FREUD CAFÉ MEGHÍVÓ

A Freud Café következő programja február 9-én 19 órakor kezdődik.
 

  Előadó: Schmelowszky Ágoston
Az előadás címe: Változás és gyógyulás: kreativitás a pszichoanalízisben
Időpont: 2017. február 9. 19 óra
Helyszín: Alexandra Pódium ( Nyugati tér 7. )
Előzetes beharangozó:

A pszichoanalízis Kheirón kentaur-szerű: gyógyító tudománnyá és művészetté teszi, ami ösztönös. Az önmegismerés tudományává, az önformálás művészetévé. Kezdetben úgy hitték, hogy a pszichoanalitikus folyamat során a lélek rétegei sorra tárulnak fel, miként egy antik ásatás során az évezredes város története fokozatosan kerül a napvilágra a homok alól. Újabban hajlamosak vagyunk inkább úgy gondolni, a feltárás alkotó folyamat. A pszichoanalízisben nem pusztán megismerjük, hanem egy kicsit újra is teremtjük önmagunkat a pszichoanalitikussal folytatott sajátos párbeszéd folyamán. Az önmegismerés e dialogikus művészetének tudományos megalapozását a fejlődéslélektan újabb eredményei szolgáltatják. Ezekről az alapokról és a pszichoanalízisben rejlő személyiségformáló potenciálról lesz szó a Freud Café soron következő alkalmán.

 

Korábbi programok:

Időpont: december 8.
Beszámoló Felházi Anett "Ki beszél itt szerelemről?" című előadásáról:
Az örök aktuális és mindenkit érintő téma, a párkapcsolatok került terítékre december 8-án.
Felházi Anett előadása széles rétegeket vonzott és mozgatott, mint az előadás után következő beszélgetésből is tükröződött. Mindenkit más és más aspektus ragadott meg: volt akit jelenlegi kapcsolatán belüli folyamatok vagy az őszinteség kérdése foglalkoztattak, de olyan is, aki el-jövendő kapcsolatának ideális fenntartásához szeretett volna útmutatást kapni.
A gondosan felépített előadás során Felházi Anett nem csak azokat a személyiségfejlődési jel-lemzőket vette sorra, melyek ideális alapot biztosítanak egy kiegyensúlyozott párkapcsolat számára, és szükségesek azok fenntartásához, számba vette azokat a zavarokat és hiányokat, amik destruktív irányba hatnak. A laikusok számára is érthetővé válhatott, hogy a gyermekkori kötődési élmények milyen módon hatnak szerelmi kapcsolatainkra, és a példákon keresztül az is, hogy a deficitek milyen utakon vezetnek párkapcsolati problémákhoz. Mindeközben nem könnyű feladatra invitálta a nézőket: kövessék saját tapasztalataikkal, érzéseikkel összevetve az előadást. A lépcsőházban és könyvek között is folytatódó beszélgetések alapján úgy tűnt, mindenkinek volt mit hazavinnie.

dr. Bacskai Anita pszichiáter beszámolója


 

Időpont: november 10
Beszámoló K. Németh Margit "Kapunyitási pánik: leválás és elengedés" című előadásáról:

Az örökzöld ifjú téma, a szülőkről való leválás, felnőtté érés újra terítékre került, most a Freud Café palettáját színesítve, kissé új köntösben az eddigiekhez képest. Az Alexandra Pódium megtelt november elején is, az előadást pedig a helyszín méreteihez képest meghitt módon a Szily Nóra által moderált beszélgetés követte. Először a pszichológusként végzett műsorvezetőnő varázsolta az előadót kényelmes fotelben beszélgetőpartnerré, majd spontán kinyílt a párbeszéd.

Sok érintett és megérintődő fiatal ült a sorok között, főként a kb. 25-26 éves korosztály, akikre az előadó úgy utalt - az agy fejlődésének újraértelmezése óta biológiailag is megalapozva –, mint a kitolódott felnőttkor kezdetének képviselőire.
A leválási folyamat elakadását, „kapunyitási pánikot” a szülők és a fiatalok oldaláról is vizsgá-ló előadás kitért a kulturális és társadalmi változásokra, magyar és külföldi felmérési adatokra, a régi és mai beavatási rítusokra is. Érdekes volt áttekinteni az individualitást hangsúlyozó és korai leválást serkentő svéd példát a német és olasz mintával szemben, valamint a kínai házas-ságpiac ódon és modern formában testet öltő hagyományát. Jelenleg a világ jelentős részén nehézséget jelent a szülői ház elhagyása, a fiatalok leválása, a szülők elengedési képtelensége. Kérdés, hogy kinek mi a nehéz, pl. a kényelemből való kilépés, a döntés vagy az elkötelező-dés…
    K. Németh Margit a saját praxisából hozott a Mama/Papa Taxi és a Mama Hotel szélső-ségeire példákat az elszakadás érdekütközéseit és veszteségeit is bemutatva, ami által bepil-lanthattunk a realitás diktálta és mögöttes lelki okok és dilemmák útvesztőibe. Sok szülő a sa-ját házassági problémái vagy új életszakasza kidolgozatlansága miatt válik túlgondoskodóvá, a leválást nehezítik a „mártír szülők” csakúgy, mint az állandó teljesítést várók vagy folyamatos bűntudatkeltő „ünneprontó szülők” is. A párválasztás és elköteleződés nehézsége a munkaerő-piac új kihívásaival együtt szintén teher a fiatalokon, ami nem újdonság, csak más, mint régen.
Winnicott-i útmutatóval zárult az előadás: biztos kötésből lehet (elég) jól leválni, „a szülők utánzása és a személyes azonosság dacos felállítása közötti kiegyezés”, a növekedés hosszú fo-lyamat.
    A kérdések között bátor megnyílások és véleményformálások is szerepeltek. Mit lehet kezdeni a zsaroló szülővel, miért kezelik a felnőtt életet élő fiatalt leválás után is a régi környe-zetbe hazatérve gyermekként a szülők stb. Akadt szülő felőli kérdés is a témához: hol vannak a fiatal életébe való beleszólás határai. Megnyugtató volt kimondani, hogy persze van lélektani leválás otthon-lakás mellett is. Könnyedebb felvetés is akadt egy gyorstalpaló felnőtté válás tréning igényére vonatkozóan, így a humor sem maradt el az estéből.

Petró Judit beszámolója
 



Időpont: 2016. okt. 13.
Beszámoló Bokor László "Az ismerőseim és az idegeneim"  (Kapcsolatok belső viszontagságai barátságban, szerelemben, családban, társadalomban) című előadásáról:

Az idei év első Freud Cafe-jára fokozott izgalommal készültünk, mivel Szily Nóra személyében új moderátor segítette az előadó és a közönség találkozását. Nóra elkérte előzetesen az előadás kivonatát, felkészült volt. Előbb érkezve profin és lelkesen rendezte be a pulpitust, igazított el mindent. Az előadó bemutatásától kezdve a beszélgetés levezetésén keresztül végig beletette magát a helyzetbe. A jó témán és az igényes előadáson túl talán neki is köszönhető, hogy bő fél órás kötetlen beszélgetés követte az előadást, mely teltházzal, 110 ember részvételével zajlott.
Bokor László nagyon komoly anyagot állított össze és mutatott be. Bevezetésként rámutatott, hogy a nem ismerős és az idegen mennyire mást jelent, az idegen (alien) szóhoz mennyi negatív jelentésárnyalat fűződik. Beszélt arról, hogy a 6-8 hónapos csecsemő hogyan reagál az idegen arcra, amit félelemnek szoktunk dekódolni, pedig egyfajta csalódás is lehet, hogy nem az anya közeledik a gyermekhez. Minél biztosabb az anya-gyerek kapcsolat, annál jobban viseli a baba az idegen helyzetet. Tömegeknél is igaz lehet, hogy minél labilisabb a csoport, annál támadóbb lehet az idegenekkel szemben. Ugyanígy, ha egy csoport tagjai nem dolgozzák fel a belső különbségekből eredő feszültségeket, ezeket kifelé vetítve más csoportokat élhetnek meg fenyegetőnek.
Ezután a szerelmi kapcsolatokban megjelenő szenvedélyes érzéseket vizsgálta, megkülönböztetve a szerelem éretlen és érett formáit. Az érettség alapfeltételének azt tekintette, hogy a szenvedélyes érzések a valóságban megvalósíthatók, helyük kialakítható a személy életében, amikor a szerelem nem szenvedés forrása, vagy nem ütközik súlyosan az egyén ambícióival, értékrendjével. Elmondta, hogy a szerelem az idealizáció következménye. A másik idealizációja saját magunk idealizációnak is tekinthető, mert a másik tökéletessége ilyenkor a soha el nem ért saját tökéletességünket helyettesíti.
Tömegszinten hasonló történik: ekkor a vezetőt vagy az általa képviselt eszmét, küldetést idealizálja a tömeg. A vezetőnek való megfelelés válik a az eufória, tökéletesség érzés forrásává, hiszen egy ideális másikhoz kapcsolódva magunk is ideálisnak élhetjük meg magunkat.
Valódi örömmel hallgattam az előadást, aminek széles íve több szinten járta körül az ismerősség és idegenség érzését, melyek végül összekapcsolódtak egymással. A közönség számos kérdést fogalmazott meg, melyekre az előadó analitikus módon, néha kétértelműen vagy viccesen, de érthetően válaszolt.

Gyomlai Éva

 


 

2016. május 12. 
Alexandra Pódium, Freud Café

Lőrincz Zsuzsa:
Kit szeretek benned? Kit utálsz bennem?

„Velünk születik-e a szeretet vagy a harag, amelyet mások iránt érzünk vagy megtanuljuk valamikor, valakitől?  Hogyan választunk párt magunknak és miért esünk szerelembe mindig a korábbi partnerekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező személlyel akkor is, ha azután nem érezzük jól magunkat vele? Miért szorongunk a főnökünk jelenlétében, majd egy újabb munkahelyen egy másik főnök előtt, ugyanúgy? A pszichoanalízis művelői az áttétel - viszontáttétel jelenségének felismerésével adnak választ ezekre a kérdésekre, mivel azt tapasztalják, hogy a terápiás helyzetben a terapeutával kapcsolatban is megismétlődnek ilyen és hasonló bonyolult érzések. És ha valaki az iránt érdeklődik, miért éppen a pszichoanalitikus terápiát válassza, ha segítséget keres, akkor a válaszolunk így hangzik: azért, mert azok az érzések, amelyek szoros, a legkorábbi, a szülői kapcsolatokban gyökereznek, a leghatékonyabban és legtartósabban csak egy újabb kapcsolatban, a két résztvevő – a segítő és a segített személy - kölcsönös érzéseire kiemelten figyelő pszichoanalitikus terápiában ismerhetők és változtathatók meg.
 A fenti beharangozóval került meghirdetésre Lőrincz Zsuzsa előadása május 12-én az Alexandra Pódiumon. Ismét teltházas volt a Freud Cafe, 120-an fértek be a terembe. A részvétel előzetes regisztrációt igényelt, mivel 1200 ember jelezte érdeklődését.   Örömünkre a hallgatóság soraiban sokkal több laikus ült, mint szakmabeli.
Zsuzsa a tőle megszokott nyugalommal, választékosan és közérthetően beszélt –a fiktív-huszonéves, szimpatikus fiatalemberről, aki első interjúra jelentkezett rendelésén. Képzeletbeli példáján keresztül szemléltette a szcéna, az áttétel-viszontáttétel, a próbaértelmezés, a terapeuta-paciens kapcsolat főbb jellegzetességeit. Ábrán mutatta be, mosolygós illetve szomorú smile fejekkel, hogyan is határozza meg emberi kapcsolatainkban való részvételünket magunkban hordozott tudattalan kapcsolati élményvilágunk. Példájával érthetővé tette, hogyan is hat a pszichoterápia, miként lehet hasznos és hatékony. Információt kaptak az ott lévők a pszichoanalitikus terápiák különböző formáiról is. Végül pszichoterápiás eredményesség vizsgálatokból nyert adatokkal támasztotta alá a pszichoanalitikus terápiák hatékonyságát.
Az előadás után a hallgatóságtól gyors egymásutánban jöttek a jobbnál jobb kérdések. Megmozgatta, kicsit talán meg is ijesztette a 20-30 éves korosztályt a tudattalan kapcsolati minták párválasztásban megjelenő hatása. Úgy tűnt, az áttétel párkapcsolati vonatkozására irányult a legnagyobb érdeklődés.”

Soós Nóra beszámolója
 

2016.április 14, 19 óra
Alexandra Pódium, Freud Café

Szőnyi Gábor:
Őszinte lehetek!
Lehetek őszinte?

„Két ember utazik a vonaton, ismerik a viccet?” – kezdte Szőnyi Gábor őszinteségről szóló előadását, a nagyrészt nem szakmabeliekből álló, bőven telt házas hallgatóság előtt a Freud Cafe legutóbbi programján az Alexandra Házban.
Az előadás interaktív jellege, illetve néhol stand up comedy-t megközelítő humoros, felszabadult és közérthető stílusa rendkívül szórakoztató és egyben elgondolkodtató volt mind a „pszicho-szakma”mind a kívülálló érdeklődők számára.
Bevezetésként Szőnyi összekapcsolta a hétköznapi őszinteséget a pszichoterápiában elvárható és megjelenő őszinteséggel.
„A pszichoanalízis lelke az őszinteség, munkamódjában az abszolút őszinteség áll, ami természetesen lehetetlen vállalkozás”, mondta az előadó őszintén, így máris mindenki megkönnyebbülhetett, ha mégsem érezné magát mindig őszintének a magánéletben, vagy a terápiás keretek között – bármelyik oldalon.
Az őszinteség kérdése átszövi életünket, számos területen megnyilvánul, illetve megkérdőjeleződhet: szavak szintjén, érzelmek szintjén, illetve a viselkedés, a megnyilvánulás szintjén. Az ellentétét sem könnyű definiálni: hazugság, elhallgatás, rejtőzködés? Mikor mi. Nincs pontos válasz.
Az analitikus módszer lényege Szőnyi szerint kevesebb, mint 1 percben elmondható: A páciens mondjon ki mindent, ami eszébe jut – asszociáljon szabadon.
A szabad asszociáció nem is olyan könnyű, ha bárki kipróbálja, - és Szőnyi bátorította a hallgatóságot, hogy itt és most tegye meg – észre fogja venni, hogy egyszer csak megakad, és feltűnik egy belső stop-tábla.
A következő kérdés, amivel az előadó nem hagyta lankadni a figyelmet, szintén elgondolkodtató volt:
Mi a nehezebb, valamit őszintén kimondani, vagy befogadni, meghallgatni, meghallani? A rögtönzött kézfeltartáson alapuló statisztika kb. 20-80% arányban, nem meglepő módon, a „kimondani nehezebb” csoport javára billent.
Szőnyi szerint mindannyiunkban, akár a páciens, akár a terapeuta szerepében vagyunk, felmerül a kérdés: „Elég őszinte vagyok-e?”Mivel az őszinteség végtelen és a természetéből adódóan teljesíthetetlen, éppen elég, ha törekszünk rá és elfogadjuk, hogy bizonyos dolgokat még nem mondunk ki, illetve csak utólag értünk meg, mi volt mindennek a jelentősége.
Az előadás az őszinteség korlátainak elemzésével folytatódott, ismét mindkét oldalt górcső alá véve, pácienst és terapeutát.
Megtudhattuk, hogy Freudot a naplóírás tapasztatai, a szembesülés az önmagához való őszinteségének korlátaival – egyedül nem megy, kell egy másik ember, akin keresztül meg tudok nyílni önmagam számára is – vezetett többek között a pszichoanalízis születéséhez, a kétszemélyes pszichológiához.
Ferenczi Sándor kísérletező kedvét pedig éppen az motiválta, hogy egyfajta kölcsönösséget vigyen a pszichoanalízisbe, mintegy megmutatva a páciensnek, hogyan kell őszintének lenni. A kölcsönös analízis nem működött, mégis fejlődött a pszichoanalízis a korlátok felismerése által.
Szőnyi kitért arra is, hogy miért fontos a terapeutáknak, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzenek.  Az, hogy legyenek képesek érzelmileg őszintén bevonódni a terápiába azt jelenti, hogy érzelmileg nyitottan, és reflektíven vesznek részt a folyamatban, és ahelyett, pl. hogy konkrétan válaszolnának egy kérdésre, azt mondják: „Őszintén zavarba hoz ezzel a kérdéssel, azon gondolkodom, vajon miért is fontos ez önnek.”
Az előadás végén elhangzott, hogy nem csak növelni lehet az őszinteséget, de éppen olyan fontos tudni korlátok között tartani is.  
Veiszer Alinda rutinosan kezdte az előadást követő beszélgetést, bátorítva ezzel a hallgatóságot.”Önámító ember tud-e őszinte lenni?” – kérdezte. A kérdés valójában az, ki felé nem őszinte? Gyakran utólag vesszük észre, hogy sem önmagunkhoz, sem a másikhoz nem voltunk őszinték – volt a válasz.
Felmerült, hogy mit kezdünk azzal, hogy az emlékezetünk az idő múlásával sok mindent megszépít, másként gondolunk vissza dolgokra. Akkor nem vagyunk őszinték?
A következő kérdés meglepő volt: „Szoktak-e hazudni a szabad asszociációsorán?” „Persze” – volt a frappáns válasz. Az őszinteség nem cél, hanem eszköz. Ha valaki hazudik, akkor az a kérdés, miért van erre szüksége.
„Miért érdemes őszintének lenni?” - hangzott a következő filozofikus és kicsit provokatív kérdés. Szőnyi meglátása szerint hosszútávon kifizetődő, hiszen közelebb kerülünk önmagunkhoz, ami segít a változásban, a lelki teherbírásban. Persze vannak kockázatai is.
„Kik az őszintébbek, a férfiak vagy a nők?” Erre a kérdésre egyetlen őszinte válasza volt Szőnyi Gábornak: „Fogalmam sincs”.
Mind az előadás, mind a kérdések sok további gondolatot indítottak el sokunkban, úgy tűnt, senki sem távozott álmosan.

Bokor Judit




Beszámoló Riskó Ágnes: „Pszichoanalitikus az onkológián” című előadásáról:

 „Adjuk meg nemcsak a haldoklók és a haldoklás, hanem a betegek és a betegséggel küzdők méltóságát is!” – ezzel a gondolattal kezdte Riskó Ágnes előadását, melyben az onkológiai betegekkel végzett pszichoanalitikus munkásságát mutatta be az érdeklődőknek. 80-90 fős hallgatóság gyűlt össze a Freud Cafe márciusi programján az Alexandra könyvesházban, a társaság körülbelül fele szakember, a másik fele laikus érdeklődő volt. A műsorvezető, Veiszer Alinda gyors felméréséből kiderült, hogy a jelenlévők mintegy 80%-ának családját érinti a rákbetegség.
  Bevezetésként az előadó saját fényképei segítségével kalauzolt bennünket az onkopszichológia ösvényein, melyet szakmai fejlődése során szerzett tapasztalataival színesített. Érdekes volt megtudni, hogy Riskó Ágnes érettségi után onkológián volt segédnővér, ami elmondása alapján annyira megviselte, hogy sokáig elkerülte ezt a területet. A Lipóton és a gyermekeivel otthon töltött évek után, 1990-ben kezdett az Országos Onkológiai Intézetben dolgozni klinikai szakpszichológusként. Visszaemlékezése szerint az első két évben csak járta az osztályt, igyekezett megismerkedni a betegekkel, kollégákkal, szövetségeseket találni. Orvoskollégái szerint „pszichológusnak nem könnyű onkológiára jönni, ott maradni; de annál könnyebb eltévedni”. Az onkopszichológiai ellátás kialakításában nagy szerepe volt dr. Eckhardt Sándornak, az Országos Onkológiai Intézet akkori igazgatójának, aki 1988-ban megszervezte a pszichoonkológiai részleg felállítását. Riskó Ágnes szerint az orvosok felismerték, hogy a betegek jobban szenvednek, mint mutatják, hogy érzéseikből sok minden rejtve marad, ezért kiemelkedően fontos, hogy valaki meghallgassa őket. Szerencsésnek tartja, hogy kollégái érzékenyek és fogékonyak voltak a pszichoanalitikus szemlélet elsajátítására. Mára a multidiszciplináris teamben az onkológusok és nővérek mellett dietetikus, gyógytornász, neurológus, pszichiáter, pszichológus dolgozik. Riskó Ágnes 23 évig dolgozott az intézetben, máig szupervízora a pszichológusok új generációjának.
A pszichoanalitikus három „szupervízort” nevezett meg, akik munkájában nagy segítséggel szolgáltak: Eckhardt Sándort, akivel a szupervíziós kapcsolat idővel kölcsönössé vált, Székács Istvánt, kiképző analitikusát és Ferenczi Sándort, akinek írásaiból sokat merített. Ferenczi nyomán ismerte fel annak jelentőségét, hogy mindenki, aki testi betegekkel foglalkozik, érzelmi áttétellel is dolgozik, hiszen a súlyos betegekből preverbális élmények törnek elő, így a kezelőre, mint kisgyermekkori gondozójukra reagálnak. A koragyermekkori élmények jelentőségét és a szülők szerepét abból a szempontból hangsúlyozta, hogy a pozitív tapasztalatok az élet folyamán bármikor jól jöhetnek – például egy súlyos betegség esetén. A pszichoanalitikus tapasztalatai szerint hangsúlyos a beteggel való testi kölcsönhatás, onkológiai betegek esetében az áttétel elsősorban testi szinten zajlik. A pszichológus projekciós felület, konténerfunkciót tölt be.
Az előadó a fényképek és személyes élményeinek megosztása által tudatosan kívánta közel hozni, átélhetővé tenni az onkológiai osztály atmoszféráját. Meg akarta mutatni, hogy a kórház egy „másik világ”, ahol csend van és fegyelmezettség, ahol a betegek parókájukat igazgatják, miközben azon aggódnak, hogy vajon vállalható-e daganatos arcuk. „Az onkológián más az idő: az élet értelme közel jön, az ember megtanul triviális dolgoknak örülni.” Megérintő volt az előadó ablakba kitett, szellőző ágyneműről készült fényképhez fűzött kommentárja, amiből megtudhattuk, hogy ez mindig egy beteg halálára, a kilépésre, az „exit”-re utal. Egy másik fényképen a személyzet tagjait láthattuk, itt „nehéz a jókedv; mosolyogni, de nem mosolyogni is nehéz”.
A kórházi munka során a betegeket bátorítják élményeik, érzéseik, gondolataik kifejezésére naplóíráson, versíráson, rajzoláson keresztül. Egy fiatal nőbeteg esetrészletét rajzain keresztül mutatta be, melyekben a következő stációk elevenedtek meg: a marionett bábu, mint a rákbetegség extrém bizonytalansága; láthatatlan, testen belül zajló betegségfolyamatok megragadásának vágya; az anticipált halál (az emberalak koponyája); az élet áttekintése, ami darabokra hasad; végül a fantázia általi reparáció (szép, egészséges testben ábrázolja magát, ahogy a remény hídján távozik az életből). Egy férfibeteg rajzán a generációs minták visszahatása jelenik meg, ahogyan az apjával, nagyapjával, dédapjával való találkozás erőt ad számára a betegséggel való megküzdésben, a halállal való szembenézéshez. Betegek verseiből is idéz, melyekben a széteséstől, elveszéstől, haláltól való félelem mellett hangsúlyosan megjelenik a remény.
A szakember szerint a betegek kb. felének van szüksége pszichológusi segítségre, itt fontos a beteg belátóképessége.  A súlyos betegeken kívül a jó kilátású betegek is kérhetnek pszichológiai támogatást, illetve a hozzátartozókat is ellátják. A pszichológusi munkára minimum heti 1, maximum heti 2-3 ülésben van lehetőség, szupportív hangsúllyal dolgoznak, lehetőséget kínálva a „megkapaszkodásra”. A pszichoanalitikus szerint napi két onkológiai beteg ellátása lenne az ideális, gyors kérdésre kiderült, hogy a jelenlévő fiatal kollégák napi 4-5 beteggel foglalkoznak.
Egy belsős kérdés a szakma mentálhigiénés lehetőségeire irányult. Riskó szerint mindenkinek segítségre, társas támogatásra van szüksége: a betegeknek, a hozzátartozóknak, a személyzetnek, de még az intézetben dolgozó könyvtárosoknak is, hiszen ők is osztoznak a megterhelő érzelmi légkörben. Elgondolkodtató, hogy az onkológiai dolgozók körében sok a pályaelhagyó és nagyon magas a fekélyes megbetegedés előfordulása, „amikor a konténer kilyukad”.
Több kérdés is irányult a rákbetegség lelki okaira. Ennek kapcsán Riskó Ágnes elmondta, hogy míg korábban, 50-60 éve azt gondolta a pszichológia, hogy van rákra hajlamos személyiség, és bizonyos életesemények hatására az ilyen emberek megbetegedhetnek, a mai modern megközelítés szerint a rák multikauzális betegség, melyben a lelki traumák szerepének elsődlegessége nem bizonyított. A „tartós tehetetlenség” gyengíti az immunrendszert, amihez bizonyos negatív életesemények, illetve a velük való megküzdési képesség hiánya hozzájárulhat, ugyanakkor az immunfolyamatokban és a betegség kialakulásában sok egyéb tényező, így például a genetikailag kódolt érzékenység is meghatározó.
Egy gyógyszerészhallgató felvetette a kezelés visszautasításának témáját. Itt Riskó Ágnes a kemoterápia reprezentációjának pozitív változásairól számolt be: míg korábban a betegek fantáziájában az orvosok „Mengeleként”, ők maguk „kísérleti patkányokként” jelentek meg. A kemoterápiát „petróleumnak”, „vegyszernek”, „méregnek” nevezték, újabban pozitív változás tapasztalható az asszociációkban: „bambi”, „kóla”, „manna”, „anyatej”. Utóbbi jó érzéseket kelt az analitikusban, aki a pszichológusok és a pszichoedukáció szerepének fontosságát hangsúlyozza. Elhangzott Bálint Mihály „orvosgyógyszer” fogalma, mely Ferenczi gondolataihoz és az orvos-beteg kapcsolat fontosságához kapcsolódik. Riskó Ágnes tapasztalatai szerint az is előfordul, hogy a beteg visszautasítja a kezelést, kuruzslókhoz megy, és mire visszajön, már nem lehet rajta segíteni. Ilyenkor nehéz kibírni, hogy azért nem sikerült megmenteni az életét, mert nem tudta elfogadni időben az orvosi segítséget. A betegek méltóságát azonban minden körülmények között tiszteletben kell tartani. A pszichológus feladata a betegek támogatása valóságérzékelésük megtartásában, a betegséggel való szembenézésben, annak érzelmi feldolgozásában, valamint méltóságuk megtartásában. Riskó szerint ez is sikerélmény, hiszen „nem mindegy, hogy a halál előtti út milyen érzésekkel telik”.

Fenyvesi Dávid
pszichológus


Ajkay Klára
Időpont:  Február 11-én 19 óra
Cím: „Közel? Távol? Az emberi kötődés buktatói”
Uránia Nemzeti Filmszínház


Egy frenetikus FreudCafé-előadás
A FreudCafé sorozat legutóbbi, február 11-i eseménye szokatlanul erős élményeket hozott. Bár a korábbi programokat is jelentős érdeklődés kísérte, Ajkay Klára előadására már előzetesen olyan sokan jelentkeztek, hogy a szervezők kénytelenek voltak az eredeti, közel 80-as férőhelyű Alexandra Pódiumról az Uránia Nemzeti Filmszínház patinás, 460 főt befogadni képes termébe költöztetni a produkciót. Dacára a lényegesen tágasabb térnek és a jegyárnak, az érdeklődés nem csappant. Még a csilláron is lógtak, sőt voltak, akik jegy hiányában nem jutottak be. Nem emlékszem pszichoanalitikus rendezvényt érintő ilyen rendkívüli érdeklődésre az elmúlt évtizedekben. Lenyűgöző volt látni, hogy nem csak a féltudományos, bulvárpszichológiai happeningek képesek tömeges érdeklődést kiváltani, hanem egy komoly, tudományosan kimunkált és megalapozott, alapos pszichoanalitikus ismereteket ígérő előadás is.
Ajkay Klára évtizedek óta elismert alakja a hazai pszichoanalitikus szakmának és a pszichológiai közéletnek. Ez magyarázhatja, hogy számos pszichológus, pszichiáter és ezekben a szakmákban képződő eljött meghallgatni. Azonban elgondolkodtató meglepetés volt, és más magyarázatot igényel, hogy Veiszer Alinda műsorvezető a közönséget megszondázó kérdésére adott válaszokból kiderült, a hallgatóság többsége nem tartozik a „pszicho szakma” képviselői közé. Joggal feltételezhetjük, hogy a laikus érdeklődő embereket is megmozgatta a mindig aktuális téma, a kötődés és annak buktatói. Kevésbé jelentett meglepetést, hogy a jelenlévők zöme a női nemet képviselte.

Az előadást megelőző néhány kérdés Alindától mintegy bemelegítően hatott a közönségre és Ajkayra egyaránt. Klára olyan otthonosan lépett a hatalmas moziterem színpadára, mintha nem is analitikus rendelők intim tereihez szokott volna. Előadásában csak a felolvasás emlékeztetett a hagyományos pszichoanalitikus szolid színtelenségre. De itt még ez is hatásosnak bizonyult, és a közönség is elmélyült érdeklődéssel hallgatta az analitikus terápiás tapasztalataival és társadalmi jelenségek felmutatásával kezdődő előadást, majd Ferenczi, Bálint, Hermann, valamint Harlow, Spitz és Bowlby hozzájárulását a kötődés elméletének kialakulásához illetve a kötődés elméletét magát. Csecsemő-megfigyelési tapasztalatokat és a kötődés különféle módozatait, kialakulásuk viszontagságait is ismertette Ajkay a feszülten figyelő, gyakran jegyzetelő közönségnek. Végül a korai anya-gyerek viszonnyal szorosan összefüggő kötődési jellegzetességeket, anomáliákat összekapcsolta a későbbi, serdülő- és felnőttkori kapcsolati problémákkal. Az előadás tartalma maga, amint ezt Klára a bevezetőjében jelezte, a szakmabeliek számára jól ismert teóriákon alapult, ezért nekünk főként az jelenthette az újdonságot, amint az elmélet kapcsolódott a terápiás tapasztalatokhoz, illetve a mód, ahogy a laikus közönség számára is befogadhatóvá, érthetővé tette Ajkay az anyagot.
Bár az idő rövidnek bizonyult, a rutinos moderátor (Veiszer Alinda) módot talált arra, hogy a közönséget is szóhoz juttassa. A kérdések arra utaltak, hogy az előadás értő, érzékeny fülekre talált. A válaszok pedig lehetővé tették egy-két jelenség részletesebb kifejtését. Befejezésül – egy kérdésre adott válaszban - megnyugtató biztatást kaptunk arra nézve, hogy a csecsemőkorban bajosra sikeredett kötődési mintázatok a megfelelő pszichoterápiás kapcsolatban, ha küzdelmesen is, de változtathatók. Jó esetben javíthatók.
Az idő rövidsége miatt sok kérdés a közönségben maradt. Magam például szívesen megkérdeztem volna, az oly egyértelműen az anya-gyerek kapcsolatban formálódó, fejlődő kötődésben milyen szerepe lehet az apáknak. Talán majd egy másik előadás után lesz mód feltenni a bennrekedt kérdéseket.
Összességében remek élményben lehetett része a bejutottaknak. Biztatás ez a szervezőknek és a közönségnek egyaránt. A jó téma és értő előadó, megfelelő mediációval megtalálja a közönségét.


Danics Zoltán
 


Korábbi programok:
Az Alexandra Pódium ad helyszínt a beszélgetéseknek, mely a Nyugati tér 7. szám alatti Alexandra ház könyvesbolt IV. emeletén található.
Első előadónk október 22-n Bokor László, 18 órakor kezdődő előadásának címe:
A PIMASZ TUDOMÁNY.
HOL TART ÉS MERRE HALAD A PSZICHOANALÍZIS?


November 12-n 19 órától B. Gáspár Judit beszél majd arról, hogy
MITŐL LESZ VALAKIBŐL MŰVÉSZ?

December 10-n 19 órától Halász Anna tart előadást                                                     
MIT IS REJTETT ANNA FREUD TÁLALÓSZEKRÉNYE? AVAGY AZ ANALITIKUS TRAUMAELMÉLET VISZONTAGSÁGAI
címmel.
A 45 perces előadásokat és az azt követő beszélgetést Veiszer Alinda moderálja.

Szeretettel várunk mindenkit!
A programszerkesztők Korbuly Ágnes és Soós Nóra, a programszervezők Gyomlai Éva és Sinkovics Andrea.