1%

 

 

Korábbi programokról

Május 19-én K. Németh Margit előadását hallgathattuk meg „Oldás és Kötés. Mikor engedjük el gyermekünk kezét?” címmel.

Petró Judit beszámolója:

„K. Németh Margit a májusi Freud Kakaóbár borongós csütörtök estéjén szakmai mélységgel és mégis természetes egyszerűséggel vezetett végig minket Oldás és Kötés című előadásán, a születés pillanataitól zajló elengedés folyamatán. A Gellért téri Pagony immár elkülönült szobájában a több mint harmincfős hallgatóság között volt egy baba, egy apa, sok anya és szakmabeli, és még serdülő is akadt.
Előadónk vérbeli gyermekpszichológusként világított rá mély empátiával – praktikusan sok kép és kevés szöveg segítségével- az oldás és kötés művészi finom-dinamikájában a gyermekek és serdülők perspektívájára, valós szükségleteire; és megértően fogadta az anyaként felszólalók nehézségeit is.
Az anya-gyermek szimbiotikus egységének oldásában hangsúlyozta az apa szerepét is, mely által az anya is könnyebben talál nőként újra magára, végigvette a szeparációs helyzetek nehézségeit, sokszor a szülők részéről „viccből”elkövetett hibákat, az óvodáskor és iskoláskor új kihívásait. Az újraközeledés – tankolás kisgyermekkori szép időszakának kritikus és nehéz kamaszkori visszatéréséről is esett szó. A Rilke által is megfogalmazott serdülőkori leválásnál sokszor a szülő saját kamaszkori nehézségei, gyermekének kirepülése vagy saját élete múlása feletti félelme miatt hajlamos görcsösen megkötni gyermekét még akkor is, ha esetleg mindeközben tudatos szinten elégedett, hogy kamasz fiával/lányával ők mindent nagyon jól meg tudnak beszélni.

A szülő ab ovo mindenható, leértékelődése, a fantázia realitássá válása a felnövekvés során csak akkor nem túl fájdalmas, ha ebben is művészi az oldás-kötés. Felnőtt terápiákból is tudjuk, hogy a késői lázadás sem egyszerűbb.
Volt szó a Mama/Papa Taxi és a Mama Hotel vitatott kérdésköréről, ami jelenthet adott esetben fölös kötést, avagy a bizalmi szál építését is fiatal és szülei között. Megtudtuk, hogy bár a Harvard már online is végezhető, ha mégis külföldre engedjük gyermekünk, fontos felmérnünk, belsőleg megérett-e leválása erre a feladatra, hiszen nem mindenki bírja, pl. valaki szomatizálni kezd hirtelen távol kerülve otthonától.
Az első komoly párkapcsolat pedig - akár a házasság szelén is - tovább repítheti az addig féltve őrzött fészeklakókat. Nem csoda hát a sok konfliktus, főleg ha kultúrák és értékrendek ütközésében fogant – de ez már az előadást követő beszélgetés egyik témája lett, csakúgy, mint az elvárások, családi mondatok („Ebben a családban senki nem tudott szoptatni...”). A keretek, korlátok fontossága, az együtt és külön alvás kérdése, az ödipális időszak heves gyermeki fantáziavilága (óva intett az előadó attól, hogy a gyerekek minden vágyát és fantáziáját kielégítsük), és több konkrét helyzet, mely az aktívan érdeklődő anyukák kérdése kapcsán került elő.
Klinikai példa is akadt bőven, az előadó Faludi utcai emlékeiből és friss élményeiből egyaránt.”

Ezzel az előadással le is zárult a Kakaóbár második programsorozata.
 

2016.04.21 Freud Kakaóbár
Stop, kopogj!     
Freud Kakaóbár április 21-én 18 órától.
Helyszín: Pagony Könyvesbolt Bp. XI. Bartók B. út 5.
Hogyan változik az intimitás határa gyerek és felnőtt között a családban a gyerek cseperedése során?
A Pagony Könyvesbolt adott újra helyszínt a Kakaóbár legutóbbi interaktív programjának. A lelkes hallgatóság soraiban, kb. 25 fő, főleg anyukák, kismamák, két „hangjukat hallató” bájos apróság mellett egy apuka érdeklődésének is örülhettünk. A programszoba megtelt, a résztvevők teljes figyelmükkel követték az előadó tudományos alapokra, saját klinikai tapasztalataira és csecsemő-megfigyelésekre épülő érdekes, hiteles előadását.
A magzat első környezete az anyai testbelső, ahonnan már számos élménye származik önmagáról és kettőjük kapcsolatáról. Freud idején még ösztönökkel próbálták leírni azt az erős kötődést, ami anya és gyermeke között létrejön. Hermann Imre a megkapaszkodás ösztönének nevezi, majd a 60-as évek kötödés-elméleti megközelítései a kötődési szükségletet alapszükségletként írják le. Fél és 6 éves kor között a legerősebb a kötődési igény. Ha ebben a korban éri trauma a gyermeket, alapvetően meghatározza majd a későbbi biztonságérzetét, ill. annak hiányát. 4 és fél éves korban maga a fizikai szeretési forma mélyen rögzül és ősélménnyé válik. Ezt a rögzült mintázatot a szerelem és a pszichoterápia tudja csak megváltoztatni kapcsolati szinten. Néhány bevilágító klinikai tapasztalatát osztotta meg az előadó a közönséggel, már a legkorábbi időszakban a csecsemők szemkontaktussal és a szemkontaktus kerülésével kezdenek kommunikálni az anyával, kialakítva azt az érzelmi-fizikai távolságot, ami számukra a legkomfortosabb. A gyermek szükségleteire kevéssé érzékeny szülői magatartás már ezen a szinten is torzíthatja a gyermek személyiségfejlődését. A szülői bizonytalanság szorongást kelt a gyermekben, de a legmeghatározóbb az, ha az anya örömet talál a gyermekben és a gyermek fejlődésében. A gyermek érzi, hogy mennyire okoz örömet a látványa, jelenléte (nehézség: sérült gyermek a családban).
Az autonómia irányába haladó gyermeki fejlődés sok szülőben félelmet, szorongást és fájdalmat kelthet. Ha a szülő valamiért nem tud ráhangolódni gyermekére, nem tud neki saját, önmagától elkülönülő érzéseket, szükségletek és intenciókat tulajdonítani, a gyermek lesz kénytelen alkalmazkodni a szülői környezet elvárásaihoz. Mesélt néhány felnőtt fájdalmas tapasztalatáról, akiknek felnőttként kellett rájönniük, hogy nincs valódi közük az életükhöz.
Az anya-gyermek kapcsolat a differenciálódáson, elkülönülésen keresztül halad. A szeparációs szorongások súlyossága, elhúzódása a belső stabil szeretetkapcsolatok kialakulásának hiányából, ill. a gyermek önmegnyugtatási képességének problémájából ered. Ekkor a szorongás fázisaiban csak a megjelenő valódi anya tudja csak a negatív élményeket csillapítani. Ha a szülő-gyerek kapcsolat elég-jó, a gyermeket az önállósodásban már a belső megnyugtató anya és a vele kapcsolatos jó élmények segítik. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, ha a koragyermekkorban alvás, evés és egyéb alapvető funkciózavarok állnak fenn tartósan, szülőkonzultációt szoktunk javasolni. Minél korábbi időszakban sikerül a szülő-gyermek kapcsolatot harmonikus irányba terelni, annál kisebb lesz az esély későbbi problémák megjelenésére.  A szülőkonzultációk során az is nagyon fontos, hogy tudatosodjanak a szülőkben saját korlátozottságaik, vakfoltjaik.
A következő fejlődési lépés a 3. pozíció a gyermek számára, amikor a szülei kapcsolatán kívülre kerül. Ez a pozíció járul hozzá az önmegfigyelés, a későbbi egészséges önszabályozás kialakulásához. Ha az anya nem tudja elengedni a gyereket, akkor az nem tud eljutni a 3. pozícióba, így többnyire az apa kerül kívülre. Akkor se tud a gyerek kikerülni, ha fél attól, hogy „kint marad”, hogy már nem lesz fontos.
Azokban a családokban, ahol nagyon erőteljes a szülői kontroll-igény, a gyermeknek csak engedelmességre vagy ellenállásra (dac) van lehetősége. Ez ilyen családi környezetben felnövő gyermeknek sok problémája lesz az iskolában és a kortárskapcsolatok terén (visszahúzódás vagy túlzott erőszakosság).
Az előadó átadta a szót a kérdezőknek, a program ezen a ponton interaktívvá vált. A kérdezők egymáshoz kapcsolódtak a kérdéseikkel és izgalmas beszélgetés bontakozott ki. Az egyik téma a szobatisztaság volt, a másik az együttalvás, ill. a szexualitás fejlődéséből adódó határkérdések. Meg kell tanítani a gyermeket a szobatisztaságra, magától nem fog menni. (Nincs ebben liberalizmus.) Ha erőszakosan történik a leszoktatás (idomítás), akkor átfordul a gyermek a dac, az erőszak irányába. Ezzel a „módszerrel” (betörés) a gyermek nem tanulja meg az önszabályozást, önmegnyugtatást, feszültségtűrést. Együttfürdés már nem tanácsos ellenkező nemű szülővel és testvérrel 3 éves kor után, mivel a nemi kíváncsiság fokozottá válik.  „Amit látok, miért nem foghatom meg?” Serdülőkorban megjelenik a szemérem, a gyermek jelzi határait, figyeljünk rá, tartsuk tiszteletben.

Felházi Anett
 

Egy résztvevő gyógypedagógus anyuka tollából:
"Számomra nagy élmény volt az előadás!  
Nem először hallom Adrigán Erzsébetet, számomra mindig igazán hasznos ismereteket ad át követhetően, gyakorlati szemléletű előadásain.
Szakmai szemmel és édesanyaként is igen hasznos volt az előadása ezúttal is.  

Ebben a témában különösen érintettnek éreztem magam, mivel van egy egy éves kislányom, és egy éppen kamaszkorába lépő, 10 éves kisfiam.
Rengeteg személyes kérdésemre kaptam választ (vagy legalábbis gondolkodni valót) az előadás alkalmával.
Mind a korai kötődés, mind a kamaszkori "leválás" témájában érintett vagyok.  
Gyógypedagógus hallgató lévén több szempontból is megfogott a téma.  
Érdekes volt számomra végiggondolni ezúttal is, hogy a korai-, illetve kisgyermekkori kötődésmintázatok miként predesztinálják a későbbi viselkedést, és az egyént magát. Szülőként és pedagógusként is érdemes ezeket végiggondolni.

 Az előadás végi kérdések lehetővé tették, hogy személyesen is közelebb kerüljenek a jelenlevők a témához, a doktornő válaszolt minden feltett kérdésre. Az előadás kötetlen, és jó hangulatú volt.

Köszönet a Kakaóbárnak, és Adrigán Erzsébetnek az elgondolkodtató és velős előadásért. Igazán hasznos és színvonalas volt.
Személyisége pedig belengte a teret! "
Patrik Anett

Március 16-án – kivételesen szerdai napon – 18 órától Hódi Ágnes pszichoanalitikus gyermekterapeuta előadását hallhattuk „Tessék! Tisztára mint az apja! Vágyaink, félelmeink, elfeledett emlékeink, rejtett titkaink tükre és «vetítővászna»: a gyermek” címmel.
A Pagony Könyvesbolt új programszobáját első ízben próbáltuk ki, mely az eladótértől teljesen szeparált, barátságos terem. Ez most teljesen megtelt a körülbelül negyvenöt főnyi résztvevővel.
A hallgatóság soraiban találkoztunk visszatérő vendégekkel, akik már az első előadáson is ott voltak – örömmel vettük, hogy kedvet kaptak a folytatáshoz.
Második programunk összességében nagyon tartalmas és interaktív volt. Az előadó rögtön az elejétől hangolta a résztvevőket a közös munkára: képeket vetített, és arra biztatta a hallgatóságot, hogy fogalmazzák meg saját gondolataikat, érzéseiket ezekkel kapcsolatban. Ezzel az egyszerű technikával mutatta be, hogyan tudunk belelátni egy-egy képbe –kisgyermek arckifejezésébe – olyan érzéseket, melyek talán nem is a fotón szereplő arcról olvashatók le, hanem sokkal inkább saját érzéseink vetülnek rá az adott kislányra vagy kisfiúra. Ezt a folyamatot nevezzük a pszichológia nyelvén projekciónak.  A másfél óra első felében az előadó érthetően, számtalan példával illusztrálva kalauzolt bennünket a projekciók világába. Megtudtuk, hogy a projekció mindennapos, gyakori jelenség, és ez lehet bonyodalmak (kisgyermekeknél akár tünetképzés) oka, vagy éppen jótékony folyamatok forrása is; ez utóbbira példa a szülői biztatás, melynek fontosságát többször kiemelte az előadó. Továbbá arra is rávilágított, hogy érzéseink, vágyaink vagy esetleg félelmeink kivetítése (projektálás) elkerülhetetlen jelenség, ez az emberi természet szerves velejárója. Persze jó tudni róla, főképp akkor, ha ez a gyermek számára terhet jelent! A közönség mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatta, különösen a példákat, melyek révén érthetőbbé váltak a szülő-gyermek kapcsolatban megjelenő tudattalan folyamatok is. Az előadás jól megalapozta a későbbi beszélgetést, melynek során a résztvevők profi kérdezőknek bizonyultak: sok hozzászólás, élménymegosztás és kérdés érkezett.

Szajcz Ágnes
 

 

2016 februárjától elindult a Freud Kakaóbár második programsorozata, továbbra is megszokott helyszínünkön, a Pagony Könyvesboltban (XI. Bartók B. út 5.).
Első programunkra február 18. csütörtök 18:00 órától került sor. Campos Anna pszichoanalitikus gyermekterapeuta „Egyből kettő, kettőből három, háromból négy... – A családdá válás szépségei és nehézségei” címmel tartott előadást. A program teltházzal zajlott, egy gyors felmérésből kiderült, hogy érdeklődőként sok szakmabeli is részt vett a programon. Fele-fele arányban érkeztek családos, ill. családalapítás előtt állók, főként fiatal párok, és jelen voltak babát váró kismamák is. Időnként itt-ott felbukkant egy-egy kisgyerek, akik egyébként a bolt túlsó felében játszottak, így családias hangulatban telt a program. Campos Anna arról adott elő, hogyan válik egy párkapcsolat családdá, melyben először egy hármasnak, majd négyesnek vagy többesnek kell megtalálnia helyét, kialakítania szerepeit. Az előadó elsősorban mindennapi példákon keresztül hozta közel a hallgatósághoz a témát, de volt igény elméleti kitekintésre is. Az előadást követően sok kérdés érkezett: a hallgatóság érdeklődését nemcsak a családi kapcsolati folyamatok ragadták meg, hanem   kérdeztek a felnőtt- és a gyermekterápiával kapcsolatban is, hogy mi és hogyan történik a pszichoterápiák során. Fontos terület volt még az ún. patchwork családok helyzete, sajátos nehézségei. A Kakaóbárra jellemző oldott hangulatban az általános mellett megjelentek személyes témák is.

Szajcz Ágnes
 

Segítség, serdülünk!

Ezen a nyári estén 25-en gyűltünk össze, hogy meghallgassuk Felházi Anett előadását. A hallgatóság soraiban jelen volt Péczely Dóra, a  Pagony Kiadó kamaszoknak szóló Tilos az Á könyvekért felelős szerkesztője.
Érdeklődve vártam az előadást, örültem, hogy sűrítetten hallhatok a serdülés normál menetéről és természetesen annak viszontagságairól is. Az előadó elmondta, hogy a Terézvárosi Nevelési Tanácsadóban és a magánrendelésén is foglalkozik serdülőkkel, emellett maga is serdülőket nevelő anya. Bevonva a hallgatóságot, feltette a kérdést: a nézők saját kamaszkorának mi volt a legjobb és a legrosszabb élménye, melyik fűződött a kortársakhoz és melyik a családhoz? – bevezetve ezzel azt a fejlődési fordulópontot, ahol a latencia időszakból kinövő gyermek a kortársak felé fordul, ezzel elindítja a családról való fokozatos leválását.
Milyen jelzőkkel illetnénk a serdülőkort? – nehéz, viharos, veszélyes, csodálatos  - hangzottak a válaszok. Az előadó ezután részletesen leírta a „normál” serdülés menetét, feladatait, a közben felmerülő problémákra is utalva. Azt is jelezte, hogy a szülőket hányféle módon terheli mindez érzelmileg, mennyire nehéz egyszerre érzelmi támasznak lenni, ugyanakkor megfelelő határokat szabni. Kiemelte, hogy mennyire fontos a konfrontációra való képesség: a szülő feladata, hogy kibírja a serdülő támadásait. Egyszerre kell fenntartani saját értékeit, ugyanakkor kompromisszumkésznek maradni. Elmondta, hogy az érzelmi viharok törvényszerűek, „amíg változik, addig jó” gondolat mentén pedig sok dolog „belefér”, ha a gyerek nem ragad bele egy működésmódba.
A serdülőkor feladatait végiggondolva megsajnáltam a kamaszokat: úgy éreztem, ennyi problémát ennyi idő alatt nem is lehet megoldani. Rousseau gondolata: „Kétszer születünk, másodszor nemünk számára” vezette fel Freud elméletét: az ödipális konfliktusok újra átdolgozódnak, az érzelmek áthelyeződnek a kortársakra.
Az előadó kiemelte, hogy mennyire fontos megtanulni az agresszív késztetések konstruktív megoldásokba fordítását, másképp állandósul a gyermekkori függőség.
A saját identitás kialakítását a családok különböző módon „viselik”, az előadó kiemelte az „üres fészek” szindróma jelentőségét. A helyzetet az is nehezíti, hogy a serdülőt nevelő szülők ugyanekkor élik meg életközépi krízisüket. Fontos, hogy a párok érzelmileg visszataláljanak egymáshoz, illetve, hogy sikerüljön megelégedettségbe integrálni eddigi erőfeszítéseiket, tudásukat. A hallgatóságból többen csatlakoztak ehhez a témához, megosztva saját személyes történeteiket támogatást és némi iránymutatást kértek. A körülmények ismerete nélkül igazán nehéz egy-egy konkrét kérdésre jó választ adni, ennek ellenére az előadó segített az adott helyzet megértésében, támogatta a kérdezőket, miközben utalt a felmerülő nehézségekre is.
Egy szakmailag igényes, jól érthető összefoglalót kaptunk a serdülőkorról. Nagyon köszönjük az alapos felkészülést, a végig összefoglaló diákkal, izgalmas példákkal illusztrált előadást!

Gyomlai Éva

 

Egyszer volt, hol nem volt...

    A Freud Kakaóbár negyedik rendezvényén Campos Jiménez Anna varázsolta a mintegy harmincfős, összetételében nagyon vegyes közönséget (két pöttöm, sok fiatal, néhány férfi, mintegy negyedrészben szakmabeli) újra élő kapcsolatba a mesékkel. Voltak gyermekrajzok, mesekönyvek, megidézett mesék, szakmai tapasztalat, szülői érdeklődés és persze közös beszélgetés. A helyszín ismét a budai Pagony Könyvesbolt témához illő, meghitt közege volt.
    Az előadás bevezetőjében a szakember által hozott gyermekrajzok által keltett érzések megnevezése, és az anya/szülő – gyermek kapcsolat tágabb elméleti kerete nyomdokán jutottunk el a mesék több modalitásban és több rétegben ható szerepéhez.
Hogy mi mindenre jó a kitalált vagy a gazdag választékból kiszemelt mese?
A többnyire esti rituáléhoz kapcsolt, testi intimitással és fantáziával melegen tartott mese – ahogy megtudhattuk-, maga is egy kommunikációs csatorna és egyben gyakorlóterep, mely a tükröző és tartalmazó anyai funkció mintájára, annak támogatásával segíti a gyermeket belső életének, érzelmi nehézségeinek megjelenítésében, megoszthatóvá tételében és feldolgozásában.

Bruno Bettelheim nyomán előadónk hangsúlyozta, hogy a mesében, akárcsak a játékban, a gyermeki lélek egyéni igényei mentén és nyelvezetén keresztül dolgozhatja át tudattalan szinten is a lét alapvető konfliktusait (mint élet-halál, függés-önállóság, magány stb.), azt, amivel éppen „dolga van”, ami nehézséget okoz neki. Ismételgethet, igényelhet számára fontos meséket újra meg újra, vagy éppen utasíthat el számára még aktuálisan nem feldolgozható meséket. Ezen a ponton a szülők már spontán aktivitással is bevonódtak az interaktív előadásba, érezhetően szomjazva a gyakorlati útmutatást és a példaként kiemelt mesék szimbolikus szereplőinek szerteágazó, konkrét jelentéseit. Volt szó az életkori sajátosságokról, a modern mesék hasznosan elnagyolt képi megjelenítéséről az érzelmeket hangsúlyozó egyszerű figurákkal; valamint a három királyfi által egyre érettebb megoldásmódokat bemutató, elévülhetetlenül közkedvelt magyar népmesei fordulatokról. Előkerült a klasszikus Piroska és a farkas (a közönség fantáziáját több szinten megmozgatva), Mazsola (ösztönösebb igények és viselkedésmódok megjelenítője) és Manócska (érettebb, gondoskodó attitűd) mesealakja. Teret hagyott az előadó annak is, ki melyikkel tudott azonosulni emlékei szerint.
Megtudtuk, hogy jó és kell a mese együtt is, egyedül is. Nem kell megóvni gyermekünket a túl ijesztőnek, félelmetesnek vagy agresszívnek tűnő meséktől, hiszen minél irracionálisabb, szimbolikusabb, a gyermek számára annál otthonosabban képes megjeleníteni az árnyoldalakat: belső félelmeit, szorongásait, csalódásait; és segít megküzdeni ezekkel. Az előadó igyekezett eloszlatni a szülői ijedelmeket, és óva intett minket a tanmeseszerű, moralizáló-kioktató summázásoktól. A hozzászólások között szerepelt a haláltudat fokozatos kialakulása, és a problémák -mesék illeszthetőségének kérdése is.     
 Az előadás és a beszélgetés legfőbb üzenete számomra az volt, hogy átadta a „mintha mód” jelentőségét a mesében, a szimbolikus lelki munkamód többrétegű működését, ami spontán módon hat és old. Megtudhattuk, hogy egy igazán jó mesével ebben a szimbolikus munkamódban lehet kapcsolatba kerülni, egyszerre több lelki réteget érint, és többféle átélési és értelmezési lehetőséget kínál fel. Az előadó feloldotta a szülők kérdéseivel hozott aggodalmakat, és érezhetővé, a mesék témájában érthetővé vált, hogy milyen az úgynevezett elég jó anyai működés. Közben bepillantást nyertünk az analitikus gyermekterápia szemléletébe és gyakorlatába is.


    Petró Judit

 

Fiú, kölyök, srác, pasi, apuka

Programsorozatunk harmadik alkalmára április 16-án került sor, Adrigán Erzsébet előadása a fiúkról és a férfivá válás fontosabb mozzanatairól szólt. A vártnál is nagyobb volt a program iránt az érdeklődés, nagyjából hatvanan jöttek el a késő délutáni előadásra és beszélgetésre a Pagony Könyvesboltba.
Az előadó kezdettől fogva bevonta a résztvevőket az aktív, közös
gondolkodásba. Először kicsit meglepődve fogadták, amikor megszavaztatta a résztvevőket egy-egy dilemmáról, vagy megkérdezte őket néhány témáról, például kinek mi jut az eszébe a pszichoanalízisről, majd egyre nagyobb lelkesedéssel érkeztek a hozzászólások, kérdések. Az előadó bevezetésképpen rövid, de lényegre törő bepillantást adott az analitikusan orientált pszichoterápia és a pszichoanalízis világába, megvilágítva, hogy melyik mire való, mit várhatunk tőle. Alapozásnak jó volt, mivel később az előadás során sok példát hozott saját terápiás tapasztalataiból, illetve néhány felröppenő példa esetében jelezte, hogy hol van az a pillanat, elakadás vagy nehézség, amikor érdemes valakinek terápiás segítséget kérni.

A címben jelzett téma érdekes kérdésfeltevéssel indult: "Ha az embereknek egyetlen gyermekük lehetne és ők határozhatnák meg a nemét, akkor mit választanának szerintük fiút vagy lányt?" Erre igencsak megmozdultak a résztvevők, a többség úgy vélte, hogy fiút választanának az emberek. Többen megosztották a válaszuk indokát, hogy miért könnyebb vagy jobb fiút nevelni, miért jobb férfinak lenni.
Érdekes volt, ahogy az előadó felhívta figyelmet arra, hogy egyes képzettársítások hogyan tudnak félrecsúszni. Például az, hogy a férfiaknál jelenik meg a nagyobb testi erő, és ez rávetülhet a kisfiúkra is. Ilyen félrecsúszás az, amikor egy anyát a kétéves fiából kirobbanó dühös reakció úgy megijeszt, mintha egy sötét utcán egy tagbaszakadt férfi tépné le a táskáját.
A férfiszerep rendkívül sokat változott az elmúlt 150 év során. Az előadótól megtudhattuk, hogy a régi két karrieres családmodellt (melyben a férfi feladata a munkahelyi munka, az család egzisztenciájának a megteremtése és fenntartása, a nőé pedig a háztartás és a család, emellett kiegészítésképpen a munkahelyi munka  is) felváltotta a három karrieres modell (melyben a férfi és a nő egyaránt munkahelyi karriert folytatnak, a harmadik karrierben, ami a családot és a háztartást jelenti, osztoznak).
A szülők párkapcsolata, egymás iránti érzelmeik és a másikról kialakított képük nagyban meghatározza a gyerekek személyiségfejlődését. Az előadó egy Esterházy regényből vett mondattal illusztrálta ezt: „az anya fia iránti érzelmein átragyog a férje iránti szerelme”, vagy ennek hiánya. Ha az anya nem becsüli a gyereke apját, akár együtt él vele akár nem, az a fiúgyerek számára egy önérzeti sérelem, ami a férfivá válás folyamatában a gyerek számára egy gátló tényező.
A házasságok jelentős hányada, nagyjából 50%-a végződik válással, és az esetek többségében a gyerekek az anyával maradnak. A válás a legtipikusabb olyan helyzet, amikor az anyának a fia apja iránti megbecsülése elvész, hangsúlyozta az előadó, majd példákkal illusztrálva foglalkozott a válás témájával, a fiúk anyjukkal való kapcsolatának fő problematikájával, ami kihat a külön élő apával való viszonyára is a gyereknek. Amit mindvégig hangsúlyozott: a válás egy gyász, trauma, melynek során mindkét szülőnek keserűségek, csalódások sorozatát szükséges feldolgoznia és a gyereknek is. Ez a feldolgozási folyamat gyakran elakad és a veszteség okozta haragok megmaradnak, ami többnyire a szülők kölcsönös egymás – nem feltétlenül zajos, gyakran diszkrét - becsmérlésében nyilvánul meg. A fiúk számára az apjuk a legfőbb azonosulási minta. Minden kisfiú olyan férfivé akar válni, mint az apja. A válás következtében nemcsak egy leértékelődő apja lesz, hanem egy távollévő is, így a fiúk számára az apával való azonosulási folyamat zavarokat szenved. Ha a fiút az apja nevelné, az ugyanígy problémákat vetne fel. Az előadó hangsúlyozta, hogy nem gondolja egyik vagy másik megoldásról, hogy az jobb lenne. Akár az anya, akár az apa neveli válás után a fiúgyereket, az nem enyhít a válás következményein. Az anya szemében értéktelen apának értéktelen fia lesz, aki az apához való hasonlóságától menekülni igyekezhet, ami viszont személyisége egy lényegi részének a megtagadásához vezethet. Minden gyerek fejlődésében fontos, hogy a szüleiről egy reális képet alkosson- ez a folyamat a fiatal felnőttkorra tehető. A kezdetben túlértékelt apa, anya személyiségének sokszínűségét, azok hibáival, korlátaival együtt ekkorra képes az egyén tolerálni. A serdülőkor az az időszak, amikor a legkritikusabb a szülők megítélése. Az anya által leértékelt apa a gyerek orra alá tolja apja valós vagy vélt gyengeségeit, ami meggátolja azt, hogy a fejlődés természetes menetén keresztül, a gyerek a saját tapasztalatai révén jusson el az apja reális személyiségének, beleértve a gyengeségeinek a felismeréséhez.

Hétköznapi példájában a válást követően az anya haragszik és megbántott; cseng a telefon, volt férje a fiával szeretne beszélni, aki viszont nem jön a telefonhoz, mert éppen játszik, és nem szeretné azt megszakítani. Közli az apával, hogy fia most nem akar beszélni és leteszi a telefont. Az apa azt érzi, hogy nem is szereti őt a fia. Az anya meg titkon egyáltalán nem bánja, hogy a fia nem akar beszélni az apjával és igazolását látja annak, hogy a gyerek számára nem is olyan fontos az apja. Figyelmen kívül van hagyva az a tény, hogy a gyerekek nem szívesen szakítják meg a felnőtt kedvéért a játékukat és az is, hogy általában nem szeretnek telefonálni, mert azt se tudják, hogy mit mondjanak hirtelenjében. Az anya tudna segíteni a fiúnak és kedvet csinálni ahhoz, hogy a telefonhoz menjen, vagy pár perc múlva az apát visszahívják, és abban is segíthetne, hogy mit is meséljen a gyerek az apjának. Azzal, hogy a telefont letette anélkül, hogy ő maga szót váltott volna volt férjével, hogy beszámolt volna arról, hogy a fia éppen most mit csinál, és miként zajlik náluk az élet, mindezzel azt is lejelezte a gyerek felé: apád hívása nem egy fontos esemény. Pedig az, mert a mindennapi kapcsolattartásnak egy kézenfekvő módja. Az anyának fontos feladata az, hogy támogassa és segítse a fia kapcsolatát az apjával.
Az estébe forduló beszélgetésen egyre több kérdés érkezett, a más pszicho-témáktól egyébként kissé ódzkodó férfiak is nyitottan érdeklődtek, mi az apa szerepe, hogyan segítheti fiának felnövekvését? Az előadó a következőkben foglalta ezt össze: legyen büszke apaságára; vállalja fel, hogy ő is volt kicsi és gyenge, mondja el, hogy fia is olyan nagy, erős és okos lesz, mint amilyennek apját látja, mutassa meg fiának, hogy jó férfinak lenni.
                                                                                                              

A Freud Kakaóbár második programjáról

- Betegség, kórház, műtét – gyermekszemmel. Mit tegyünk, ha kórházba kerül a gyerek? Őszintén a komolyabb betegségekről -
Március 18-án Hódi Ágnes előadásával folytatódott a Freud Kakaóbár, a téma ez alkalommal a betegség, kórház, műtét volt, a gyerek szemszögéből.
A meghirdetett időpontban zöld köpenyes, zöld fityulás emberek várták az érkezőket a Pagony Könyvesboltban, akikről kiderült, hogy a „Mosolygó Kórház Alapítvány” önkéntesei. Ők a kórházakban segítik a beteg gyerekeket. Most a programra érkezőket fogadták úgy, ahogy a gyerekeket szokták: „nem fog fájni”, „ide lehet jönni, itt lehet leülni” – ezzel a biztatással kísérték helyére az érkező hallgatóságot. Közben az előadó kórházi zörejeket, pl. az MR működési hangját játszotta be. Már ezzel a bevezetővel lehetővé tette, hogy valami hasonlót éljünk át, mint a kórházba érkező gyerek.
Tagadhatatlanul szorongást keltő a téma: betegség, szeparáció, életmentő műtétek, hosszantartó kezelések, súlyos testi tünetek. Az előadó mégis elviselhetővé tette azzal, hogy nem a drámai oldalát hangsúlyozta, hanem min-dig arról beszélt, hogyan lehet segíteni a gyerekeknek és a szülőknek ezeknek a nehéz helyzeteknek az elviselésében.
A hospitalizáció kutatásáról szólva Spitz, Robertson mellett Alpár Zsuzsa neve is elhangzott, aki a 60-as évektől kezdve vizsgálataival, írásaival, elő-adásaival nagyon sokat tett a magyarországi kórházi helyzet javításáért: részben neki köszönhető, hogy ma már látogathatják a szülők a kórházban levő gyereküket. Még így is sok a gond a szülők látogatásával kapcsolatban: nem tisztázott a szerepük, nem megoldott az elhelyezésük, stb.
Hódi Ágnes sok esetrészlettel illusztrálta a krónikus betegség keltette szorongás megnyilvánulásait, a bemutatott gyerekrajzokkal szemléletessé vált, hogyan módosul a testkép, milyen utalások jelzik a tüneteket.
Fontos része volt az előadásnak a kórházba kerülő gyerek előkészítése, konkrét tanácsokkal arra vonatkozóan, mit mondjunk/ne mondjunk a gyereknek, melyik megfogalmazás mit jelent a gyerek számára. Gazdag képanyaggal mutatta meg, milyen eszközök segíthetnek az előkészítésben vagy akár az utólagos feldolgozásban. Érdekes példa volt az a külföldi gyakorlat, hogy egyes kórházakban szigorúan elkülönül a kezelés a kórteremtől: a kór-teremben kizárólag a pihenés, alvás, játék zajlik és minden testi beavatkozás (lázmérés, injekció, kötözés stb.) egy külön helyiségben történik.
Az előadás után maradt idő a kérdésekre is – néhány szülő, nagyszülő támo-gatást, megerősítést kapott, mások saját élményeiket osztották meg – jó csoporthangulat alakult ki.


Nyerges Katalin

 

Elindult a Freud Kakaóbár!

Programsorozatunk első előadását K. Németh Margit tartotta „Korlát vagy kapaszkodó? Határok és keretek a nevelésben” címmel február 19-én, csütörtökön este a Pagony Könyvesboltban. Megtudhattuk, hogy miért fontos a dackorszak, a gyerek akaratának megnyilvánulásai; de emellett nagyon empatikusan, minden egyes példájában éreztette, hogy a gyermeknevelés sűrű hétköznapjaiban szülőnek lenni sem könnyű feladat. Gyakorlatorientáltan ment végig a nevelés dilemmáin és zűrös helyzetein. A felvillantott mindennapi szituációkban bármely szülő magára ismerhetett. Az előadó kiragadott egy-egy fontos és nehéz pillanatot, melyben a szülő és a gyermek egymásnak feszülnek, segített megvilágítani, hogy az adott helyzetben mi megy végbe a gyermekben, a szülőben és kettejük kapcsolatában, és mi segíthet a megoldásban.
Igen szemléletes példa volt a boltban csokit követelő gyermek, aki a földre veti magát, s a vásárlók azonnal két táborra szakadnak, az egyik elvárja, hogy a szülő engedjen, míg a másik a hatásos rendreutasítást várja a szülőtől.
A kis példánál komolyabb helyzetekben is gyakran előáll, hogy a szülőknek rengeteg elvárással kell szembenézniük, és ezek az elvárások ráadásul egymással ellentétesek – képtelenség megfelelni mindennek, mindig tökéletesnek lenni, és, mint az előadó hangsúlyozta, nem is kell. Ugyanis a gyereknek nem tökéletes, hanem – Winnicott szavaival élve – elég jó szülőre van szüksége. Nyugodtan felvállalhatjuk gyermekünk előtt, ha hibáztunk. Többször hangsúlyozta, hogy az elég jó szülő  a szeretetet mellett biztonságot is képes nyújtani gyermeke számára. A biztonság megteremtése során fontos, hogy valamennyire engedjen a gyermeknek, segítse kialakítani a fejlődéséhez szükséges mozgásteret, melyben lehetősége van önmagát kipróbálni, de védje ezt a mozgásteret ésszerű korlátokkal, hogy a gyermek ne vesszen el a határtalanságban.
Példaként említette a reggeli elindulás mindenki számára ismerős nehézségeit, azt javasolta, hogy az öltözés során a gyermek választhasson a ruhái közül, de ne a teljes szekrényt kínáljuk fel számára.
Serdülőkorban még élesebben feszül ez a helyzet a szülők és a serdülő között.
Erre is hozott egy példát, melyben a serdülő – életkorából adódó természetességgel – teljes szabadságot várt, sőt követelt a szüleitől. A szülők nem vállalták fel a határszabás nehézségét, a serdülő már szinte provokálta őket szélsőséges viselkedésével, de a szülők továbbra is mosolyogva fogadták minden extrém viselkedését; ezzel a serdülő gyakorlatilag talajt vesztett.
Az előadó jelezte, hogy egy későbbi program részletesebben fog ennek az életkornak a sajátosságaival foglalkozni. Az előadást kellemes, oldott hangulatú beszélgetés követte, melyben a résztvevők kérdeztek, egy-egy gyakorlati helyzetet, problémát lehetett átbeszélni a szakemberrel. Jólesett a végén a pohár kakaó, mellyel a Könyvesbolt vendégelte meg a résztvevőket.

Szajcz Ágnes