb kapcsolatban, a két résztvevő – a segítő és a segített személy - kölcsönös érzéseire kiemelten figyelő pszichoanalitikus terápiában ismerhetők és változtathatók meg. 


 A fenti beharangozóval került meghirdetésre Lőrincz Zsuzsa előadása május 12-én az Alexandra Pódiumon. Ismét teltházas volt a Freud Cafe, 120-an fértek be a terembe. A részvétel előzetes regisztrációt igényelt, mivel 1200 ember jelezte érdeklődését.   Örömünkre a hallgatóság soraiban sokkal több laikus ült, mint szakmabeli.
Zsuzsa a tőle megszokott nyugalommal, választékosan és közérthetően beszélt –a fiktív-huszonéves, szimpatikus fiatalemberről, aki első interjúra jelentkezett rendelésén. Képzeletbeli példáján keresztül szemléltette a szcéna, az áttétel-viszontáttétel, a próbaértelmezés, a terapeuta-paciens kapcsolat főbb jellegzetességeit. Ábrán mutatta be, mosolygós illetve szomorú smile fejekkel, hogyan is határozza meg emberi kapcsolatainkban való részvételünket magunkban hordozott tudattalan kapcsolati élményvilágunk. Példájával érthetővé tette, hogyan is hat a pszichoterápia, miként lehet hasznos és hatékony. Információt kaptak az ott lévők a pszichoanalitikus terápiák különböző formáiról is. Végül pszichoterápiás eredményesség vizsgálatokból nyert adatokkal támasztotta alá a pszichoanalitikus terápiák hatékonyságát.
Az előadás után a hallgatóságtól gyors egymásutánban jöttek a jobbnál jobb kérdések. Megmozgatta, kicsit talán meg is ijesztette a 20-30 éves korosztályt a tudattalan kapcsolati minták párválasztásban megjelenő hatása. Úgy tűnt, az áttétel párkapcsolati vonatkozására irányult a legnagyobb érdeklődés.

Soós Nóra beszámolója

2016. április 14., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Szőnyi Gábor: Őszinte lehetek! Lehetek őszinte?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

Beszámoló az estről:

„Két ember utazik a vonaton, ismerik a viccet?” – kezdte Szőnyi Gábor őszinteségről szóló előadását, a nagyrészt nem szakmabeliekből álló, bőven telt házas hallgatóság előtt a Freud Cafe legutóbbi programján az Alexandra Házban.
Az előadás interaktív jellege, illetve néhol stand up comedy-t megközelítő humoros, felszabadult és közérthető stílusa rendkívül szórakoztató és egyben elgondolkodtató volt mind a „pszicho-szakma”mind a kívülálló érdeklődők számára.
Bevezetésként Szőnyi összekapcsolta a hétköznapi őszinteséget a pszichoterápiában elvárható és megjelenő őszinteséggel.
„A pszichoanalízis lelke az őszinteség, munkamódjában az abszolút őszinteség áll, ami természetesen lehetetlen vállalkozás”, mondta az előadó őszintén, így máris mindenki megkönnyebbülhetett, ha mégsem érezné magát mindig őszintének a magánéletben, vagy a terápiás keretek között – bármelyik oldalon.
Az őszinteség kérdése átszövi életünket, számos területen megnyilvánul, illetve megkérdőjeleződhet: szavak szintjén, érzelmek szintjén, illetve a viselkedés, a megnyilvánulás szintjén. Az ellentétét sem könnyű definiálni: hazugság, elhallgatás, rejtőzködés? Mikor mi. Nincs pontos válasz. Az analitikus módszer lényege Szőnyi szerint kevesebb, mint 1 percben elmondható: A páciens mondjon ki mindent, ami eszébe jut – asszociáljon szabadon.

A szabad asszociáció nem is olyan könnyű, ha bárki kipróbálja, - és Szőnyi bátorította a hallgatóságot, hogy itt és most tegye meg – észre fogja venni, hogy egyszer csak megakad, és feltűnik egy belső stop-tábla.
A következő kérdés, amivel az előadó nem hagyta lankadni a figyelmet, szintén elgondolkodtató volt:
Mi a nehezebb, valamit őszintén kimondani, vagy befogadni, meghallgatni, meghallani? A rögtönzött kézfeltartáson alapuló statisztika kb. 20-80% arányban, nem meglepő módon, a „kimondani nehezebb” csoport javára billent.
Szőnyi szerint mindannyiunkban, akár a páciens, akár a terapeuta szerepében vagyunk, felmerül a kérdés: „Elég őszinte vagyok-e?”Mivel az őszinteség végtelen és a természetéből adódóan teljesíthetetlen, éppen elég, ha törekszünk rá és elfogadjuk, hogy bizonyos dolgokat még nem mondunk ki, illetve csak utólag értünk meg, mi volt mindennek a jelentősége.
Az előadás az őszinteség korlátainak elemzésével folytatódott, ismét mindkét oldalt górcső alá véve, pácienst és terapeutát.
Megtudhattuk, hogy Freudot a naplóírás tapasztatai, a szembesülés az önmagához való őszinteségének korlátaival – egyedül nem megy, kell egy másik ember, akin keresztül meg tudok nyílni önmagam számára is – vezetett többek között a pszichoanalízis születéséhez, a kétszemélyes pszichológiához.
Ferenczi Sándor kísérletező kedvét pedig éppen az motiválta, hogy egyfajta kölcsönösséget vigyen a pszichoanalízisbe, mintegy megmutatva a páciensnek, hogyan kell őszintének lenni. A kölcsönös analízis nem működött, mégis fejlődött a pszichoanalízis a korlátok felismerése által.
Szőnyi kitért arra is, hogy miért fontos a terapeutáknak, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzenek.  Az, hogy legyenek képesek érzelmileg őszintén bevonódni a terápiába azt jelenti, hogy érzelmileg nyitottan, és reflektíven vesznek részt a folyamatban, és ahelyett, pl. hogy konkrétan válaszolnának egy kérdésre, azt mondják: „Őszintén zavarba hoz ezzel a kérdéssel, azon gondolkodom, vajon miért is fontos ez önnek.”
Az előadás végén elhangzott, hogy nem csak növelni lehet az őszinteséget, de éppen olyan fontos tudni korlátok között tartani is.  
Veiszer Alinda rutinosan kezdte az előadást követő beszélgetést, bátorítva ezzel a hallgatóságot.”Önámító ember tud-e őszinte lenni?” – kérdezte. A kérdés valójában az, ki felé nem őszinte? Gyakran utólag vesszük észre, hogy sem önmagunkhoz, sem a másikhoz nem voltunk őszinték – volt a válasz. Felmerült, hogy mit kezdünk azzal, hogy az emlékezetünk az idő múlásával sok mindent megszépít, másként gondolunk vissza dolgokra. Akkor nem vagyunk őszinték?
A következő kérdés meglepő volt: „Szoktak-e hazudni a szabad asszociációsorán?” „Persze” – volt a frappáns válasz. Az őszinteség nem cél, hanem eszköz. Ha valaki hazudik, akkor az a kérdés, miért van erre szüksége.
„Miért érdemes őszintének lenni?” - hangzott a következő filozofikus és kicsit provokatív kérdés. Szőnyi meglátása szerint hosszútávon kifizetődő, hiszen közelebb kerülünk önmagunkhoz, ami segít a változásban, a lelki teherbírásban. Persze vannak kockázatai is.
„Kik az őszintébbek, a férfiak vagy a nők?” Erre a kérdésre egyetlen őszinte válasza volt Szőnyi Gábornak: „Fogalmam sincs”.
Mind az előadás, mind a kérdések sok további gondolatot indítottak el sokunkban, úgy tűnt, senki sem távozott álmosan.

Bokor Judit

 

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Riskó Ágnes: Pszichoanalitikus az onkológián

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

Beszámoló az estről:

 „Adjuk meg nemcsak a haldoklók és a haldoklás, hanem a betegek és a betegséggel küzdők méltóságát is!” – ezzel a gondolattal kezdte Riskó Ágnes előadását, melyben az onkológiai betegekkel végzett pszichoanalitikus munkásságát mutatta be az érdeklődőknek. 80-90 fős hallgatóság gyűlt össze a Freud Cafe márciusi programján az Alexandra könyvesházban, a társaság körülbelül fele szakember, a másik fele laikus érdeklődő volt. A műsorvezető, Veiszer Alinda gyors felméréséből kiderült, hogy a jelenlévők mintegy 80%-ának családját érinti a rákbetegség.
  Bevezetésként az előadó saját fényképei segítségével kalauzolt bennünket az onkopszichológia ösvényein, melyet szakmai fejlődése során szerzett tapasztalataival színesített. Érdekes volt megtudni, hogy Riskó Ágnes érettségi után onkológián volt segédnővér, ami elmondása alapján annyira megviselte, hogy sokáig elkerülte ezt a területet. A Lipóton és a gyermekeivel otthon töltött évek után, 1990-ben kezdett az Országos Onkológiai Intézetben dolgozni klinikai szakpszichológusként. Visszaemlékezése szerint az első két évben csak járta az osztályt, igyekezett megismerkedni a betegekkel, kollégákkal, szövetségeseket találni. Orvoskollégái szerint „pszichológusnak nem könnyű onkológiára jönni, ott maradni; de annál könnyebb eltévedni”. Az onkopszichológiai ellátás kialakításában nagy szerepe volt dr. Eckhardt Sándornak, az Országos Onkológiai Intézet akkori igazgatójának, aki 1988-ban megszervezte a pszichoonkológiai részleg felállítását. Riskó Ágnes szerint az orvosok felismerték, hogy a betegek jobban szenvednek, mint mutatják, hogy érzéseikből sok minden rejtve marad, ezért kiemelkedően fontos, hogy valaki meghallgassa őket. Szerencsésnek tartja, hogy kollégái érzékenyek és fogékonyak voltak a pszichoanalitikus szemlélet elsajátítására. Mára a multidiszciplináris teamben az onkológusok és nővérek mellett dietetikus, gyógytornász, neurológus, pszichiáter, pszichológus dolgozik. Riskó Ágnes 23 évig dolgozott az intézetben, máig szupervízora a pszichológusok új generációjának.
A pszichoanalitikus három „szupervízort” nevezett meg, akik munkájában nagy segítséggel szolgáltak: Eckhardt Sándort, akivel a szupervíziós kapcsolat idővel kölcsönössé vált, Székács Istvánt, kiképző analitikusát és Ferenczi Sándort, akinek írásaiból sokat merített. Ferenczi nyomán ismerte fel annak jelentőségét, hogy mindenki, aki testi betegekkel foglalkozik, érzelmi áttétellel is dolgozik, hiszen a súlyos betegekből preverbális élmények törnek elő, így a kezelőre, mint kisgyermekkori gondozójukra reagálnak. A koragyermekkori élmények jelentőségét és a szülők szerepét abból a szempontból hangsúlyozta, hogy a pozitív tapasztalatok az élet folyamán bármikor jól jöhetnek – például egy súlyos betegség esetén. A pszichoanalitikus tapasztalatai szerint hangsúlyos a beteggel való testi kölcsönhatás, onkológiai betegek esetében az áttétel elsősorban testi szinten zajlik. A pszichológus projekciós felület, konténerfunkciót tölt be.
Az előadó a fényképek és személyes élményeinek megosztása által tudatosan kívánta közel hozni, átélhetővé tenni az onkológiai osztály atmoszféráját. Meg akarta mutatni, hogy a kórház egy „másik világ”, ahol csend van és fegyelmezettség, ahol a betegek parókájukat igazgatják, miközben azon aggódnak, hogy vajon vállalható-e daganatos arcuk. „Az onkológián más az idő: az élet értelme közel jön, az ember megtanul triviális dolgoknak örülni.” Megérintő volt az előadó ablakba kitett, szellőző ágyneműről készült fényképhez fűzött kommentárja, amiből megtudhattuk, hogy ez mindig egy beteg halálára, a kilépésre, az „exit”-re utal. Egy másik fényképen a személyzet tagjait láthattuk, itt „nehéz a jókedv; mosolyogni, de nem mosolyogni is nehéz”.
A kórházi munka során a betegeket bátorítják élményeik, érzéseik, gondolataik kifejezésére naplóíráson, versíráson, rajzoláson keresztül. Egy fiatal nőbeteg esetrészletét rajzain keresztül mutatta be, melyekben a következő stációk elevenedtek meg: a marionett bábu, mint a rákbetegség extrém bizonytalansága; láthatatlan, testen belül zajló betegségfolyamatok megragadásának vágya; az anticipált halál (az emberalak koponyája); az élet áttekintése, ami darabokra hasad; végül a fantázia általi reparáció (szép, egészséges testben ábrázolja magát, ahogy a remény hídján távozik az életből). Egy férfibeteg rajzán a generációs minták visszahatása jelenik meg, ahogyan az apjával, nagyapjával, dédapjával való találkozás erőt ad számára a betegséggel való megküzdésben, a halállal való szembenézéshez. Betegek verseiből is idéz, melyekben a széteséstől, elveszéstől, haláltól való félelem mellett hangsúlyosan megjelenik a remény.
A szakember szerint a betegek kb. felének van szüksége pszichológusi segítségre, itt fontos a beteg belátóképessége.  A súlyos betegeken kívül a jó kilátású betegek is kérhetnek pszichológiai támogatást, illetve a hozzátartozókat is ellátják. A pszichológusi munkára minimum heti 1, maximum heti 2-3 ülésben van lehetőség, szupportív hangsúllyal dolgoznak, lehetőséget kínálva a „megkapaszkodásra”. A pszichoanalitikus szerint napi két onkológiai beteg ellátása lenne az ideális, gyors kérdésre kiderült, hogy a jelenlévő fiatal kollégák napi 4-5 beteggel foglalkoznak.
Egy belsős kérdés a szakma mentálhigiénés lehetőségeire irányult. Riskó szerint mindenkinek segítségre, társas támogatásra van szüksége: a betegeknek, a hozzátartozóknak, a személyzetnek, de még az intézetben dolgozó könyvtárosoknak is, hiszen ők is osztoznak a megterhelő érzelmi légkörben. Elgondolkodtató, hogy az onkológiai dolgozók körében sok a pályaelhagyó és nagyon magas a fekélyes megbetegedés előfordulása, „amikor a konténer kilyukad”.
Több kérdés is irányult a rákbetegség lelki okaira. Ennek kapcsán Riskó Ágnes elmondta, hogy míg korábban, 50-60 éve azt gondolta a pszichológia, hogy van rákra hajlamos személyiség, és bizonyos életesemények hatására az ilyen emberek megbetegedhetnek, a mai modern megközelítés szerint a rák multikauzális betegség, melyben a lelki traumák szerepének elsődlegessége nem bizonyított. A „tartós tehetetlenség” gyengíti az immunrendszert, amihez bizonyos negatív életesemények, illetve a velük való megküzdési képesség hiánya hozzájárulhat, ugyanakkor az immunfolyamatokban és a betegség kialakulásában sok egyéb tényező, így például a genetikailag kódolt érzékenység is meghatározó.
Egy gyógyszerészhallgató felvetette a kezelés visszautasításának témáját. Itt Riskó Ágnes a kemoterápia reprezentációjának pozitív változásairól számolt be: míg korábban a betegek fantáziájában az orvosok „Mengeleként”, ők maguk „kísérleti patkányokként” jelentek meg. A kemoterápiát „petróleumnak”, „vegyszernek”, „méregnek” nevezték, újabban pozitív változás tapasztalható az asszociációkban: „bambi”, „kóla”, „manna”, „anyatej”. Utóbbi jó érzéseket kelt az analitikusban, aki a pszichológusok és a pszichoedukáció szerepének fontosságát hangsúlyozza. Elhangzott Bálint Mihály „orvosgyógyszer” fogalma, mely Ferenczi gondolataihoz és az orvos-beteg kapcsolat fontosságához kapcsolódik. Riskó Ágnes tapasztalatai szerint az is előfordul, hogy a beteg visszautasítja a kezelést, kuruzslókhoz megy, és mire visszajön, már nem lehet rajta segíteni. Ilyenkor nehéz kibírni, hogy azért nem sikerült megmenteni az életét, mert nem tudta elfogadni időben az orvosi segítséget. A betegek méltóságát azonban minden körülmények között tiszteletben kell tartani. A pszichológus feladata a betegek támogatása valóságérzékelésük megtartásában, a betegséggel való szembenézésben, annak érzelmi feldolgozásában, valamint méltóságuk megtartásában. Riskó szerint ez is sikerélmény, hiszen „nem mindegy, hogy a halál előtti út milyen érzésekkel telik”.

Fenyvesi Dávid
 

2016. február 11., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Ajkay Klára: Közel? Távol? Az emberi kötődés buktatói

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

Beszámoló az estről:

Egy frenetikus Freud Café-előadás

A Freud Café sorozat legutóbbi, február 11-i eseménye szokatlanul erős élményeket hozott. Bár a korábbi programokat is jelentős érdeklődés kísérte, Ajkay Klára előadására már előzetesen olyan sokan jelentkeztek, hogy a szervezők kénytelenek voltak az eredeti, közel 80-as férőhelyű Alexandra Pódiumról az Uránia Nemzeti Filmszínház patinás, 460 főt befogadni képes termébe költöztetni a produkciót. Dacára a lényegesen tágasabb térnek és a jegyárnak, az érdeklődés nem csappant. Még a csilláron is lógtak, sőt voltak, akik jegy hiányában nem jutottak be. Nem emlékszem pszichoanalitikus rendezvényt érintő ilyen rendkívüli érdeklődésre az elmúlt évtizedekben. Lenyűgöző volt látni, hogy nem csak a féltudományos, bulvárpszichológiai happeningek képesek tömeges érdeklődést kiváltani, hanem egy komoly, tudományosan kimunkált és megalapozott, alapos pszichoanalitikus ismereteket ígérő előadás is.                                                                                    
Ajkay Klára évtizedek óta elismert alakja a hazai pszichoanalitikus szakmának és a pszichológiai közéletnek. Ez magyarázhatja, hogy számos pszichológus, pszichiáter és ezekben a szakmákban képződő eljött meghallgatni. Azonban elgondolkodtató meglepetés volt, és más magyarázatot igényel, hogy Veiszer Alinda műsorvezető a közönséget megszondázó kérdésére adott válaszokból kiderült, a hallgatóság többsége nem tartozik a „pszicho szakma” képviselői közé. Joggal feltételezhetjük, hogy a laikus érdeklődő embereket is megmozgatta a mindig aktuális téma, a kötődés és annak buktatói. Kevésbé jelentett meglepetést, hogy a jelenlévők zöme a női nemet képviselte.

Az előadást megelőző néhány kérdés Alindától mintegy bemelegítően hatott a közönségre és Ajkayra egyaránt. Klára olyan otthonosan lépett a hatalmas moziterem színpadára, mintha nem is analitikus rendelők intim tereihez szokott volna. Előadásában csak a felolvasás emlékeztetett a hagyományos pszichoanalitikus szolid színtelenségre. De itt még ez is hatásosnak bizonyult, és a közönség is elmélyült érdeklődéssel hallgatta az analitikus terápiás tapasztalataival és társadalmi jelenségek felmutatásával kezdődő előadást, majd Ferenczi, Bálint, Hermann, valamint Harlow, Spitz és Bowlby hozzájárulását a kötődés elméletének kialakulásához illetve a kötődés elméletét magát. Csecsemő-megfigyelési tapasztalatokat és a kötődés különféle módozatait, kialakulásuk viszontagságait is ismertette Ajkay a feszülten figyelő, gyakran jegyzetelő közönségnek. Végül a korai anya-gyerek viszonnyal szorosan összefüggő kötődési jellegzetességeket, anomáliákat összekapcsolta a későbbi, serdülő- és felnőttkori kapcsolati problémákkal. Az előadás tartalma maga, amint ezt Klára a bevezetőjében jelezte, a szakmabeliek számára jól ismert teóriákon alapult, ezért nekünk főként az jelenthette az újdonságot, amint az elmélet kapcsolódott a terápiás tapasztalatokhoz, illetve a mód, ahogy a laikus közönség számára is befogadhatóvá, érthetővé tette Ajkay az anyagot.
Bár az idő rövidnek bizonyult, a rutinos moderátor (Veiszer Alinda) módot talált arra, hogy a közönséget is szóhoz juttassa. A kérdések arra utaltak, hogy az előadás értő, érzékeny fülekre talált. A válaszok pedig lehetővé tették egy-két jelenség részletesebb kifejtését. Befejezésül – egy kérdésre adott válaszban - megnyugtató biztatást kaptunk arra nézve, hogy a csecsemőkorban bajosra sikeredett kötődési mintázatok a megfelelő pszichoterápiás kapcsolatban, ha küzdelmesen is, de változtathatók. Jó esetben javíthatók.
Az idő rövidsége miatt sok kérdés a közönségben maradt. Magam például szívesen megkérdeztem volna, az oly egyértelműen az anya-gyerek kapcsolatban formálódó, fejlődő kötődésben milyen szerepe lehet az apáknak. Talán majd egy másik előadás után lesz mód feltenni a bennrekedt kérdéseket.
Összességében remek élményben lehetett része a bejutottaknak. Biztatás ez a szervezőknek és a közönségnek egyaránt. A jó téma és értő előadó, megfelelő mediációval megtalálja a közönségét.

Danics Zoltán

 

2015. december 10., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Halász Anna: Mit is rejtett Anna Freud tálalószekrénye? Avagy az analitikus traumaelmélet viszontagságai

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

 

Beszámoló az estről:

December 10-n Halász Anna adott elő: Mit is rejtett Anna Freud tálalószekrénye? Avagy az analitikus traumaelmélet viszontagságai címmel. Az Alexandra Pódium megtelt, annyira, hogy többen állva nézték végig a színvonalas, mégis közérthető előadást.  


Halász Anna előadásának címe és témaválasztása telitalálat volt. A tőle megszokott közvetlenséggel, közérthető nyelven beszélt a pszichoanalitikus teóriák, és a pszichoanalitikus praxis fejlődéséről, azok egymásra gyakorolt kölcsönhatásairól, Freudtól napjainkig. Az előadásban elhangzott:  Freud tabut döntött, amikor az analíziseiből kiindulva  arra a következtetésre jutott, hogy a hisztéria mögött szexuális traumák, nagy gyakorisággal családon belüli szexuális csábítások feltételezhetőek. Freud később visszavonta csábítás elméletét, és az elszenvedett traumát a fantázia termékének  tekintette pacienseinél.
Ferenczi - Freuddal ellentétben - kitartott a csábítás elmélet mellett, miután saját analitikus gyakorlatában számos bizonyítékot talált az abúzusok valódi természetére.  Freud nyilvánosan elhatárolódott Ferenczi trauma elméletétől és ellenezte a Nyelvzavar a felnőttek és gyerekek között c. írásának a megjelenését is.
Jeffrey Masson robbantotta ki a pszichoanalízis modernkori vitáját a traumáról az 1980-as években. Masson, aki abban az időben a Freud Archívum vezetője volt, megbízást kapott, hogy Freud londoni lakóházát alakítsa át múzeummá. Anna Freud tálaló szekrényében találtak rá a Freud-Fliess levelezés ki nem adott darabjaira. A nem publikált levelekből Masson arra a következtetésre jutott, hogy Freud szempontváltását a traumatanában nemcsak tudományos, hanem személyes szálak is mozgatták. Féltette Fliessel való barátságát, tartott a kettőjük közötti szakmai és baráti elhidegüléstől az elhíresült Emma Eckstein esetet követően.  A Freud-Fliess levelezés kiadatlan részei arra utalnak, hogy Freud még a csábítás teória visszavonása után sem vetette el a trauma valódi természetéről való elméletét, Anna Freud pedig nem kívánta közkinccsé tenni apja kételyeit. Massont eltávolították kutatói pozíciójából, visszavonták megbízását a Freud archívum kezelésétől.
Ferenczi reneszánsza  az 1980-as évek óta tart. Ferenczi trauma felfogása új terápiás megközelítésekhez vezetett: a tekintélyalapú analitikus helyett gyengédséget és őszinteséget vitt a terápiákba. Ebből nőtt ki napjaink kapcsolati analízise, ami a paciens és a terapeuta között lejátszódó érzelmi történéseken alapul.  Halász Anna a Terápia c. sorozat Laura epizódja segítségével szemléltette a hallgatóságnak, hogy az analitikus terápiákban a paciens és terapeuta közötti  áttételi-viszontáttételi történéseken keresztül elevenedhet meg a traumatikus múlt és válhat elérhetővé, megérthetővé és átdolgozhatóvá a paciens számára. Az 1980-as évektől elsősorban Amerikában, napjainkban egyre gyakrabban Magyarországon is  több évtizedig elfedett, eltitkolt abúzus történetekre derül fény, ami azt támasztja alá, hogy az abúzusról szóló emlékek sokszor sajnos nem pusztán a fantázia termékei, hanem valós csábítások történetei.
Az izgalmas előadásból alig ocsúdtak fel a hallgatók, amikor pár közönség- kérdés után lezárult a program. Veiszer Alinda érzékeny, odafigyelő hallgató  és kiváló beszélgetőtárs. Ezen az estén talán túl korán zárta le a közönséggel való beszélgetést, érzéseink szerint még sok kérdés rekedt a hallgatóságban.

Korbuly Ágnes

 

2015. november 12., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

B. Gáspár Judit: Mitől lesz valakiből művész?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

 

Beszámoló az estről:

 

A Freud Café második alkalmának felkért vendége B. Gáspár Judit volt.  A közelmúltban megjelent „És mégis” című kötetének egyik fejezete apropóján is a „Mitől lesz valakiből művész?” témát boncolgatták  Veiszer Alindával.

Ismét nagyszámú érdeklődőt vonzott a téma. Ez alkalommal a laikus közönség jelentősen nagyobb számban volt jelen.  
Közel egy órás beszélgetésük igazi csemege volt a művészet szerteágazó területéről hozott példákkal, idézetekkel, biográfiai utalásokkal. Judit nemcsak a témában való elmélyült gondolkodásáról, hanem széleskörű tájékozottságáról, műveltségéről is tanúbizonyságot tett. Igazán érdekes volt, ahogyan a pszichoterápiás folyamatot és az alkotások születésének folyamatát párhuzamba állítot-ta, hol a hasonlóságok, hol a különbségek kiemelése mentén, több ponton is hangsúlyt téve a műalkotások befogadásának lélektani mozzanataira. Egyszerre keltette fel az érdeklődést mind az alkotási folyamat, mind a pszichoanalitikus/pszichoterápiás munka felé. 
Veiszer Alinda valódi érdeklődéssel, jó kérdésekkel vezette a diskurzust. Judit a tőle megszokott közvetlenséggel, a művészek és a művészet iránti leplezetlen rajongással beszélt.
A beszélgetés után több kérdés, hozzászólás is volt, azonban ahogyan az első alkalommal is, az idői keretek miatt sajnos csak rövid idő maradt a közönséggel való párbeszédre.

Soós Nóra

 

2015. október 22., 19.00

ALEXANDRA PÓDIUM - FREUD CAFÉ

Bokor László: A pimasz tudomány. Hol tart és merre halad a pszichoanalízis?

Az előadást és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálta.

 

Beszámoló az estről:

 

Első rendezvényünk 2015. 10. 22.-én Bokor Lászlónak A Pimasz tudomány. Hol tart és merre halad a pszichoanalízis? című előadása volt. A meghirdetett időpontra legalább 80 fő gyűlt össze az Alexandra Ház hangulatos különtermében, és bár az est háziasszonya, Veiszer Alinda szorgalmasan adogatta a székeket, a telt házban a fiatalabbak közül többen a földre szorultak. Alinda bevezető szavai után megszavaztatta a közönséget, amiből megtudhattuk, hogy a két pszichiáter, nyolc pszichológus és kb. tíz pszichológus hallgatón kívül valóban sikerült a laikus érdeklődőket becsábítani a beszélgetésre.

Az est Bokor László előadásával indult, aki először elhelyezte a pszichoanalízist a természet-és társadalomtudományok világában, majd innen építette fel annak emberképét, gondolkodásmódját és terápiás gyakorlatának főbb jellemzőit. Pimasz, ugyanakkor nyitott és állhatatos tudományként láttatta a pszichoanalízist, amelynek terápiás képviselője a figyelve-hallgatva gondolkodó, ugyanakkor érző és átélő analitikus személye. És bár felvillantotta az analitikus gondolkodást változásában, fejlődésében, valamint csoportokra való érvényességében is, a nyitott hallgató arról is kaphatott benyomást, hogy hogyan gondolkodik, van jelen egy pszichoanalitikus, hogy vajon milyen érzés lehet analitikusnak lenni. Ezzel egyszerre volt személyes és elméleti is az előadás, utóbbit a szóban elhangzottakat kibővítő kivetített diák mélyítették el, előbbiről az előadó jól ismert közvetlensége és szellemessége gondoskodott.
A bő 45 perces előadás után nyílt lehetőség a közönség kérdéseire. Volt szakmából érkező kolléga, aki az analitikus helyzet autoritására kérdezett, volt, aki az analízis életkori korlátaira, volt, aki az ösztönökre – vagyis sokféleképpen mozgatták meg a résztvevőket a hallottak. A Veiszer Alinda moderálta beszélgetés oldottan telt, és jó hangulatban záródott. Az estről video felvétel is készült, reméljük, rövid kedvcsináló részek megjelenhetnek majd a honlapon is.
A folytatásban pedig hamarosan érkezik B. Gáspár Judit és Halász Anna is, mellyel reményeink szerint sikerül egy sikeres és izgalmas programsorozatot útjára bocsátanunk.
 

Sinkovics Andrea

 



 

 

 

 
 

Örömmel értesítjük Önöket, hogy idén is folytatódik a

FREUD CAFÉ ONLINE sorozata !
A következő előadás 2021. április 24-én, 10.00-11.30-ig kerül megrendezésre.
Előadók: Adrigán Erzsébet és
Sarkadi Borbála

Előadásuk címe:
Fiúnak vagy lánynak születünk, vagy azzá válunk? A nemi identitás fejlődése pszichoanalitikus szemmel